A jó idő beköszöntével indul a robogók szezonja is. Napjainkban mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (Fbamsz) becslése szerint.
Kicsit erősödött a forint az MNB keddi kamatdöntése után, és egyelőre szerda reggel is jó a hangulat. Ezzel most felülteljesítő a magyar deviza, hiszen a régiós devizák számottevően gyengültek a dollár erősödése mellett.
A beérkezett szőlőiskolai leltárjelentések, valamint a törzsültetvények, standard ültetvények szemléin felvett információk alapján a Nébih frissítette a „Szőlőiskolai szaporítások” és a „Szőlő szaporítóanyag termő ültetvények” című áttekintő táblázatokat.
Az Intel nagymértékben növeli a fejlett chipgyártó kapacitását, miután a cég új vezére bejelentette, hogy 20 milliárd dolláros gigaberuházásból húznak fel két gyárat Arizonában és az üzemeiket megnyitják a külsős ügyfeleknek is.
Március 24-31. között a vb-selejtezők történetében először rendeznek egy FIFA-héten három fordulót. A Sport TV ebből az időszakból 38 válogatott mérkőzést tűz képernyőre a ránk váró napokban, ezeken láthatjuk Európa legjobb labdarúgóit. Ismét a válogatott futballra figyelnek a szurkolók Európában. A nemzeti csapatok feszített tempóban megkezdik küz
Vegyes, de egyelőre inkább negatív a kép: a kórházban ápoltak száma csökkent, a lélegeztetőgépen lévőké viszont tovább nőtt - mérséklődött a pozitivitási ráta, viszont még mindig rengeteg áldozatot szed azonban a koronavírus. A nyitás szempontjából fontos adat a 65 felettiek oltottsága - erről is érkezett friss adat.
Esést láthattunk tegnap a vezető amerikai részvényindexeknél részben annak hatására, hogy bizonytalanok a piaci szereplők a kötvényhozamokkal és az inflációval kapcsolatban. Az irányadó tengerentúli tőzsdék gyenge teljesítményében az is szerepet játszott, hogy az amerikai pénzügyminiszter és a Fed elnöke a tegnapi meghallgatáson úgy nyilatkozott, h
Az IHS Markit közzétette a márciusi beszerzésimenedzser-indexeket Franciaországból. A feldolgozóipar helyzete javult februárhoz képest, a szolgáltatószektor azonban még mindig a recessziós tartományban van.
A koronavírus-járvány erősödésével kapcsolatos bizonytalanságok közepette 0,5 százalékot meghaladó csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
Nem reagált az Emmi érdemben az orvosi kamara szigorítási javaslataira. Szerintük a szervezet inkább az oltásellenes orvosokkal foglalkozzon. A Magyar Orvosi Kamara közleményben újabb intézkedéseket kért a döntéshozóktól, a drámai
Meglepően jó beszerzésimenedzser-indexeket közölt az IHS Markit Németországból: az ipar helyzete nem várt mértékben javult, és a szolgáltatószektor indexe is növekedési tartományba emelkedett.
Magyarország az Európai Unió legnagyobb tormatermelője; a húsvéti ünnepi asztalra tormából is bátran válasszuk a hazait – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Tegnap megismerhettük a reddites kisbefektetők által még az év elején felsztárolt GameStop negyedik negyedéves gyorsjelentését. A számok az elemzői várakozásokat is alulmúlták, ez önmagában viszont még nem biztosíték arra, hogy ma lefelé fog megindulni az árfolyam – nagyon komoly csapkodást láthattunk a kereskedés utáni órákban, egy ilyen felfokozo
Tucatnyi önkormányzati cég és intézmény fogott össze a bértárgyalásokra - mindkét fél tudja, hogy nincs pénz fizetésemelésre, úgyhogy az esetleges sztrájkkal a kormánynak is üzenhetnek a dolgozók.
A jegybank értesítette az MKB Bank Nyrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel pályázatának pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal elindulhat, miközben immár a személyi hitelpiac bő kétharmadát kitevő intézménynél elérhetővé váltak e gyors, versenyképes árazású és fogyasztóbarát kiszolgálást garantáló termékek.
Péntektől a benzinért literenként átlagban bruttó 5, míg a gázolajért 4 forinttal kell kevesebbet fizetni, miután az áruk meghatározásánál irányadó világpiaci kőolajárak a hét elején nagyot estek, ami bőven ellensúlyozta a forint dollárral szembeni gyengülését.
Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) igazgatója arról számolt be egy keddi európai parlamenti meghallgatáson, hogy tárgyalások kezdődtek a kínai Sinopharm oltóanyagát képviselő céggel, ami az ügynökség vezetőjének reményei szerint oda vezethet, hogy idővel hozzáfoghatnak a kínai vakcina vizsgálatához is – számolt be a fejleményről az EU-
Immár majdnem 23 milliárd forintnyi adósságot görgetnek maguk előtt a magyar kórházak. A Magyar Államkincstár friss adatai szerint a kórházi tartozások januári 11 milliárdos megugrása után, februárban a szokásos mértékűre
Bár az ügynökség már 2014 óta számos márkán dolgozott ügyfelével (többek között Lay’s, Pepsi, Schweppes, Mirinda), két év kihagyás után most újból keretszerződött partneri státuszban folytatják a közös munkát. A Positve Adamsky és a Pepsi múltja egészen 2014-ig nyúlik vissza. Ekkor kezdték el azt a 4 évig tartó, masszív együttműködést, ami meganny
Február elején jelentette be a Tesla, hogy 1,5 milliárd dollárért vásárolt bitcoint, illetve azt is közölte, hogy a jövőben el fogja fogadni a kriptodevizát, mint fizetőeszközt az autóiért. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ez a fizetési opció pontosan mikor válik elérhetővé, ma azonban maga a Tesla Technokingje, Elon Musk tette meg a nagy bejelen
Péntektől a benzinért literenként átlagban bruttó 5, míg a gázolajért 4 forinttal kell kevesebbet fizetni, miután az áruk meghatározásánál irányadó világpiaci kőolajárak a hét elején nagyot estek, ami bőven ellensúlyozta a forint dollárral szembeni gyengülését.
Az érintett munkavállalók közel 60 százaléka után a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások igényeltek ágazati bértámogatást - közölte szerdán Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Szaúdi tisztviselők küldhettek közvetetten halálos fenyegetést Agnes Callamard-nak még 2020 januárjában, állítja az ENSZ jelentéstevője egy Guardiannak adott interjúban. A fenyegetéseket a Callamard által lefolytatott vizsgálatok apropóján fogalmazták meg, melynek célja a Hosogdzsi-gyilkosság felderítése volt.
Egy szerdán megjelent friss tanulmány szerint a világ 60 legnagyobb kereskedelmi és befektetési bankja összesen 3800 milliárd dollár összegben fektetett fosszilis üzemanyagokba 2016 és 2020 között, ami a jelentés szerint nagyon visszaveti a klímavédelemért folytatott küzdelmet - számol be a hírről a CNBC.
A Coal India, amely a világ legnagyobb szénbányásza, egy közös vállalkozáson keresztül 3 000 megawatt kapacitású napenergiás projektbe kezd bele az állami tulajdonban lévő NLC India céggel. A társaság az elmúlt években számos bányát zárt be, és arra számítanak, hogy a szén bár lassan, de veszíteni fog jelentőségéből a következő évtizedekben.
Javában dübörög a harmadik járványhullám, az e-kereskedelem azonban már új kihívásokra készül. Mi várható a lazítások után? Visszatér-e az online piac a 2019-es útra?
Utolsó előtti helyen a magyar munkaerőpiac az EU nemek közötti egyenlőségi listáján: a mutatónk 100-ból 53-at ért el, ahol az egy pont totális egyenlőtlenséget jelent, szemben a 100-as értékű maximálisan egyenlő bánásmóddal. . A gazdasági növekedés elengedhetetlen feltétele a nők jogainak munkaerőpiaci erősítése és szerepük növelése a gazdaság koro
A közép- és kelet-európai régió az elmúlt években fokozatosan vált a kínai-amerikai nagyhatalmi rivalizálás egyik színterévé, amit jól szemléltet az a tény is, hogy ezalatt megalakult két fontos, a térség fejlesztését célzó multilaterális együttműködési platform is. Ezek egyike a Kínával való gazdasági kapcsolatok elmélyítését célzó „17+1” együttmű
Korábban nem publikált látványterveket tett közzé az Agrárminisztérium épületének megújulásáról közösségi oldalán a Steindl Imre Program. Az épületről legutóbb annak kapcsán írtunk, hogy a kormány a beruházást kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította. A kivitelezés a tervek szerint nyáron indulhat el és várhatóan 3 évig fog tartani.
Tucatnyi önkormányzati cég és intézmény fogott össze a bértárgyalásokra - mindkét fél tudja, hogy nincs pénz fizetésemelésre, úgyhogy az esetleges sztrájkkal a kormánynak is üzenhetnek a dolgozók.
Hongkong ideiglenesen felfüggesztette a Pfizer/BioNTech-féle koronavírus elleni vakcina használatát, miután a gyártó jelezte, hogy a városban használt egyik sorozat fioláinak zárókupakja nem megfelelően zár - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap.
Chile jelenlegi koronavírus-helyzete valószínűleg az egyik legtanulságosabb a világban. A harmadik legátoltottabb országnak számít a globális rangsorban, már minden harmadik polgára kapott oltást. A védekezésben továbbra is erős korlátozásokat alkalmaz. És mindezek ellenére a járvány felívelő szakaszban van. A chileiek éppen ezért egészen máshogy g
Közzétette az IHS Markit az eurózóna beszerzésimenedzser-indexeit, ez alapján feldolgozóipar teljesítménye kifejezetten jó lehet márciusban. A szolgáltatószektor indexe viszont továbbra is 50 pont alatt van.
Az eddigi közkedvelt L1-361 típust váltja fel a L1-382 kistraktor, nagyobb teljesítménnyel és termelékenységgel. Az L1-es széria a kis háztáji gazdaságok, lovas iskolák, fafeldolgozók, kertészetek, szőlészetek és tájrendezési tevékenységek alapgépe.
A tavalyi év jó eséllyel minden idők leggyászosabb éve volt az energiaipar számára. Az európai olajipari részvények abszolút értékben 30 százalékot zuhantak, az olaj iránti kereslet pedig annyira lecsökkent, hogy az árak 18 éve nem látott szintre estek. A nyereség átlagosan 75 százalékkal lett alacsonyabb. A Fidelity szerint a következő évek a megú
Érdekes posztot osztott meg a Virológia Pécs Facebook-oldalán Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Egy most megjelent tanulmányra hívja fel a figyelmet, amelyben részben válaszokat adnak a kutatók arra kérdésre, hogy mennyi ideig lehet valaki védett a koronavírussal szemben egy átvészelt fertőzés után.
A koronavírus-járvány kitörése óta számtalanszor hallhattunk arról, hogy a válságból való kilábaláshoz a bizalom helyreállítása jelentheti a kiutat. Vajon még tartja magát ez az állítás? A bizalom helyreállításán alapuló megközelítésben az állam és a politikai döntéshozók játszhatnak központi szerepet. Felmerül a kérdés, hogy jelenleg, az elhúzódó
Az egy éve tartó pandémia és gazdasági világválság hatására a hazai médiapiacon egy K-alakú válság bontakozik ki a Whitereport jelentése szerint. A több mint ezer hazai médiavállalat 97%-a kkv, amelyek többsége a K alsó szárára kényszerülve a túlélésért küzd. A múlt évben jelentős vásárlóerő-csökkenés következett be, az e-kereskedelem növekedése el
Három cég, három különböző szektor, mégis sok a hasonlóság. A Covid-19 megjelenése felforgatta a világot, ezzel együtt a marketinget is. Arun Arora, a McKinsey Paris Beosztás partnere tartott előadást a Portfolio március 23-án tartott konferenciáján, melyben a digitális transzformációról és annak hatásairól beszélt.