Bár a magyar gazdaság nagy része "remekül működik", vannak olyan területek, ahol segítségre van szükség - nyilatkozta Parragh László a Magyar Nemzetnek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint ha a koronavírus-vakcinával való átoltás a tervek szerint sikerül, akkor a legrosszabb esetben április végére, május közepére jelentősen me
A pénteki esések után tegnap kifejezetten jó napot zártak a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is emelkedett. A technológiai részvények kifejezetten erősen teljesítettek, köztük az Amazon és az Alphabet is, amelyeknek ma érkezik a gyorsjelentése. Segítette az emelkedést, hogy az amerikai járványügyi központ közlése
Megszületett a megállapodás a Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részéről Dr. László Imrével, Újbuda polgármesterével a Déli Körvasút megvalósításának részleteiről - tette közzé Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója közösségi oldalán.
Fontos lélektani szinten kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, hiszen elérte a korábban sokszor emlegetett 355-356-os határt, amivel hajszálra van attól, hogy valódi kitörésről beszélhessünk, amivel további tér nyílhatna meg a magyar deviza előtt.
A karácsonyi lazításokkal és a brit vírusmutáció tombolásával pillanatok alatt kicsúszott a kontroll a portugál járványkezelés fölül és januárban annyira berobbant a járvány, hogy összesen 5510-en haltak meg, csaknem annyian, mint tavaly egész évben a vírus miatt. (6972 fő). A drámai helyzetben a portugál egészségügy telítődött, az ország nemzetköz
Közzétette januári értékesítési számait a Nio, amelyekből az látszott, hogy a Tesla riválisának kikiáltott cég már hatodik egymást követő hónapja ér el rekord értékesítést. Persze van még mit behozni a Teslához képest, hiszen az amerikai gyártó értékesítése továbbra is sokszorosa a Nio eladásainak.
Online, angol nyelvű képzésekkel folytatja nemzetközi terjeszkedését a Codecool programozóiskola. Legújabb, tisztán online mentorálással futó, junior front end fejlesztői kurzusuk és a hétvégi full stack tanfolyamuk már kizárólag angol nyelven is elérhető, így minden akadály elhárul az elől, hogy a világ bármely pontjáról csatlakozzanak hozzá diáko
Ausztriában február 8-tól enyhítenek a koronavírus-járvány nyomán bevezetett szigorításokon - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn. Szigorítják ugyanakkor a határellenőrzéseket. Szigorú egészségügyi óvintézkedések
Egy milliárd dollárnyi friss tőkét kapott egy amerikai big data-startup, a Databricks, többek között olyan prominens vállalatok szálltak most be befektetőként, mint az Amazon és az Alphabet a Microsoft mellé, amely már régebb óta tulajdonos a cégben. A tranzakció alapján a Databricks értéke jelenleg 28 milliárd dollár, ez jóval magasabb, mint amily
Negyvenezer plüsshód kelt el az Auchan év végi jótékonysági kampányában. Minden eladott játékfigura után 500 forintot kapott a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekgyógyászati Klinika, ismertebb nevén a Tűzoltó utcai Gyermekklinika. A kezdeményezéssel 2019-ben találkozhattunk először, akkor Júlio, az egyfogú kis hős árasztotta el az áruházlánc polca
A kormány 2021. február 22-ig meghosszabbítja a koronavírus miatt elindított kutatási, fejlesztési és innovációs bértámogatás (KFI) igénylését. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az érdeklődés folyamatos, mostanáig közel 400 munkaadó nyújtott be kérelmet mintegy 5000 munkavállalójára, összesen közel 4 milliárd forin
A koronavírus miatti korlátozások ellenére, részben a tavaly végrehajtott hat tranzakciónak köszönhetően a piaci átlagot meghaladó növekedést ért el az AutoWallis az autóértékesítés terén 2020-ban. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 39 százalékkal több gépjárművet értékesített 2020-ban, mint az azt megelőző évben, míg
Az EU kormányai keményen dolgoznak a helyreállítási terven, és csak később látjuk majd, hogy felmerült-e valamilyen nehézség - mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök, amikor arról kérdezték, hogy elképzelhető-e késés az olasz kormányválság miatt. A vakcinákkal kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is az a cél, hogy a lakosság 70%-át beoltsák n
Reagált a világ egyik legnagyobb, derivatív termékek kereskedését lehetővé tevő platformja, a CME az ezüst árfolyamában látható megugró volatilitásra, amit részben a reddites közösség aktivitása okozott.
Több tízmillió dollárnyi adományt összegyűjtött Donald Trump elnök politikai célokra 2020-ban a választási eredmények felülvizsgálatára, és a pénz nagy részét nem költötte el, úgyhogy kellő tőkével rendelkezik a volt elnök ahhoz, hogy folytatni tudja politikai karrierjét.
Amint az a hétvége-hatás miatt lenni szokott, ma is relatív alacsony, mindössze 578 fős új fertőzési adatot közölt hivatalos koronavírus-oldalán az operatív törzs, de közben sajnos továbbra is magas, 78 új halálozási adatról is beszámolt. Az is kedvezőtlen fejlemény, hogy a második egymást követő napon emelkedett a kórházban ápoltak száma.
Két évtizedet és három uniós költségvetési ciklust átívelő fejlesztési koncepciót készített elő a kormány, a ma még sok helyen és elemében a rendszerváltás előtti időket idéző vasútnál, még pontosabban a Budapestet és környékét érintő területeken. A koncepció része nem csupán a vasúti pályák megújítása, vagy új szerelvények beszerzése, hanem a fővá
A Robinhood múlt pénteken 1, hétfőn este pedig egy újabb, 2,4 milliárd dolláros tőkebevonást jelentett be, a lépésnek azonban nem a startup-világban megszokott növekedési sztori volt az indoka, hanem az, hogy a társaságnak az elszámolóházaknál hatalmas mennyiségű tőkét kellett azonnal letétbe helyeznie.
Tarol a Keresztanyu, negyedik hete vezeti a nézettségi toplistát a 18-49 évesek körében. Az RTL Híradó a teljes lakosságban a legnézettebb műsor – adta hírül az RTL Magyarország a Nielsen Közönségmérés 4. heti eredményei alapján. Az idei év negyedik hetében az RTL Híradó magabiztosan nyerte saját sávját a hét mindegyik napján és átlagosan 18,1%-
A demokraták évek óta ígérik, hogy a szövetségi szintű minimálbért 15 dollárra emelik, amit Joe Biden most vélhetően meg is tesz. Az Economic Policy Institute most interaktív ábrán mutatja, hogy ez hány ember jövedelmét érinti az egyes államokban. A térképen látszik, hogy főleg a republikánus többségű államoknak kedvez az intézkedés.
Még decemberben indított eljárást az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) az XRP-t fejlesztő Ripple ellen, a kriptodevizás vállalat most először, februárban szólalt meg hivatalosan az ügyről - írja a Finextra.
A pénteki esések után tegnap kifejezetten jó napot zártak a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is emelkedett. A technológiai részvények kifejezetten erősen teljesítettek, köztük az Amazon és az Alphabet is, amelyeknek ma érkezik a gyorsjelentése. Segítette az emelkedést, hogy az amerikai járványügyi központ közlése
A koronavírus-járvány miatt egyik napról a másikra kellett átállni egy digitálisabb működésre. Mostanra a világ nagy része többé-kevésbé megtanult a járványhelyzettel együtt élni, a pandémia lecsengése után pedig elkezdődhet az újraépítkezés. Nagy kérdés, hogy a járvány után az országok és a vállalatok visszatérnek-e a régi berendezkedéshez és szab
Jim Cramer, a CNBC Mad Money című műsorának házigazdája hétfőn bemutatott egy egész részvénykosarat, valamint több mint egy tucat befektetési témát, amit arra az esetre ajánl, ha a piacokon legközelebb látunk egy visszahúzást.
Jelentősen gyorsult a francia áremelkedés üteme januárban, az eurózóna második legnagyobb gazdaságában még decemberhez képest is nőttek az árak januárban. Németországban szintén meglepő áremelkedésről számolt be a statisztikai hivatal még korábban.
Fontos lélektani szinten kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, hiszen elérte a korábban sokszor emlegetett 355-356-os határt, amivel hajszálra van attól, hogy valódi kitörésről beszélhessünk, amivel további tér nyílhatna meg a magyar deviza előtt.
Két, MNB által kiírt közbeszerzésen is nyertes lett a 4iG, a szerződések összértéke 3,6 milliárd forint + ÁFA, az egyik projektben konzorciumban volt nyertes
Még tombol a koronavírus-járvány a világban és az új vírusvariánsok megjelenése miatt az oltási programok ellenére is bizonytalan, hogy mikor utazhatunk úgy szerte a világban, mint a járvány előtt, a légitársaságok ennek megfelelően nem is igazán mernek jóslatokba bocsátkozni. Kivéve az indiai diszkont légitársaság, az IndiGo vezérét, aki könnyen l
Meg kellene nyitni az Európai Uniót a londoni pénzügyi központ számára, hiszen a brit pénzügyi szabályok megfelelnek az EU szabályainak – adott hangot véleményének a TheCityUK lobbicsoport a Reuters szerint.
A magyarországi újautó-értékesítés némi visszaeséssel indult 2021-ben: januárban 12 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint a 2020. évi, még járványmentes januárban - ismerteti az MTI-hez eljutatott közleményében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely a teljes évre 10 százalékos növekedésben bízik.
Az EU kormányai keményen dolgoznak a helyreállítási terven, és csak később látjuk majd, hogy felmerült-e valamilyen nehézség - mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök, amikor arról kérdezték, hogy elképzelhető-e késés az olasz kormányválság miatt. A vakcinákkal kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is az a cél, hogy a lakosság 70%-át beoltsák n
Jim Cramer, a CNBC Mad Money című műsorának házigazdája hétfőn bemutatott egy egész részvénykosarat, valamint több mint egy tucat befektetési témát, amit arra az esetre ajánl, ha a piacokon legközelebb látunk egy visszahúzást.
A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre – derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből. A válaszadók 6 százaléka bár nem tervezte, de az új támogatásról olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba a k

Az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) rendelete nyomán megváltozott a metaldehid hatóanyag európai uniós toxikológiai besorolása. Ennek következtében július 31-től szigorodnak az e hatóanyagot tartalmazó csigaölő készítmények megvásárlásának feltételei, azaz szabadforgalmú felhasználásuk megszűnik.
Finnországban, egy fejlesztési program keretében a korábban katonai erődítményéről híres Vallisaari szigetéből turistalátványosságot alakítanak ki. A fejlesztés során az új elektromos hálózat főelemeiként az ABB Kabledon szabadtéri elosztószekrényeit építik be. A hadsereg a finn fővároshoz tartozó Vallisaari szigetét 2016-ban adta vissza polgári
Ausztriában február 8-tól enyhítenek a koronavírus-járvány nyomán bevezetett szigorításokon - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn. Szigorítják ugyanakkor a határellenőrzéseket. Szigorú egészségügyi óvintézkedések
Négy százalékkal emelkedik februártól a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Ennek következtében számos juttatás és szociális ellátás összege is emelkedik, többek között a gyedé vagy a táppénzé. A béreket terhelő adók közül a szociális hozzájárulás mértéke júliustól 2 százalékkal csökkenhet – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elem