Az OECD derűlátóbban ítéli meg a globális gazdaság idei helyzetét előző, decemberi előrejelzéséhez képest, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) frissített prognózisába az szerepelt, hogy a globális gazdaság 5,6 százalékkal nő az idén, ami 1,4 százalékpontos javítás decemberi becsléséhez képest. A jelentés összeállítói ugyanakk
E-mailt küldött az oltásra regisztráltak egy részének a Koronavírus Tájékoztatási Központ, ez alapján eddig 3 millió 30 ezren jelezték, hogy szeretnének oltást kapni a koronavírus ellen.
Komoly felpattanást láttunk tegnap az elmúlt hetekben alaposan megütött technológiai szektorban, azonban a Wharton School (ahova olyan diákok jártak, mint Elon Musk vagy Donald Trump) pénzügy professzora, Jeremy Siegel úgy tartja, hogy a felpattanás rövid életű lehet.
Véget ér a fordított adózás a munkaerő-kölcsönzésnél, április 1-től már nem a megrendelő, hanem a munkaerőt kölcsönbe adó cég számítja fel és fizeti meg az általános forgalmi adót - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Jövőre akár 3 milliárd dózisra emelheti gyártási kapacitásait a koronavírus vakcinájából a Pfizer és a BioNTech, ez a vakcina iránti kereslet alakulásától is függ – nyilatkozta a német cég vezérigazgatója a Bloombergnek. Már elkezdődött a harmadik emlékeztető oltás tesztelése és dolgoznak a kifejezetten a dél-afrikai mutánst célzó vakcinán is. Hozz
A BlackRock az ügyfeleivel közölte, hogy az új , EU-s fenntarthatósági irányelv szerint a 2 ezermilliárd eurós kezelt vagyonának 17%-a esik a fenntartható kategóriába – számol be a hírről a Reuters.
Magyarországon is felütötte a fejét a lovak herpeszvírusának (EHV) egy rendkívül agresszívan terjedő idegrendszeri formája. A Nébih felhívja a lótartók figyelmét, hogy állataik érdekében, ha a legenyhébb tüneteket is észlelik lovaikon, azonnal forduljanak szolgáltató állatorvosukhoz!
Tavaly a casco biztosítások átlagdíja 106 ezer forint volt, ami 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A biztosításhoz megfelelően kiválasztott paraméterek (együttkötés, fizetés módja és ütemezése) kedvezményeivel azonban az emelkedés hatása sok esetben ellensúlyozható – állítja a Netrisk.hu.
Home office? Távmunka? A koronavírus miatt az elmúlt évben egyre több ember életében játszanak fontos szerepet ezek a fogalmak. A kormány friss korlátozásai miatt ráadásul most újra a lakosság egy jelentős része otthonról kényszerül dolgozni. Szakértői tippek azoknak, akik most kezdenek bele az otthoni munkaállomásik kialakításába vagy átalakításáb
Összesen 117,6 millió fertőzést tartanak nyilván a világon a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan, ebből 66,6 millióan már meggyógyultak, 2,6 millióan viszont elhunytak – mutatják a Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai. Magyarországon már több mint 1,1 millióan megkapták az oltást a 3 millió regisztrált közül, miközben a járványban elhunytak
Csehországban 2,1%-kal nőttek az áral februárban a tavalyi szinthez képest, ez minimálisan elmarad az előző havi áremelkedéstől ás az elemzői várakozástól is.
18 százalékos pozitivitási ráta mellett 5653 új fertőzöttről adott jelentést az operatív törzs. 179 beteg hunyt el egyetlen nap alatt - idén még nem volt ilyen magas a napi halálozási szám. A kórházban ápoltak száma viszont lassabban emelkedett.
Első amerikai szövetségi államként Alaszkában szinte a teljes lakosság számára hozzáférhetővé tették a koronavírus elleni oltóanyagot - jelentette be Mike Dunleavy kormányzó kedden.
A kék mézbogyó (Lonicera caerulea) nemcsak egy fantasztikusan finom, édeskés húsú gyümölcs, de még impozáns is, így kertünk dísze lehet. Ázsiában és Kelet-Európában már évszázadok óta termesztik, főleg a hűvösebb klímájú vidékeken, így annyira nem is újkeletű gyümölcsről van szó.
13,9%-kal növelte Dél-Korea az amerikai katonák félszigeten való elszállásolási költségeihez való hozzájárulását a 2021-es évre. Két évtizede nem történt ilyen nagy emelés – írja a Reuters.
A várakozásokat messze meghaladó mértékben nőtt a francia ipari kibocsátás januárban. Az adat azért jelent nagy meglepetést, mert többségében az európai gazdaságokban szenvedett az ipar az év első hónapjában.
A világjárvány alatt a magyarok körében tovább csökkent a hajlandóság, hogy külföldre költözzenek dolgozni, ugyanakkor nőtt az igény az olyan munkalehetőségek iránt, melynek során távmunkában, de itthonról dolgozhatnak külföldre – írja a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu újonnan megjelent közös t
Az elmúlt napokban az OTP Bank ügyfélszolgálatára jelentős számú bejelentés érkezett arról, hogy ismeretlen elkövetők új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait.
Az elmúlt napokban az OTP Bank ügyfélszolgálatára jelentős számú bejelentés érkezett, arról, hogy ismeretlen elkövetők új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait.
A nyitvatartásra vonatkozó szabályt mindenki betartja, ugyanakkor vannak határesetek, ezeket tevékenységi kör alapján meg kell vizsgálni, főleg az iparcikk jellegű vegyeskereskedéseknél - mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Az elmúlt héten szélsőséges különbség mutatkozott a nappali és éjszakai hőmérséklet között. A szélsőségek ellenére a mandula országszerte virágzásnak indult, a korai kajszi fajták pedig a Duna-Tisza közén és dél-Dunántúlon virágoznak, másutt pedig piros bimbós állapotúak. A többi gyümölcsféle rügyfakadása is tart, bár itt vontatottabb az indulás. A
Mai közleménye alapján a 4iG részvény adásvételi szerződést írt alá a Spacenet 70 százalékos, többségi irányító befolyást biztosító részvényeinek megszerzésére. A tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárását követően zárul.
Ütemesen és jól halad a koronavírus elleni oltás Magyarországon, a következő egy hétben is több százezren kaphatnak vakcinát - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A 4iG Nyrt. adásvételi szerződést kötött a SpaceNET Zrt. 70 százalékos, többségi irányító befolyást biztosító részvényeinek megvásárlására. Az adathálózati, IT security és adatközponti infrastruktúra megoldások implementálásával, üzemeltetésével foglalkozó SpaceNET tavalyi árbevétele meghaladta az 5,1 milliárd forintot. A társaság egyike azoknak a
Magyarország folyamatosan lép előre a lakosságarányos halálozási listán világszinten, hiszen nálunk óriási a járvány harmadik hulláma, miközben számos országban már visszaszorították. Most Magyarország megelőzte Olaszországot a népességarányos halálozásban, azt az Olaszországot, amelyet a koronavírus-járvány által leginkább sújtott országok között
A hétfői rossz teljesítményt követően erős felpattanást láthattunk tegnap az amerikai tőzsdéken, különösen a Nasdaq és a technológiai részvények teljesítenek jól, de nagyot ralizott a Tesla vezetésével az elektromosautó-szektor is. Az emelkedést a csökkenő kötvényhozamoknak, illetve az amerikai szenátus által elfogadott 1 900 milliárd dolláros pénz
Ma este az Exatlon történetének eddigi legfelkavaróbb epizódját láthatjuk. Szabó Franciska cselgáncs Európa-bajnok közel két héttel ezelőtti balesete a Bajnokokat és a Kihívókat egyaránt megrázta. Az elmúlt napokban Franci a gyógyulásra koncentrált. Azonban egy újabb vizsgálat alapján az orvosok úgy döntöttek: nem folytathatja tovább a versenyt.
A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) álláspontja szerint a március 8-án életbe lépett járványügyi korlátozások miatt, a köz- és taggyűlések összehívása komoly problémát okoz mind a gazdálkodó szervezetek esetében, mind a nonprofit szektorban.
A BlackRock az ügyfeleivel közölte, hogy az új , EU-s fenntarthatósági irányelv szerint a 2 ezermilliárd eurós kezelt vagyonának 17%-a esik a fenntartható kategóriába – számol be a hírről a Reuters.
Folytassuk a madarakat segítő kerti megoldások felkutatását! Ebben a cikkben segítséget kapunk az odúlakó madarak megtelepedését szolgáló odúk típusainak megismerésében, és azok szakszerű kihelyezésében.
A hazai munkáltatók 2021 második negyedévében átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből. A cégek 51 százaléka nem tervez semmilyen intézkedést a munkavállalók Covid-19 elleni oltása kapcsán, ám 36 százalékuk arra készül, hogy valamilyen módon oltásra ö
Utoljára hét és fél éve, 2013 októberében kellett annyit fizetni a benzinért és a gázolajért, mint amennyit a pénteki újabb, literenként átlagban bruttó 3-3 forintos emelés következtében kell.
Magukat a bank ügyvezető igazgatójának kiadó csalók próbálnak banki adatokat kicsalni az ügyfelektől – figyelmeztet az OTP Bank. A céljuk, hogy átvegyék az uralmat a bankoláshoz használt eszközök fölött.
Kimondottan jó hangulatban telt tegnap a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, messze a legjobb teljesítményt a tech-túlsúlyos Nasdaq nyújtotta a vezető börzék közül. Szektorszinten az elektromosautó-gyártók kiemelkedően jól teljesítettek, több vállalat papírjánál is láthattunk két számjegyű emelkedést.
A 4iG Nyrt. adásvételi szerződést kötött a SpaceNET Zrt. 70 százalékos, többségi irányító befolyást biztosító részvényeinek megvásárlására, az ügylet a versenyfelügyeleti eljárástól függően decemberben zárulhat - közölte az informatikai vállalat az MTI-vel szerdán.
A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen mintegy 50 milliárd forint megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira. Az ágazati bértámogatási programban eddig 117 ezer munkavállalójuk megtartásához kértek segítséget a járványhelyzetben tevékenységüket legalább részlegesen szüneteltetni kényszerülő vállalkozások - közölte
Nőnap alkalmából az Egyenlítő Alapítvány konferenciát szervezett a nők társadalomban betöltött szerepéről. Az eseményen felszólalt Ronan Gargan, Írország magyarországi nagykövete és bemutatta azt a hosszú folyamatot, amelynek következtében Írország egy kifejezetten konzervatív társadalomból az utóbbi években egy olyan országgá vált, ahol kiemelten
A kormány segítségére azok a szektorok is számíthatnak, ahol az üzleteknek márciusban két hétre zárva kell tartaniuk, így bértámogatást igényelhetnek a munkaadók munkavállalóik számára például a papír-, játék- és ruházati boltokban, iparcikk kereskedésekben és a fodrászatokban is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspol
Szívesen nassoltunk túró rudit, és az egyéb tejtermékei is jól fogytak a FrieslandCampinának, ezt bizonyítják a tavalyi eredményei, amely annak ellenére javult, hogy a tejágazatnak is kihívást okozott a pandémia.
Az elmúlt egy év arról szólt, hogy a lezárások és a járvány által kiváltott gazdasági válság alatt reménykedve figyeltük, mikor lesz végre biztonságos és hatásos vakcina a koronavírus ellen. Mindenki bízott benne, hogy a megszokott 10 év körüli fejlesztési időszak lerövidül, de még a legoptimistábbak sem hitték, hogy 2020 végén már megkezdődhet az
A 4iG Nyrt. adásvételi szerződést kötött a SpaceNET Zrt. 70 százalékos, többségi irányító befolyást biztosító részvényeinek megvásárlására - közölte szerkesztőségünkkel a társaság.