Átlépte a százmilliót a Disney+ streamingszolgáltatásra előfizetők száma, erről Bob Chapek, a Disney vezérigazgatója beszélt a részvényesek online megtartott éves találkozóján. A cég az eddigi eredmények hatására jócskán megemelte elvárásait a szolgáltatás kapcsán. Alig egy hónapja még arról számolt be a Disney, hogy január 2-én megközelítette a 95
A meteorológusok előerejelzése alapján, a tafrina és a csonthéjasok virágfertőző moníliája is jól érzi majd magát, fertőzésükre számíthatunk – hívta fel a figyelmet Zsigó György növényorvos.
Közel 20 millió négyzetméterrel nőhet a kihasználatlan irodaterület Észak-Amerikában és Európában a járvány előtti időszakhoz képest a Cushman & Wakefield előrejelzése szerint. Itthon 2017 óta nem látott szintre emelkedett az üresedési ráta az irodák körében, az üzemeltetőknek érdemes ezért megragadni minden lehetőséget, hogy hatékonyabban működtes
A közutakon ismét nagy számban megjelenő mezőgazdasági gépekkel történő balesetek 67 százalékáért részben vagy teljesen a másik résztvevő fél a felelős, e balesetek 13 százaléka jár súlyosabb sérülésekkel – derül ki az Agroinform.hu mezőgazdasági portál legújabb kutatásából.
A Mol megállapodást írt alá a Marché International AG-vel, amely 9 éttermet üzemeltet Magyarországon Marché márkanév alatt. A lépés illeszkedik a társaság hosszú távú stratégiájába, amely kiemelt hangsúlyt fektet a fogyasztói szolgáltatások szegmens fejlesztésére. A szinergiák elérését segíti, hogy az éttermek kulcsfontosságú töltőállomások mellett
Meddig lesz velünk a home office és milyen arányban térhetünk vissza a járvány után az irodákba? Mennyivel lesz kevesebb irodaterületre szükség? Milyen újfajta, flexibilis megoldások jelenhetnek meg az irodaszolgáltatók kínálatában? Többek között ezekre a kérdésekre adta meg a választ egy online sajtótájékoztató keretében Hubert Abt, a magyarország
A kormány nyilvánosságra hozza a megállapodásokat. A mai tájékoztatón az is elhangzott, hogy húsvétig minden idős embert beoltanak. Korábban arról volt szó, hogy minden regisztrált megkapja addig a vakcinát.
A 2020-as krízisévben csökkentek a német feldolgozóipari vállalatok kutatási-fejlesztési beruházásai a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése alapján.
A bankszektor konszolidált nettó eredménye az előző évhez képest majdnem felére, 390 milliárd forintra csökkent 2020-ban. A kamateredmény 10,4 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény 1,4 százalékkal magasabb lett az előző évinél, a működési költségek pedig 6,3 százalékkal nőttek - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetek prudenci
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert arról is kérdezték a csütörtöki Kormányinfón, hogy mi a helyzet most a magyar kórházakban, mennyire terhelt az egészségügyi ellátórendszer.
Elkezdődött az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának harmadik hulláma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjének egy csütörtökön ismertetett nyilatkozata szerint.
A BTC túlmúlta a várakozásainkat, az 55 ezer dollárra való számítás 57 ezer dollár lett, na de hogyan tovább? Szcenáriókat ismertetünk ebben a videóban. ◆ Redukáld 20%-kal kereskedési költségeidet a Binance-en ezzel a linkkel! ◆ Ha forintért szeretnél kriptopénzt vásárolni, figyelmedbe ajánljuk…
Kezdődik a BrandMania 18. évada, a 246. adásban a non-spot tévés reklámpiac kerül a középpontba. Az új évadban szó lesz a tavaszi újdonságokról a tévés piacon, autós trendekről és bemutatkoznak a legújabb technológiák is. Visszatér a BrandMania az RTL Klubra, a magazinműsor új évada csütörtök éjjel indul, ezúttal a tévés non-spot reklámpiaccal fog
Dánia 14 napra felfüggeszti az Oxford-AstraZeneca vakcina használatát, írja a Bloomberg. Néhány nappal az oltás után vérrögök kialakulásában szenvedő betegek beszámolói alapján döntöttek így, napokkal azután, hogy számos más EU-ország felfüggesztette egy adott vakcinaszállítmány használatát.
Júniustól azok az állattartók kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre.
A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal. Az anyabanknál, a KBC-nél is hasonló a helyzet, Belgiumban a 80 év felettiek 35 százaléka, a 65-80 évesek között pedig 10-ből 6-an választ
Kevesebb import földgáz érkezett Magyarországra januárban, de az ellátás így is zavartalan volt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) csütörtökön.
Az európai tőzsdék többsége ugyan pluszban van ma, de a német index inkább stagnál, amiben a BMW elszomorító eredményeinek nagy szerepe lehet. Az EKB minden szavát lesni fogják majd a befektetők, akik azonban a sok beszéd után lassan tetteket is várnának. A BUX szépen emelkedik, a forint stabil. Az már a vég, ha a Goldman Sachs is a bitcoinnal fogl
Kamattámogatott otthonfelújítási hitelek és fogyasztóbarát személyi kölcsönök széles palettájáról válogathatnak most már azok, akik lakásfelújításra vagy más célra szeretnének néhány millió forinthoz jutni. A Budapest Bank az otthonfelújítási, a Cofidis pedig a fogyasztóbarát személyi hitelek piacán jelent meg nemrég új szereplőként, miközben a CIB
Az Erste Csoport 2030-tól nem finanszíroz széntüzeléses üzleteket. Az Erste Csoport Felelős Finanszírozási Politikájának „fosszilis tüzelőanyagok” fejezetének régóta tervezett felülvizsgálatát indította el 2020 végén, a pandémiás válság okozta csúszást követően. A globális felmelegedés egyre sürgetőbb problémája arra késztette az Erste Csoportot, h
Nem kell felfüggeszteni az allergiások terápiáit még akkor sem, ha valaki megfertőződik közöttük - mondta Nékám Kristóf allergológus csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A szakértő hangsúlyozta, Magyarországon
Komoly átalakuláson megy keresztül az autóipar, egyre gyorsabban terjednek az elektromos autók, nem csak a tradicionális autógyártók, de új belépők, élen a Teslával is ezen az új pályán versenyeznek. A mobiltelefon-gyártóknál az a helyzet, hogy van az Apple, amelyik saját ökoszisztémát hozott létre, és igyekszik a hardvert és a szoftvert is kézben
A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal.
A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal. Az anyabanknál, a KBC-nél is hasonló a helyzet, Belgiumban a 80 év felettiek 35 százaléka, a 65-80 évesek között pedig 10-ből 6-an választ
Megkezdődtek a klinikai vizsgálatai a Moderna emlékeztető oltásának, amelyet a Covid-19 vírus dél-afrikában azonosított variánsa ellen fejlesztettek ki, emlékeztető oltásként való használatra. Az első résztvevő már megkapta a módosított oltást.
A járvány miatt bevezetett korlátozások nyomán sokkal több könyv fogy a Vaterán, mint a normál időszakban: az online piactér felhasználói egyértelműen inkább olvasnivalót keresnek, és a használt köteteket részesítik előnyben, hiszen ezeket tudják a legjobb áron megrendelni. Csaknem minden második könyvet csomagpontra vagy házhoz szállítással rendel
Nyertes nélkül zárta le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult. A döntés ellen a pályázó tizenöt napon belül jogorvoslattal élhet.
A bank saját, lakásfelújítást segítő személyi kölcsöne könnyen hozzáférhető és gyors elbírálású, de más tekintetben is kedvező, hiszen törlesztéskor könnyítésként kezdetben csak a kamatot kell visszafizetni, a türelmi időt
Megugró inflációra és további részvénypiaci rotációra számít a Hold – derült ki az alapkezelő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az alapkezelő szakemberei arról beszéltek ma, hogy a nagy növekedési sztorik lassulása és a value részvények felé való rotáció a következő időszakban is folytatódhat, aminek a fő mozgatórugója az infláció megugrása és a hoza
A koronavírus-járvány első és második hulláma a budapesti albérletpiacot is felforgatta: a kínálat bővülése mellett a bérleti díjak egy év alatt 16 százalékkal csökkentek, az év elejére pedig a januári mélyponton stabilizálódtak. Budapesten belül eltérő az áresés mértéke, míg a márciusban bevezetett újabb korlátozó intézkedések egyelőre nem gyakoro
Továbbra sem használhatja a 92,9 MHz-es frekvenciát a Klubrádió, miután a Médiatanács nyertes nélkül zárta le a sáv használatára kiírt pályázatot. A testület a gazdasági dolgokkal, illetve műsortervi hibákkal indokolta döntését. A Médiatanács közlése szerint a nyilvános cégadatok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Klubrádió több éven át tar
A HMS Networks bemutatta az első kereskedelmi forgalomban kapható, ipari magánhálózatokra optimalizált 5G routert. Az 5G vezeték nélküli router támogatja az Ericsson Industry Connect 5G hálózatokat, és lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját telephelyükön kezdjék el az 5G használatát. A HMS egy indítókészletet is kínál a tipikus ipari fel
Nem változtatott az irányadó kamatszinteken az Európai Központi Bank mai kamatdöntésén, azt viszont kihangsúlyozták, hogy az eszközvásárlási programot fenntartják a tervezett időpontig, és a TLTR-en sem változtatott a jegybank.
Az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást – derül ki a Netrisk adataiból. Ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát. A biztosításhoz megfelelően kiválasztott paraméterek (együttkötés, fizetés módja és ütemezése) kedvezményeivel azonban az emelkedés hatása sok esetben kikü
Nyugat-Európában és a világ számos országában évtizedek óta megszokottnak számít, hogy a társasházakban, lakóparkokban, kollégiumokban és kempingekben mosodák üzemelnek, valamint önműködő, önkiszolgáló mosodahálózatok érhetőek el.
A Kormányinfó után kezdődött ma az operatív törzs sajtótájékoztatója, ahol György István ismertette, hogy a héten szeretnék befejezni a regisztrált 80 év felettiek oltását. Müller Cecília azt is elmondta, hogy a következő hetekben a vártnál kevesebb vakcina érkezésére kell számítani.
Az Unilever új Pozitív Szépség (Positive Beauty) nevű program bevezetésének részeként elhagyja a „normál” szót minden szépség- és testápolási márkájának csomagolásáról és reklámjaiból. A Pozitív Szépség számos progresszív vállalást és fellépést határoz meg az Unilever szépség- és testápolási márkáinak, köztük a Dove, a Lifebuoy, az Axe vagy a Rexon
Nem változtatott az irányadó kamatszinteken az Európai Központi Bank mai kamatdöntésén, azt viszont kihangsúlyozták, hogy az eszközvásárlási programot fenntartják a tervezett időpontig, és a TLTR-en sem változtatott a jegybank.