A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy továbbra is fegyelmezettnek kell lenni, hogy meg lehessen akadályozni a koronavírus robbanásszerű terjedését.
Egy kínai szállítmányt leszámítva, soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két, Moszkva mellől hétfő hajnalban indult kamion szállít az ország felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videoüzenetében, a közép-európai külügyminiszterek találkozójára, Szlovéniába indulóban.
A kézműves sörökkel foglalkozó gyártókon, amelyek nem jutnak be a nagy láncokba, ez persze nem segít. A nyitás után viszont minden megváltozhat, feltéve, hogy a legkisebbek-legjobbak túlélik ezt az időszakot.
Összesen 10 200 használt lakóingatlan adásvételére kerülhetett sor februárban az ingatlan.com becslése szerint, ami 2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit és 9,6 százalékkal több az idén januárra becsült adásvételek számánál. Az otthonteremtési támogatások okozta lakáspiaci lendület februárban már az adásvételek számában is érezhetővé vált
Tíz díjat söpört be a Netflix az idén az online térben megtartott Golden Globe gálán, A korona és A vezércsel is hozott díjakat a streaming szolgáltatónak. Két elismerés jutott a Borat folytatásának is, Chloé Zhao pedig első női rendezőként nyert a Nomadland című alkotással. Elképesztő népszerűséggel futott A korona negyedik évada is tavaly a Netfl
Több mint negyven éves műanyagipari és ipari gépek területén szerzett tapasztalatukkal a hátuk mögött a 2020-as válságnak sem sikerült kifognia rajtuk. A Thege Plastic Kft. –nek tavaly rekordéve volt, amelyben nagy szerepet játszottak az állam gazdaságélénkítő támogatásai. Konkoly-Thege Máté ügyvezető szerint, a hazai mikro-, kis- és középvállalkoz
Csúcstechnológiát képviselő autóipari elektronikát és sebességváltó érzékelőket gyárt a Vitesco Technologies debreceni üzeme, amely a tervek szerint a jövő év közepéig 450 új munkahelyet teremt. Az Ipar 4.0 koncepció szerint létesült, önvezető szállító robotokkal és intelligens megoldásokkal működő üzem tovább erősíti Magyarország globális autóipar
Lazították az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban hétfőn, annak ellenére, hogy ismét növekedik az új fertőződések száma.
A technológiai részvények felülteljesítésével zárult végül a pénteki kereskedés a tengerentúlon, míg a Dow és az S&P 500 is mínuszban zárt. Ázsiában ezzel szemben egyöntetűen kedvező hangulat uralkodott, miután pénteken az amerikai képviselőház elfogadta az újabb körös gazdaságélénkítő csomagot, amely most a szenátushoz került. Európában szintén jó
Februárt emelkedő árakkal zártuk, a terménypiacokon a jegyzéseket a nyers kőolaj árának emelkedése és a Dél-Amerikában folytatódó esőzések határozták meg. Emellett az olajosmagvak árának emelkedése adott támaszt a jegyzéseknek, amit folyamatosan erősített, hogy a maláj pálmaolaj jegyzése újra az egy hónappal ezelőtt beállított rekordárra kúszott fe
Még az előzetesen közölt 57,7 pontnál is magasabbra, 57,9 pontra ugrott februárban a végleges eurózövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, ami egyúttal 3 éves csúcsnak felel meg – közölte az IHS Markit. A pozitív meglepetésnek két főbb oka a bővülő termelésben és az új megrendelésekben keresendő.
Az Egyesült Államok az utóbbi 12 évben több milliárd dollárt elherdált Afganisztánban, ugyanis azoknak az épületeknek, járműveknek egy jó részét, amelyeket az amerikai adófizetők pénzén építettek fel ott, vagy vásároltak oda, lerombolták, illetve elhagyták. Erre a megállapításra jutott az afganisztáni újjáépítést felügyelő amerikai kormánybiztos, a
Lenyúlt dollármilliárdok, kis híján leállított atomerőmű, órákra összeomlott egészségügyi rendszer. Csak pár példa arról, hogy milyen esetekkel borzolták a kedélyeket eddig az észak-koreai hackerek. Cikkünkben most összeszedtünk hat esetet, amely során hatalmas káoszt okozott Kim Dzsongun kiberhadserege.
A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a tizedik legdinamikusabban fejlődő ország a világon.
Az elmúlt évben ugyan megtört a médiaköltések növekvő trendje, de az év utolsó öt hónapjában meglepően sokat mentett a piac a Marketing&Media magazin összeállítása szerint. A hirdetők körében tovább erősödött a gyógyszeripari dominancia, az egyes médiatípusok pedig egészen különböző eredménnyel vészelték át ezt az időszakot. Szerencsére az őszi jár
Nem javul a dunaújvárosi vasmű helyzete. A 24.hu hétfői cikke szerint például már fél tucat olyan cég is lehet, amely felszámolást kért az ISD Dunaferr Zrt. ellen, mert az nem fizetett határidőre. Közben házon belül is vannak új fejlemények.
Az Agrárminisztérium korábbi évekhez hasonlóan idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez. A 240 millió forint éves keretösszegű támogatás március 1. és március 31. között kérelmezhető.
Összesen 10 200 használt lakóingatlan adásvételére kerülhetett sor februárban az ingatlan.com becslése szerint, ami 2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit és 9,6 százalékkal több az idén januárra becsült adásvételek számánál.
Milyen kárt okoz a mag belsejében az ott fejlődő babzsizsik? Hogyan reagál a hőmérséklet változására egy száron belül telelő moly? És hogyan vizsgálható egyáltalán a rejtett életmódú kártevők mozgási aktivitása? E kérdésekkel kapcsolatban ért el kiemelkedő eredményeket Dr. Keszthelyi Sándor,a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Kaposvári
Az új lakások durván emelkedő ára miatt a fővárosiak egyre gyakrabban keresgélnek romos ingatlanokat a külső pesti kerületekben. Kínálat van, sokan szabadulnának ezektől, hogy olcsóbb lakásba vagy házba menjenek kisebb településeken. A jó lokációban lévő, erős felújítást kívánó használt ingatlanok ára azonban nem csökken – főleg a megugró kereslet
Bővítette kínálatát a Can-Am az UTV kategóriában, azaz a mezőgazdaságban, erdészetben és még sok más egyéb területen alkalmazható, platós, nehéz terepen is könnyedén mozgó, kis szállítójárműveknél.
Idén ősszel érkezik egy vadonatúj kalandreality a TV2-re TOTEM címmel, de visszatér két év kihagyás után a Ninja Warrior Hungary a 3. évaddal, illetve ismét lehet szórakozni a vidéki élettel ismerkedő sztárokon – derült ki abból az interjúból, amit Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója adott a SorozatWikinek. A szakember részletesen beszél
A cégek mostantól egyszerűen összehasonlíthatják a villamosenergia-kereskedők aktuális árajánlatait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új Energiadíj-kalkulátora (EKA) segítségével - közölte a hivatal hétfőn.
Jelentős változások tapasztalhatók az Egyesült Királyság kertészeti ágazatában a politikai és gazdasági feltételek változásának hatására. Az uniós belső migrációnak nagy jelentősége volt a brit gazdaság szempontjából, hiszen számos szegmens jó teljesítménye és munkaerő-pótlása az Eu-ból érkező munkaerő jelenlétének volt köszönhető. Az Európai Uniób
Jól indult március első hete a tőzsdéken, komoly emelkedést látunk Európa vezető részvényindexein, azonban még az erős mezőnyben is felülteljesítő a BUX. A magyar tőzsdét elsősorban az OTP és a Mol húzza, a Mol árfolyama több mint 4 százalékot emelkedett.
Nem csak a bőrünkön, de a pénztárcánkon is érezhetjük a koronavírus okozta globális egészségügyi- és gazdasági hatásokat. A tavaly tavaszi felvásárlási láznak köszönhetően elkezdtek kifogyni a felhalmozott tartalékok, emiatt termékhiány lépett fel több áruházban. Ezen kívül azt is tapasztalhatjuk, hogy a szállítmányozási díjak emelkedése az élelmis
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már öt éve automatikusan készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, ezáltal a NAV-hoz nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói igazolásokat beküldeni, hanem az adózónak kell megőriznie azokat az öt éves elévülési idő végéig - közölte az adóhivatal.
Az országban elsőként teljessé vált a babaváró kölcsön digitális hiteligénylési folyamata a Gránit Banknál: az új szolgáltatással már a szerződéseket is videóbankon keresztül lehet aláírni. Az eddigiekben is digitálisan
Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője amellett érvelt, hogy legyenek nézők a nyári ötkarikás játékok versenyein. Közben a jamaicaiak olimpiai és világbajnok rövidtávfutója azt nyilatkozta: inkább kihagyja a tokiói olimpiát, minthogy beoltassa magát a koronavírus ellen Yohan Blake.
A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a tizedik legdinamikusabban fejlődő ország a világon. Sokak számára ez talán meglepő, pedig a területi mutatók több ágazatban, így az ökológiai gyümölcstermesztésben is megerősítik, hogy az élen járunk.
2020 tavasza nagy összeomlást hozott a járműiparban, de az év végén már egyértelműek voltak a fellendülés jelei. Az új év azonban ismét kihívások elé állítja a szektor szereplőit.
Márciustól állítják ki a védettségi igazolványokat azok számára, akik már igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy akik oltással váltak védetté. A jelenlegi jogszabályok még nem adnak egyértelmű iránymutatást arról, milyen jogosítványokkal járhat majd a védettségi igazolvány. Ahogy arra sem adnak választ, hogy mit tehet a munkáltató a munka
A járvány alatt sokat változtak a fizetési szokásaink: az elektronikus fizetések az életünk több területén is átvették az uralmat a készpénztől, és már a kártyát nem használók többsége is magánál tartja a plasztikot - derül ki a Mastercard közleményéből.
A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaeséssel ellentétben, a negyedik negyedévben 2,5 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat - hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Merkely Béla arról beszélt