Elon Musk implantátumokkal foglalkozó cége, a Neuralink közzétett egy friss videót, amiben bemutatják, ahogy egy agyi beültetéssel rendelkező majom már a gondolataival is képes irányítani egy videojátékot. A Pager nevű rézuszmajom pingpongozott egyet anélkül, hogy bármilyen eszközt használt volna.
Történelmi mértékű fejlesztési program keretében erősítjük meg a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki térségek gazdaságát – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Füzesabonyban, a K 64 Farm Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató Kereskedelmi Kft. számára átadott támogatói okirat kapcsán.
Az első oltásukat megkapók száma hamarosan eléri a hárommilliót, május elejére pedig a négymilliót - közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Nőtt Németország exportja februárban. Különösen a kínai viszonylatban tapasztalt erőteljes forgalom jól jött a legnagyobb euróövezeti gazdaságnak, amelynek teljesítményét visszafogja a koronavírus-járvány terjedését akadályozó zárlatok elrendelése.
A Wienerberger meghívásos tenderén indult 5 ügynökség közül végül kettő került shortlistre. A szűkített versenyben a Republic Group reklámügynökség sikeresen vette az akadályokat és megnyerte a Wienerberger lead ügynökségi megbízását. A Wienerberger küldetése, hogy javítsa az emberek életminőségét szerte a világon. Termékei és rendszermegoldásai l
A szokásos évi első menetrendmódosítással április 11-től újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést - közölte a MÁV Zrt. a honlapján pénteken.
Túlárazott piac, gyenge fundamentumok Az S&P 500 P/E rátája hatalmas magasságokban kezdte az évet. Az átlagos értéke az elmúlt 100 évben 15,69 volt, ehhez képest idén a 25,84-es szintet is elérte. Ez annak volt köszönhető, hogy a koronavírus miatt kialakult lezárások, illetve a gyenge vállalati jelentések ellenére is egyre magasabbra másztak az ára
Több évet ugrott előre a hazai e-kereskedelem fejlődése a járvány következtében, és visszafordíthatatlanul megnyerte magának a magyarországi vásárlók jó részét. Ez azonban új elvárásokat is hozott magával, amelyekhez a kereskedő cégeknek igazodniuk kell.
Februárban csökkent az ipari termelés Németországban, így már a második egymást követő hónapban jegyeztek fel visszaesést az előző nyolc hónap növekedése után.
Komoly tervekkel lépett a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) az AutoWallis. A cégcsoport eredményeit jól mutatja, hogy 2020-as teljesítményükre alapozva a BÉT Legek díjátadóján nemrég elnyerték az „Az év alaptőke-emelése” díjat. De milyen irányokban akarnak tovább fejlődni, és mennyire nevezhető példának a cég a BÉT fejlesztési stratégiája szempontjából
Korábban a minél előbbi nyitást és az általa javuló pénzügyi helyzetet szorgalmazta számos étteremvezető, de Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke most ettől jelentősen eltérő üzeneteket fogalmazott meg a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. Ennek lényege az, hogy most inkább várnak türelemmel még néhány hetet a nyitással azért, hogy
Az utóbbi években gyökeresen változott meg az a modell, ahogyan az adóhatóság, a saját államigazgatásban betöltött funkciójára, az adózókkal való kapcsolatára és nem utolsó sorban a költségvetési bevételek legfontosabb őreként betöltött szerepére tekint.
Ma is 11:15-re hirdette meg napi szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs. Ezúttal is a járványhelyzet értékelése lehet a fő téma, a mai jelentés magas fertőzéses és halálozási számokat hozott.
Összesen 151,2 milliárd forintértékben finanszírozták a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásait, eszközbeszerzéseit a lízingtársaságok a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá programjában tavaly április óta – közölte a Magyar Lízingszövetség.
Hogyan szolgálhatja a talajtakarás a kertészeti növények védelmét? Milyen élettani és növényvédelmi hatásai vannak a talajtakaró anyagoknak? Miben rejlenek az előnyeik és a hátrányaik?
A COVID-19 hatására szigorodó adóellenőrzésekre számít a közeljövőben a vállalatok többsége – derül ki az EY hatvan országban 1265 adó- és pénzügyi vezető bevonásával végzett globális felméréséből. A döntéshozók szerint az elmúlt évek technológiai fejlesztéseinek köszönhetően a hatóságok sokszor jobban ismerik a társaság adóügyeit, mint ők maguk. A
Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában arról a 180 fokos fordulatról is beszámolt, miszerint a középiskolákat május 10-ig biztos nem nyitják ki. Arról kérdeztük Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, mit szólnak a hírhez.
A koronavírus-járvány kirobbanását követően gyakorlatilag egyik napról a másikra kezdtek el zuhanni az albérletárak Budapesten. Bár a visszaesés azóta mérséklődött, a korábbi szintektől még mindig jócskán elmaradnak a bérleti díjak. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa úgy fogalmazott, fél évbe telt, mire a lakáskiadók elfoga
Összesen 151,2 milliárd forintértékben finanszírozták a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásait, eszközbeszerzéseit a lízingtársaságok a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá programjában tavaly április óta – közölte a Magyar Lízingszövetség.
A Toyota átvette a vezetést, legalábbis a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának népszerűségi listáján – írta Varga Mihály friss Facebook-posztjában.
A kistelepülések kutyapopulációjának „mederben tartása” és a nem kívánt szaporulat megelőzése érdekében indított ivartalanítási programot a Nébih. A projekt összköltsége 50 millió forint, mely mintegy 1400 kutya ivartalanítását teszi lehetővé országszerte, fókuszában pedig a nőivarú egyedek állnak.
Februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene - szezonális és naptárhatástól tisztítva - 1,2%-kal mérséklődött az előző hónaphoz képest. A csökkenő tendencia tavaly év vége óta jellemző, elsősorban a második koronavírus-hullám miatt novemberben életbe lépő korlátozások miatt. A friss adat tehát abból a szempontból kellemetlen meglepetés, hogy a to
A saját erő nagysága mellett a hitelképesség, az életmódhoz köthető igények, a munkahelytől való távolság a legdöntőbb szempont a fiatalok lakásvásárlásakor, ám újabban már az is elvárás, hogy lehetőleg hasonló életkorú társaikkal élhessenek együtt. Az első lakás vásárlásához a legtöbb fiatalnak hitelt kell felvennie.
A Mastercard kezdeményezése vállaltan és hangsúlyozottan célul tűzte ki, hogy bizonyos társadalmi ügyek és értékek (úgymint a digitalizáció, a szegénység és a környezetvédelem) szerepeljenek a program fókuszában. A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak, ezért a Mastercard – Alkotótárs programjában elsőként olyan alk
A befektetési alapok vagyona tovább nő, majdnem 7000 milliárd forint. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Aegon, az Év Portfóliómenedzsere Cser Tamás, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Munkácsi Dávid és Szűcs Zoltán lett.
Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a vezető amerikai indexek, az S&P 500 új történelmi csúcsra került, de igazán erősek a technológiai részvények voltak. Ázsiában ezzel szemben rossz volt a hangulat, miután a kínai infláció a vártnál nagyobb mértékben nőtt márciusban. Az európai tőzsdéken iránykeresés látszik, a magyar tőzsde azonban alul
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idei első negyedévben 788 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 17 százalékkal haladta meg az előző év első három hónapjában regisztrált 675-ös értéket. Az Agroinform.humezőgazdasági piacterén ugyanebben az időszakban 24 százalékkal növekedett az eladott használt traktorok száma.
A kormány a középiskolák nyitásának elhalasztásáról döntött, miután az iskolák április 19-ei nyitását számos kritika érte. Úgy tűnik, hogy az írásbeli érettségi után térhet vissza a tantermi oktatás ezekben az intézményekben. Az általános iskolák viszont a tervek szerint továbbra is április 19-én nyitnak, aminek oka nem világos annak fényében, hogy
Peking felszólalt pénteken a kínai vállalatok érdekeinek védelmében, miután az Egyesült Államok csütörtökön gazdasági tiltólistára helyezett hét kínai szuper-számítástechnikai vállalatot.
A Toyota átvette a vezetést, legalábbis a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának népszerűségi listáján – írta Varga Mihály friss Facebook-posztjában.
A 2021-es Gartner Magic Quadrant 18 széleskörű IoT szolgáltatást nyújtó szervezetet vizsgál világszerte. Ezek közül a Vodafone messze a legmagasabban értékelt két szempontból is: a vevői igények megértését és azok legmagasabb szintű kiszolgálását jelentő “látás teljességének”, illetve a szolgáltatások testreszabottságában és azok könnyű elérhetőség
A COVID-járvány hatására ismét nő a televíziók előtt töltött idő, a BrandMania stábja pedig annak járt utána, hogyan reagáltak erre a jelenségre a tévétársaságok. A műsorból az is kiderül, hogy a streamingszolgáltatások térhódítása mit jelent a piac számára, illetve azt is megtudhatjuk, Nagy Ervin hogyan viszonyul a sorozatokhoz és a streaminghez.
Magyarország célkitűzése a Nemzeti Energiastratégia, illetve a Nemzeti Energia- és Klímaterv szerint, hogy naperőművi kapacitása 2030-ra közel 6500, 2040-ig pedig csaknem 12000 MW-ra bővüljön. A fejlesztések jól ütemezett megvalósításával a 2030-as cél hamarabb elérhető, és a tíz évvel későbbi is tarthatóvá válik – mondta Dr. Tóth Tamás, a Magyar E
Jogerős építési engedélyt kapott az ATENOR második budai fejlesztése, a BakerStreet I. fázisa. A Szerémi út és Hengermalom út kereszteződésénél elhelyezkedő 17 ezer négyzetméteres irodház 2023 első negyedévére valósulhat meg.
Január óta élnek az online kártyás fizetések fokozott biztonsági előírásai. Egy felmérés szerint a bankkártyások egyharmada számára gondot jelent a többlépcsős azonosítás. Közvetlenül banki ügyintézőtől 11 százalék, családtagoktól, ismerősöktől pedig 9 százalék kért segítséget.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Márciusban 604 milliárd forint hiány keletkezett a központi költségvetésben - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) mai közleményéből. A magas deficit azt eredményezi, hogy az első negyedév kumulált hiánya a eredeti éves terv háromnegyedét is meghaladja.
Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető a weben keresztül. A tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani és beküldeni. A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-ai hatállyal automatikusan bevallássá vá
A piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben kaphatók a hazai termelésű, friss primőr (fóliás illetve üvegházi) zöldségek: paprika, paradicsom, retek, uborka, fejes saláta, zöldhagyma, sárgarépa – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Áprilisban visszatér a magyar piacra a világ legnagyobb példányszámában eladott divatlapja, az Elle. A főszerkesztő továbbra is Liptai Lívia, aki erősebb digitális megjelenést és a magazin értékeit még határozottabban képviselő tartalmat ígér. Az Elle magazin 2020 decemberében búcsúzott el a magyar olvasóktól, a lap kiadásának jogait ezután Milkov
Ma is 11:15-re hirdette meg napi szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs. A rövid eseményen Maruzsa Zoltán oktatásügyi államtitkár jelezte: az óvodák és általános iskolák esetében továbbra is április 19-i nyitást terveznek, az érettségi vizsgák a tavalyihoz hasonló rendben zajlanak majd. Galgóczi Ágnes jelezte, jövő héttől már hatféle vakcin
Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető a weben keresztül. A tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani és beküldeni. A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-ai hatállyal automatikusan bevallássá vá