Egyedülálló gazdasági előrejelzést készíttetett a Magyar Nemzeti Bank a klímaváltozás hatásairól, a megbízott brit Cambridge Econometrics kutatócég elemzése arra is rávilágít, hogy mi lesz a magyar gazdasággal, ha az emberiség nem veszi komolyan a klímaváltozás okozta fenyegetést.
A koronavírus egyik nagy nyertese az e-kereskedelem. Az online kiskereskedelmi forgalom 2020-ban 4 százalékos bővülésével minden rekordot felülírt, forgalma pedig elérte a 909 milliárd forintot. De mi történt más kereskedelmi területeken, hogyan alkalmazkodtak ehhez a rendkívüli helyzethez azok a vállalatok, akik korábban többnyire hagyományos vagy
Ébredezik az arany és az ezüst árfolyama, miután a nemesfémek a 2020-as rally után "téli álmot aludtak". Úgy tűnik, a befektetők kezdik újra felfedezni őket, amely mögött komoly fundamentális okok is meghúzódnak.
Pár óra leforgása alatt közel 50 százalékot zuhant az eredetileg poénnak szánt kriptovaluta, a dogecoin árfolyama. Elon Musk kedvenc kriptója ráadásul úgy esik, hogy a Tesla-cégvezér még nem is posztolt ma semmit a kriptovalutákról - egyelőre.
Megjelent a kormányrendelet a júniusi kiegészítő nyugdíjemelésről. Az ellátások 0,6 százalékkal emelkednek. Ez annyit jelent, hogy egy átlagos nyugdíjasnak 890 forinttal lesz magasabb az eláátása, ám a legkisebb nyugdíjból élőknek még 200 forint emelés sem jut.
A kriptopiac mai zuhanása magával rántotta a technológia szektort is. A Nasdaq futures 1,8 százalékos mínuszban áll, a nagy amerikai techcégek részvényei jelentősebb esésekkel indíthatják a mai kereskedést.
Úgy tűnik, a K&H Szép kártya tulajdonosok már év elején bíztak a közelgő újranyitásban, ugyanis a tavalyi év azonos időszakához képest idén alig csökkent a szálláshely alszámlára befizetett összeg. A K&H Szép kártyára jóváírt teljes összeg 27 százalékkal növekedett az első negyedévben, miközben a felhasználást leginkább az online vásárlások közel t
Az agrártárca ebben az évben több mint 950 milliárd forint felhasználását és kifizetését teszi lehetővé a gazdáknak, ami meghaladja a megelőző hét év teljes támogatási összegét – mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron kedden.
Tízből hét magyar belföldön utazik idén, derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a Századvég Alapítvány által készített felmérésből. A megkérdezettek háromnegyede nyáron utazna, legtöbben a Balatonra, a Mátra—Bükk térségbe, vagy Budapest környékére. A higiéniai óvintézkedések még egy ideig velünk maradnak, és továbbra is kiemelten font
Az elrettentés sikertelensége esetén nem zárható ki a leszámolás a Gázai övezetet vezető Hamász palesztin mozgalommal - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán egy nagyköveteknek tartott tájékoztatón.
Az almafalisztharmat gyorsuló ütemben terjed, és a varasodás ellen is intenzíven kell védekezni. A csonthéjasok pedig továbbra is sok feladatot adnak. Az Agroinform.hu 2021. évi 20. heti növényvédelmi előrejelzése.
Újabb – a mindennapi életben felmerülő – az otthonfelújítással kapcsolatos kérdésekre válaszolt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook oldalán közzé tett videóbejegyzésében.
Egészen elképesztő zuhanásokat láthatunk ma a kriptovaluta-piacon, a fontosabb kriptoeszközök árfolyama 20-50 százalékot esett néhány óra leforgása alatt, az esés ma délután gyorsult be, több kriptopiaci elemző már kapitulációról beszél. A hangulatra nem volt jó hatással, amikor Elon Musk bejelentette, hogy nem fogják elfogadni az autóik vásárlásak
Megegyeztek az Európai Unió országai arról, hogy megnyissák határaikat azon utazók előtt, akik már be vannak oltva. A megállapodás szerint azon országokból jövőket is beengedik az EU-ba karantén nélkül, ahol sikeresen kordában tartják a koronavírus-fertőzést.
A befektetők ütik a kriptovalutákat, beleértve a bitcoint, az ethereumot és a dogecoint. Az eladói hullám azonban a kriptovaluták mellett a részvénypiacokra is átszűrődött, esik a Tesla, a Coinbase és a Microstrategy árfolyama is többek között.
A nap sztorija egyértelműen a kriptovaluta-piacon tapasztalt elképesztő szabadesés, amit Elon Musk múlt heti tweetjei után most annak köszönhetünk, hogy Kínában megtiltották a pénzintézeteknek, hogy kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleknek. De vajon meddig szakadhat még be az árfolyam, esetleg egy lufi kipukkanásának
Szerdától megváltoztak az Ausztriába történő beutazási szabályok, az osztrák hatóságok új kockázati csoportokba sorolják az országokat, köztük Magyarországot alacsony fertőzöttségűbe – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szervezet szerdai online sajtótájékoztatóján.
Korábbi cikkünk alkalmával már bemutattuk nektek, hogyan lehet a Pancakeswap-hoz csatlakozni Metamask tárcával. A leírásban azt is megadtuk, hogyan tudod beállítani a Metamask tárcádat, hogy a BSC Mainnet-et is kezelje. A discord csatornánkon már többször szó volt róla, hogy időközönként…
A nap sztorija egyértelműen a kriptovaluta-piacon tapasztalt elképesztő szabadesés, amit Elon Musk múlt heti tweetjei után most annak köszönhetünk, hogy Kínában megtiltották a pénzintézeteknek, hogy kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleknek. De vajon meddig szakadhat még be az árfolyam, esetleg egy lufi kipukkanásának
A Procter&Gamble a napokban több évre szóló együttműködést jelentett be Harry herceg és Meghan hercegné alapítványával, az Archewell Foundationnel, hogy közös értékeiket összefogva előmozdítsák a nemek közti egyenlőség, valamint az együttérzőbb, befogadóbb közösségek és online terek létrejöttét. A világszinten több tízezer munkavállalóval rendelkez
A koronavírus okozta válság okán sok elemzés lát napvilágot arról, hogy milyen nagy irányok várhatók a részvénypiacokon a közeljövőben. Az OTP Trend Alap viszont más utat választ: egyedi részvénykiválasztást támogató modellje segítségével kevésbé nyilvánvaló piaci trendeket is meg tud találni, amelyekkel a fő sodorhoz tartozó befektetési alapok kev
Jelentős árhullám alakult ki a Fekete-Körösön, emellett a Sebes- és a Hármas-Körösön is elsőfokú árvízvédelmi készültség várható – tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) szerdán az MTI-t.
A technológiai részvények árfolyamát leszorító eladási hullám miatt nagy indexcsökkenéssel folytatták a szerdai nyitáskor az előző napi veszteséges zárást az amerikai értékpapírpiacok.
A magyarországi biztosítótársaságok életbiztosítási termékeiben nincs a Covid-19 védőoltással kapcsolatos kizárás vagy mentesülés. Ilyen válaszokat kapott a MABISZ a tagjaitól az AFP Ténykérdés rovatának megkeresésére.
Éveken keresztül állították a biztosítók, hogy ráfizetnek a kötelező autóbiztosításra. A jegybank azonban új tájékoztatása keretében rámutatott: az idei első negyedévben még a tavalyinál is szélesebbre nyílt a díjak és a károk alakulása közötti olló. Még többet tesznek tehát zsebre a biztosítók.
A mai kriptopiaci pánik során szinte mindentől szabadulnak a befektetők, bezuhant a bitcoin, az ethereum és a dogecoin árfolyam is többek között. A részvényindexek többsége szintén mínuszban áll, és kifejezetten rosszul teljesítenek azok a cégek, amelyek valamilyen módon kötődnek a kriptovalutákhoz, mint amilyen a Tesla, a Microstrategy vagy a Coin
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) azt közölte, hogy az Európai Unió 27 tagállamában 862 226 új személygépjárművet helyeztek forgalomba áprilisban, 218,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az idei áprilisi látványos növekedés a rendkívül alacsony bázisadatra vezethető vissza, a tavalyi, pandémia sújtotta áprilisban ugyanis csupán 270