Európa egyik vezető online élelmiszerboltja, a Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, és bejelentette, hogy 300 millió eurós bevétellel, mely 101%-os éves növekedésnek felel meg, és 750 000 ügyféllel zárta a 2020-as évet. A befektetői lista élén a Partech áll, melyet az Index Ventures, az Ebrd, a J&T Banka, a Quadrille Capital,
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
Az otthoni munkavégzés és a digitális oktatás bevezetésével jelentősen átalakultak az utazási szokások. Az alkalomszerű utazásokhoz is kiváló alternatíva lehet a közösségi közlekedés használata, a Budapesti Közlekedési Központ
"Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson" - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Március első napjai az átlagosnál enyhébbnek és száraznak ígérkeznek, ami kiváló időjárási körülményeket jelent az aktuális kora tavaszi munkák szempontjából, és a belvizek csökkenését gyorsítja.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a 2017-2019 közötti időszakban irányító szervi feladatait szabályszerűen látta el, vagyongazdálkodása viszont nem volt átlátható és elszámoltatható – állapította meg az Állami Számvevőszék. A mostani elnök azonban semmiben sem hibás.
A KriptoSuli ebben a leckében bemutat 10+1 híres idézetet a tőzsde nagyágyúitól: Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőinktől: https://kriptoa
A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre a fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően most is biztosan támaszkodhat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten.
Az elmúlt hetekben újabb területen, ezúttal Dunaalmás külterületén elhullottan talált hat vaddisznó mintájában mutatta ki az ASP vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Az ASP Szakértői Akciócsoport a friss eredmények alapján a kockázati besorolás módosításáról döntött
A tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatta a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Franciaországban keddtől nem csak az orvosok, hanem a gyógyszerészek, az ápolók és a szülészek is beadhatják a koronavírus elleni bármelyik vakcinát, az AstraZeneca-oltóanyagot pedig ezentúl a 65 és 75 év közötti korosztály is megkaphatja az egészségügyi főhatóság (HAS) ajánlása alapján.
Az elmúlt napokban körbejárta a sajtót a hír, hogy a magyar kormány nem hívta le az összes elérhető Moderna-vakcinát az Európai Uniótól, ezzel több millió darabról önként lemondott. Megpróbáltuk felderíteni a szövevényes ügy hátterét, a kormány állítása szerint minden lehetséges oltóanyagot lekötött az első félévre, viszont valóban további több mil
Kétszer annyi kibertámadás érte a járvány elleni küzdelmet támogató iparágakat 2020-ban, mint amennyi támadás 2019-ben volt, az IBM Security X-Force adatai szerint: a kiberbűnözők olyan vállalkozásokat céloztak meg, amelyek elsősorban a koronavírus elleni küzdelemben vállaltak szerepet, így például a kórházak, gyógyászati és gyógyszeripari gyártók,
A lépés nem egyedi, a zürichi tőzsde és a londoni tőzsde is jegyzett papír, "bevett szokás, egyfajta szimbólum is" - mondta a BÉT elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
A Kúria először döntött érdemben a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésével kapcsolatos ügyekben – mégpedig az adózók javára. Az ítéletek több hasonló ügyben is utat mutatnak, sőt: a 2020-ban hatályba lépett szabályok alapján kért visszatérítésekben is segíthetik az adózókat.
A mai kereskedésben kifejezetten gyengén teljesítenek az elektromosautó-gyártók, köztük főleg a feltörekvő Tesla-riválisok. A gyengébb teljesítmény mögött elsősorban a Nio kedvezőtlenebb gyorsjelentése állhat, mivel a vártnál nagyobbak voltak a veszteségei, de emellett a februári értékesítések is gyengék voltak több gyártó esetében is.
Jövő héttől elkezdi a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos oldását Németország - tartalmazza a kedden megjelent előzetes tervezet, amelyről szerdán tárgyalnak a szövetségi kormányok vezetői.
Izraeli drónokat, európai iPhone-feltörő szoftvereket és amerikai hackerprogramokat vetett be a mianmari katonai junta az erőszakos hatalomátvétel ellen tüntető tömegek megfékezésére. Felmerül a gyanúja annak is, hogy egyes technológiákhoz azután jutott hozzá a puccsista hadsereg, miután azok Mianmarnak való eladása már tiltott volt a nyugati válla
Magyarországon a nők átlagosan 28,3 éves korukban szülik meg első gyermeküket, az Európai Unió tagállamaiban pedig 29,4 évesen – az eurostat friss, 2019. évi adatokat tartalmazó közleménye szerint. A legutóbbi, 2015. évi felméréskor 28,7 év volt az EU-s átlag, azóta ha különböző mértékben is, de valamennyi tagországban növekedést regisztráltak.
A szlovén kormány új oltási tervet fogadott el, ennek keretében a krónikus betegségekben szenvedő betegek előnyben részesülnek az oltásnál, függetlenül attól, hogy melyik korosztályhoz tartoznak - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.
Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint erősen ellenjavalt a hidroxiklorokin nevű gyulladáscsökkentő gyógyszer használata a koronavírus okozta Covid-19 betegség gyógyítására, mert nincs számottevő hatása a betegség
Az Európai Bizottság kétszáznál is több olyan tagállami projekt 102,6 millió eurós (mintegy 37 milliárd forint) támogatását hagyta jóvá, amelyek célja a gazdasági növekedést ösztönző nemzeti reformok kidolgozása és végrehajtása. Az uniós bizottság tíz új magyarországi kezdeményezés támogatásáról döntött - közölte a brüsszeli testület kedden.
Az Európai Bizottság kétszáznál is több olyan tagállami projekt 102,6 millió eurós (mintegy 37 milliárd forint) támogatását hagyta jóvá, amelyek célja a gazdasági növekedést ösztönző nemzeti reformok kidolgozása és végrehajtása. Az uniós bizottság tíz új magyarországi kezdeményezés támogatásáról döntött - közölte a brüsszeli testület kedden.
Véget ért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hétvégi jogsegély-kampánya, amelyet az egészségügyi dolgozók számára tartott annak érdekében, hogy tisztábban lássanak az új munkaszerződésük aláírása előtt. Arra kértük a TASZ-t, hogy osszák meg lapunkkal a tapasztalataikat.
A technológiai területen dolgozó nők több mint fele úgy látja, hogy az elmúlt két évben javult a helyzet a nemek közötti egyenlőség terén a munkahelyükön. További 70 százalékuk úgy véli, hogy nem a nemüket, hanem a készségeiket és a tapasztalataikat vették figyelembe, amikor első munkakörükre pályáztak az IT vagy a technológia területén.
Az amerikai autógyártó kétségbeesve keresi a munkásokat a Berlin mellett épülő Gigafactory-ba. A Tesla problémáit csak részben lehet a koronavírus-járvány számlájára írni, a német autógyártók lépései szintén keresztbe tesznek az amerikai cégnek.
A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre a fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően most is biztosan támaszkodhat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten.
Hamarosan bejelenti Joe Biden, hogy a Merck gyógyszercég is beszáll a Johnson & Johnson egydózisos vakcinájának gyártásába – értesült a New York Times.
A hétfőn ismertetett legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal
India kész alacsonyabb működési költségeket biztosítani a Tesla számára, mint amit bárhol máshol a világon el lehet érni - jelentette ki Nitin Gadkari közlekedési miniszter a Reuters hírügynökségnek.
Elindult az előjegyzés a falusi kisboltok támogatására. Egyelőre egy űrlap kitöltésével jelezhető az igény. Önkormányzatok nem, de például nagyvállalatok pályázhatnak.