2021. április 3. szombat

ápr. 3
21:51
Rusvai Miklós szerint már túl lehetünk a járvány harmadik hulláma csúcsán (Portfolio)
„Tendenciaszerű javulás látható” a járványügyi az utóbbi napokban Magyarországon közzétett koronavírus járványügyi adatokban és valóban jó esély van arra, hogy túl vagyunk a harmadik hullám tetőzésén – hangsúlyozta az RTL Klub nagyszombati Híradójának nyilatkozva Rusvai Miklós.
ápr. 3
21:51
Nem igazán remekeltek az oroszok (TőzsdeFórum)
Az orosz hazai össztermék (GDP) 2019-ben 2 százalékkal,2018-ban 2,8 százalékkal, 2017-ben 1,8 százalékkal, 2016-ban pedig0,2 százalékkal nőtt. 2015-ben a gazdaság 2 százalékkal zsugorodott -adta hírül a táiati iroda. A tavalyinál nagyobb gazdasági visszaesés legutóbb 2009-benvolt, abban az évben a GDP 7,8 százalékkal csökkent. A statisztikai hivata
ápr. 3
21:57
Megvan, mikor megy tőzsdére a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje (Portfolio)
Tőzsdére megy a Coinbase, amely a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, az Egyesült Államokban pedig a legnagyobb, a cégnek világszerte több mint 100 országban 43 millió ügyfele van. Most azt is közzétették, hogy mikor megy tőzsdére a vállalat.
ápr. 3
22:03
Az oltási program húsvét alatt is folytatódik (ProfitLine)
A magyar oltási program továbbra is nagyon dinamikusan halad és húsvétkor sem áll le, hiszen a vakcinák életeket menthetnek - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiának nyilatkozva.
ápr. 3
22:15
Rusvai Miklós szerint már túl lehetünk a járvány harmadik hullámának csúcsán (Portfolio)
„Tendenciaszerű javulás látható” a járványügyi az utóbbi napokban Magyarországon közzétett koronavírus járványügyi adatokban és valóban jó esély van arra, hogy túl vagyunk a harmadik hullám tetőzésén – hangsúlyozta az RTL Klub nagyszombati Híradójának nyilatkozva Rusvai Miklós. Egy gyermekorvos azt vetette fel a műsorbam, hogy a 12 évesnél idősebb
ápr. 3
22:17
Wáberer György bekerülhet a Waberer's igazgatóságába (Portfolio)
Jön a Waberer's közgyűlése, ahol az igazgatóság arról is dönthet, hogy Wáberer Györgyöt beválasszák az igazgatóságba.

Keresés