A Mol Limo autómegosztó szolgáltatásban mától 30 darab Fiat 500 Hybrid modell is elérhető a stílusos, retró külsőért és a napfénytetőért rajongó felhasználók számára. A háromajtós, városi autókat havidíjas konstrukcióban percenként 68 forintért, míg alkalmi használóként 85 forintért vehetik igénybe a felhasználók. További újdonság a weboldalon elér
Sok a tévhit az ingatlanvásárlás kapcsán fizetendő előleg, illetve foglaló fogalmával és szabályaival kapcsolatban, pedig milliók is múlhatnak rajta. Az emberek fele nem tudja például, hogy az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) több mint hétszáz választ összesítő online felmérésé
Nincs nyoma az MNB friss adataiban a koronavírus-járvány alatt képzett megtakarítások felélésének. A friss megtakarítások szerkezete azonban szép lassan változik: az első negyedévben 100 forintnyi friss megtakarításból 28 forintot fektettek állampapírba a háztartások, 27 forint maradt a folyószámlákon, 9 forint pedig készpénzben. Nemcsak a befektet
A Covid-19 világjárvány a családok életét nem csak a fertőzések útján nehezíti, hanem immáron a fiatal- és gyermekkorúak olthatósága kapcsán is újabb kihívások elé állítja azzal, hogy a szülők döntési helyzetbe kerülnek. Mi a helyzet, ha az elvált szülők közösen gyakorolják a felügyeleti jogot? Ki dönt a gyermek oltásáról? Dr. Kölcsényi Soma család
A HoReCa szektor újranyitása ugyanolyan sokkot jelent a tulajdonosoknak, mint annak bezárása, derült ki a METRO Kereskedelmi Kft. online kerekasztal-beszélgetésén. Gerendai Károly azt tapasztalta a novemberben megnyitott éttermében, hogy a jelenlegi napi forgalom nagyjából megegyezik a házhozszállítás alatt tapasztaltakkal. A HoReCa szektor újranyi
Megvenné az Amazon az MGM-et, ezzel turbózva saját streaming platformjának a kínálatát. A 9 milliárd dollárt érő felvásárlás tárgya mintegy 4 000 filmet és 17 000 órányi sorozatot jelent – ezzel venné fel a versenyt a tech óriás a konkurenciával szemben.
Nem feltétlenül, de nagyobb eséllyel mélyül a korrekció. Pár nap múlva többet fogunk tudni. Az elmúlt héten a hétből csak két napos gyertyát tudott a BTC/USD árfolyam zöldben zárni – azt is elhanyagolható növekedéssel. Musk tweetje pedig, amiben a Bitcoin…
A koronavírus okozta válság okán sok elemzés lát napvilágot arról, hogy milyen nagy irányok várhatók a részvénypiacokon a közeljövőben. Az OTP Trend Alap viszont más utat választ: egyedi részvénykiválasztást támogató modellje segítségével kevésbé nyilvánvaló piaci trendeket is meg tud találni, amelyekkel a fő sodorhoz tartozó befektetési alapok kev
A HVG szakértői tizenöt fejezetben összegzik a munkajog szabályait, az általános rendelkezésektől kezdve a munkaviszony létesítésén, díjazásán át annak megszüntetéséig. Külön fejezet szól az atipikus munkaviszonyokról, a munkaügyi vitákról és a munkavédelmi kötelezettségekről. A veszélyhelyzetre vonatkozó kommentárokat – a könnyebb követhetőség érd
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében - írták kedden német lapok.
Új innovációt vezet be a CIB Bank a nemzetközi kereskedelmi partnerfinanszírozásban. Határokon átívelő, a partner fizetési kockázatát átvállaló digitális szolgáltatással növeli az üzleti bizalmat a társaság és anyabankja, az Intesa Sanpaolo – közölték.
Az Agóra konferencia házigazdája Benedek Eszter, a szervező Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője, a konferenciát megnyitja Dr. Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár.
A befektetések világában, a sokféle termék között válogatva könnyen elveszettnek érezheti magát az ember, pedig a sikeres hosszú távú befektetéshez igazából csak 3 szabályt kell betartani. A következőkben ezeket járjuk körbe.
Az online kasszaadatok szerint éledezett a hazai kiskereskedelem az elmúlt hónapban, a forgalom értéke minimálisan már a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szintet is meghaladta.
A nyár első napján újra megnyitja kapuit a Dreher Sörmúzeum, az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteménye. Az indulásra már a kiállítás ikonikus darabjai is felkészültek és titokban mozgolódva várják a látogatókat, akik most virtuálisan is betekinthetnek a kulisszák mögé a múzeum weboldalán. Május 18-án a Múzeumi világnapon nemcsak a kul
Milliók múlhatnak rajta, mégis kevesen tudják, mi a különbség foglaló és előleg között – hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, hangsúlyozva: mindenképpen érdemes belenézni az ingatlan-nyilvántartásba, mielőtt foglalót fizetünk.
A héten lejár a 2020. évi jövedelmek bevallásának határideje. A nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek is eddig kell kérvényezniük a tavalyi befizetéseik után járó 20 százalékos adójóváírást. Különböző okok miatt ezt minden évben több tízezren mulasztják el - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A Magyar Nemzeti Bank alelnökének tegnapi bejelentése szerint az MNB várhatóan júniustól megemeli az alapkamatot és az egyhetes betéti ráta emelését is is meglépheti, hogy kezelni tudja a jelenlegi piaci helyzetet. De vajon hogyan hat ez a lakossági hitelekre és betétekre és elhozhatja-e a fogyasztói árak normalizálódását. A Pénzcentrum cikke ezekr
Az OTP Bank által kihelyezett POS-terminálok mennyisége tavaly 15 százalékkal növekedett – ezzel együtt az elektronikus fizetések száma is nőtt. Idén az első negyedévben ugyan enyhébb ütemben emelkedett a terminált használó kereskedők száma, de az újranyitás hatására újabb lendületet kaphat az elektronikus fizetési megoldások iránti igény. Az OTP B
Magyar leánybankján keresztül az olasz Intesa Sanpaolo Csoport már nemzetközileg is elérhetővé teszi a digitális alapú export-import partnerfinanszírozási megoldását.
Tevékenységi körtől függetlenül igényelhetik a Kamatmentes újraindítási gyorsköltcsönt azok a cégek, amelyek a 2020. évi árbevétele minimum 30 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél - közölte az MFB.
Az Artisjus május 18-án fizeti ki 7682 magyar dalszerzőnek a tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat. Most és a júniusban esedékes kifizetéskor 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak a zenei alkotók, mint egy évvel korábban – ez átlagosan 25 százalékos visszaesést jelent egy szerzőnél. A dalszerzők és előadók – az egé
Szingapúr engedélyezte a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának használatát a 12-15 év közötti gyerekeknél - jelentette be kedden az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma.
Időnként külső hatásra vagy saját életterületen történt változások okán felmerül az igény átgondolni az életvitelünkkel kapcsolatos szokásokat. Az életmódváltás akkor lehet eredményes, ha a kiegyensúlyozott táplálkozásra, a megfelelő mozgástípus kiválasztására és a lelki harmónia megteremtésére egyaránt jut figyelem.
Megszavazta az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását a Parlament őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig, vagyis várhatóan szeptember végéig. Egy május elején kihirdetett rendelet alapján a bírósági végrehajtói árverezésekre és a kilakoltatásokra csak ezt követően 15 nappal lehet majd sort keríteni.
A legolcsóbb 10 éves kamatperiódusú lakáshitel THM értéke 3,03%, míg a 10 éves futamidejű állampapír referenciahozama 3,15%. Vagyis olcsóbban kaphatunk hitelt, mint az állam! Ilyet eddig nem sűrűn tapasztalhattunk, de vajon meddig maradhat fent ez az egyedi helyzet? Szakértők elemezték a helyzetet.
Hiába tiltakoznak az ellenzéki és kormánypárti önkormányzatok, nem vonja vissza a bérlakások privatizációjára vonatkozó törvénymódosítási javaslatát Böröcz László, fideszes országgyűlési képviselő. Az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy továbbra sem gondolja úgy, hogy a javaslatát vissza kellene vonnia. Abban az esetben viszont, ha így lépne életbe
Jelentősen felfelé módosította GDP-előrejelzését Romániára vonatkozóan az Erste Bank, miután a románok meglepően jó GDP-növekedést mutatva az első negyedév leggyorsabban növekvő gazdaságává váltak az EU-ban.
A világ többi nőjéhez hasonlóan a magyar hölgyek egy része is azt tapasztalja, hogy az oltás mennyi változást hoz a szervezetükben. Tudományos magyarázat is van a jelenségre.
Micheal Burry, a Big Short című könyvből és filmből ismert befektető, aki megjósolta a 2008-as pénzügyi válságot, masszív short pozíciót épített ki a Teslában az előző negyedévben, viszont az általa irányított Scion Asset Management optimista több nagy technológiai részvényre, és a kötvényhozamok emelkedésére is számít.
Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10-15 évben, a pályahálózat korszerűsítésére, a járműállomány fiatalítására és a kapcsolódó fejlesztésekre "ezermilliárd" forintokban mérhető a forrásmennyiség - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Nagycenken.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall AG autó- és védelmi ipari cégcsoport elnökét, akivel az újgenerációs Lynx gyalogsági harcjárművek magyarországi gyártásáról, a hadiipari kutatás-fejlesztésről valamint Magyarország védelmi és gazdasági megerősítéséről tárgyaltak – írja az MTI.
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében - írták kedden német lapok.