Kortárs művekből és első alkalommal, kizárólag grafikákból álló, tematikus árveréseket rendez a Virág Judit Galéria április 23-án és 24-én. A művek teljes keresztmetszetét nyújtják a magyar művészet történetének, többek között Lotz Károly, Rippl-Rónai József, Victor Vasarely, ef. Zámbó István, Nádler István, Fiedler Ferenc és Maurer Dóra alkotásair
Újabb többszáz millió forint értékben nyert el megrendelést az MVM-től az Opus Global egyik vállalata gázhálózati rekonstrukciós munkákra - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
A tavaszi szünet után is - április 7-étől visszavonásig - a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai - tájékoztatta a buszvállalat kedden az MTI-t.
Csak Finnország, Írország, Málta és Svédország teljesítette azt az Európai Bizottság által korábban kitűzött első fontos oltási célt, hogy március végéig a 80 év feletti korosztály legalább 80%-a elsőre megkapja valamelyik koronavírus elleni vakcinát – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC) legfrissebb összesítéséből. Por
Argentína profitál az élelmiszer-árak globális emelkedéséből, mivel az ország sokat exportál élelmiszerből - mondta az IMF vezető közgazdásza, Gita Gopinath - írja a Reuters. Argentína folyamatos tárgyalásban van az IMF-fel, de nem zárható ki az ország fizetőképtelensége sem.
Tavaly áprilisi elindítása óta több mint 31 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A 2 044 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta.
Tavaly áprilisi elindítása óta több mint 31 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A 2 044 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta.
Egy frissen publikált tanulmány eredményei azt mutatják, minden alvással töltött extra óra 12%-al csökkenti a koronavírus fertőzés kockázatát. Miből jutottak erre a megállapításra tudósok és milyen jótékony hatásai lehetnek még
A hatalmas összegű amerikai koronavírus-mentőcsomag miatt megnőtt amerikai államadósság nem jelent nagy problémát, de a fiskális támogatásnak jól célzottnak kell lennie a legkedvezőbb hatás elérése érdekében - mondta az IMF vezető közgazdásza, Gita Gopiath.
Szűkszavú Facebook-poszttal jelentkezett a miniszterelnök kedd délután, vélhetően a nyitással kapcsolatban, amire már országszerte nagyon sokan várnak. A sejtelmes miniszterelnöki bejegyzés növeli annak az esélyét, hogy a kormány órákon belül bejelenti a fokozatos nyitás első lépcsőfokát. 17 óra után előzetes feltételezésünk bebizonyosodott: a várt
Az orosz jegybank a kamat szinten tartásáról vagy emeléséről fog dönteni április 23-i ülésén, mondta Kirill Tremasov, a bank monetáris politikáért felelős vezetője. Az infláció idén a jegybanki cél, 4% fölé nőhet, ezért van szükség a szigorításra.
Azon túl, hogy egy átlagos magyar család évente akár 50 ezer forintot spórolhatna a tudatos, otthoni élelmiszer-gazdálkodással, a jelenlegi pazarlás komoly környezeti problémát is okoz a világban - közölte a Klímapolitikai Intézet kedden az MTI-vel.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a több mint egy éve tartó koronavírus-járvány alatt nagy figyelmet fordított a gazdasági nehézségek azonosítására, a vállalkozói észrevételek és javaslatok összegyűjtésére, és a jövőben is
Az orosz jegybank a kamat szinten tartásáról vagy emeléséről fog dönteni április 23-i ülésén, mondta Kirill Tremasov, a bank monetáris politikáért felelős vezetője. Az infláció idén a jegybanki cél, 4% fölé nőhet, ezért van szükség a szigorításra.
Megvan a 2,5 millió beoltott Magyarországon, ennek kapcsán a miniszterelnök videót tett közzé Facebook-oldalán, melyben bejelentette: holnaptól kezdődik a nyitás.
Megvan a 2,5 millió beoltott, így életbe lép a lazítás első lépcsőfoka - jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. Nyithatnak az üzletek, újraindulhatnak a szolgáltatások Magyarországon. Kedden beoltották a 2,5 milliomodik magyar
Rekrutáltak sztárt is az akcióhoz, ami egyelőre csak az Egyesült Királyságban érhető el. Ott viszont Anthony Joshua közreműködése miatt segélyhez jutnak az edzőtermek.
Orbán Viktor kedden késő délután a Facebookon jelentette be, hogy megvan a 2,5 millió beoltott személy Magyarországon. Ez pedig azt is jelenti, hogy holnap új napra ébredünk.
A Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá keretösszege 500 milliárd forintos emeléssel 3 ezer milliárd forintra nő – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján Patai Mihály alelnök.
Az oltóanyag-szállítások felgyorsulásának köszönhetően jó esély van arra, hogy késő nyárra már kialakul a koronavírus elleni közösségi immunitás az Európai Unióban - jelentette ki Stefan de Keersmaecker, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület sajtótájékoztatóján.
Az Európai Gyógyszerügynökség még nem jutott meghatározó következtetésre az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának mellékhatásaival kapcsolatban, a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek vizsgálatának részeredményeiről az ügynökség szerdán, vagy csütörtökön ad tájékoztatást - közölte az uniós ügynökség.
A Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá keretösszege 500 milliárd forintos emeléssel 3 ezer milliárd forintra nő - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi online sajtótájékoztatóján Patai Mihály alelnök.
Megint az RTL Klubon futó A mi kis falunk új epizódja érte el a hét legmagasabb nézőszámát a 18-49 éveseknél és a teljes lakosságnál is. A mi kis falunknak a hétköznapi ismétlései is sok nézőt vonzottak, pedig a TV2 legerősebb műsorával, az Exatlonnal futottak azonos műsorsávban. A múlt héten kicsit nőtt az RTL Klub előnye a TV2 előtt (a 18-49 éves
Az Európai Gyógyszerügynökség még nem jutott meghatározó következtetésre az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának mellékhatásaival kapcsolatban, a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek vizsgálatának részeredményeiről az ügynökség szerdán, vagy csütörtökön ad tájékoztatást - közölte az uniós ügynökség.
Hosszú hónapok lejtmenetét követően végre bővült az Egyesült Királyság autópiaca még úgy is márciusban, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések részeként az autószalonok is zárva voltak. Az iparági szereplők nagyon optimisták a jövőt illetően, véleményük szerint az április korábban soha nem látott bővülést hozha
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem jutott meghatározó következtetésre az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának mellékhatásaival kapcsolatban, a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek vizsgálatának részeredményeiről az ügynökség szerdán, vagy csütörtökön ad tájékoztatást - közölte az uniós ügynökség kedden.
A Mátrai Erőmű szerepe a hazai villamosenergia-ellátásban kiemelten fontos, a következő négy-öt évben a magyar rendszer kikerülhetetlen eleme. Az új vezetés elkezdte az erőmű átalakítását és 5+4 éves tervet is létrehoztak. A modernizáció része az 500 megawattos gázturbinás egység, és a nagy teljesítményű napelempark is többek között. A társaság 202
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem támogatja az oltási útlevél megkövetelését az utazásokhoz, egyrészt a bizonytalanság miatt azzal kapcsolatban, hogy az oltás véd-e a vírus terjesztése ellen, másrészt pedig méltányossági okokból - közölte kedden Genfben az ENSZ egészségügyi szervezetének szóvivője.
Tavaly, ahogyan a legtöbb iparág területén, úgy az IT munkaerőpiac területén is jelentős változások történtek, ami még a 2021-es évet is meghatározza. Van-e még hiány, az AI valóban csökkenti-e az IT állások számát és mi várható idén? A Bluebird IT munkaerőpiaci körképe.
Ha egy elemző szeretne reflektorfénybe kerülni, azt talán úgy érheti el manapság a legkönnyebben, hogy egy meghökkentő prognózist tesz a Tesla részvényekre. Láttunk az elmúlt időszakban egészen magas árakat is, most viszont egy meglepően alacsony előrejelzés látott napvilágot.
Ismét szolgáltatók nevében elkövetett csalásokra figyelmeztet a rendőrség. Honlapjukon kedden azt közölték: az utóbbi hetekben ismét emelkedett a közműszolgáltatók nevében kiküldött adathalász e-mailek száma.
Az Opus Global Nyrt. konszolidációs körébe tartozó, közvetett kisebbségi tulajdonában álló Mészáros M1 Nehézgépkezelő Kft. a DM-KER Nyrt. többségi tulajdonának megszerzését célzó, több lépéssorozatból álló vételi ajánlatot tett, ezt a DM-KER Nyrt. többségi tulajdonosai elfogadták - közölték a cégek a tőzsde honlapján kedden.
Szlovákiában lassan döntenek a lazító intézkedésekről, a járványügyi szakemberük szerint ha sikerül a lakosság jelentékeny részét beoltaniuk, akkor a COVID-19 csak lokális járványgócok formájában jelentkezik majd a jövőben, szezonális betegség lesz.
Miközben az ingatlanos cégek és a lakosság is folyamatosan egyre optimistább a lakáspiaccal kapcsolatban, mind többen számítanak a használt lakások kisebb árcsökkenésére, különösen Budapesten – derül ki a GKI és a Masterplast felméréséből. Várhatóan a rossz vagy közepes állapotú ingatlanok értéke csökkenhet, de legalábbis nőhet a lemaradásuk a jó v
Az Európai Bizottság gazdasági, szociális és környezetvédelmi intézkedésekért cserébe jóváhagyta kedden, hogy a francia állam 4 milliárd eurós támogatást nyújtson a koronavírus-járvány miatt jelentős veszteségeket elkönyvelt Air France légitársaságnak, és 30 százalékos részesedéssel a legfőbb részvényesévé váljon.
Orbán Viktor ma bejelentette, hogy megvan a 2,5 millió beoltott Magyarországon, ezzel pedig megkezdődik az újranyitás. Rövidesen a Facebookra kitett videó után megjelent a közlönyben Pintér Sándor belügyminiszter határozata, melyben hivatalosan is bejelentik az újranyitás kezdetét.