A Száhel-övezetben idén az első negyedévben 450 civil vesztette életét iszlamista támadások következtében – ez a szám tavaly ugyanebben az időszakban 401-en állt. Az amerikai külügyminisztérium másfél hónapja helyezte terrorlistára a Mozambikban és Kongóban működő iszlamista terrorcsoportokat, kijelentve, hogy mindkettő kapcsolatokat ápol az Iszlám
A növekedés kedvez a vállalati kötvényeknek, a kötvénypiacot nem szabad leírni. A forint gyengülése már évtizedes trend, így pénzünk egy részét nem árt devizában tartani. Interjú a Budapest Alapkezelő portfólió-menedzsereivel.
Oroszországban a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 7848-cal - ez a legalacsonyabb szám szeptember 26. óta - 4 787 237-re emelkedett.
Újabb, férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítő kapszulában mutatott ki szildenafil és tadalafil gyógyszer-hatóanyagot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, ezért a hivatal kötelezte a forgalmazót – minőségmegőrzési időre való tekintet nélkül – a termék kereskedelmi forgalomból való azonnali kivonására és a fogyasztóktól v
Bár az idén nagy növekedés várható, a kötvényhozamok pedig emelkedtek, nem biztos, hogy ez tartós lesz. A növekedés pedig kedvez a vállalati kötvényeknek, a kötvénypiacot nem szabad leírni. A forint gyengülése már évtizedes trend, kockázatviselő képességünktől és az időtávtól függően pénzünk egy részét nem árt devizában tartani. Interjú a Budapest
A kormány ígérete szerint amikor a beoltottak száma eléri a 4 milliót, új intézkedések lépnek életbe, így a 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Ezek közé tartoznak például az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a könyvtárak és a mozik is. A Budapest Film mozijai (a Művé
Ugyan a koronavírus okozta válságot a világ legnagyobb tőzsdei vállalata, a Saudi Aramco is megszenvedte, ám most az olajárak emelkedésével ismét optimistább jövőkép rajzolódott ki. Nem véltelenül merült fel, hogy az állami tulajdonos ismét eladna egy százaléknyi részvényt.
A brit kormány 60 millió adagot rendelt a Pfizer és a BioNTech által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagból kizárólag arra a célra, hogy ezeket a dózisokat az első két adag hatását erősítő harmadik vakcinadózisként adják be a lakosságnak - közölte szerdán Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Túlnyomórészt enyhe emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán. Egy sor pozitív banki gyorsjelentés érkezett, ám az efölötti optimizmust ellensúlyozta az óvatosság az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve monetáris politikai döntéseinek kihirdetése előtt.
Világszerte új lendületet kaptak a vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) 2020 második felében, és ez a növekedés idén tovább folytatódhat – mutat rá az EY nemzetközi tanulmánya. Magyarországon az átmeneti visszaesés után újra aktív a piac, és fokozódik a nemzetközi befektetők érdeklődése.
Három budapesti, egy győri és egy tatabányai gimnázium csapata teljesített a legjobban a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny április 28-ai megyei elődöntőiben, aminek következtében részt vehetnek a május 19-ei országos döntőben. Amelynek mezőnye az április 29-ei utolsó elődöntőben válik teljessé.
Három budapesti, egy győri és egy tatabányai gimnázium csapata teljesített a legjobban a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny április 28-ai megyei elődöntőiben, aminek következtében részt vehetnek a május 19-ei országos döntőben. Amelynek mezőnye az április 29-ei utolsó elődöntőben válik teljessé.
Két debreceni, egy kisújszállási, egy vásárosnaményi és egy fehérgyarmati gimnázium csapata szerepelt a legjobban a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny április 27-ei megyei elődöntőiben, így ők vehetnek részt a május 19-ei országos döntőre. Április 29-éig további elődöntőkre kerül sor.
A Norwegian Cruise Line azt tervezi, hogy nyártól újraindítja Amerikán kívüli hajójáratait Európában és a Karib-térségben – jelentette be a cég szerdán a CNBC tudósítása szerint. Az USA-ban egyelőre nem kaptak engedélyt a luxushajók, mivel a járványügyi hatóságok szerint erősen terjed a vírus ezeken az utazásokon.
2021 márciusában a munkanélküliek száma 194 ezer fő volt, 25 ezerrel több az előző év azonos időszakinál, viszont 19 ezer fővel kevesebb a februárinál. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,0 százalékra emelkedett. A 2021. január–márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer fő volt, 42 ezerrel több, mint egy évvel korábba
Két debreceni, egy kisújszállási, egy vásárosnaményi és egy fehérgyarmati gimnázium csapata szerepelt a legjobban a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny április 27-ei megyei elődöntőiben, így ők vehetnek részt a május 19-ei országos döntőre. Április 29-éig további elődöntőkre kerül sor.
A Hszc Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium csapata nyerte a 2020-as Zsebpénzügyes vetélkedőt, melynek döntőjét a járvány miatt a hagyományos, decemberi időpontról április 26-ra halasztották a szervezők. A középiskolásoknak szóló pénzügyi vetélkedőre idén is rekordszámú, több mint 180 iskola diákjai jelentkeztek, akik ősszel három online fordul
Hétvégén kezdődhet meg a koronavírus elleni tömeges oltási kampány Indiában, azonban akadozik a regisztráció, miközben naponta dőlnek meg az újabb és újabb halálozási rekordok.
A Sophos “State of Ransomware 2021” felmérése azt mutatja, hogy a zsarolóvírus támadások utáni helyreállítás összköltsége elérte tavaly a közel kétmillió dollárt. A szervezetek 54 százaléka szerint a digitális támadások túl fejlettek ahhoz, hogy az informatikai csapatuk önállóan kezelni tudja azokat.
Csütörtökön szavaz az Európai Parlament az egységes, minden tagállamban elfogadott oltási igazolványról, amelyet a tervek szerint júniusra bevezetnének a nyári utazások megkönnyítésére.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25%-on hagyta az irányadó kamatot az amerikai jegybank. Hamarosan kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója, de várhatóan a kommunikációban sem lesz változás.
Péntektől kezdve beszünteti az OMNI réteg támogatását a Binance kriptotőzsde. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezután nem lehet majd beutalni és kiutalni az OMNI hálózatán. Az indoklásban mindössze annyi állt, hogy felhasználói számára egy egyszerűbb és jobb élményt szeretnének…
Jelenleg is működik az online időpontfoglaló a koronavírus elleni oltásokra. A regisztráltak csütörtökre és az azt követő napokra a Sinopharm-vakcinával történő oltásokra foglalhatnak időpontot – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Mexikóban is elkezdik gyártani a Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát - közölte szerdán moszkvai közös sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz és Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter.
A továbbra is magas, napi kilencezret megközelítő fertőzési adatok mellett a holland kormány bejelentette számos, a koronavírus-járvány korlátozására hozott intézkedés enyhítését, szerdától egyebek mellett megszűnik az éjszakai kijárási tilalom, kinyithattak az éttermek és kávéházak teraszai és a nem alapvető fontoságú árukat kínáló üzletek - közöl
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerdán: az euróval és a dollárral szemben erősödött, míg a svájci frankhoz képest gyengült.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25%-on hagyta az irányadó kamatot az amerikai jegybank. Hamarosan kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója, de várhatóan a kommunikációban sem lesz változás.
Törökország megállapodást írt alá 50 millió adag Szputnyik V koronavírus elleni vakcina beszerzéséről - jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerdán, a tárca tudományos tanácsának ülése után sugárzott televíziós beszédében.
Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) előrejelzése szerint erőteljesen lendülnek fel a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idén a koronavírus-járvány elhúzódó hatásainak ellenére is.
Bár a pandémia nyomán felmerülő bizonytalanság a lakosságot komolyabb készpénztartalékolásra sarkallta, a fizetési forgalomban nagymértékben előretört az elektronikus fizetés.
Azonnal nyitna a fürdők többsége, a színházak nagyobb része viszont egyelőre időt kér a közönségtől – derült ki az RTL Klub Híradójából. A fürdőkben 10%-os drágulásra számíthatnak a vendégek.