Mérsékelten lassul a koronavírus-járvány terjedése Csehországban. Hétfőn a laboratóriumi szűrések 10 511 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami 130-al kevesebb, mint egy hete. Az utóbbi hónapban ez a legalacsonyabb hétköznapi esetszám - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján kedden délelőtt nyilvánosságra hozott kimutatásból.
Oroszországban kimutatták az új koronavírus dél-afrikai mutációját - közölte az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) kedden a honlapján.
A magyar reklámadó, és a kiskereskedelmi ágazatban kivetett lengyel adó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot - közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága.
Belgium tovább folytatja a koronavírus ellen az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását, mivel szakvélemények szerint az "oltóanyag jó, biztonságos és hatékony" - jelentette be kedden a belga szövetségi kormány hivatalos oltási munkacsoportja.
Az AstraZeneca-oltással kapcsolatos aggodalmak is szóba kerültek az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Sok a fiatal a kórházban, a brit variáns felborította a járványgörbét - viszont 850 ezer adag vakcina bekerült ma a rendszerbe.
A hét hátralevő részére szinte mindent bezárnak Szerbiában, a koronavírus-járvány terjedését lassítandó szerdától vasárnapig csak az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és a benzinkutak tarthatnak nyitva - erről döntött a járvány kezelésével megbízott válságstáb hétfőn.
Ameddig nem tapasztaljuk ki, mely gyártók, milyen zsákjai passzolnak a szemetesbe, addig csak nagyjából próbáljuk megsaccolni a szükséges méretet. Elsőként azt gondoljuk, hogy a 120 literes kukába 120 literes zsák való, de az korántsem biztos, viszont a csomagoláson általában literben tüntetik fel a méretet, néha apró betűvel centiméterben is megad
A 90-es évek eleje óta nem látott hatékonyságnövekedést hozhatnak az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó megoldások. Azok a cégek járnak a legjobban, amelyek nem várják meg, hogy egy-egy technológia széles körben elterjedjen, hanem elsőként állnak neki az új fejlesztések bevezetésének – mint ahogy a Hell Energy is tette. A cég és az Ipar 4.0 kivitelezésekben é
Már elérhetőek az SZJA-bevallás tervezetek a NAV honlapján. Varga Mihály szerint idén az adóhivatal 5,4 millió magyar helyett készítette el a dokumentumokat. Már elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az SZJA-bevallás
A „SEAT Ideas” program arra bátorítja a vállalat minden dolgozóját, hogy a mindennapi munkájukhoz kapcsolódóan tegyenek javaslatokat a feladatok, folyamatok vagy a munkakörnyezetük bármely részének optimalizálására. 2020-ban a program keretében több, mint 3 000 javaslat érkezett, és az ezek közül megvalósított közel 850 kezdeményezés 7,2 millió eur
A kormány által meghozott gazdaságvédelmi, illetve az újraindítást ösztönző intézkedések eredményeképpen Magyarország az uniós tagállamok átlagához képest hamarabb lehet túl a koronavírus-járvány okozta válságon – tájékoztatott Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) online tanácskozását követően. Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzé
Egymillió forintos egészségügyi bírságot szab ki a Pest Megyei Kormányhivatal a koronavírus elleni oltás beadását megtagadó erdőkertesi háziorvos praxisára - közölte a kormányhivatal az MTI-vel kedden.
A 2021-es év madara a cigánycsuk lett, ami a közönségszavazás során legyőzte a kis őrgébicset és a sordélyt. Ahogy az már évtizedek óta megszokott, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) azért állít középpontba egy konkrét fajt minden esztendőben, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy aktuális problémára, azokat közelebb hozz
Az Európai Bizottság 10 millió adag vakcina gyorsított szállításáról állapodott meg a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és partnere, a BioNTech német biotechnológiai cégekkel a második negyedévre vonatkozóan - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden a Twitteren közétett üzenetében.
A kormány által meghozott gazdaságvédelmi, illetve az újraindítást ösztönző intézkedések eredményeképpen Magyarország az uniós tagállamok átlagához képest hamarabb lehet túl a koronavírus-járvány okozta válságon – tájékoztatott Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) online tanácskozását követően. Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzé
A karabahi Hadruti járásban az örmény örökség megsemmisítése folyik, ami akadályozza a tartós béke megteremtését a térségben - figyelmeztetett Ara Ajvazján örmény külügyminiszter kedden, miután Jerevánban tárgyalt Ann Linde svéd külügyminiszterrel, aki jelenleg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöki tisztét tölti be.
Magyarország részt vesz az úgynevezett Covid-útleveleket előkészítő beszélgetésekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban.
Ismét zöldbe borult a népszerű gyermekcsatorna. A Nickelodeon’s Kids’ Choice Awards virtuális gálája ezúttal is tucatnyi meglepetéssel, továbbá Guinness rekordot jelentő zöld slime-mal és önfeledt sztárparádéval volt tele. Többek között Ariana Grande, Justin Bieber, Robert Downey Jr., és Millie Bobby Brown is díjban részesült, de a Stranger Things
A tavalyi, rekordmértékű forgalom után idén is erős év jöhet a magyarországi faktoringpiacon, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hatásai ezt a területet is hátrányosan érintik – vélik a CIB Bank szakértői. A vevőkövetelések finanszírozásának hazai piacán dobogós helyen szereplő bank várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások oldalán i
Az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján Müller Cecília az AstraZeneca-oltással kapcsolatos aggodalmakról is beszélt és elmondta: az új vírusvariánsok teljesen felborították a járványgörbét a harmadik hullám során. Sok a fiatal a kórházban, 80 százalékban már a brit variáns fertőz - jó hír viszont, hogy 850 ezer vakcina került be a rendsz
Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzése szerint hazánk idén a hetedik legnagyobb növekedést fogja elérni az Európai Unióban – tájékoztatott Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) online tanácskozását követően.
A Wizz Air legnagyobb tulajdonosa az Indigo Partners még tegnap jelentette be, hogy nagy tételben adna el részvényeket, amit sikeresen meg is tettek azóta. Ezzel nagyjából a felére csökkent a befektető tulajdoni részesedése a légitársaságban.
Visszatért az ÉVA print kiadása, már kapható a magazin legfrissebb száma. A Marquard Media Magyarország az olvasói és hirdetői igényekre válaszolva visszahozta a standokra a magazint, amely a márciusi lapszámot követően idén még három alkalommal jelenik meg. A legfrissebb ÉVA magazinban Pásztor Anna vall a felnőtté válásról, Ajkai Mónika modellből
A koronavírus-járvány utáni helyreállítási támogatással rekordszintűre emelkednek az Európai Beruházási Bank (EBB) csoport magyarországi beruházásai – közölte az intézmény. A csoport 2020-ban 767 millió eurót ruházott be Magyarországon, ami rekordösszeg az elmúlt öt évet tekintve.
A szezon kezdetén kihagyhatatlan teendő a permetezőgépek körültekintő felkészítése. Cikkünkben típustól függetlenül, általánosságban elvégezhető feladatokra hívjuk fel a figyelmet.
A Sotheby’s a 2019-ben, 85 éves korában elhunyt divattervező és lelkes műgyűjtő, Karl Lagerfeld otthonaiból összegyűjtött tárgyakat fogja elárverezni Monacóban az év második felében.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége 15 szakterületért felelős munkacsoportot hívott életre az adott területen működő vállalkozások széles körének bevonásával. A munkacsoportok három hét alatt elkészítették javaslataikat, amelyeket az elmúlt héten eljuttattak a kormánynak.
Élelmiszerekre és receptekre bő 40, az oktatással kapcsolatos információkra több mint 1400 százalékkal többet kerestek rá a magyarok 2020-ban, mint a járványt megelőző évben. Az Uniomedia adatalapú kutatásából az is kiderült, hogy szomorkodtak-e tavaly a bőröndárusok, melyik telefon nyerte a karanténbajnokságot, és melyik mozzanata az a közéletnek,
A Nemzeti Oltóanyaggyárban előállított oltóanyagok garantálják majd a hazai ellátás biztonságát, ezzel megszüntetik Magyarország függőségét az importtól és annak bizonytalanságaitól - mondta Kásler Miklós miniszter az EMMI közösségi oldalára feltöltött videójában.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 4,13 százalékos nettó hozamot értek el 2020-ban, a tagok hosszútávú, infláció feletti reálhozama 2-4 százalékos sávban alakul. A koronavírus tavaly tavaszi első hullámának tőkepiaci sokkja a nyugdíjpénztárak
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma februárban, amikor komoly visszafogó tényező volt a szokásosnál hidegebb időjárás, és sokan inkább otthon maradtak. A kormányzat újabb gazdaságélénkítő csomagjának a hatására azonban a szakértők a forgalom élénkülésére számítanak a továbbiakban.
Januárban csaknem 71 százalékkal, 363 millió euróra csökkent a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke a tavalyi év első hónapjához mérten - közölte kedden a Román Nemzeti Bank.
Ahogy az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília tisztifőorvos is jelezte, ma újabb, több mint 120 ezer adag Pfizer-BioNTech COVID-19 elleni vakcina érkezett Magyarországra.
Több évnyi kutató-fejlesztő munka eredményeként a Mol egy olyan beruházást valósított meg a százhalombattai Dunai Finomítóban, amellyel bioüzemanyag felhasználóból gyártóvá lépett elő. Az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot. Í
Az erős januári évkezdés után újabb fokozatba kapcsoltak az eladók és a vevők az ingatlanpiacon. Februárban továbbra is kimagaslóan erős kereslet mellett, az elmúlt 10 év legtöbb adás-vételét bonyolították Magyarországon. A Duna House által becsült 14 569 darab tranzakció 11%-kal erősebb forgalmat mutat 2020 februárjához képest és az idén januári,
Úgy tudni ugyanis, a lapunk által fél éve megszellőztetett tranzakció célegyenesbe fordult: a Takarékbank tulajdonába kerülhet a hitelintézet. Annak ellenére, hogy érdeklődésünkre ezen információnkat nem erősítették meg, illetve kommentálták az érintettek.
Az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának előnyei meghaladják a kockázatait – közölte ismételten az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), reagálva az oltást felfüggesztő EU-s országok egyre növekvő számára.