Több milliárd forint kártérítést kell kifizetnie a magyar államnak az étkezési utalványok piacának átalakítása miatt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy a döntés még így is megérte.
Több mint 150 vállalat bevonásával készült véleményfelmérés arról, hogy napjainkban milyen módon és eszközökkel tesznek a cégek munkavállalóik kiegyensúlyozottságához, jóllétéhez. A Blue Colibri International Kft. adatgyűjtéséből kiderült, hogy a vállalatok kétharmadánál már fut vagy a közeljövőben elindításra kerül egészségprogram, melynek fókusza
Hódmezővásárhelyen szinte minden fényképalbumban van fotó, amelyet Plohn János készített. Ezek a képen nemcsak a családokról, de a környék mezőgazdaságáról is mesélnek.
Tavaly is folytatódott az ország billenése nyugatra és középre, legalábbis ami a belső vándorlást illeti. A Covid ugyan kissé lassította ezt a folyamatot, de Közép-Magyarországon és a Dunántúl néhány megyéjében is több ezerrel nőtt a lakosság létszáma. A jövevények főleg a keleti és északi országrészekből származnak, de közben Budapest is elveszíte
Mi is az a Play to Earn? Mielőtt belevágnánk a mai témába, azzal kezdem mik is azok a play to earn játékok. A play to earn játékok mögötti üzleti modell alapvetően egyszerű, a játékosok idejét és figyelmét jutalmazzák azzal, hogy…
Nem ritka jelenség, viszont meglehetősen költséges tud lenni, ha valaki külföldön élő hozzátartozójának bankon keresztül szeretne pénzt küldeni, vagy éppen valaki külföldről végezne banki átutalást. A határokon átívelő átutalások azonban az e-kereskedelem felfutása, a bankolási szokások megváltozása miatt egyre gyakoribbak, ami lépéskényszerbe hozt
Egyedül a magyar kormány jelezte az összes tagállam közül, hogy nem kíván részt venni az EU újabb Pfizer-rendelési keretszerződésében – derült ki tegnap. A kormány ma közzétett táblázata részben magyarázatot ad Magyarország döntésére: még 17,2 millió adag nyugati vakcina van rendelés alatt vagy áll már raktárban.
A bitcoin árfolyama ma délután ismét zuhanni kezdett és rövid idő alatt mintegy 10%-ot vesztett az értékéből, miután Kína egyik legmagasabb rangú tisztviselője felszólalt a kriptovaluták ellen. Az állami weboldalakon is publikált nyilatkozat szerint, az elvtársaknak mindennél komolyabban kell venniük…
A Vans cipők atyjának öröksége egy, a gördeszkás szubkultúrával örökérvényűen összefonódó cipő. Szinte véletlen kezdtek el nekik gyártyani; az utcai viseletként is népszerű márka évente 4 milliárd dollárnyi bevételt termel anyavállalatának.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) közleményében felszólítja az illetékeseket, hogy halasszák el a beszámoló és a társasági adó bevallásának határidejét.
Több mint 150 vállalat bevonásával készült véleményfelmérés arról, hogy napjainkban milyen módon és eszközökkel tesznek a cégek munkavállalóik kiegyensúlyozottságához, jóllétéhez. A Blue Colibri International Kft. adatgyűjtéséből kiderült, hogy a vállalatok kétharmadánál már fut vagy a közeljövőben elindításra kerül egészségprogram, melynek fókusza
A vállalati hitelállomány 6, a kkv-hitelállomány 17, a lakossági hitelállomány 14 százalékkal bővült az első negyedévben éves szinten – tette közzé friss Hitelezési folyamatok kiadványában az MNB. Februárban a jogosult lakossági hitelállomány 50 százaléka, míg a vállalati hitelek 35 százaléka vett részt a törlesztési moratóriumban. A hitelpiac teh
Magyarországon a közép- és felső vezetői pozíciókat 37 százalékban töltik be nők, a tőzsdei cégek igazgatóságában viszont csak 10 százalékban vannak jelen.
Akár 13 hónapig is jelen lehetnek az antitestek az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fertőzése után egy új kutatás szerint. A francia Strasbourg-i Egyetemi Klinika (CHU) tudósai csütörtökön tették közzé eredményeiket, a tanulmányt tudományos lapokban még nem publikálták.
Az izraeli hadsereg győzött, de a stratégáknak le kell szűrniük a tanulságot számos fenyegető politikai folyamatból. De miért karolta föl Kína példátlan határozottsággal a palesztin ügyet? A hét videójában erről beszél Káncz Csaba.
Tavaly az AutoWallis Nyrt. apportszerződést kötött a Taródy Operatív Kft.-vel az Iniciál Autóház Kft. törzstőkéjének 20%-át megtestesítő, 20 millió forint névértékű üzletrész megszerzésére. Ma módosult a Taródy Operatív Kft. kötelezettségvállalása, és erről az AutoWallis a BÉT honlapján adott tájékoztatást.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) indulatos hangvételű levélben szólította fel az „illetékeseket”, hogy halasszák el a céges beszámolók és a társasági adó bevallásának határidejét.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 135,50 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel történelmi zárócsúcson, 46 396,87 ponton fejezte be a hetet pénteken.
Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust, az elismerést Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester adta át pénteken, Szeged napján.
Banglades, Nepál és Srí Lanka bejelentette pénteken, hogy gyakorlatilag kifogytak a koronavírus elleni vakcinákból, és abban reménykednek, hogy Kína és Oroszország kisegíti majd őket, hogy szembe tudjanak szállni a járvány újabb pusztító hullámával.
A Lánchíd-felújításhoz kapcsolódóan kedden megkezdődik a Clark Ádám tér átépítése, az arra közlekedőknek útszűkületre kell számítaniuk – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
A Budapest Airport (BA) megkezdte a munkaerő toborzását, hogy a mérsékelt utasforgalom visszatérése mellett megfelelő számú munkatárssal biztosítsa a repülőtér biztonságos működését - közölte a BA pénteken az MTI-vel.
Újabb fontos eredménye van a sikeres oltási kampánynak - közölte Facebook-oldalán a külügyminiszter. A Magyarországról érkezők korlátozások nélkül utazhatnak be Romániába.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken kiadott, egészségügyi szakembereknek szánt közleményében nem javasolta az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga második adagjának beadását azoknak, akinek az első adag beadását követően lecsökkent a vérlemezkeszáma, azaz akiknek esetében fennállhat a vérrögképződés esélye.
A koronavírus elleni oltás 87 százalékkal csökkenti a súlyos Covid-19 kialakulásának a kockázatát a 75 évesnél idősebbeknél hét nappal a második dózis felvétele után - derült ki egy pénteken közzétett francia tanulmányból.
Nagyon sok élelmiszerinnovációról hallani manapság, ezek nagy része fenntarthatósági, etikai vagy egészségügyi megfontolások miatt jön létre, persze az üzleti érdekek sem elhanyagolhatók. Elsősorban a tejtermék- és húshelyettesítő készítményekről van szó, amivel párhuzamosan nagy divatja van a vegán és vegetáriánus étrendeknek is. De vajon pusztán
Vegyesen alakult a forint árfolyama pénteken a főbb devizákkal szemben, de a térségbeli devizák körében kiemelkedően erős hetet hagyott maga mögött, idei árfolyamcsúcsot állítva be az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is.
Bár a Magyar Közlönyben még nem jelent meg a rendelet, pontosította és tovább részletezte pénteken este a kormány Orbán Viktor reggeli szavait a járványügyi korlátozások feloldásának újabb köréről, azon belül is elsősorban a rendezvényekre vonatkozó új szabályokról. A lakodalmakra 200 fős, magánrendezvényekre 50 fős felső korlát lép érvénybe, ezekh