A Hungexpo gőzerővel készül a nyitásra, szeptembertől ismét fogadja a kiállítókat, látogatókat a budapesti kongresszusi és kiállítási központban - nyilatkozta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
A pandémia a vállalkozásokhoz hasonlóan az őket ellenőrző adóhatóságok működését is komolyan érintette. De vajon ők hogyan reagáltak a kihívásokra és a kényszerből alkalmazott megoldások közül melyek maradnak meg a járvány után is? Az OECD Adóigazgatás Fóruma több, mint 30 ország, köztük Magyarország adóhatóságának részvételével készített egy felmé
Amennyiben stabil marad a járványhelyzet, július közepétől jelentős enyhítések várhatók Szerbiában - jelentette ki Predrag Kon járványügyi szakértő a szerbiai közszolgálati televízió hétfő reggeli beszámolója szerint.
Részletes felmérés készült a koronavírus utáni karrierváltási hajlandóságról, az ehhez vezető útról, valamint a munkavállalói igények változásairól. Ebből kiderült, hogy a kereset mellett a távmunka fő prioritás lett, de arra is nagyobb rálátást kapunk, hogy melyik szakterület iránt van jelenleg a legnagyobb érdeklődés.
A Litvániából induló és oda érkező repülőgépeknek mostantól el kell kerülniük Fehéroroszország légterét - jelentette be a balti ország közlekedési minisztere hétfőn, egy nappal azután, hogy Minszkben leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.
Még a hétvége előtt enyhíthet Horvátország a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei - mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter hétfőn, a válságstáb és a szűkebb kormány együttes ülését követően.
A Virgin Galactic részvényei több mint 16 százalékot raliznak a kereskedés első órájában, miután az űrturizmussal foglalkozó vállalat sikeresen hajtotta végre szombaton az első űrrepülési tesztjét, amit korábban már többször is el kellett halasztaniuk. Rendkívül bizakodóak a vállalat vezetői a jövővel kapcsolatban, Richard Branson szerint "szédítő
A magyar emberek kétharmada vallja magát stresszesnek, Európában mi alszunk a legrosszabbul. Érthető módon ezzel szinte mindenki próbál valahogy megküzdeni, sokféle módszert alkalmazunk erre, de még ha a módszer jó, akkor is elbukhatunk a kivitelezésen. Az ébresztőóra kinyomkodásától a napi tennivalók összeírásig, hat olyan reggeli rutint vettünk s
Egyáltalán nem volt felkészülve a hazai napenergia-termelő szektor a villamosenergia-rendszer kiegyenlítéséhez kapcsolódó költségeik megugrására. Iparági vélemények szerint ha a költségemelkedés tartósnak bizonyul, a termelők számára kigazdálkodhatatlan lesz, meggátolhatja újabb naperőművi befektetések megvalósítását, de legalábbis drasztikusan meg
Az olaszok valamivel több mint fele támogatja az országot februártól vezető Mario Draghit, akitől száz nappal az új kormány megalakulása után továbbra is a járványhelyzet és a gazdasági válság kezelését várják - derült ki egy hétfői felmérésből.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon részben az energiaipari részvények drágulására, amit a kőolaj árának az emelkedése váltott ki.
Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból.
Mivel a Ryanair légitársaság járatának előző napi minszki földre kényszerítése elfogadhatatlan, az Európai Unió hétfői csúcstalálkozóján döntés születhet szankciók bevezetéséről Fehéroroszországgal szemben - hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezetője az Ohio State University végzőseinek tartott beszédet, ahol hangsúlyozta: az egyik legfontosabb az életben, hogy hogyan kezeljük a kudarcokat.
Bár a magyar tőzsdén nem volt hétfőn kereskedés, több európai részvénypiac is kinyitott ma, például a londoni és a francia tőzsde, valamint az amerikai tőzsdéken is a szokott rendben zajlik a nap. Makroadatok nem láttak hétfőn napvilágot, alapvetően csendes kereskedés zajlott az európai tőzsdéken, az amerikai részvénypiacokon pedig jelentősebb emel
Lassan kijelenthetjük, hogy a koronavírus forradalmasította az oltóanyagok fejlesztését és kutatását, elsősorban az mRNS-vakcináknak köszönhetően. A világ első alkalmazott mRNS-vakcinái a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett Comirnaty koronavírus-vakcina, valamint a Moderna covid-vakcinája. A két oltóanyag rekordidő alatt eljutott a laboratóriu
Ugyan már lecsengőben van a harmadik hullám Magyarországon, a járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései a hatékonyság növelésében.
Mi azon országok közé tartozunk, melyeknek az a véleménye, hogy a környezetvédelem és a klímavédelem költségeit a nagy klímaromboló cégeknek kell megfizetniük – mondta Facebook-videójában Brüsszelből Orbán Viktor. A kormányfő szerint vannak, akik ezt az emberekkel fizettetnék meg, az ezzel kapcsolatos csata most kezdődik az uniós csúcson.
Pünkösd hétfőn tovább erősödött a forint az euróval szemben, már 348 alatt jár a jegyzés. A befektetők most elsősorban az MNB holnapi kamatdöntésére figyelnek, ahol a Monetáris Tanács megismételheti Virág Barnabás múlt heti héja üzeneteit, melyek a forint erősödéséhez vezettek.
A legtöbb magyar belföldön utazik idén, a külföldi országok közül Horvátország és Ausztria a legnépszerűbb, derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a Századvég Alapítvány által készített felmérésből. A megkérdezettek háromnegyede nyáron utazna, legtöbben a Balatonra, a Mátra—Bükk térségbe, vagy Budapest környékére. A higiéniai óvintézk
Egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta, hogy az optogenetikai terápia segítségével sikerült részben visszanyerni a látásfunkciókat egy retinitis pigmentosában szenvedő betegnél. Ez mérföldkő a látást helyreállító génterápia felé vezető úton – olvasható a hétfőn kiadott közleményben.
A magyar adórendszer a fejlett országokban fizetendő terhek szövevényes hálózata: számtalan adónemmel találkozhatunk rendszeresen, az élet minden területén, amelyek megfizetésével hozzájárulunk az állami terhek egységes és igazságos elosztásához. Cikkünkben az illetéktörvény 2021 évi aktuális magyarázatával segítünk a magyaroknak eligazodni az ille
Oroszországban eddig 25 millióan kaptak oltást a koronavírus ellen, a vakcina mindkét dózisát több mint 10 millió embernek adták be - jelentette ki Vaszilij Akimkin, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet központi járványügyi kutatóintézetének igazgatója hétfőn.
Bár a magyar tőzsdén nem volt hétfőn kereskedés, több európai részvénypiac is kinyitott ma, például a londoni és a francia tőzsde, valamint az amerikai tőzsdéken is a szokott rendben zajlik a nap. Makroadatok nem láttak hétfőn napvilágot, alapvetően csendes kereskedés zajlott az európai tőzsdéken, az amerikai részvénypiacokon pedig jelentősebb emel
Ismét erőteljesen beleszállt a gazdag országokba Tedrosz Gebrejeszusz: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerint „felháborító egyenlőtlenség” uralkodik a vakcinák elosztásában, 10 ország osztozik jelenleg a legyártott oltóanyagok 75 százalékán.
Sztrájkbizottságot alakított a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft.-nél a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete, miután a hengerfejeket gyártó céggel a szakszervezet nem tudott tárgyalásos úton megegyezni néhány, a munkavállalókat érintő változásról - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség hétfőn az MTI-t.
A klímavédelem költségeit a klímaromboló nagy cégeknek kell megfizetniük - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója előtti videójában.
Pontosan honnét is ered a Hager márka és a vállalatcsoport története? Mik a fő értékek a Hager tevékenységével kapcsolatban, illetve mire számíthatunk a pénzünkért cserébe, hogyha Hager termékek mellett tesszük le a voksunkat? A cikkben ezekre a kérdésekre adjuk meg a választ.
A bitcoin és más kriptodevizák nem alkalmasak arra, hogy kockázatkerülő eszköz szerepét töltsék be – mondta a Goldman Sachs egy kiadványának adott interjúban Nouriel Roubini, a New York Egyetem közgazdász professzora. A 2008-as pénzügyi válság előrejelzéséről elhíresült guru szerint a kriptodevizák nem tekinthetők valódi devizának, sőt befektetési
A koronavírus nyomai még hosszú ideig látszanak majd az emberiségen, a poszt-Covid kezelése is komoly kihívás lesz – mondta az Indexnek Zacher Gábor. A hatvani kórház toxikológus főorvosa szerint ha jönne még egy hasonló hullám ősszel, mint a harmadik, akkor az összeroppantaná a magyar egészségügyi rendszert.
Hétfőn este Brüsszelben megkezdődődött az európai uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója, amelynek középpontjában a koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, az EU és Oroszország közötti kapcsolatok, illetve a Ryanair ír légitársaság járatának előző napi, minszki földre kényszerítése szerepel.
Az elmúlt 1250 évre visszatekintve az utóbbi két évtized nyarai voltak a legforróbbak az amerikai Yellowstone Nemzeti Park területén - állapították meg kutatók.
A világ egyik legnagyobb szélerőmű-parkját készül felépíteni az Északi-tengeren a német BASF vegyipari konszern és az RWE energiaipari konszern közös beruházással a pénteken tett bejelentésük szerint.
A brit belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. A Nagy-Britanniában élő uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beléphetnek.
Világszerte komoly kihívást jelent a koronavírus-járvány megfékezésében kulcsszerepet játszó, eldobható arcmaszkok újrahasznosítása: Ausztráliában útépítési alapanyaggá alakítanák a kutatók, az Egyesült Államokban padokat, Franciaországban autókárpitot gyártanak belőlük.
Bár a magyar tőzsdén nem volt hétfőn kereskedés, több európai részvénypiac is kinyitott ma, például a londoni és a francia tőzsde, valamint az amerikai tőzsdéken is a szokott rendben zajlik a nap. Makroadatok nem láttak hétfőn napvilágot, alapvetően csendes kereskedés zajlott az európai tőzsdéken, az amerikai részvénypiacokon pedig jelentősebb emel
Elindították a világ első műholdas korallzátony-figyelő rendszerét, amely élőben követi nyomon a korallok fehéredését - jelentette be az Arizonai Állami Egyetem.
Megkezdte a jegyeladást hétfőn a ToMontenegro elnevezésű új montenegrói légitársaság, amelynek repülőgépei június 10-től közlekednek - közölte a podgoricai sajtó.
A hétvégén újabb eladási hullám söpört végig a kriptopiacon, miután a péntek délután Kínából érkező híreket további pletykák követték. A hosszú hétvége előtt Kína belerúgott még egyet a BTC-be Egyes források szerint Kína hamarosan betilthat minden közvetlen kapcsolatot a kriptovaluták…
A CryptoSlate hívta fel a figyelmünket arra, hogy a jelentősen kilőtt egyes – bitcoinhoz és más kriptopénzekhez kapcsolható, keresőkifejezések népszerűsége. Nem meglepő módon, főleg kétségbeesésükben fordultak az emberek a Google-hoz. Amellett, hogy a “kriptopénzek” szóra még soha nem kerestek ennyien,…