Az EU elítél minden, az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések aláásására irányuló kísérletet - jelentette ki hétfőn Peter Stano, az Európai Unió külszolgálatának szóvivője, miután iráni vezetés Izraelt tette felelőssé a natanzi urándúsítóban vasárnap bekövetkezett üzemzavarét.
Balatonnál már arra készülnek, hogy az oltásnak köszönhetően a nyári turisztikai évad nem marad el. Sőt! Az idei szezonban még azok a családok is a hazai turisztikai övezetekben töltik majd szabadidejüket, akik egyébként a külföldi utakat preferálják, ha hosszabb utazásról van szó. Ennek legfőbb oka a vírustól való félelem és az utazási lehetőségek
Újabb változtatásokat jelenthet be a kormány a héten. Már holnap meglehet a 3 millió oltott, egy hét múlva pedig a 3,5 millió. Utóbbival újabb lazítások járnak - persze, csak ha tartja a kabinet magát a már bejelentett elképzelésekhez.
A Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HuPCC) alelnöke és klímakutató, Ürge-Vorsatz Diána azt mondta az első országos interdiszciplináris éghajlatváltozási tudományos konferencia sajtótájékoztatóján, hogy sürgősen és gyökeresen változtatnunk kell a természethez fűződő "viszonyunkon". A HuPCC által szervezett négynapos rendezvényen több min
Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.
A harmadik hullám okozta kihívások ellenére tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai - derült ki egy friss kutatásból. A cégek éledező optimizmusát igazolja, hogy az index az előző időszakhoz képest 9 pontról 14 pontra ugrott, mely erőteljesen közelít a járványt megelőző időszakban mért értékekhez.
A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet. Az alapos felkészülésen és a minden korábbit felülmúló rugalmasságon túl azonban működő és megnyugtató megoldásra is szükség volt az egy légtérben tartózkod
Számos kedvező változtatásnak köszönhetően mostantól még több mikro-, kis- és középvállalkozás igényelhet 0%-os kamatozású kölcsönt a Covid-19 járványt követő újraindítási célokhoz. A Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) beérkezett vállalkozói igények alapján már a 2019-es alapítású, pozitív üzemi eredményű cégek számára is elérhető a Kamatmentes Újrai
Április 2-ától új struktúrában, vezetőváltásokkal és egy frissen létrehozott működési egységgel bővülve folytatja kereskedelmi, marketing és kommunikációs tevékenységeit a The Coca-Cola Company Európa-szerte, így Magyarországon is. A hazai marketingvezető Kölcsei Gergely lett. Kiemelt fotón: Kölcsei Gergely A nyugat-európai és közép-kelet-európai ü
A koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére létrehozott uniós alapból származó pénzek magyarországi felhasználásának terve kilenc fő pillérre épül, és ezek egyike az egészségügyet érinti. Az 5900 milliárd forintos keretösszegű Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv minden hatodik forintja az ágazat fejlesztésére mehet, cserébe pedig a kormán
Kiknek ajánlják a szakemberek a különféle mezőgazdasági robotokat, milyen munkafolyamatokban érdemes használni azokat, és milyen beruházási költsége s megtérülése van ezeknek a megoldásoknak?
A vállalatok számára igencsak hátrányos körülmény, hogy minden évben több ezer oldalnyi joganyag jelenik meg a Magyar Közlönyben. A kis-, közép- és nagyvállalatok operatív, gazdasági, HR és projektvezetői igyekeznek lekövetni a változásokat, de sokszor komoly kihívásokba ütköznek.
Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy a válsághelyzetekben az általa, valamint az uniós szervek és ügynökségek által beszerzett, majd a tagállamok és a lakosság rendelkezésére bocsátani kívánt termékek és szolgáltatások áfamentességet kapjanak - közölte az uniós bizottság.
A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.
Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a múlt heti rekordszintek után a befektetők óvatosak az első negyedéves gyorsjelentési szezon küszöbén.
A koronavírus-járvány miatt világszerte megnőtt az igény az otthoni felhasználású termékekre, ezért a kelet-közép-európai régióra fókuszálva bővíti piacait és tovább fejlődik a családi cégből külföldön is terjeszkedő vállalattá bővülő Ilcsi natúrkozmetikum-márka, amely már mintegy 30 országban van jelen.
Az S&P Dow Jones Indices, az S&P Global (NYSE: SPGI) Inc. pénzügyi adatszolgáltató részlege közölte, hogy 2021-ben kriptovaluta-indexeket indít, ezzel a legfrissebb nagy pénzügyi társaság lesz a kialakulóban lévő eszközosztályban.
A Trend FM Reggeli monitor című műsorában kollégánk, Király Béla volt a vendég, aki az autóipar folyamatokat elemezte. A szektor értékesítési adatai számottevő javulást mutatnak, ugyanakkor a gyártási oldalon azért vannak nehézségek.
A kínai légierő hétfőn eddig nem tapasztalt mértékben, egyszerre 25 katonai repülőgéppel sértette meg Tajvan légterét - közölte a sziget védelmi minisztériuma.
Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával.
Ismét az RTL Klub sorozata bizonyult a hét legnézettebbjének a 18-49 évesek és a teljes lakosság körében is. A TV2-n megint az Exatlon és a Tények érte el a legmagasabb nézőszámokat, de kifejezetten erősek a délutáni török sorozataik is. Múlt héten az RTL Klub főműsoridős közönségaránya 0,2 százalékpontos csökkenéssel 14,1 százalékot tett ki, azaz
Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.
A Canaccord Genuity elemzése szerint a Tesla egy újabb nagy reményekkel kecsegtető piacot hódíthat meg, ami nem más, mint az energiatárolás, amelynek mérete meghaladja az ezer milliárd dollárt is. Az elemzőház emiatt pedig alaposan megemelte az elektromosautó-gyártó célárát, ami több mint 50 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Nehéz év volt 2020 a BMW Groupnak is, de az eladások globálisan és Magyarországon is kisebb mértékben estek vissza, mint a teljes autópiacon, ami részben annak tudható be, hogy a prémium modellek piaca stabilabb, de tavaly tovább nőtt a hibrid és az elektromos modellek eladása is a márkacsoportnál, és a luxusszegmensben, mondták el a BMW Group Magy