Futótűzként terjed az általános iskolás szülők között a hír, hogy az otthon maradó gyerekek osztályainak be kell pótolni a hiányzásnak számító napokat, ha a jelenléti oktatásban nem vesz részt elég diák. Az már az egyes iskolák igazgatóin múlik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel (büntetéssel) vagy sem.
Ahogy arról már beszámoltunk, április 29-én közgyűlést tart a 4iG, a korábban meghirdetett napirendi pontokat pedig most egy újabbal egészítették ki a KZF Vagyonkezelő Kft. kezdeményezésére.
A PannErgy részvényenként 15 forint osztalékot fizet - döntött a a geotermikus energiatermeléssel és -értékesítéssel foglalkozó társaság igazgatótanácsa közgyűlési hatáskörben tartott pénteki ülésén - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Egy ötven fős, külső biztonsági őrökből álló csoport akart bejutni péntek este Dunaújvárosba. A településen most hatalmas a rendőri készültség, a Dunai Vasműhöz 50 rendőrt vezényeltek – mondta el a Telexnek Pintér Tamás városi polgármester.
A történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zánkán, sajtótájékoztatón.
A magyar egészségügy az elmúlt fél évszázad legnehezebb napjait, heteit éli, az egészségügyi dolgozók soha nem látott kihívásokkal, eddig nem tapasztalt terheléssel szembesülnek nap mint nap, és ennek a helyzetnek a kezelésére egyelőre sehol a világon nincs előre megírt, a változó helyzethez alkalmazkodó szabályrendszer, amit követni lehetne - írja