2021. április 30. péntek

ápr. 30
19:36
Érvek a robotfóbiával szemben (vg.hu)
Az innováció a koronavírus hatására csak még jobban felgyorsult.
ápr. 30
19:39
Megvan a négymillió beoltott – edzőtermek, vendéglátóhelyek belső helyiségei is látogathatók védettségi igazolvánnyal (Adózóna)
A Magyar Közlöny 74. számában megjelent a BM határozata, így már hivatalosan is bejelentették, hogy elértük a 4 milliós számot a beoltottak terén. Ezzel hatályba léphet a fokozatos nyitás következő lépcsője.
ápr. 30
19:42
A korosabb import autók felé kacsingat a magyar (Infostart)
A honosítási szabályok idei szigorításának eddig nincs érezhető hatása.
ápr. 30
19:51
Alaptörvényellenes munkaidőkeretes szabály (Adózóna)
Alkotmányellenes a munka törvénykönyvének a munkaidőkeret alkalmazására vonatkozó egyes előírása – állapította meg ma közzétett határozata szerint az Alkotmánybíróság.
ápr. 30
20:00
Közép-európai futball-liga tehetné versenyképesebbé a labdarúgást (vg.hu)
Bár úgy tűnhet, hogy az Európai Szuperliga ügye jelentős, de csak átmeneti zűrzavart okozott az európai labdarúgásban, a topklubok drasztikus lépésével előtérbe került problémákkal valamit kezdeni kell.
ápr. 30
20:12
Szombaton még csak hat budapesti fürdő nyit, aztán majd a többi is (Portfolio)
Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben, első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat május 1-jén - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénteken. A tájékoztatás szerint pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, végül június elejétő
ápr. 30
20:18
Pontot tennének a srebrenicai mészárlás ügyére (vg.hu)
A hágai nemzetközi bíróság június 8-án hoz ítéletet Ratko Mladic ügyében.
ápr. 30
20:30
Ennyit a Föld tüdejéről: már nettó karbonkibocsátó Amazónia brazíliai része (Portfolio)
Nettó karbonkibocsátóvá vált a Föld tüdejének is nevezett Amazónia brazíliai része - kongatták meg a vészharangot kutatók.
ápr. 30
20:36
Emlékérmet ad ki a kisföldalattiról a Magyar Nemzeti Bank (vg.hu)
125 éves a Millenniumi Földalatti Vasút.
ápr. 30
20:48
Beleszállt az Apple App Store-ba az Európai Bizottság, bizakodhat a Spotify (Portfolio)
Az Európai Bizottság állasfoglalása szerint az Apple amerikai informatikai óriáscég visszaélt piaci helyzetével, ami torzítja a versenyt a zenei szolgáltatások piacán - közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos pénteken. Emiatt ma a Bizottság kifogásközlést küldött az Apple-nek.
ápr. 30
20:51
Májusban is elérhető az ingyenes internet (Adózóna)
A digitális oktatásban tanuló diákok, családjaik és tanáraik támogatására májusban is elérhető lesz az ingyenes internet – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára a tárca pénteki közleménye szerint.
ápr. 30
20:54
Koronavírus: nagyban csökkenti a szülők fertőzésveszélyét a gyerekek iskolai maszkviselése és a távolságtartás (Portfolio)
A jelenléti oktatás növeli a koronavírus-fertőzés kockázatát a tanulók családtagjai számára, de az olyan óvintézkedések, mint a maszkviselés vagy a távolságtartás, jelentősen csökkenthetik vagy megszüntethetik ezt - állapította meg egy félmillió résztvevővel zajló online amerikai felmérés.
ápr. 30
20:54
Törökország is betárazott magának Szputnyikból (vg.hu)
Törökország a napokban kötött megállapodást 50 millió adag Szputnyik V vásárlásáról.
ápr. 30
21:06
Ifua Horváth: új arculat is támogatja a növekedést (ProfitLine)
Az Ifua Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég megújította márkanevét és arculatát, összhangban a stuttgarti központú Horváth & Partners nemzetközi csoporttal. A változtatást a növekedési pálya erősítése és a transzformációs tanácsadási terület bővítése tette indokolttá a csoportnál, amely az idén alapításának 40. évfordulóját ünnepli.
ápr. 30
21:18
Kijött a határozat: szombaton nyithat a szolgáltatások széles köre (Portfolio)
Miután Orbán Viktor kormányfő pénteken este a Facebookon bejelentette, hogy megvan a 4 milliomodik elsőre beoltott Magyarországon, megjelent a Magyar Közlönyben Pintér Sándor belügyminiszter határozata, amely szintén ezt állapította meg és ezért az újranyitás harmadik fázisára május 1-től engedélyt adott.
ápr. 30
21:42
Hivatalosan is szabadabb lesz az élet szombattól (vg.hu)
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben. A többi között a kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul.
ápr. 30
21:45
Karantén feles (TőzsdeFórum)
Ez az írás nem a karanténról szól és nem is alapvetően a felesek ivásáról, sokkal inkább az alkoholról, annak társadalmi szerepéről és közösség alkotó-lazító szerepéről. Inni nem erény és nem is tudományosan magyarázandó, de azért akad akár tudományos része is. Nem is olyan régen egy neves onkológus professzor asszonnyal beszélgettem. Azt kérdeztem
ápr. 30
22:06
Energiahivatal: május 1-jétől megújulnak a gumiabroncsok energiacímkéi (Alternatív Energia)
Május 1-jétől megújulnak a gumiabroncsok energiacímkéi - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-nek küldött közleményben.
ápr. 30
22:06
Egymásnak feszült Moszkva és Brüsszel (vg.hu)
Az Európai Unió elfogadhatatlannak nevezte Oroszország EU-ellenes lépéseit.
ápr. 30
22:36
A méhektől függ az élelmiszerellátás jövője? (Alternatív Energia)
Meg kell állítani a méhek pusztulását, mert a fogyatkozásukkal az élelmiszerellátás is bajba kerülhet - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) pénteken, a méhek napja alkalmából az MTI-vel.
ápr. 30
22:48
Elfogyott pénteken a Pfizer, szombat reggeltől újra lehet Sinopharm és AstraZeneca oltásokra időpontot foglalni (Portfolio)
Miután a péntekre meghirdetett rendkívüli oltási nap reggelén lehalt az online oltási időpontfoglalás a vakcinákra, kígyózó sorok alakultak ki országszerte a Pfizer készítményére, aztán amint ez lement, pénteken késő este azt közölte a Koronavírus Sajtóközpont, hogy szombat reggeltől újra lehet foglalni időpontot Sinopharm és AstraZeneca oltásra.
ápr. 30
22:51
Majd ha fagy (Agrárágazat)
A termelésbiztonság növelésére több lehetőség is van, érdemes azt választani, amelyikre pályázatot írnak ki.
ápr. 30
23:00
Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot (Alternatív Energia)
Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot. Kutatók múzeumi gyűjteményekben megőrzött példányok beleit vizsgálva jutottak erre a következtetésre.

Keresés