2021. május 25. kedd

máj. 25
7:36
Adózási határidők 2021. május 31. és június 6. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
máj. 25
7:36
Feltámadtak a kriptovaluták, itt a rég nem látott fordulat (Portfolio)
Brutális esésen vannak túl a kriptovaluták, múlt héten a vezető kriptoeszközök értéküknek 50-70 százalékát veszítették el, az esés a hét végén gyorsult be, az alacsony forgalmú, illikvidebb hétvégi kereskedési napokon pedig a kriptók elérték a lokális mélypontjukat. Onnan meredek árfolyamemelkedés következett, ami a túladottságon kívül több, a krip
máj. 25
7:42
Új veszély leselkedik a légi közlekedésre a pandémia után (Infostart)
A járvány miatt sok pilóta hagyta el a pályát, vagy vonult nyugdíjba, ezért a turizmus újraindulásával globális pilótahiány alakulhat ki – mondta az InfoRádiónak az Airwin Repülőiskola igazgatója.
máj. 25
7:42
Mi a tájterhelhetőség? Tájakra is értelmezhető a “Teher alatt nő a pálma” kifejezés? (Agrofórum)
Teher alatt nő a pálma: a mondás azt fejezi ki, hogy beszéljünk bármiről terhelés hatására is pozitív jellegű fejlődést képes produkálni. Ez igaz a tájakra is. A tájat emberi és természeti hatások egyaránt érik, amelyek pozitív vagy negatív terhelésként azonosíthatók. Természeti hatások közé tartoznak például az éghajlati jellemzők. Emberi hatások
máj. 25
7:54
A Privátbankár-lapcsoport közleménye (Piac és Profit)
Tájékoztatás technikai problémáról.
máj. 25
7:54
A hadigazdálkodások idejének logikájára van szükségünk az ENSZ-főtitkár szerint (Forbes)
Háborúban állunk egymással António Guterres ENSZ-főtitkár szerint.
máj. 25
8:03
Itt a videofelvétel, amiben üzent a Ryanair-gépről elhurcolt újságíró (vg.hu)
A 26 éves ellenzéki újságíró a felvételen azt mondja, hogy elismeri azokat a vádakat, amelyekkel a minszki rezsim vádolja őt.
máj. 25
8:09
Helyet cserélt a Fudan a kollégiumokkal (vg.hu)
A korábbi tervekhez képest a Fudan délre helyezésével a diákvárosi kollégiumok hasznos területe növekedne.
máj. 25
8:12
Tállai: Magyarország elutasítja a nemzetközi minimumadót (Portfolio)
Magyarország nem járul hozzá semmilyen adóemeléshez, így a globális minimumadó bevezetéséhez sem - mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lap keddi számában elmondta, hogy a nemzetközi színtér egyik legfontosabb törekvése, az úgynevezett globális minimumadó kialakítása adóemelést szorgalmaz, és az e
máj. 25
8:18
Megtáltosodtak a kriptovaluták, emelkedés jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Jól kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is feljebb került tegnap. Elsősorban a technológiai részvények szerepeltek jól, de a sétahajós társaságok is pluszban zártak. Az emelkedést segíthette, hogy egyrészt az elmúlt napokban enyhén mérséklődött a 10 éves amerikai államkötvény hozama, másrészt Joe B
máj. 25
8:18
Gazdainfó: Egységes kérelem beadása után (Agrofórum)
Túl vagyunk az első határidőn: múlt hétfőig lehetett egységes kérelmet szankciómentesen benyújtani. Aki erről lemaradt, még 2021. 06. 09-ig beadhatja kérelmét, a megállapított támogatási összeg – minden támogatási jogcím tekintetében – munkanaponként egyszázalékos csökkentésével számolva. Módosítani az időben beadott kérelmeket szankciómentesen e h
máj. 25
8:18
Tállai András: nemet mondunk a globális adóra (Demokrata)
Magyarország nem járul hozzá semmilyen adóemeléshez, így a globális minimumadó bevezetéséhez sem – mondta Tállai András.
máj. 25
8:18
Két év múlva megnőhet a Szuezi-csatorna kapacitása (Transpack)
Kimélyítik és szélesítik a Szuezi- csatorna azon szakaszát, ahol az Ever Green konténerszállító balesete történt.
máj. 25
8:24
Koronavírus: sorra nyitnak az országok, de még mindig a járvánnyal küzd a fél világ (Portfolio)
A fejlett országok sorra nyitnak újra, miután sikerült letörni a koronavírus harmadik, olykor negyedik járványát, sok feltörekvő ország viszont a vakcinák hiánya miatt még mindig a vírussal küzd. Koronavírus híreink percről percre.
máj. 25
8:24
Úgy tűnik, az idén nem lehet eleget beszélnünk a gyomokról (Agrofórum)
Az szántókon mai napig történtek alapján bátran kijelenthetjük, ez az év eddig a gyomnövényekről szólt, … és fog is szólni még egy ideig.
máj. 25
8:24
Ne a csiga egye meg a zöldséget (Agrárágazat)
Tévhit, hogy egészségesen nem lehet finomat vacsorázni.
máj. 25
8:24
Hordozó keret, ami leveszi a traktorról a kultivátor terhét (GépMax)
Row Chipper hordozó kocsi nem csak kultivátort tud hordozni, de már butterfly kaszákkal is tesztelik ebben az évben.
máj. 25
8:27
Magyarország nem járul hozzá semmilyen globális adó bevezetéséhez (hirado.hu)
Magyarország nem mond le gazdasági szuverenitásának egyik legfontosabb eleméről, az adómeghatározás jogáról.
máj. 25
8:27
Csaló webáruházak ellen indítanak pereket (vg.hu)
A FEOSZ szerint számottevően nem csökkent a csalás szándékával értékesítő online kereskedők száma.
máj. 25
8:30
Újabb lazítás: nem kell többet maszkot viselni a MÁV és a Volánbusz peronjain (Portfolio)
A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk használata a szabadtéren lévő peronokon a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban - jelentette be a MÁV. Hozzátették: a közösségi közlekedési járműveken, azaz a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasf
máj. 25
8:30
A cseheké lett a vadnyugati legenda, a Colt (TőzsdeFórum)
A Ceska Zbrojovka Group (CZG) cseh fegyvergyár véglegesen tulajdonába vette az amerikai Colt fegyvergyárat – jelentette be a cseh fegyvergyár közleményében.
máj. 25
8:30
A lucernakártevők nem tétlenkednek (Agrofórum)
Ha a határt járva „fehéredő” lucernatáblát látunk (1. kép), rovarkártételre gondoljunk.
máj. 25
8:30
Gamereknek segít a magyar fejlesztésű virtuális játékos asszisztens (MMonline)
A járvány megjelenését követően világszerte megnövekedett a videójátékkal kikapcsolódni vágyók aránya. A kezdő és a haladó gamerek számára azonban egyaránt zavaró és időigényes, ha minden alkalommal ki kell lépniük a játékból, amikor azzal kapcsolatos információt keresnek – erre hoz megoldást a Start it @K&H inkubátorprogramban mentorált startup in
máj. 25
8:30
Ként tegyünk a nitrogénhez, ha tápkultivátorozunk kukoricában, napraforgóban! (Mezőhír)
Jobb műtrágya-hasznosulás, jobb hozam – ezt tudja a VulcanAgro mikroelem-lombtrágyája.
máj. 25
8:32
Megkezdte a jegyeladást a Montenegro Airlines (TőzsdeFórum)
Megkezdte a jegyeladást hétfőn a ToMontenegro elnevezésű új montenegrói légitársaság, amelynek repülőgépei június 10-től közlekednek - közölte a podgoricai sajtó.
máj. 25
8:34
Erősödéssel zárta a hetet az OTP (TőzsdeFórum)
Napi Pénteken is erősödni tudott az OTP árfolyama, a masszív csütörtöki gyertya után tovább kapaszkodva zárt 15610 forintnál a papír, mindössze 20 forintra mindenkori csúcsától. Érdemi fordulós jelzés továbbra sem érkezett, ettől függetlenül nem egyértelmű az új csúcsra zárás, erős ellenállás lehet a 15630 forintos szint. A csonka hét elején próbál
máj. 25
8:36
Indul a Clark Ádám tér felújítása (Portfolio)
A mai naptól, május 25-étől kezdődik a Lánchíd felújításhoz kapcsolódóan a Clark Ádám tér átépítése. A munkálatok során csökkentik a körforgalom átmérőjét, első ütemben a Lánchíd utcai és a Fő utcai középszigetet bontják el. Az ideiglenes átépítés idején az arra közlekedőknek útszűkületre kell számítaniuk - szerepel a BKK közleményében.
máj. 25
8:36
Nem bír ellenállásával a MOL (TőzsdeFórum)
Napi Pénteken is megkísérelte a 2300 forintos ellenállási szint leküzdését a MOL árfolyama, sikerrel azonban ezúttal sem járt, a reggeli próbálkozás után visszahúzódott a papír és 2274 forintnál zárt. A forgalom is csökkenő az elmúlt néhány napban, egyelőre nincs meg a szükséges vételi erő a fontos ellenállás áttöréséhez. 2250 rövidtávon kisebb man
máj. 25
8:36
Mától újra kell fizetni a parkolásért – elméletileg (Forbes)
A gyakorlatban néhány napig a legtöbb önkormányzat még türelmes lesz a nemfizetőkkel. Átlépte a beoltottak száma az 5 milliót a hétvégén, amivel megszűnt egy sor régi intézkedés: megszűnt például a
máj. 25
8:38
Kitart 8200 forint fölött a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Nem került további nyomás alá a Richter kritikus támasza 8200 forintnál, a szint közeléből tudott erősödni a papír minimális forgalom mellett. Fellélegezni továbbra sem lehet, az árfolyam változatlanul fontos támasz és ellenállás között keresi az irányt, ráadásul szűkülő tartományban. Fentről a 20 napos mozgóátlag és a csökkenő trend ereszkedi
máj. 25
8:40
Gigaprivatizációra készül Szaúd-Arábia (TőzsdeFórum)
Szaúd-Arábia azzal számol, hogy a következő négy évben 55 milliárd dollár értékű privatizációs bevételre tesz szert - nyilatkozta a Financial Times című lapnak a szaúdi pénzügyminiszter.
máj. 25
8:42
Ne hagyja veszni személyi adókedvezményét! (Adózóna)
Kevesen igénylik a betegség utáni adókedvezményt, a 2019-es évre benyújtott adóbevallásokban 283,5 ezren, összesen 24,1 milliárd forint értékben tüntettek fel súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeget – írja a mai Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott adat alapján.
máj. 25
8:42
Új csúcsról kezdheti a hetet a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Szerény emelkedéssel, de megcsinálta az új mindenkori csúcsot a BUX árfolyama, az OTP és a Richter segítségével kapaszkodott pénteken a 46396 pontos záró értékhez az index. Bár az emelkedés lendülete némileg lassulni látszik, konkrét fordulós jelzés nincs egyelőre a napos grafikonon, így ha a folytatásban sem fordul a momentum rövidtávon, akko
máj. 25
8:42
Már a WizzAir is elkerüli a fehérorosz légteret, alig van gép a nagy ország felett (Portfolio)
Óvatosságból már hétfőn is elkerülte a fehérorosz légteret a Wizz Air, az Austrian Airlines és az Air Baltic légitársaság, aztán hétfőn éjjel az EU-csúcs szankciós döntései között felkérték az uniós légitársaságokat, hogy kerüljék az ország feletti átrepülést. Mindez egyértelműen látszik a kedd reggeli pillanatképen is, ami a fehérorosz légtérben t
máj. 25
8:44
Csaknem négy évtizede nem látott csúcsra számítanak az USA-ban (TőzsdeFórum)
Amerikai közgazdászok feljavították az amerikai gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzésüket és azzal számolnak, hogy a GDP 37 év után a legnagyobb ütemben bővül majd, részben a vállalatoknak nyújtott masszív kormányzati segély hatására.
máj. 25
8:45
Tovább fogynak a közmunkások (vg.hu)
Kevesebb mint százezren vehetnek részt 2022-ben a közfoglalkoztatásban, a munkaerőpiaci válság csúcsán 350 ezren dolgoztak a különböző programokban.
máj. 25
8:47
Kétszáz alatt az új fertőzöttek száma egy nap alatt (vg.hu)
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 671 392 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 101 537 főre csökkent.
máj. 25
8:48
Nagyot ment a forint, ma az MNB-re figyelnek a befektetők (Portfolio)
Az elmúlt egy hétben jelentősen erősödött a forint az euróval szemben, a keddi napot már 347 közelében kezdi a magyar deviza. Kora délután az MNB kamatdöntésére koncentrálnak a befektetők, a várakozások szerint a múlt heti erős alelnöki nyilatkozat ma a hivatalos közleményben is visszaköszönhet.
máj. 25
8:48
Rég volt ilyen kevés elhunyt: 164 új fertőzöttet találtak, 159-en vannak lélegeztetőgépen (Pénzcentrum)
A beoltottak száma 5 026 529 fő, közülük 3 072 940 fő már a második oltását is megkapta. 1417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 159-en vannak lélegeztetőgépen.
máj. 25
8:48
Pótkocsi- és felépítmény specialitások – talán pont ilyet keresel (Agroinform)
A csúszópadlós félpótkocsijairól közismert holland gyártó – a Knapen – számos, a mezőgazdasághoz, illetve a feldolgozóiparhoz kapcsolódó újdonságot fejlesztett ki az elmúlt néhány évben. Cikkünkben ezeket mutatjuk be.
máj. 25
8:50
Gigantikus torlódás az M3-ason, másfél órás dugó alakult ki, több főút is beállt (Portfolio)
Erős a forgalom a főváros felé vezető főbb útvonalakon, a környező főutakon a belváros felé megnő a menetidő - írja az útinform.
máj. 25
8:54
Készülnek itthon a 3G kikapcsolására - a telefonálástól az IoT-ig rengeteg dolog érintett (Infostart)
A távközlési szolgáltatók képviselői szerint a 3G hálózatok lekapcsolása rengeteg erőforrást szabadítana fel az új, hatékonyabb és fejlettebb hálózatok fejlesztésére, van ugyanakkor több, a lakosságot is érzékenyen érintő terület.
máj. 25
8:54
Óriási tempóban javul a magyar vállalatok optimizmusa, romlanak az inflációs várakozások (Portfolio)
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban sokkal kisebb, de azért jelentős lépést tett felfelé, s ezzel elérte tavaly februári, vagyis a járvány előtti szintjét. Az üzleti várakozások utoljára 2019 végén voltak ilyen optimisták, a fogyasztóiak viszont még elmaradtak tavaly márciusi, vagyis válság előtti szintjükt
máj. 25
8:54
Megjelent az első Global Trends Report (MMonline)
A Business Insider Global Trends Report az első átfogó jelentés a nemzetközi üzleti trendekről, amelyek az előttünk álló években meghatározó fontossággal bírnak a vállalatvezetők és a vállalkozók számára. A jelentést a Business Insider világszerte működő helyi szerkesztőségei piacelemzőkkel és vezető nemzetközi vállalatok vezérigazgatóival közösen
máj. 25
8:57
Az Amazon bejelentésére vár a piac (vg.hu)
Kiszivárgott információk szerint 9 milliárd dollárt fizetne a még a némafilm korszakban alapított Metro-Goldwyn-Mayerért.
máj. 25
8:57
Nem hitelképes a céged, de pénzre lenne szükséged? (Bank360 blog)
Pénzszűkébe került a céged az elmúlt évben zajló járvány hatására? Szükséged van tőkére, de romlottak a vállalkozásod pénzügyi mutatószámai? Hiteligénylésnél várhatóan ez hátrányt jelenthet majd.
máj. 25
9:00
Hatalmas üzlettel száll be a belgrádi ingatlanpiacra a magyar befektető (Portfolio)
Megvásárolja a magyar Indotek Csoport a GTC belgrádi irodaportfólióját. A megállapodás 11 épület eladására terjed ki 5 üzleti parkban, összesen 122 175 négyzetméternyi bruttó bérbe adható területtel. A vételár 267,6 millió euró, amivel ez lett az elmúlt 5 év legnagyobb ingatlanügylete a kelet-közép-európai piacon.
máj. 25
9:02
Csődbe ment egy olasz bank a Greensill Capital miatt (Portfolio)
A milánói székhelyű Aigis Bancát is utolérték a Greensill Capitalhöz kötődő problémák, a kkv-k finanszírozásával foglalkozó bank ugyanis nagy kitettséggel bírt a csődbe ment vállalat felé, ez pedig a pénzintézet vesztét hozta.
máj. 25
9:04
Koronavírus: nagyon kevés új fertőzöttet találtak Magyarországon (Portfolio)
164 az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 510 főre nőtt a beazonosított esetek száma. Elhunyt 21 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 581 főre emelkedett. 1417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 159-en vannak lélegeztetőgépen. Folyamatosan zajlik az oltás, a
máj. 25
9:06
Érdemes ma nézni a Parlamenti Közvetítést - parázs témák lesznek (ProfitLine)
A képviselők a kormány tagjaihoz intézhetnek interpellációkat ma az Országgyűlésben.

Keresés