Az amerikai gyorsjelentési szezonban talán a legnagyobb pozitív meglepetést az Alphabet szerezte, a részvény száguld is a tőzsdén kívüli kereskedésben. Európában a Deutsche Bank javítja a hangulatot, a német fogyasztók hangulata viszont pocsék. A BUX épphogy pluszban van, a Mol tartja meg és az OTP húzza le. Olcsó-e a narancslé?
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett legújabb becslése szerint az angliai felnőtt népesség csaknem 70 százalékának szervezetében lehet jelen a koronavírus elleni antitest.
Gáti Oszkár 2008-ban a Győri Nemzeti Színház évadzáró ülésén döntött úgy, hogy hátat fordít a színészetnek. Azóta volt temető gondnok, vezette saját színházat, elárulta, most miből él.
Továbbra is nagyon erős a legtöbb fontos európai piac, a befektetők széles körben veszik a részvényeket. Előadásunk során a technikai elemzés segítségével arra keressük a választ, hogy meddig tarthat még a trend, mely szektorok és ágazatok lehetnek erősek. Továbbá megnézünk néhány olyan részvényt is, amelyik árfolyama tovább profitálhat a jó hangul
A mai tájékoztatón kiderült, hogy az itt élő külföldi diplomaták is oltást kaphatnak Magyarországon, illetve hogy holnaptól visszaállnak a népegészségügyi onkológiai szűrővizsgálatok.
Fokozatosan lazítanak Lengyelországban a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseken májusban, első lépésként szombattól megnyitják a gyermekek és a fiatalok szervezett csoportjai számára a sportlétesítményeket, jövő héttől pedig megnyílnak a bevásárlóközpontok.
2018-ban 10 000 dollárra becsültem a bitcoin egyensúlyi árfolyamát, most 25 000-35 000 dollár közé becsülöm. Jelenleg nem tartok bitcoint a portfóliómban, de ha tovább emelkedik az árfolyam, előbb-utóbb bekerülhet. Az alábbiakban megindokolom, miért.
A háztartási és az ipari méretű naperőművek természetbarát tervezéséhez is szolgál majd praktikus tanácsokkal egy széleskörű szakmai és iparági összefogással készülő, Magyarországon és a régióban is hiánypótlónak számító útmutató. A kezdeményezést életre hívó SolServices Kft. szakértője szerint odafigyeléssel és minimális ráfordítással kifejezetten
A mai tájékoztatón kiderült, hogy az itt élő külföldi diplomaták is oltást kaphatnak Magyarországon, illetve hogy holnaptól visszaállnak a népegészségügyi onkológiai szűrővizsgálatok.
"Minden adat, amit közzétesz egy vállalat, az sokkal jobb, mintha semmit nem hozna nyilvánosságra" - hangzott el a javaslat a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) V4 ESG konferenciáján. Tanácsok és ajánlások az ESG brutálisan növekvő világából, ahol a befektetői nyomás, a transzparencia előnyei és a fenntarthatósági jelentésekkel kapcsolatos neh
A mai tájékoztatón kiderült, hogy az itt élő külföldi diplomaták is oltást kaphatnak Magyarországon, illetve hogy holnaptól visszaállnak a népegészségügyi onkológiai szűrővizsgálatok.
Már kedd délután erősödni kezdett a forint az MNB kamatdöntése után, aztán ez folytatódik szerdán is. Így már 362 alatt jár az euró jegyzése, és a következő időszakban a 360 alatti szint sem elképzelhetetlen a nyomás enyhülésével.
A takarmány árának fél éve tartó emelkedése miatt a tojás termelői árának 20 százalék körüli növekedése indokolt - közölte a Magyar Tojásszövetség az MTI-vel szerdán.
A Porotherm X-therm téglát kizárólag itthoni szakértők és kutatók segítségével, a BME kutatóival szorosan együttműködve alkotta meg a Wienerberger. A munka során olyan digitális modellezés és tesztelés zajlott, amely például a Forma 1-es autók fejlesztésére jellemző. Ennek eredményeként a tégla hőszigetelő képessége javult, és a hangszigetelési tul
Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján elhangzott vakcinaszállítási adatokkal frissítettük a modellünket és most úgy látjuk, hogy vagy április 30-án pénteken estére, vagy május 1-jén szombaton délelőttre elérhetjük a 4 millió elsőre beoltottat Magyarországon, így elvileg szombattól bekövetkezhet a gazdaság szélesebb értelemben vett nyitása a már
Lassanként visszatérnek a dolgozók az irodaházakba, de a home office az irodapiacot is átrajzolta – mondta Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője.
Az első negyedévben közel 8 százalékkal nőtt a lefolytatott közbeszerzések összértéke a tavalyi év azonos időszakához képest. A közbeszerzési piac tehát az eljárások elmúlt évi 5 százalékos csökkenése után jelentős növekedést mutat, és túlszárnyalta a koronavírus-válság által már részben érintett tavalyi első negyedéves eredményeket - derül ki a Kö
A BÉT akvizíciós csapata, folytatva a hagyományt, ismét megvizsgálta a tőzsdeképes hazai középvállalatok tulajdonságait. A jó hír, hogy emelkedett a tőzsdeképes középvállalatok száma, amely így már 536-ot mutat. Egy fontos év a 2019-es, hiszen talán utoljára láttunk ilyen számokat ezektől a cégektől. Egy dolog biztos, változni fog a gazdaság szerke
Az IMF publikálta, az egy főre jutó GDP alapján melyek a világ leggazdagabb országai, és a gazdaság fejlettsége szerint csoportosította a többi országot is. Ezekből az adatokból kiindulva a Pénzcentrum megnézte, hogy állja ki a csúcsgazdaságokkal való összevetést Magyarország, és hogy teljesítünk régiós és európai összevetésben.
Egy új, 11 600 négyzetméteres raktárépületet fejleszt a Budapest-Sziget II területén a Prologis, ahol további 48 000 négyzetméter potenciális fejlesztési terület áll rendelkezésre.
Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a hazai kriptopénz-közösség néhány meghatározó szereplője összeállt, hogy közösen megvalósítsuk az ötletet, miszerint érdemes lenne szobrot állítanunk a Bitcoin alkotójának, Satoshi Nakamotonak. A szobor már készül, a közösségi finanszírozás kampány folyik. A Kripto Akadémia 500 000…
A Mol, a Richter, a Suzuki és a Mercedes mellett az Audi Hungaria is felkínálja az oltás lehetőségét a dolgozóinak, ma meg is kezdődött 3000 oltás beadása a gyári oltóponton. Ha az egészségügyi hatóságok lehetőséget adnak rá, a cég a jövőben kibővítené a családtagoknak és a partnercégek számára is az oltás lehetőségét – áll a cég közleményében.
Az állami-jegybanki hitelprogramok és családtámogatások, a törlesztési moratórium, a THM-plafon és a koronavírus-válság éve volt 2020, de vajon mit hoz 2021? Mivel járhat a törlesztési moratórium kivezetése, az otthonteremtési támogatások megjelenése és mit hoz a kkv-k számára a számos új hitelprogram?
A BÉT akvizíciós csapata, folytatva a hagyományt, a 2019-es számok alapján ismét megvizsgálta a tőzsdeképes hazai középvállalatok tulajdonságait. A vizsgálat alapján 536-ra emelkedett a tőzsdeképes középvállalatok száma. Fontos év a 2019-es, hiszen talán utoljára láttunk ilyen számokat ezektől a cégektől, egy dolog biztos, változni fog a gazdaság s
A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar oltási terv kifejezetten sikeres, Magyarország az Európai Unió második legátoltottabb és legvédettebb országa - jelentette ki a Miniszerelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
Csütörtöktől újraindulnak a megelőzést szolgáló népegészségügyi célú, szervezett onkológiai szűrővizsgálatok - jelentette be az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán.
A takarmány árának fél éve tartó emelkedése miatt a tojás termelői árának 20 százalék körüli növekedése indokolt – közölte a Magyar Tojásszövetség az MTI-vel szerdán.
Melyik Balaton-parti települések vonzzák a legtöbb magyar turistát? Hol a legdrágábbak a tó környékén a szálláshelyek? Melyik országokból érkeznek a magyar tengerhez a külföldi vendégek? Hol a legkihasználtabbak a szállodák? Izgalmas térképek a Balaton turisztikai régióról.
A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar oltási terv kifejezetten sikeres, Magyarország az Európai Unió második legátoltottabb és legvédettebb országa - jelentette ki a Miniszerelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. György István,
Tovább javult a víziközmű-ágazat megítélése, az ügyfelek elégedettek a szolgáltatójukkal a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) által készített felhasználói elégedettségi felmérés szerint.
A járvány előtt az országban mintegy 800 fitneszterem működött, ebből 50 és 100 közötti terem már nem is nyit majd ki, mivel nem volt tartaléka és nem élte túl az ideiglenes bezárást - mondta a Portfolio-nak Kiss József, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetség főtitkára. Szerinte a vendégek egy része nem tér vissza a termekbe.
A tömeges oltási fázisban eddig csak a kínai Sinopharm vakcinájára lehetett elektronikusan előre időpontot foglalni, de mától elindult az AstraZeneca vakcinára is ez a lehetőség, telefonon, vagy az EESZT online foglalási rendszerén keresztül. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni az AstraZeneca-vakcináról, milyen hatékonyságot mértek az oltóanyag