Május 23-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt idézve azt írja, hogy ez a bértámogatási program idén több mint 16 ezer magasan k
A magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és a világsztár barátaiból álló Mandoki Soulmates online koncertjét csak Magyarországról. Világszerte pedig már közel kétszázezer internetező kattintott a másfél órás felvételre, a
Forgalmi csúccsal zárta az első negyedévet az Otthon Centrum, a tranzakciók darabszáma megugrott, de a korábbi évek ingatlandrágulási üteme nem tért vissza idén - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel csütörtökön.
Az I. kerületi városvezetés elvárásainak megfelelően aktualizálják a Gellért-hegyi sikló építésének terveit, a hamarosan induló beruházás keretében kevesebb, mint másfél év alatt megépülhet a Tabán és a Citadella közötti felvonó. A sikló megvalósítása teljes egészében képes lesz kiváltani a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat, j
Egy olvasónk nemrég traktorok között kérte meg szerelme kezét és a felejthetetlen pillanatokat meg is örökítette. Nagyon sokan kedveltétek Bori és Norbi videóját, ennek apropóján összegyűjtöttünk pár megható traktoros lánykérést és esküvőt a közelmúltból. Hölgyek zsebkendőt elő, urak tessék jegyzetelni!
Új online lifestyle magazinnal gazdagodik a hazai médiapaletta: elstartolt a 4bro.hu. A honlap azokhoz szól, akik nyitottak a világra és a többi emberre, keresik az új élményeket az utazás, szórakozás, sport és a művészet világában. Az oldal alapítói népszerű fővárosi szórakozóhelyek és programsorozatok megálmodói (RadioBro, Budapest Essentials
Sikeres drónkísérletet mutatott be a Vodafone és az Ericsson. A megoldásnak köszönhetően olyan alapvető sürgősségi szolgáltatások válnak elérhetővé, amelyek orvosi felhasználása akár életet menthet. A kísérlet számos, az egész társadalom javát szolgáló technológia alapját adhatja a jövőben, amelynek legnagyobb nyertese az egészségügyi, kereskedelmi
A fejlesztéseknek és a kitartásának köszönhetően a lokálpatrióta Apáti Ferenc családi gyümölcsültetvényének területe jelenleg már 85 hektárra növekedett.
Az MVM Energetika Zrt. adásvételi szerződést írt alá az ÉMÁSZ Zrt.-vel az ÉMÁSZ Hálózati Kft. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról - közölte az energetikai társaság pénteken az MTI-vel.
Érezhetően javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
A következő öt évben az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt hálózatán 50 milliárd forint értékben indítanak el beruházásokat - jelentette be Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója kedden Szombathelyen, online sajtótájékoztatón.
Autós lapok és női magazinok is visszatértek az idén a lap piacra. Az egyik kiadó elhamarkodott döntésnek tartja a tavalyi meg szüntetést, egy másik lapnál az olvasói és hirdetői igények miatt dobták újra piacra a magazint – derül ki a Marketing&Media magazin összeállításából. Két licenclap kapcsán pedig kisebb kiadók viszik tovább a nyomtatott már
Legkésőbb nyáron jöhet el az igazság pillanata a takarmánypiacon – mondta a Világgazdaságnak a Nagisz csoporthoz tartozó Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezetője.
A napokban benyújtott törvénytervezet szerint 2021. május 15-től léphet hatályba az az új törvény, amely létrehozza a tényleges tulajdonosok központi nyilvántartását. Azt a nyilvántartást, amelynek felállítását már évek óta várják a pénzmosás-megelőzési kötelezettségekkel érintett szolgáltatók, illetve a nyilvántartásban adatszolgáltatási feladatok
Az MVM Energetika Zrt. adásvételi szerződést írt alá az ÉMÁSZ Zrt.-vel az ÉMÁSZ Hálózati Kft. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról - közölte az energetikai társaság.
A Mars-kolóniák helyi kőzetből nyomtatott házaitól kezdve a sasok csőrén át a nyomtatott májsejtekig szinte végtelen a 3D-nyomtatás felhasználási területe. A technológia egyik szinte kézzelfogható hatása lesz, ahogy nemsokára tárgykultúránkat is megváltoztatja. Míg régen, amikor valaki egyedi cipőt akart vásárolni, kaptafája volt egy cipészmesterné
Kisebb környezetterhelést kért a beruházótól az I. kerületi önkormányzat, ennek megfelelően alakították át a sikló terveit - közölte lapunkkal a Gellérthegyi Sikló Kft.
Kisebb környezetterhelést kért a beruházótól az I. kerületi önkormányzat, ennek megfelelően alakították át a sikló terveit - közölte lapunkkal a Gellérthegyi Sikló Kft.
Kárpátalján rengeteg szemét kerül a Tiszába. Néhány környezetvédő küzdelmes misszióba fogott, munkájukról egy ukrán-magyar természetfilmes készített filmet A Tisza nevében címmel.
A Toyota részesedést szerzett a hidrogén meghajtású vízi közlekedés fejlesztését zászlójára tűző EODev (Energy Observer Developments) nevű startup vállalatban, amely számára már eddig is a környezetbarát meghajtások fejlesztése terén abszolút vezető pozíciót betöltő japán autógyártó szállította a zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocs
A legfrissebb adatok szerint példátlan szintre emelkedett a tavalyi pénzügyi évben a brit költségvetés nettó hiteligénye, elsősorban a koronavírus-járvány súlyos reálgazdasági és költségvetési hatásai miatt. Ez hat évtizede nem mért magasságba hajtotta a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-rátát.
Megérkezett Magyarországra az Academy for Women Entrepreneurs (AWE) elnevezésű program, amely segítségével 30 üzleti ötlettel, illetve induló vállalkozással rendelkező vidéki nő indíthatja be saját cégét. A résztvevők egy 10 hónapos üzleti képzésen vehetnek részt, melynek során elsajátíthatják a vállalkozói lét ismereteit és készségeit, sőt, saját
A labdarúgó Európai Szuperligát (ESL) támogató pénzintézet sajnálatát fejezte ki pénteken a sorozat elindításáért. A szurkolók, politikusok és a futballszakma széleskörű elutasítása miatt rövid idő alatt "készenléti állapotba" visszasorolt projektet a JPMorgan 3,5 milliárd euróval támogatta. Ebből az összegből szándékozták finanszírozni az alapító
Még mindig a televíziók az első számú celebgyártók, de egyre fontosabbá válnak a közösségi média platformok is. A BrandMania legújabb adásában annak járt utána a stáb, mi kell ahhoz, hogy valaki a címlapokra kerüljön most, hogyan lehet érvényesülni a közösségi médiában és a műsorból az is kiderül, milyen tapasztalatai vannak Liptai Claudiának, Sebe
Év elején csak 8,1 milliárd forint maradt az előző évről a kórházak adósságából, de januárban már 19,4 milliárd, februárban 22,8 milliárd, a márciusi tartozások pedig már 29,1 milliárd forintra rúgnak
További 10-15 százalékos növekedést vár éves szinten a Duna House Pénzügyek a lakáshitelek piacán az aktív ingatlanpiac, a kitartó és több szegmensben emelkedő ingatlanárak, illetve a kedvező hitelfelvételi lehetőségeknek köszönhetően.
A közlekedési hatóság a megerősített jogszabályi felhatalmazással élve január vége óta léphet fel hatékonyabban a balesetveszélyes „horrorkaravánokkal” szemben. A közúti ellenőrzéseken kiszűrt, súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járműszerelvények üzemeltetőinek eddig összesen 15,5 millió forintjába kerültek a jogsértések.
Az életet teljes hangerőn kell élni, ezért érdemes felcsavarni a zenét is, hogy egész este tiszta és gazdag hangzásra táncolhassunk. A Sony ma bejelentette az X-széria legújabb hangsugárzóit, amikkel minden egyes pillanatból a lehető legtöbbet hozhatjuk ki és olyan hangerő-élményt kínálnak, amelyekre örökké emlékezni fogunk, és együtt énekelhetjük,
Most lehet a rügypikeklyek alól előbújó gubacsatkák és levélatkák ellen védekezni. A monília és a tafrina is feléledt, kedvelik a hűvös, esős időjárást.
Szegény embert az ág is húzza: a líra árfolyama esik, a menekülési útnak kinézett bitcoint betiltják és esik az árfolyama, végül még a tőzsde is felszívódik az ügyfelek vagyonával.
2019-ben a teljes online magyar kereskedelem mindösszesen 0,6 százalékát tette ki az élelmiszer-rendelések aránya. Minderre a járvány ráerősített, vagyis még komoly növekedési potenciál van a szektorban. Mindezt a Kifli.hu számai is mutatják - derül ki a Piac&Profit magazin legfrissebb számából.
Összecsukható konténerek fejlesztésével mérnöki vállalatként a Continest Technologies Zrt. a logisztika és az ideiglenes infrastruktúra piacának megreformálását tűzte ki célul.
A legfrissebb adatok szerint példátlan szintre emelkedett a tavalyi pénzügyi évben a brit közfinanszírozás nettó hiteligénye, elsősorban a koronavírus-járvány súlyos reálgazdasági és költségvetési hatásai miatt, és ez hat évtizede nem mért magasságba hajtotta a hazai össztermékhez mért brit államadósság-rátát.