270 millió forintos megrendelést nyert el gázhálózat rekonstrukciós munkákra az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel konzorciumban – tette közzé az Opus.
A norvég hírszerzés szerint Moszkva olyan új generációs nukleáris fegyvereket telepít a térségbe, amelyre nem vonatkoznak az Új SALT egyezmény előírásai. Dánia 250 millió dolláros befektetéssel modernizálja a Grönlandon és a Faroe-szigeteken lévő megfigyelőállomásait.
Tizenöt érettebb, növekedési fázisban lévő startup jutott be az OTP negyedik Startup Programjába. A zsűri 469 pályázóból szűrte ki azt a 15-öt, ami negyed éves mentorálást kapnak az OTP Lab-ben.
Idén februárban az Ingatlan.com becslése szerint 10 200 használt lakást adtak el, ez 9,6 százalékkal haladja meg a januári becslést, éves összehasonlításban pedig 2 százalékos bővülést jelez – közölte az ingatlanhirdetési portál hétfőn.
Jó hónapot tud maga mögött a BÉT: a BUX a hónap során pár száz pontnyira megközelítette mindenkori legmagasabb értékét, és stabilan a járvány előtti szinteken mozgott. Az előző havi záráshoz képest 0,7 százalékkal 43 502 pontról-ról
A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos – közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője az MTI-vel.
A német munkaerőpiaci kutatóintézet friss előrejelzése szerint várhatóan 2025-ig, sőt még később is érezni fogja a koronavírus-járvány hatásait a német gazdaság.
Két, nemzetközileg elismert szegedi kutató – dr. Horváth Péter informatikus és dr. Kintses Bálint biológus – nevével fémjelzett, COVIDők nevű Facebook-oldalon jelentettek meg a kutatók egy informatív táblázatot arról, milyen tévhitek terjednek a koronavírus elleni vakcinákról, és arról, hogy mi a valóság.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy továbbra is fegyelmezettnek kell lenni, hogy meg lehessen akadályozni a koronavírus robbanásszerű terjedését. Galgóczi Ágnes hétfőn
Egyre fontosabbá válnak a professzionális, precíziós gazdálkodásban is alkalmazható kultivátorok, a költséghatékony és egyben vegyszermentes gazdálkodásban. Íme egy új modell!
Idén is elindultak ezúttal az online térben a Pénz7 programjai. Az egyhetes rendezvény célja, hogy tudatosabbá tegye a diákokat pénzügyeik intézésében, és megismertesse velük a vállalkozói tevékenységet.
Az új évtized kockázatos lesz, és Magyarország csak akkor nyerhet, ha annak minden változását ki tudja használni – írta hétfőn közzétett írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Hazánkban, mint a legtöbb fejlet országban rengetegen küzdenek elhízással, ami melegágya a krónikus betegségeknek sőt, ők nagyobb eséllyel szorulnak kórházi ellátásra és kerülnek lélegeztetőgépre, ha elkapják a koronavírust. De
Kell legalább egy világelső magyar technológia, amire a legtöbb esély a digitális egészségiparban, és a hozzá kapcsolódó területeken látszik - közölte az MNB elnöke.
Az Alteo Nyrt. a járvány ellenére is kimagasló eredménnyel, 29 százalékos árbevétel- és 116 százalékos nyereségnövekedéssel zárta a 2020-as évet - közölte az energetikai társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Számunkra a kárpát-medencei egységes gazdasági tér megteremtése, valamint a V4-6 gazdasági tere tűnik kitörési pontnak - írja friss cikkében Matolcsy György, az MNB elnöke, aki több kitörési pontot is felvázolt.
Határozatlan idejű sztrájk kezdődik holnap – március 2-án – délután 2 órától Makón, a gumigyárban. A Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. telephelyén továbbra sem tudott megegyezni a lényeges kérdésekben a cégvezetés és a Makói Gumiipari Szakszervezet. Az MGSZ és az őket segítő Gumiipari Szakszervezeti Szövetség vezetői közlemény
Az eddigi 25 szakmacsoporton túl további 20 olyan szakmacsoport számára is dolgoznak a 10 milliós állami ingyenhitel program létrehozásán, amelyek 20-40%-os árbevétel-csökkenést szenvedtek el a koronavírus-járvány hatására, a program harmadik kiterjesztése pedig majd valamikor ősszel jöhet – jelezte egy ma délutáni online szakmai rendezvényen Parra
Eldurvulni látszik a két éve húzódó konfliktus a magyar kormánypárt és a jobbközép pártcsalád között: a Néppárt az összes fideszes képviselő tagságát felfüggesztené az EP-frakcióban. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a pártcsaládot domináló német CDU/CSU-ban olyan változások történtek, amelyek nem előnyösek a Fidesz számára. Emiatt a Néppárto
A Magyar Nemzeti Bank pénteken publikált határozatában tízmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Gránit Bank Zrt.-t. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján legkésőbb 2021. szeptember végéig orvosolnia kell az általa elkövetett
A fejlődő országok közül több is besegítene a koronavírus elleni oltóanyag gyártásába, ha megosztanák velük az előállítás ismereteit a vakcinákat kifejlesztő gyógyszergyárak - írta hétfőn az AP.
Az amerikaiak legkedvesebb meséje az Óz, a nagy varázsló. Itthon is szinte mindenki ismeri ezt az aranyos történetet, csak éppen azzal nincsenek tisztában, hogy az valójában miről is szól. Pedig egyértelműen ott van a sorok között az üzenet: veszélyes irányba megy a monetáris politika és csak a bimetál rendszer menthet meg minket. Ha mindez hihetet
A BUX jól teljesített februárban, 0,7 százalékkal került feljebb a hónap során, amit segített a relatíve kedvezőbb nemzetközi hangulat is, egyedül a technológiai cégekben gazdag Nasdaq teljesített gyengén. A befektetőket elsősorban a növekvő kötvényhozamok és az inflációval kapcsolatos aggodalmak bizonyították el. A koronavírus-járvány alakulását k
Majdnem négyszer annyi a pozitív tesztek aránya, mint decemberben - Lezárult a főváros ingyenes tesztelési programja, közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Február 18-27. között, két helyszínen folytatódott a főváros lakossági koronavírus tesztprogramja. A tesztelést budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező lakosok kérhették. A Főváros
280 ezer vakcina érkezik Oroszországból - jelentette be Szijjártó Péter. Sajnos itt van velünk a világjárvány harmadik hulláma, ezért Közép-Európában több ország arra kényszerült, hogy szigorító intézkedéseket vezessen
Nikol Pasinján örmény kormányfő közölte hétfőn, hogy hajlandó lenne előrehozott parlamenti választásokat tartani, amennyiben az ellenzék elfogadja konzultációk megtartására vonatkozó javaslatát.