A Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Szépen araszolgat egyre gyengébb és gyengébb szintekre a forint euróval szembeni árfolyama az elmúlt hetekben. Ez a mai napon sincsen másképpen. Ha így haladunk, akkor mire nyár lesz és - talán - nyaralni indulhatunk, addigra újabb rekordmagas euróval fizethetünk majd a 'Covid-drága' sörért.
Joe Biden és kormánya áttekintik az Egyesült Államok eddigi politikáját Észak-Koreát illetően. Információk szerint az Egyesült Államok a jövőben inkább a közvetlen fenyegetés csökkentésére fog koncentrálni, de ettől függetlenül a végső cél továbbra is a teljes atommentesítés – írja a Reuters.
Sajnos a következő időszakban országosan is fagyos, fagyveszélyes éjszakákat mutatnak az előrejelzések, viszont vannak már bimbózó, virágzó gyümölcsfajták az országban. Korai kajszik, korai cseresznye fajták már károsodhatnak a huzamosabb ideig fennálló mínuszok miatt. Ellenben vannak jól bevált technikák a fagyvédelemre, amelyekkel külön-külön vag
Már akkora a fővárosi és a Pest-megyei kórházak belgyógyászatainak a leterheltsége, hogy az országos tiszti főorvos átmenetileg felfüggesztette az ilyen osztályokkal rendelkező kórházak területi ellátási kötelezettségét - derül ki a Népszava birtokába került dokumentumból.
Délelőtt 11-kor kezdődhet a Kormányinfó, melyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány friss döntéseiről számol be. A legnagyobb érdeklődés a járványügyi intézkedéseket övezi, szerdán Müller Cecília is elismerte, hogy a kormány asztalára kerültek a további szigorítással kapcsolatos jav
A környezettudatos szemlélet már nem opció az agrárszakemberek számára, hanem minden mezőgazdasági tevékenységnek ezen az elven kell alapulnia, amely többek között a körkörös gazdaság térnyerésével valósulhat meg.
Nem mindennapi eseménnyel ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével című verseny. A megmérettetés rekord mennyiségű, összesen 94 gyémántdíjjal zárult. Volt, aki hangos sikollyal ünnepelte az elismerést, de akadt olyan is, aki félbeszakította a munkanapot az örömhír hallatán. A különös év
Sorra zárja be az iskolákat a koronavírus-járvány. A mai adatok szerint az iskolák 3%-ában van rendkívüli szünet, 20%-ában egy-két osztályt érintő, 5%-ában az egész iskolát érintő digitális oktatás.
Teljes zárlatot rendelhet el a kormány húsvétig a koronavírus-járvány miatt – értesült az Index. A lépéseket várhatóan Gulyás Gergely jelenti be a mai Kormányinfón.
Az Index értesülései szerint a teljes lezárásról döntött a kormány a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt. A portál információi szerint a zárlat húsvétig (április elejéig) tarthat, és érinti a még be nem zárt oktatási intézményeket, illetve az üzleteket is.
Évek óta jelentkezünk bátor hírekkel, vagyis a Brave böngésző háza tájáról származó fejleményekkel. Nem véletlenül, hiszen egy valóban innovatív, sőt, kifejezetten élen járó szolgáltatásról van szó. A személyes adatok védelmét előtérbe helyező böngésző ráadásul az egyik első valóban életképes kripto-ökoszisztéma,…
Eddig 115 millió koronavírusos esetet regisztráltak világszerte, az elhunytak száma 2 millió 559 ezer fő. Szakértők szerint Magyarországon az oltások kedvező hatása csak április elején érződhet leghamarabb. Így szerencsés esetben a járványhullám második felét már le lehet rövidíteni. Magyarországon 6278 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezd
Idén februárban a DataHouse adatai szerint 10 566 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavaly februári 13 084 darabhoz képest több mint 19 százalékos visszaesést jelent.
Tegnap ismét esés volt látható az amerikai tőzsdéken, lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. Ezúttal is a technológiai részvények teljesítettek gyengébben, amit elsősorban a kötvényhozamok újbóli emelkedése okozott. A koronavírus-járvány által sújtott szektorok azonban jobban teljesítettek, mint a sétahajózás vagy az olajipar. Az áz
Két ponton is változik az oltási terv: az Astrazeneca vakcináját ezentúl 60 év felettieknél is alkalmazni lehet, emellett a Pfizer és az AstraZeneca második oltások idejét is kitolták.
Készülj fel egy igazi csemegére! Növeld meg a tavaszi nyereséged akár 2000 dollárral. Csinálj még több pénzt, minden egyes depozittal. Ezt az ajánlatot nem hagyhatod ki. A Tavaszi Cashback március 15-től április 28-ig tart, összesen négy körben. A négy kör…
Csütörtök reggel 364 körül kezdi a napot a forint az euróval szemben, vagyis továbbra is közel a veszélyzóna a magyar deviza számára. Az elmúlt napokban a korábbi forintgyengülés kicsit megtorpant, érett már egy korrekció, de a következő időszakban a járvány további durvulásával továbbra is fenyegethet a tavalyi forintmélypont 370-nél.
Dr. Apáti Ferencet, a Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézet intézetigazgatóját, egyetemi docenst ez alkalommal a fagyvédelmi beruházásukról, a szélgépről, illetve annak a működési tapasztalatairól kérdeztük.
Az északír unionista paramilitáris csoportok közölték Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy nem támogatják többé az Ír-szigetre békét hozó, 1998-as Nagypénteki Egyezményt - írja a Reuters. A döntés oka, hogy az unionisták nem elégedettek a brexit-megállapodással.
A 1,6 millió négyzetkilométeres nagy csendes-óceáni szemétsziget egyelőre megoldandó probléma az emberiség számára – most legalább már azt tudjuk, hogy honnan jön a szemét nagy része, amit az óceáni áramlatok összeterelnek.
A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét - közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt.
Egyre több nőt foglalkoztatnak a hazai IT-szakmában, ám még mindig jóval az uniós átlag alatt van az arányuk – derül ki az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért háttérkutatásából. Ennek a legfőbb oka, hogy az informatikai állásokra és képzésekre itthon nem jelentkezik elegendő női munkavállaló – ezen kell a leginkább változtatni. A sokszínűbb in
Bár a fiatalok 43 százaléka elégedett az egészségével, ennek ellenére jelentős, 17 százalékos a pesszimisták aránya ezen a téren. Emellett növekedett azoknak az aránya, akik a jövőben több figyelmet fordítanának az egészségükre – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatal korban kialakított kiegyensúlyozott, sportos élet a nyugdíjaskori megtakarít
A lakáshitelek piaca 26 százalékkal zsugorodott az év első hónapjában, közel 59 milliárd forint összegben köttettek szerződések.A személyi kölcsönök piacán 46 százalékkal 22 milliárd forintra csökkent a hitelszerződések összege. A lakáshitelesek számára egyre fontosabb a kiszámíthatóság és a biztonság, ez abból is látszik, hogy az új lakáshitelekné
Az idei első hónapban tovább csökkent a nem élelmiszer termékek forgalma – jelentette a KSH. Az ING elemzője a negatív folyamatokra hívta fel a figyelmet.
Bejelentette részvénykibocsátási szándékát a CTP. A társaság a Euronext Amsterdam-on kéri tőzsdei jegyzését. A cég az öt legnagyobb európai logisztikai ingatlanfejlesztő vállalat egyike, ami Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is aktív tevékenységet folytat.
Egész évben elérhető marad a válság negatív hatásainak enyhítését célzó Garantiqa Krízis Garanciaprogram - közölte az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Ma pont egy éve, hogy a Vuhanból elindult koronavírus megjelent Magyarországon, és hihetetlen, hogy ezidő alatt miket éltünk át. Egy szülinap, amelynek tortáján szívesen elfújnánk örökre a gyertyát.
Az idei első hónapban tovább csökkent a nem élelmiszer termékek forgalma – jelentette a KSH. Az ING elemzője a negatív folyamatokra hívta fel a figyelmet.
A TV2 szolgáltatójára 1,2 millió forintos bírságot rótt ki egy divatüzlet burkolt reklámozása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa legutóbbi ülésén. A grémium rádiós pályázatokkal kapcsolatban is hozott döntéseket.
Megkezdte az orosz Szputnyik V vakcina folyamatos értékelését (rolling review) az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Burkolt reklám miatt 1,2 millió forintos bírság rótt ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén. A testület rádiós pályázatokkal kapcsolatban is hozott döntéseket. A Médiatanács e heti ülésén eredménytelennek nyilvánította a Berettyóújfalu telephely kisközösségi használatára kiírt rádiós pál
A legtöbb ország jegybankját foglalkoztatja a digitális jegybankpénz bevezetésének gondolata. De mi is lenne ez, mire szolgálna, hol tartanak a kutatások? Mi a helyzet a jogi környezettel? Egyáltalán, mire jó ez a jegybankoknak?
Az európai burgonyatermesztés és feldolgozás teljes vertikumát évenként bemutató kétnapos „Potato Europe” kiállítást ebben az évben szeptember 1-2. napján a Wageningeni Egyetem rendezi. A Lelystad-ban rendezendő kiállításhoz tudományos szimpózium, valamint beltéri és szántóföldi bemutató is tartozik.
Nem állt meg a magyar biztosítási piac növekedése 2020-ban sem, de az előző éveknél sokkal lassabban, 4,7%-kal nőtt a szektor éves díjbevétele, meghaladva végül az 1200 milliárd forintot. Érkeztek kiugró számok is: miközben kevesebb mint felére esett az utasbiztosítások díjbevétele, sikeresen szólították meg az életbiztosítási közvetítők a lakosság
Legalább 38 ember meghalt szerdán Mianmar több városában, miután a hatóságok éles lőszerrel tüzet nyitottak a katonai puccs ellen békésen tiltakozókra – írja CNN.
Az Erste Bank 22,9 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta a 2020-as évet. Az eredményt a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt megképzett tartalék csökkentette, míg a működési bevételek tovább bővültek. A lakossági
Kilép a külpiacra az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt., közép- és hosszútávon pedig régiós szerepre tör a cég, amely a koronavírus-járvány ellenére túlszárnyalta tavalyi árbevételi tervét, az előző évi rekordot is meghaladó, 574 milliárd forintos összeggel, és az európai szinten is kiemelkedő növekedés alapján a vezérigazgató idén is újabb bevételi
Eddig 115 millió koronavírusos esetet regisztráltak világszerte, az elhunytak száma 2 millió 559 ezer fő. Szakértők szerint Magyarországon az oltások kedvező hatása csak április elején érződhet leghamarabb. Így szerencsés esetben a járványhullám második felét már le lehet rövidíteni. Magyarországon 6278 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezd
Üzemanyagot és időt takaríthat meg, valamint csökkentheti a károsanyag-kibocsátást, ha a transzatlanti járatok útvonalait úgy módosítják, hogy kihasználják a nagy magasságban lévő kedvezőbb szeleket.