2021. március 2. kedd

márc. 2
14:30
Átlépte az 1800 milliárdot az NHP Hajrá, már 28 ezer cég kapott belőle (Portfolio)
Tavaly április óta 28 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá  konstrukció keretében - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az 1 836 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta. Az idén 8 éves Növek
márc. 2
14:36
A magyar gazdaság ellenállóbb az EU-s átlagnál? (ProfitLine)
A magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál, és hamarabb magára talált, mint a 2008-as válság után - írta a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
márc. 2
14:36
Hatalmas károkat okozott a decemberi földrengés (TőzsdeFórum)
Meghaladja a decemberi földrengések magyarországi kárbejelentéseinek száma a horvátországit.
márc. 2
14:36
Itthon is elindul a Facebook tényellenőrző programja (MMonline)
Magyarországon is elindul majd a Facebook tényellenőrző program az AFP bevonásával, amely a független Nemzetközi Tényellenőrző Hálózat (International Fact-Checking Network) tanúsítványával rendelkezik. Amikor egy tényellenőrző hamisnak értékel egy hírt vagy egyéb tartalmat, azt a hírfolyamban lejjebb pozícionálja a Facebook, jelentősen csökkentve e
márc. 2
14:42
Fontos változás a MEKH-nél: ez rengeteg energetikai vizsgálatot érint (Pénzcentrum)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hatósági feladata az energetikai auditorok és szakreferensek névjegyzékének vezetése. A nyilvántartás a cégek számára nyújt segítséget a kötelező energetikai audithoz szükséges
márc. 2
14:42
Mikor védekezzünk a szárormányosok ellen? (Agrofórum)
Ilyenkor, tavasz kezdetén szinte menetrend szerűen megjelennek az őszi káposztarepcék állományaiban a különböző állati károsítók, amelyek közismerten komoly gondokat okozhatnak a repcetermesztőknek. E károsítók első csoportját a repce szárát támadó ormányos bogarak képezik, de gyors kitavaszodás és nagyon meleg tavaszi időjárás esetén a repce fényb
márc. 2
14:48
Karikó Katalin: hosszabb idő is eltelhet a két Pfizer-oltás között (Pénzcentrum)
Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus szerint az is megfelelő, ha három hét helyett 35 nap telik el az első oltás után a második adag beadásáig - olvasható az index.hu oldalon kedden közzétett
márc. 2
14:48
Munkások helyett önjáró robotokkal spórolhatnak a brit kertészetek (Agroinform)
A Farm Acres nevű startup kifejlesztett egy önjáró betakarítást segítő elektromos robotot, amely a Carry nevet kapta. Céljuk, hogy segítséget nyújtsanak a gazdáknak a gyorsabb betakarításában és, hogy kiküszöböljék az ágazatot sújtó munkaerőhiányt.
márc. 2
14:54
Varga Mihály: a magyar gazdaság ellenállóbb az átlagnál (Piac és Profit)
A magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál, és hamarabb magára talált, mint a 2008-as válság után – írta a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
márc. 2
15:00
Vallottak az építőipar szereplői a helyzetükről és a jövőről (Infostart)
A folyamatokat még hangsúlyosabbá tette a 2020 tavaszán kibontakozó, a Covid-19-hez kapcsolódó válság.
márc. 2
15:03
Újabb ezer megvédett munkahely (hirado.hu)
A magyar gazdaság biztosan támaszkodhat az autóiparra.
márc. 2
15:06
Eddigi legeredményesebb évét zárta hazánkban a Raben (ProfitLine)
Fennállásának legeredményesebb évét zárta tavaly a Raben Trans European Hungary Kft. A logisztikai vállalat a kedvező pénzügyi eredmények mellett műszaki, informatikai fejlesztésekkel, valamint új telephely létesítésével erősítette pozícióját, idén pedig újabb raktárakat nyit az ország több pontján. A Raben Group nemzetközi szinten is jól teljesít,
márc. 2
15:06
Történelmi mélypontra esett a bankkártyát elutasítók száma (FinTechRadar)
Akik nem szeretnek kártyázni, már azok is magukkal viszik többnyire. A járvány megtanította bankkártyát használni a magyarokat.
márc. 2
15:24
Szintet lép az oltás Magyarországon: a héten 74 ezren kapnak sms-értesítést (Portfolio)
Felpörög a vakcinák beadása idehaza, amennyiben a regisztráltak el is fogadják a felajánlott védőoltást. Több ponton lényegesen változik az oltási program a héten, a háziorvosokat tehermentesítik.
márc. 2
15:30
Sikeres volt az élelmiszer-pazarlás elleni kampány (MMonline)
Februárban lezárult a tavaly augusztusban indított „Élj maradéktalanul!” elnevezésű országos társadalmi célú kampány, amely célja az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemléletformálás, hosszú távon pedig a pazarlás csökkentése volt. Az elmúlt hónapokban az élelmiszer-pazarlás kérdésével több mint félezer cikk és interjú foglalkozott, a médiumok á
márc. 2
15:33
150 millió banki tranzakció teljesült azonnal egy év alatt (TőzsdeFórum)
150 millió tranzakció teljesült azonnal 30 ezermilliárd forint értékben.
márc. 2
15:35
Nőtt az álláskeresők száma a németeknél (TőzsdeFórum)
Németországban először nőtt a munkanélküliek száma februárban június óta.
márc. 2
15:36
Forrongások Európa határán – radikalizálódik a fiatalság (Privátbankár)
Európa déli szomszédságában a túlnépesedés, a korrupt kormányzatok, a hadsereg túlzott befolyása és a munkahelyek hiánya a fiatalokat egyre inkább radikalizálja. Két forrongó országot veszünk górcső alá. Káncz Csaba jegyzete
márc. 2
15:36
A piacvezető online élelmiszerbolt, a Rohlik 190 millió eurós tőkével törne az európai piac élére (ProfitLine)
Európa egyik vezető online élelmiszerboltja, a Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, és bejelentette, hogy 300 millió eurós bevétellel, mely 101%-os éves növekedésnek felel meg, és 750 000 ügyféllel zárta a 2020-as évet. A befektetői lista élén a Partech áll, melyet az Index Ventures, az Ebrd, a J&T Banka, a Quadrille Capital,
márc. 2
15:36
A szolgálati jogviszony mérlege: az egészségügyi dolgozók 5 százalékát elvesztettük (Portfolio)
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
márc. 2
15:36
Így úszd meg olcsón a tömegközlekedést Budapesten: ezt ajánlja a társaság (Pénzcentrum)
Az otthoni munkavégzés és a digitális oktatás bevezetésével jelentősen átalakultak az utazási szokások. Az alkalomszerű utazásokhoz is kiváló alternatíva lehet a közösségi közlekedés használata, a Budapesti Közlekedési Központ
márc. 2
15:42
Enyhe és száraz március? Mit hoz az első tavaszi hónap időjárása? (Agroinform)
Március első napjai az átlagosnál enyhébbnek és száraznak ígérkeznek, ami kiváló időjárási körülményeket jelent az aktuális kora tavaszi munkák szempontjából, és a belvizek csökkenését gyorsítja.
márc. 2
15:48
Újdonságok a New Hollandtól (Agrofórum)
A New Holland Agriculture az első európai virtuális sajtókonferenciáján ismertette stratégiáját és 2021. első félévi termékajánlatát.
márc. 2
15:54
Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Continental makói üzemében (Piac és Profit)
A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától kezdődött a tiltkozás, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezi.
márc. 2
15:54
A Fliegl most is gondolt együttműködő partnereire (Agrárágazat)
Ki érte el a legnagyobb forgalomnövekedést, és ki bonyolította le a legnagyobb forgalmat?
márc. 2
16:06
Szerény emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Enyhe emelkedéssel nyitottak kedden az amerikai értékpapírpiacok az előző napi nagy nyereségeiket követően.
márc. 2
16:06
Az ÁSZ átláthatatlannak találta a versenyhatóság vagyongazdálkodását (Azenpenzem)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a 2017-2019 közötti időszakban irányító szervi feladatait szabályszerűen látta el, vagyongazdálkodása viszont nem volt átlátható és elszámoltatható – állapította meg az Állami Számvevőszék. A mostani elnök azonban semmiben sem hibás.
márc. 2
16:12
Akkor vegyél, amikor vér folyik az utcán! (Kripto Akadémia)
A KriptoSuli ebben a leckében bemutat 10+1 híres idézetet a tőzsde nagyágyúitól: Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőinktől: https://kriptoa
márc. 2
16:12
Itt az újabb autóipari beruházás Magyarországon - Közel ezer munkahelyet őriznek meg (Portfolio)
A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre a fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően most is biztosan támaszkodhat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten.
márc. 2
16:18
Brutálisan terjed a sertéspestis – újabb korlátozásokról döntött a Nébih (Agroinform)
Az elmúlt hetekben újabb területen, ezúttal Dunaalmás külterületén elhullottan talált hat vaddisznó mintájában mutatta ki az ASP vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Az ASP Szakértői Akciócsoport a friss eredmények alapján a kockázati besorolás módosításáról döntött
márc. 2
16:24
Hitel a kkv-knak: ennyi cégnek segített az NHP Hajrá (Piac és Profit)
A tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatta a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
márc. 2
16:30
Nem fut jól a Lindt & Sprüngli szekere (TőzsdeFórum)
Csökkent a Lindt & Sprüngli svájci csokoládégyártó tavalyi profitja.
márc. 2
16:32
190 millió euróból terjeszkedik a Kifli.hu (TőzsdeFórum)
A Kifli.hu-t működtető cseh társaság 190 millió euróból terjeszkedik.
márc. 2
16:36
Keddtől nem csak orvosok olthatnak Franciaországban (ProfitLine)
Franciaországban keddtől nem csak az orvosok, hanem a gyógyszerészek, az ápolók és a szülészek is beadhatják a koronavírus elleni bármelyik vakcinát, az AstraZeneca-oltóanyagot pedig ezentúl a 65 és 75 év közötti korosztály is megkaphatja az egészségügyi főhatóság (HAS) ajánlása alapján.
márc. 2
16:36
Tényleg önként mond le Magyarország több millió nyugati vakcináról? (Portfolio)
Az elmúlt napokban körbejárta a sajtót a hír, hogy a magyar kormány nem hívta le az összes elérhető Moderna-vakcinát az Európai Uniótól, ezzel több millió darabról önként lemondott. Megpróbáltuk felderíteni a szövevényes ügy hátterét, a kormány állítása szerint minden lehetséges oltóanyagot lekötött az első félévre, viszont valóban további több mil
márc. 2
16:48
Patai Mihály exkluzív bejelentése: "tőzsdére visszük a tőzsdét" (Infostart)
A lépés nem egyedi, a zürichi tőzsde és a londoni tőzsde is jegyzett papír, "bevett szokás, egyfajta szimbólum is" - mondta a BÉT elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
márc. 2
16:54
Az egészségügyi dolgozók 5 százaléka nem írta alá a szerződését (Menedzsment Fórum)
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
márc. 2
16:54
Mérlegen az egészségügy: a dolgozók 5 százaléka nem írt alá (Privátbankár)
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
márc. 2
16:54
Kúria: visszajár a behajthatatlan követelésekre jutó áfa (Portfolio)
A Kúria először döntött érdemben a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésével kapcsolatos ügyekben – mégpedig az adózók javára. Az ítéletek több hasonló ügyben is utat mutatnak, sőt: a 2020-ban hatályba lépett szabályok alapján kért visszatérítésekben is segíthetik az adózókat.
márc. 2
16:54
Szijjártó Péter: a magyar gazdaság biztosan támaszkodhat az autóiparra (Demokrata)
A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt.
márc. 2
17:06
Újra sztárjkolnak a Continental makói üzemében (ProfitLine)
Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (Mgsz) szervezésében.
márc. 2
17:06
A Tesla-riválisok részvényeitől szabadulnak a befektetők, gyenge volt az értékesítés (Portfolio)
A mai kereskedésben kifejezetten gyengén teljesítenek az elektromosautó-gyártók, köztük főleg a feltörekvő Tesla-riválisok. A gyengébb teljesítmény mögött elsősorban a Nio kedvezőtlenebb gyorsjelentése állhat, mivel a vártnál nagyobbak voltak a veszteségei, de emellett a februári értékesítések is gyengék voltak több gyártó esetében is.
márc. 2
17:12
Személycsere a magyar Volkswagennél és Seatnál is (Infostart)
Az itthon a Porsche Hungáriához tartozó márkák életét hűséges munkatársakra bízzák.
márc. 2
17:12
Kiszivárgott, hogyan lazítanának a németek a járványügyi korlátozásokon (Portfolio)
Jövő héttől elkezdi a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos oldását Németország - tartalmazza a kedden megjelent előzetes tervezet, amelyről szerdán tárgyalnak a szövetségi kormányok vezetői.
márc. 2
17:14
Megfigyelés, lehallgatás, adatlopás - Ilyen az, amikor egy zsarnok állam szolgálatába állítja az internetet (Portfolio)
Izraeli drónokat, európai iPhone-feltörő szoftvereket és amerikai hackerprogramokat vetett be a mianmari katonai junta az erőszakos hatalomátvétel ellen tüntető tömegek megfékezésére. Felmerül a gyanúja annak is, hogy egyes technológiákhoz azután jutott hozzá a puccsista hadsereg, miután azok Mianmarnak való eladása már tiltott volt a nyugati válla
márc. 2
17:24
Évtizedek óta nem látott munka zajlik a Dunánál (Infostart)
A Gönyűnél alkalmazott innovatív megoldásra Magyarországon még nem volt példa.
márc. 2
17:24
Döntött Joe Biden: megbünteti Amerika Putyin embereit (Portfolio)
Hét orosz tisztségviselőt szankcionált Joe Biden kormánya Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista megmérgezése miatt – írja a CNN.
márc. 2
17:27
Bevételei jelentős növekedésére számít a Zoom (TőzsdeFórum)
Jelentős növekedésre számít idén is a Zoom.
márc. 2
17:29
Emelkedett a kincstárjegy hozama (TőzsdeFórum)
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
márc. 2
17:36
Új oltási tervet fogadott el Szlovénia (ProfitLine)
A szlovén kormány új oltási tervet fogadott el, ennek keretében a krónikus betegségekben szenvedő betegek előnyben részesülnek az oltásnál, függetlenül attól, hogy melyik korosztályhoz tartoznak - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Keresés