2021. március 31. szerda

márc. 31
9:21
273 300 forint volt a nettó átlagbér januárban (Privátbankár)
9,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, jelenti a KSH.
márc. 31
9:21
Soha nem hunytak el ennyien egyetlen nap alatt idehaza a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben (Portfolio)
Az elmúlt 24 órában 6700 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 652 433 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A fertőzéssel összefüggésben elhunyt 302 beteg, így az elhunytak száma 20737 főre emelkedett. A halottak elmúlt 24 órás adata sajnos új szomorú csúcsnak felel meg. Közben viszont
márc. 31
9:21
Ősszel osztják ki a Televíziós Újságírók Díját (MMonline)
2021-ben immár nyolcadik alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díját. A koronavírus járvány miatt a megszokott márciusi időpont helyett Idén szeptember 8-án rendezik az ünnepélyes gálaestet, ahol bejelentik, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei. A Televíziós Újság
márc. 31
9:23
Jönnek az első jelek: a francia infláció a vártnál gyorsabban nőtt márciusban (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat meghaladva nőtt a francia inflációs index márciusban. Áprilisban még nagyobb emelkedés lehet az árakban.
márc. 31
9:25
Felújítod az otthonod? Nem árt, ha figyelsz a biztosításra (Portfolio)
A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közlemén
márc. 31
9:27
Új csúcson a napi elhunytak száma (Menedzsment Fórum)
302 ember halt meg mára virradóra koronavírussal összefüggésben Magyarországon.
márc. 31
9:27
Újabb 250 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra (Portfolio)
Az orosz fél az újabb szállítmánnyal teljesítette a szerződésben márciusra vállalt kötelezettségét, és félmillió első adag oltóanyagot szállított Magyarországra. Ezek beadása után az oltások második adagja is rendben és időben megérkezik majd - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
márc. 31
9:33
Lendületben a bitcoin, gyenge teljesítmény a tőzsdéken (Portfolio)
Nem teljesítettek jól tegnap a vezető amerikai részvényindexek, lejjebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. A kedvezőtlen hangulatban szerepet játszott, hogy emelkedtek a kötvényhozamok, és a befektetők egy esetlegesen magasabb infláció miatt aggódnak. Emellett ma további részleteket közölhet Joe Biden a tervezett több ezer milliárd doll
márc. 31
9:33
Aggódnak az érettségizők: két hétre veszélyes visszamenni a suliba (Pénzcentrum)
Nem mennének vissza két hétre az iskolába az érettségizők. Sokan attól félnek, hogy ez idő alatt elkapják a vírust, vagy karanténba kerülnek, így pedig a vizsgákról is lemaradhatnak. Az érettségi vizsgák előtt már ne legyen
márc. 31
9:39
Így válasszunk vállalatirányítási rendszert (ProfitLine)
Minden kis- és középvállalkozás életében eljön az a pillanat, amikor szükségessé válik egy vállalatirányítási rendszer, vagy másnéven ERP a cég további növekedéséhez. Magyarországon egyre nyitottabbak az ilyen szoftverek iránt a KKV-k, mivel hatékonyabb működést tesznek lehetővé számukra a vállalati információs szoftverek.
márc. 31
9:39
Sosem látott számok érkeztek: ennyit keresnek valójában a magyarok! (Portfolio)
Új adatokat közölt a KSH a keresetek alakulásáról. Eddig csak az 5 főnél nagyobb cégeket vizsgálták, mostantól azonban az egyik adattábla tartalmazza az egész ország kereseti adatait. Ebből kiderül, hogy a bruttó, a nettó, és a medián is alacsonyabb, mint a szűkebb kör esetében.
márc. 31
9:39
Az Oázis ismét a Mediatort választotta (Márkamonitor)
Az Oázis újra a Mediatort bízta meg reklámszpotjának elkészítésével és az ehhez tartozó médiavásárlási feladatokkal.   2019 után idén tavasszal ismét a független, full-service ügynökség szakemberei készítettek reklámfilmet a közép-kelet-európai térség legnagyobb dísznövény-kereskedelmi cégcsoportja számára. A tenderen elnyert megbízás a szpotgyártá
márc. 31
9:45
Nem szűnik meg a haszonbérlet az osztatlan közös tulajdon kimérésével (Agroinform)
Nem szünteti meg az osztatlan közös tulajdon kimérése a megosztáskor fennálló, földhasználati szerződésen alapuló földhasználatot – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ).
márc. 31
9:51
Magyar koronavírus adatok: soha nem haltak meg ennyien egy nap alatt (Piac és Profit)
6700 az új fertőzöttet azonosítottak, meghalt 302 beteg.
márc. 31
9:51
Az Oázis ismét a Mediatort választotta (MMonline)
Az Oázis újra a Mediatort bízta meg reklámszpotjának elkészítésével és az ehhez tartozó médiavásárlási feladatokkal. 2019 után idén tavasszal ismét a független, full-service ügynökség szakemberei készítettek reklámfilmet a közép-kelet-európai térség legnagyobb dísznövény kereskedelmi cégcsoportja számára. A tenderen elnyert megbízás a szpotgyártás
márc. 31
9:57
Heti Fórum: Hódít a folyékony műtrágya-felhasználás! (Agrofórum)
Milyen hatóanyag esetén és milyen időjárási, termesztési körülmények okán ajánlják a termelőknek a folyékony műtrágyák alkalmazását? Szükséges-e a nagyobb körültekintés ezek használatakor? Milyen speciális gépesítési igénye van a kijuttatásnak?
márc. 31
10:03
Mínuszban kezdtek az európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
márc. 31
10:03
Tiltott piacbefolyásolás a magyar tőzsdén, 10 millió forintos bírságot szabott ki az MNB (Portfolio)
Az MNB tízmillió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben tiltott piaci manipuláció miatt és feljelentést is tesz. Az érintett a Magyar Állam által kibocsátott kárpótlási jegyekre vonatkozóan számos alkalommal hajtott végre önkötést eredményező tőzsdei tranzakciókat, valamint nagy volumenben adott be, majd vont vissza rövid időn belül
márc. 31
10:09
Bruttó 411, nettó 273 ezer forint volt a januári átlagbér (Menedzsment Fórum)
9,5 százalékkal magasabb mindkettő, mint egy évvel korábban, jelenti a KSH.
márc. 31
10:09
Éves összevetésben nagyot, januárhoz képest kicsit nőttek az ipari termelői árak februárban (Privátbankár)
8,1 százalék vs. 1,2 százalék.
márc. 31
10:09
Kékbe borul az ország, a közösségi média, sőt, még a hamburgerünk is április 2-án, az autizmus világnapján (Márkamonitor)
2008-ban az ENSZ az autizmus világnapjává nyilvánította április 2-át, ezzel is felhívva a figyelmet a spektrumzavarral élők problémáira. Az Együtt az Autistákért Alapítvány #éniskékvagyok elnevezésű kampányával hangsúlyozza ennek a jeles napnak a fontosságát, de egész hónapra kiterjedő aktivitásokkal is készülnek, hogy a társadalom még inkább megér
márc. 31
10:15
Mindenkit megvezetett a Volkswagen (TőzsdeFórum)
Nem lesz Voltswagen a Volkswagenből, vicc volt az egész.
márc. 31
10:17
Hátrányból indult el Európa (TőzsdeFórum)
Gyengültek a nyugat-európai tőzsdék a nyitásban.
márc. 31
10:21
Brutálisan árcsökkenés jön a hazai kutakon (Menedzsment Fórum)
A benzin literenkénti bruttó átlagára 6, míg a gázolajé 12 forinttal lesz alacsonyabb április 1-jétől.
márc. 31
10:21
Jelentős adóemelést rejtett el Joe Biden a hatalmas beruházási csomagjában (Portfolio)
3000-4000 milliárd dolláros infrastrukturális fejlesztési tervezetet készül bemutatni Joe Biden elnök. A csomag része egy 1800 milliárd dolláros adóemelés is, ezért nem biztos, hogy a Kongresszuson is átmegy majd – írja a New York Post.
márc. 31
10:21
Stabil növekedési pályára állhat a magyar gazdaság a második negyedévtől (hirado.hu)
A kormány az elmúlt 13 hónapban intézkedéseivel nemcsak fékezte a visszaesést, hanem arra is törekedett, hogy azok túlmutassanak a pandémia időszakán.
márc. 31
10:21
A magyarok többsége már mobilján bankol (MMonline)
A Mastercard szerint a bankoknak és pénzügyi szolgáltatóknak fontos szerepe van abban, hogy a digitális pénzügyek gyors, kényelmes és biztonságos megoldást jelentsenek a felhasználók számára. A Mastercard éves felmérése szerint a mobilbankot használók aránya először haladta meg az 50 százalékot a bankkártyával rendelkezők körében. A hagyományos ügy
márc. 31
10:23
Covid: kiderült, hogy melyik vércsoportúak aggódhatnak (Portfolio)
Akik A vagy AB vércsoportúak, azok nagyobb eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre a koronavírusos betegek közül, és ennek most már a tudományos magyarázata is ismert − mondta az Inforádiónak Rusvai Miklós víruskutató.
márc. 31
10:27
Húsvéti ajándék az autósoknak: zuhannak az árak a kutakon (Privátbankár)
A benzin literenkénti bruttó átlagára 6, míg a gázolajé 12 forinttal lesz alacsonyabb április 1-jétől.
márc. 31
10:33
Kicsit több mint egy százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak februárban (Menedzsment Fórum)
Januárhoz képest. Éves összevetésben az emelkedés 8,1 százalékos.
márc. 31
10:33
Megerősítette és átformálta a vezetői szerepet a világjárvány (ProfitLine)
Mesterséges intelligenciával üzemelő coach-ok jönnek, krízisálló gondolkodásmódok mennek, ami viszont nem változott, az a vezető szerepe és jelentősége a szervezetben – állapították meg a Milton Friedman Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége (Hszosz) közös konferenciasorozatának március 25-i rendezvényén. A HR-megoldásoknak szentelt on
márc. 31
10:39
Ez lehet a megoldás az emberiség előtt álló legkomolyabb problémákra? (Portfolio)
Nem szívesen mondanál le a vasárnapi húslevesről, de közben azt is szeretnéd, hogy fenntartható és egészséges bolygón éljenek az unokáid? A Boston Consulting Group és a Blue Horizon Corporation frissen megjelent tanulmánya szerint ez a két igény nem feltétlenül fogja ütni egymást a jövőben, 2035-re ugyanis könnyen lehet, hogy kedvenc ételeink többs
márc. 31
10:45
Csütörtöktől brutális mértékben csökken az üzemanyagok ára itthon (Portfolio)
Csütörtökön változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 6 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 12 forinttal csökken.
márc. 31
10:45
Fontos határidő közeleg: április 7-től adhatják be az egységes kérelmeket a gazdák (Agroinform)
Idén április 7-től május 17-ig adhatóak be szankciómentesen az egységes kérelmek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felkészült arra, hogy a tavalyihoz hasonló rendkívüli helyzetben segítsen mintegy 110-120 ezer tagjának a támogatások lehívásában.
márc. 31
10:45
Mi károsítja a vérszilvát? (Agrofórum)
Utcai járdánkon élő vérszilvafák törzsén furcsa jelenséget vettem észre. Barna morzsalékos csomók lógnak ki a kéregből és közelükben mézgakiválások is vannak. Meg lehet állapítani a leírás alapján, hogy mik azok?
márc. 31
10:47
A Kite precíziós gazdálkodási rendszere érdemelte ki az Agrár Innovációs Díjat 2021-ben (Agroinform)
A KITE Zrt. PGR rendszerét a Magyar Innovációs Szövetség idén Agár Innovációs Díjjal tűntette ki. A bírálóbizottság 69 magyarországi vállalkozás közül választotta ki a 2020. évi innovációs nagydíjas társaságot, további hét innovációs díjat, valamint az év Startup Innovációs Díját is odaítélte.
márc. 31
10:51
Embercsempészet miatt vizsgálódnak Donald Trump egyik fontos szövetségese ellen (Portfolio)
Tavaly nyár óta vizsgálja az amerikai igazságügyi minisztérium Matt Gaetz floridai republikánus képviselőt, mivel felmerül a gyanúja annak, hogy a politikus illetéktelen szexuális kapcsolatot folytatott egy fiatalkorú személlyel, akinek fizetett is azért, hogy vele utazzon, ezzel pedig megsérthette az Egyesült Államok embercsempészetet tiltó törvén
márc. 31
10:51
Alelnököket választott a MEME (MMonline)
Vidus Gabriellát, az RTL Magyarország Zrt. vezérigazgatóját és Vaszily Miklóst, a TV2 Média Csoport Zrt. igazgatósági elnökét választotta újra alelnökké márciusi közgyűlésén a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME). A hazánkban működő televíziós vállalkozásokat egyesítő szakmai szervezet alelnökei 2019. óta töltik be ezt a pozíciót
márc. 31
10:57
Gyorsan nőttek a keresetek, de kettészakadt a munkaerőpiac (Portfolio)
A vártnál gyorsabb béremelkedésről számolnak be a szakértők, azonban kiemelik, hogy számos kérdőjel övezi a bérnövekedés ütemét.
márc. 31
10:57
A palánták kiültetése előtt lehet vegyszeresen gyomirtani házikertben? (Agrofórum)
Lényeges a kezelés időpontja, a gyomnövény fejlettségi állapota, illetve az is, hogy milyen gyomnövények vannak az adott területen.
márc. 31
11:03
Ennyi volt az átlagkereset januárban (ProfitLine)
Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 31
11:03
Hamarosan geotermikus távhővel fűthetik a lakásaikat a budapestiek (Portfolio)
Együttműködési megállapodást írt alá a Főtáv és az izlandi Arctic Green Energy cégcsoport geotermikus távhőtermelő egységek létesítéséről. A beruházás évi 21 000 tonna CO2 kibocsátás-csökkenést eredményezhet a fővárosban. A budapesti távhőszolgáltatásban, ezáltal a főváros hőellátásában az első, nagyobb léptékű (akár 10-20 MWth kapacitású) geotermi
márc. 31
11:05
Az amerikai külügyminiszter szerint nem lehet rangsorolni az emberi jogokat (Portfolio)
Antony Blinken, amerikai külügyminiszer tájékoztatása alapján kiegészítik a Trump-kormány külügyminisztériuma által összeállított éves Emberi Jogi Jelentést, amely így bővíteni fogja a nők helyzete kapcsán megfogalmazott jogokat is – írja a Politco.
márc. 31
11:09
Ez lehet a magyar kisvállalkozók túlélésének záloga: sokan meglépték, rengetegen még hezitálnak (Pénzcentrum)
Rengeteg magyar mikro- és kisvállalkozás döntött úgy a múlt évben, hogy ideje jelen lenni az online térben is - voltak, akik ezt már régóta tervezték, másokat viszont csak a pandémia kényszerített erre a lépésre. Mások viszont úgy
márc. 31
11:12
Így kerestek a magyarok januárban (TőzsdeFórum)
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 411 000 forint.
márc. 31
11:14
Megakrán - Alaptőke nagysága és szavazati jogok száma (TőzsdeFórum)
.
márc. 31
11:15
Nincs meglepetés: egyelőre nem ad okot aggodalomra az európai áremelkedés (Portfolio)
A márciusi fő inflációs index az eurózónában megfelelt az elemzői várakozásoknak, a maginflációs index viszont elmaradt a konszenzustól. Márciusban még elmaradt az infláció megugrása, de áprilisban már meglepő lenne, ha nem látnánk magasabb inflációt.
márc. 31
11:15
Nagyot csökken az üzemanyagok ára húsvét előtt (Agroinform)
A szokásostól eltérő időben változnak a héten a hazai üzemanyagárak.
márc. 31
11:15
Közel 10 milliót vehetsz fel a friss átlagbérrel (Bank360 blog)
Az országos bruttó átlagbér 2021 januárjában 411 000 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli közlése szerint. Ez nettó 273 300 forintot jelent a teljes munkaidőben alkalmazásban állók számára. A Bank360 megvizsgálta, mekkora fedezetlen hitelt lehet felvenni ekkora bérrel a jelenleg hatályos szabályok alapján.
márc. 31
11:21
Kiderült, honnan indították a magyar fizetések az évet (Piac és Profit)
Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Keresés