2021. március 10. szerda

márc. 10
17:45
Határ a csillagos ég – 63 ezer forinton az új búza termelői ára (Mezőhír)
A járvány minden jel szerint túlérzékenyítette a piacot.
márc. 10
17:51
Törökország is atomerőművet épít, a startjelet Putyin és Erdogan adta meg (Portfolio)
A törökországi Akkuyui Atomerőmű építési területén az első adag beton beöntésével kezdetét vette a 3. blokk építése, amelyre a jelt Vlagyimir Putyin orosz és Recep Erdoğan török elnök adta meg 2021. március 10-én, videokonferencia kapcsolaton keresztül, áll a Roszatom közleményében.
márc. 10
17:51
Emelkedik a nyersolaj ára, tovább drágul az üzemanyag (GépMax)
Van ahol egyszerűsítettek a kutak, egy áron mérik a benzint és a gázolajat. A baj csak az, hogy jóval 400 Ft felett.
márc. 10
18:03
Nő a nyomás a kórházakon, de Merkely Béla szerint van egy fontos különbség a 2. hullámhoz képest (Portfolio)
A Semmelweis Egyetemnél aziránt érdeklődtünk, hogy a harmadik hullám okozta nagyobb kórházi terhelés mit jelent most az intézményben. Merkely Béla válaszában egy lényeges szempontra világított rá.
márc. 10
18:06
Magyarország felkerült a startup világtérképre (ProfitLine)
A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-nek eljuttatott közleményében szerdán.
márc. 10
18:09
Újratervezett fejlesztések és egyre több pénz a hazai ingatlanpiacon (Portfolio)
Átfogó elemzést tett közzé az ESTON International a magyarországi kereskedelmi ingatlanokra vonatkozóan, melyben az irodapiac és az ipari ingatlanok piaca mellett az ingatlanbefektetési volument is körbejárja, az aktuális helyzet bemutatása mellett előrejelzést adva a következő évekre.
márc. 10
18:18
Nőttek a kerékpáreladások a németeknél (TőzsdeFórum)
Jelentősen nőttek a kerékpáreladások tavaly Németországban.
márc. 10
18:20
Libamájat hív vissza a forgalomból a Lidl (TőzsdeFórum)
Minőségmegőrzési idő előtti romlás miatt hívta vissza a Lidl termékét.
márc. 10
18:21
Mennyi juttatás fizetendő az otthon maradó munkavállalóknak? (Piac és Profit)
A kormány a koronavírus-járvány alatt hozott eddigi legszigorúbb közegészségügyi célú intézkedése a március 8-tól 22-ig elrendelt általános üzletzárás, továbbá az óvodák és általános iskolák április 7-ig tartó bezárása. Ez az ún. szigorított védekezési intézkedés a juttatások szempontjából két munkavállalói csoportot is érint.
márc. 10
18:27
Hatnak a vakcinák: jelentősen javul a járványhelyzet Németországban (Privátbankár)
Szakértők szerint a meredeken csökkenő trend az oltási kampány előrehaladásának köszönhető.
márc. 10
18:27
Már külföldön is felfigyeltek arra, milyen tragikus a helyzet a magyar kórházakban (Portfolio)
Valerie Hopkins, a Financial Times délkelet-európai tudósítója számolt be a BBC-nek arról, milyen a helyzet a magyar kórházakban.
márc. 10
18:36
Harry herceg és Meghan Markle 7 millió dolláros balhécsinálása Avagy a monarchia vagy az egyéni szabadság ér többet? (ProfitLine)
Napok óta egyetlen téma: Meghan Markle és Harry herceg interjúja tematizálja a világ bulvársajtóját. A királyi pár másfél órás beszélgetése kapcsán számos kérdés felmerül, ezekre keresi a választ Gergics Dániel. A kommunikációs szakértő azt is elmondta, hogy az átlagemberek mit tanulhatnak Harryéktől. (Kommunikációs szakértő véleménye Meghan Markle
márc. 10
18:39
Covid-válság: jó hír jött a németektől (Menedzsment Fórum)
Szakértők szerint a meredeken csökkenő trend az oltási kampány előrehaladásának köszönhető.
márc. 10
18:39
Többfrontos támadással kell megküzdeniük a nőknek a járványidőszakban (KKV Magazin)
Többfrontos támadással kell megküzdeniük a nőknek a járványidőszakban, és mindegyik arra mutat rá, hogy az esélyegyenlőség ügye fontosabb, mint valaha. Így foglalhatók össze a KPMG Global Female Leaders Outlook 2020 kutatás tanulságai. A magyar részeredményekből ugyanakkor az is kitűnik, hogy a sztereotipizálásból fakadó sérelmek a nemzetközi átlag
márc. 10
18:57
Bod Péter Ákos: aggasztónak tűnik az inflációs folyamat (Privátbankár)
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, a nyugdíjas-index 3,2 százalékkal, a maginfláció 4,1 százalékkal haladta meg a tavaly februárit - tette közzé a KSH. Az elmúlt tizenkét hónapban a szeszes italok, dohányáruk ára jelentősebben, az élelmiszereké és a tartós fogyasztási cikkeké az átlagos
márc. 10
19:06
Így zárták a napot az európai részvénypiacok (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, London gyengült, Frankfurt és Párizs erősödött.
márc. 10
19:09
Kitömött zsebbel várhatja az újabb menetet a tőzsdét felforgató armada (Menedzsment Fórum)
Az idei év egyik tőzsdei szenzációja a piacokon a Wall Street régi motorosait megfricskázó kisbefektetői csoport volt. A Reddit egyik tőzsdével foglalkozó csoportjából ihletet merítő invesztorok legnagyobb visszhangot kapott akciója a GameStop-részvények "felrobbantása" volt. Úgy tűnik, most újra hadba indulhatnak, ráadásul a gazdaságösztönző csoma
márc. 10
19:09
Újabb 300 halott, 2736 embert ápolnak az intenzív osztályokon Németországban (Portfolio)
Tovább csökkent Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek napi száma és a betegség miatt intenzív kórházi kezelésre szorulók száma a szerdán megjelent hivatalos adatok szerint.
márc. 10
19:15
DM-KER - Közgyűlési meghívó (TőzsdeFórum)
.
márc. 10
19:21
Emelkedett a BUX, gyengült a forint (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,73 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 43 579,39 ponton zárt szerdán. A forint az euróhoz képest gyengült estére.
márc. 10
19:36
BÉT: Jobban alakult a mai kereskedés (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,73 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 43 579,39 ponton zárt szerdán.
márc. 10
19:39
Tizenhárom jel, ami arra utal, hogy a magyar egészségügy kezdi feszegetni a felső határát (Portfolio)
Az elmúlt napokban - összefüggésben a látványosan romló járványügyi és kórházi makroszámokkal - egyre több hír jut el a széles nyilvánossághoz az egyes állami egészségügyi intézményekből, ami azt jelzi, hogy gondok vannak a rendszerben. Tartalékot jelent viszont a rendszerben, hogy a korábbi hullámokkal ellentétben, most védettebbek az egészségügyi
márc. 10
19:51
Az első oltási igazolványokat már meg is kapták a beoltottak Magyarországon (Portfolio)
Megérkeztek az első oltási igazolványok azokhoz, akik már megkapták a koronavírus elleni vakcina második adagját is, írja a hvg.hu.
márc. 10
19:57
Botrány Romániában: több mint hétezren kaptak soron kívül oltást (Portfolio)
Romániában több mint hétezren kaptak soron kívül, az országos oltási stratégia szabályait megsértve koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja, közölte szerdán a Recorder.ro tényfeltáró portál a bukaresti egészségügyi minisztériumtól származó adatokra hivatkozva.
márc. 10
20:03
Észak-Amerikában gyengül, Dél-Amerikában erősödik a koronavírus-járvány (Portfolio)
Az új koronavírus-fertőzöttek száma csökkenőben van Észak-Amerikában, a latin-amerikai fertőzöttek száma ugyanakkor továbbra is nő, elsősorban Brazíliában, ahol a járvány gyorsulása miatt a napi új halálesetek száma minden korábbit meghaladott - közölte szerdán a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO).
márc. 10
20:06
Az euróhoz képest gyengült a forint (ProfitLine)
A forint az euróhoz képest gyengült, a frankkal és a dollárral szemben ugyanakkor erősödött szerda kora estére a reggeli szintekkel összevetve.
márc. 10
20:09
25 ezer voltos feszültséget eresztenek a vonalra (Infostart)
Csütörtökön helyezik először feszültség alá a Budapest elővárosi Százhalombatta–Ercsi vasútvonal felújított és villamosított szakaszát. A 40a vonal csupán az egyik, amelynek felújításával jelentősen nőhet az agglomerációs hálózat kapacitása: ugyancsak idén adják át a forgalomnak a felújított Gödöllő–Hatvan elővárosi vonalat is.
márc. 10
20:15
Kiderült: 400 ezerrel kevesebb ember juthat húsvétig oltáshoz, mint amennyit a kormány korábban jelzett (Portfolio)
Öt nappal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: húsvétig 2,4 millió embert be fognak oltani, a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékese egy ennél sokkal alacsonyabb, mindössze 2 millió fős számot mondott be ma reggel a Kossuth Rádió műsorában. Ez jelentős különbség ilyen rövid idő alatt, ráadásul a 12 nappal ezelőtti kormányfői jel
márc. 10
20:33
Célegyenesben az amerikai gigacsomag, Joe Biden már pénteken jóváhagyhatja (Portfolio)
Joe Biden már pénteken aláírhatja az 1900 dolláros gazdaságélénkítő csomagról szóló javaslatot, írja a MarketWatch.
márc. 10
20:36
Hamarosan piacra dobják az Abroncs Kereskedőház Kft. Nkp-kötvényeit (ProfitLine)
Hamarosan piacra dobják az Abroncs Kereskedőház Kft. kötvényeit, miután a társaság szerdán közzétette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a kötvények információs dokumentumát, amely az XBond kereskedési rendszerbe lépés regisztrációjához szükséges.
márc. 10
21:06
Vadmadarakban talált madárinfluenzát a Nébih (ProfitLine)
Magas megbetegítő képességű madárinfluenza-vírust mutatott ki elhullott vadmadarakból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád és Somogy megyében - tájékoztatott a hatóság a honlapján.
márc. 10
21:36
Lassult az éves infláció Csehországban (ProfitLine)
Februárban 2,1 százalékra lassult az éves infláció Csehországban a januári 2,2 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.
márc. 10
21:57
Korlátozások jönnek húsvétra Spanyolországban (Portfolio)
A húsvéti ünnepekre egységes korlátozó intézkedéseket vezetnek be Spanyolországban - jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter szerda esti sajtótájékoztatóján Madridban.
márc. 10
22:21
Egyre mélyül Joe Biden elnökségének első igazi katasztrófája (Portfolio)
Az extrém időjárási körülmények hatalmas károkat okoztak az Egyesült Államokban az elmúlt időszakban, és különösen Texas államot érintették súlyosan, ahol a nagy fagyok miatt milliók maradtak áram nélkül vagy fizettek elképesztő összegeket a fogyasztásuk után, mivel a nagykereskedelmi áramárak közel 10 ezer százalékkal ugrottak meg. A helyzet annyi
márc. 10
22:27
300 ezer forintos bírság az MNB-től a Waberer'snek (Portfolio)
Az MNB 300 ezer forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Waberer’st.
márc. 10
22:36
430 millió eurós támogatási csomagról döntött Ausztria (ProfitLine)
A koronavírus-járvány okozta válság leküzdésének érdekében 430 millió eurós pénzügyi támogatási csomagot jelentett be Ausztriában Werner Kogler alkancellár szerdán, a kormányülés után tartott sajtótájékoztatón, melyen Gernot Blümel pénzügyminiszter és Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter is részt vett.
márc. 10
23:06
A horvát lakosság negyede már rendelkezik antitesttel (ProfitLine)
Horvátországban a lakosság 25 százalékának szervezetében mutatható ki a koronavírus ellen termelődött antitest - derült ki a horvát közegészségügyi intézet (Hzjz) 1500 főn elvégzett szerológiai vizsgálatának eredményéből.
márc. 10
23:36
Az EU erősítené a globális humanitárius segélyezést (ProfitLine)
Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elő azzal a szándékkal, hogy erősítse és hatékonyabbá tegye a koronavírus-járvány miatt egyre szükségszerűbb humanitárius segélyezést.
márc. 10
23:57
Koronavírus: Angela Merkel még hónapokig tartó védekezést jósol (Portfolio)
Hónapokig okoz még súlyos nehézségeket az új típusú koronavírus járványa elleni védekezés Németországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán.

Keresés