Oroszország komoly gondokkal küzd, hogy elegendő mennyiségben állítson elő a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina második dózisából azok teljes körű immunizálására, akik már megkapták az első adagot - közölték mexikói tisztségviselők kedden. A Szputnyik V ugyanis annyiban eltér a koronavírus elleni többi oltóanyagtól, hogy a két dózis eltér egymá
Dánia volt az első ország, amelyik kivette az oltási programjából az AstraZeneca és a Johnson & Johnson vakcinájának az alkalmazását nagyon ritka vérrögképződéses esetek miatt. Norvég szakértők sem javasolják, hogy a kormányzat használja ezt a hivatalos oltási kampányban. Az országok döntő többsége azonban továbbra is olt a vakcinával, néhányan kül
A második veszteséges évét zárta a 2020-as pénzügyi évvel a japán Nissan autógyár és a folyó pénzügyi évre is veszteséget jelez előre, bár gazdálkodási mutatóinak javulása mellett az előző két évinél jóval kisebbet.
A koronavírus-járványhelyzet miatt megnőhet a gyermekkori elhízás előfordulási aránya - figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodája. A jelentés szerint a járvány elleni korlátozások során elrendelt iskolabezárások negatív hatással lehetnek a gyerekek étkezési és testedzési szokásaira.
Románia valamennyi megyéje és Bukarest is a "zöld zónába" került kedden a koronavírus-fertőzések térképén, vagyis az utóbbi két hétben regisztrált új fertőzéseknek a lakossághoz viszonyított aránya már sehol sem lépi túl a másfél ezreléket, az országos átlag pedig kevéssel haladja meg az egy ezreléket.
A háttértárak eladása terén több mint 120 millió forintos forgalomról számolt be a Portfolionak eljuttatott közleményében a hazai e-kereskedelmi piac egyik szereplője, az iPon. Ez ebben a szegmensben egészen meredek, ötvenszeres ugrást jelent, és a teljes átlagos napi forgalomnak is a háromszorosa. A felhasználók a háttértárat cserélik a legritkább
30 figyelmeztető lövést adott le az amerikai parti őrség egy hajója két iráni naszádra, mivel azok nagy sebességgel közelítették meg az amerikai hajókat a Hormuzi szorosban – írja az ABC News.
Bár egyre nagyobb a konkurencia, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton továbbra is állja a sarat, a brit címvédő ráadásul Michael Schumacher és Ayrton Senna rekordját is beállította.
Az április 24-i terasznyitás előtt – az elviteles lehetőség mellett – 40 százalékos mínusszal mentek a vendéglők. A veszteség 600 milliárdnál tart a korlátozások időszakát nézve, de ez az összeg még növekedni fog – írja friss elemzésében a Blokkk.com.
Magyarország támogatta a közös EU-s 2030-as ambíciószint emelését, noha ez egyelőre, a részletek ismeretének hiányában, egy ugrásnak tűnik a vakvilágba – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia és klímapolitikáért felelős államtitkára a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszé
6,5 milliárdos hazai fejlesztést jelentett be a Leier Hungária Kft., melynek keretében a pécsi, jánosházi betonelemgyártó üzeme megújul, Hajdúszoboszlón pedig új betoncserépgyár épül. A kelet magyarországi beruházás idén augusztusban fejeződik be, melynek köszönhetően sík és hullámos betoncserepeket különböző színekben, felületekben és nagyobb
Az egészségügyi szolgáltatási járulék immár évről-évre változó összeg. Ennek köszönhetően a jövő évi költségvetési törvényjavaslat 2022-re már 8 250 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot rögzít.
A hazai cégvezetők szerint 2020 tavaszán a mobil- és vezetékes internetes hálózatok lényegében tökéletesen működtek, átlagosan négyötödös osztályzatot adtak nekik – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) megbízásából készített reprezentatív felmérésből. A kutatás ugyanakkor arra is kitér: a megkérdezett cégek majdnem negyven százalé
Bizalmatlansági szavazást indít a Republikánus Párt képviselőházi frakciójának vezetője, Kevin McCarthy Liz Cheney képviselő ellen, aki kommunikációs vezetői tisztséget tölt be a párt frakciójának vezetésében - írja a CBS.
A hazai cégvezetők szerint 2020 tavaszán a mobil- és vezetékes internetes hálózatok lényegében tökéletesen működtek, átlagosan négyötödös osztályzatot adtak nekik – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített reprezentatív felmérésből. A kutatás ugyanakkor arra is kitér: a megkérdezett cégek majdnem negyven százalé
A republikánus párt mély belső megosztottsága egyre inkább akadályozza a párt azon képességét, hogy koherens szakpolitikai stratégiát dolgozzon ki. Márpedig Trump nem hajlandó pártbeli alkukra. Káncz Csaba jegyzete.
Az érintett diákok 90 százalékos jelenléte mellett indult újra az oktatás az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolákban hétfőn - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán.
A profitbiztos és önjáró vállalkozás megteremtése minden tulajdonos álma, s minden cégvezető törekvéseinek fókuszában ugyanennek a célnak kell(ene)állnia. Ennek elérése komoly, szisztematikus építkezéssel lehetséges csak és megtartása bizony nap mint nap igényli a fejlesztő, gondoskodó figyelmet. Nem mindegy azonban, hogy milyen eszközökkel fogunk
A jövő digitális szurkolója a sportesemény előtt, közben és után is szórakozni szeretne, mindenről tudni akar, lehetőleg azonnal és első kézből. A sportkluboknak, bevételeik növelése érdekében elemi érdekük, hogy minél több területen szolgálják ki követőiket. A technológia szélsebesen robog a sport világa felé, aki lemarad, az nemcsak a sportpályán
Egyszerűsítik, felgyorsítják és hatékonyabbá teszik a tartásdíj behajtását, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek - nyilatkozta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiának kedden.
Bill és Melinda Gates a világ egyik leggazdagabb párja, viszont a napokban kiderült, hogy válni készültek, így a világ szinte leggazdagabb egyedülálló személyeiként folytatják életüket. A CNN összeszedte, hogy Melinda Gates mit tervez most hatalmas vagyonával.
A forint az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a frankkal szemben viszont erősödött kedden kora estére a nemzetközi kereskedelemben a reggeli szintekkel összevetve.