2021. február 15. hétfő

febr. 15
5:12
Miért jó ha foszforeszkál a napelem? (Tiszta Jövő)
Napelemes rendszerek esetében a foszforeszkálók segítségével olyan nagy energiájú fotonok is kiaknázhatóak, melyeket a cellák egyébként nem tudnának hasznosítani.
febr. 15
5:30
786 százalék: ennyivel nőtt a képviselők vagyona 9 év alatt (Menedzsment Fórum)
Egy év alatt 20, 10 év alatt pedig 786 (!!!) százalékkal nőtt a 2010 óta parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők átlagvagyona. Míg 2010-ben átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal rendelkezett egy-egy választott tisztségviselő, ma ez az összeg már közel 28 millió forint. Köszönhető ez annak, hogy bár a tartozásaikat is szépen halmozták, ennél
febr. 15
5:42
2021-től klímasemleges a SIÓ-Eckes (Márkamonitor)
Az Eckes-Granini Csoport és leányvállalatai (Magyarországon a SIÓ-Eckes) 2021-től egész Európában klímasemlegesek lettek, mivel teljes mértékben ellensúlyozzák károsanyag-kibocsátásukat. A hitelesített kompenzáció érdekében a teljes cégcsoport csatlakozott a brazíliai Portelben folyó nemzetközi klímavédelmi programhoz, amellyel évente a becslések s
febr. 15
5:42
Mi dönti el, hogy mennyibe kerül az áram? (KKV Magazin)
Minden országnak saját villamosenergia-piaca van, ezek azonban szükségszerűen összefonódnak, hatással vannak egymásra. Az információ ebben a szektorban ténylegesen aranyat ér, hiánya pedig jelentős versenyhátrányhoz vezet a kereskedők számára. A nemzetközi kereskedelemről az MVM Partner Zrt., Magyarország legnagyobb villamosenergia-nagykereskedőjén
febr. 15
5:42
Az autóipari lézerhegesztés öt égető kérdése (newtechnology.hu)
Mark Boyle, az Amada WELD TECH termékmenedzsere az Industry Todayben vette sorra a legfontosabb szempontokat, amelyek a lézeres hegesztés mellett szólnak. 1. Mikor és miért érdemes az autóiparban a lézerhegesztést választani? Az autóiparban nagyon megnőtt a lézeres hegesztés szerepe, és mára igazán elterjedt megoldásnak számít, főleg karosszériaele
febr. 15
5:42
Repcematek: meddig éri meg növelni a nitrogénadagot? (Agrárágazat)
Elmehetnénk a falig…
febr. 15
5:42
Búzamustra: történelmi mélyponton a termőterület (Mezőhír)
Esélyek a tavaszi indulás előtt egy nagy vetéscsúszás után.
febr. 15
5:42
Dízelmotor-újdonságok (GépMax)
A mezőgazdasági gépfejlesztések egyik legfontosabb része a dízelmotorok hatékonyságának javítása.
febr. 15
5:42
Januártól új Ekáer (Transpack)
A januártól érvényes új szabályozás vonatkozik többek közt a termékkörökre, az útszakaszokra.
febr. 15
6:06
Megugrott az első lakásvásárlók száma a fővárosban (ProfitLine)
Aktív kereslettel, erős forgalommal és a várakozásoknak megfelelő tendenciákkal kezdődött az év a lakóingatlan piacon a Duna House adat szerint: az adás-vételeket és az érdeklődőket nézve is az elmúlt 5 év legmagasabb számát mutatják a statisztikák, miközben megugrott az első lakásvásárlók száma a fővárosban.
febr. 15
6:06
Holnap kiderül, mekkorát ütött a koronavírus második hulláma a gazdaságon (Portfolio)
Tavaly a negyedik negyedévben minimálisan csökkenhetett a magyar gazdaság teljesítménye, így a koronavírus-válsággal terhelt 2020-as év összességében a korábban vártnál kisebb mértékű, 5,5%-os GDP-visszaesést hozhatott - derül ki a Portfolio felméréséből. Az idei és jövő évre vonatkozó elemzői előrejelzések meglepő módon nem szórnak látványosan, da
febr. 15
6:06
A magyarok egyre nagyobb teljesítményű napelemes rendszereket telepítenek otthonaikba (NRGreport)
A Huawei Technologies Hungary napelemes üzletágának adatai alapján megnőtt a magyar háztartások energiaigénye: már nem csupán a villanyfogyasztást fedezik napelemmel, hanem a klímát, a fűtést, illetve az elektromos autók töltését is, ezért egyre nagyobb teljesítményű rendszereket telepítenek – számolt be az MTI.
febr. 15
6:12
Modernizálni kellene az idősotthonok higiéniás eszközeit (Márkamonitor)
Nem könnyű ma helytállni az idősotthonok és szociális intézmények dolgozóinak. A koronavírus-járvány (Covid-19) idején elengedhetetlenül nagy hangsúlyt kell helyezni a higiéniára a mindennapos mosási és takarítási munkálatok során. A ruhaneműk, edények vagy orvosi felszerelések professzionális megtisztítása ugyanis elősegíti a vírus megállítását va
febr. 15
6:12
Mekkora a törlesztője egy 10, 15 és egy 20 millió forintos lakáshitelnek? (Bank360 blog)
Kiszámoltuk, mekkora havi kiadásra számíthat az, aki lakásvásárláshoz februárban venne fel piaci kamatozású jelzáloghitelt.
febr. 15
6:12
Táplálkozástudomány modern megközelítésben (Agrárágazat)
Termőföldtől az asztalig. Nem mindegy mivel műtrágyázunk, mert az élelmiszerláncba kerülő termékekben visszaköszön.
febr. 15
6:18
Vegyes hetet zártak az agrárpiacok (Agrofórum)
Nem volt határozott iránya múlt héten az agrárpiaci termékek kereskedésnek. Chicagóban a kukorica 1,7 százalékot, a búza pedig 0,5 százalékot vesztett értékéből. Ezzel szemben a szójabab 0,3, a repce pedig 5,5 százalékkal drágult. Európában is hasonló volt az összkép. A malmi búza kurzusa 0,3 százalékkal, a takarmánybúza pedig 1 százalékkal ért kev
febr. 15
6:24
„A problémák szisztematikus kezelésére tanított meg a járvány” (Piac és Profit)
A koronavírus-járvány tavaly tavaszi megjelenése, majd a rendezvények megszűnése miatt egy magyar vállalkozás 180 fokos fordulat véve teljesen új irányba indult el, és műanyag térelválasztók gyártásába vágott. Várnai Péterrel, a Teamlab ügyvezetőjével beszélgettünk arról, miként tudott átállni a cég erre az új területre.
febr. 15
6:36
Végre tisztál látunk: kiderül, mennyire fáj a gazdaságnak a második hullám (Portfolio)
A héten érkezik a negyedik negyedéves magyar GDP-adat, amelyből megtudhatjuk, hogy a második hullám és a lezárások milyen hatást gyakoroltak a gazdaságra az októberrel kezdődő negyedévben. Azt már a külföldi példákon is láttuk, hogy a második hullámnak sokkal enyhébb a gazdasági hatása, mint az elsőnek, de kedden végre számszerűen is megtudjuk, mek
febr. 15
6:42
Kötvényalapok hozama 2021. január végén (Azenpenzem)
A BAMOSZ kalkulátora alapján összegyűjtöttük a kötvényalapok hozamait. A táblázatba a 2021. január 29-i adatok alapján kerültek a kategóriájukban legnagyobb alapok. A hozamokat rendszeresen összegyűjtjük.
febr. 15
6:42
Spanyol elnöknő az Easa élén (Márkamonitor)
Új elnökséget választott az Önszabályozó Szervezetek Európai Szövetsége (EASA). Spanyol elnöknőt választottak Charo Fernando Magarzo személyében, Fazekas Ildikó pedig továbbra is az igazgatótanács tagja maradt.   Az EASA nem csak huszonhat európai ország reklám önszabályozó szervezetét fogja össze, de a reklámipar mindhárom területét (reklámozói, ü
febr. 15
6:42
Megnyugtató tények – csökkenő árak (Agrofórum)
A több szempontból is várt Usda-becslés kedden megerősítette, hogy a világ terménykereskedelmében átrendeződés történt, és Kína lett a világ legnagyobb kukoricaimportőre és lehet, hogy rövidesen búzából is az élre tör.
febr. 15
6:42
A medúzarobot lehet a mélytengeri kutatás jövője (newtechnology.hu)
Minden eddiginél hatékonyabb a pulzálva úszó, rugalmas szerkezet. Közismert tény, hogy kevesebb alkalommal járt ember a Mariana-árokban, mint a Holdon, így joggal merül fel a kérdés, hogy mi mindent nem tudunk még a mélytengeri élővilágról. Az eddig elérhetetlennek tűnő helyek kézzelfogható közelségbe kerülhetnek a Southamptoni és az Edinburgh-i Eg
febr. 15
6:44
Nem tett jót a január ezeknek a befektetéseknek (Azenpenzem)
Januárban emelkedtek a hozamok az állampapírpiacon, ami a kötvényalapok árfolyamának stagnálásához vagy csökkenéséhez vezetett. A járványhelyzet miatt továbbra is bizonytalan a korlátozások feloldásának időpontja, így sok a bizonytalanság a gazdaság újranyitása körül.
febr. 15
6:44
A zöldborsó integrált növényvédelme, II. rész: kártevők elleni védekezés (Agrofórum)
Ahogy az első részben a gyomszabályozás kapcsán már kitértem rá, itt is nagyon fontos megemlíteni az integrált szemléletű növényvédelmet, mellyel a környezetre gyakorolt káros hatásokat és a költségeinket is hatékonyan csökkenthetjük.
febr. 15
6:48
Nagyon lassan áll helyre a fogyasztói bizalom (Menedzsment Fórum)
A GKI fogyasztói bizalmi index a januári 5,5 pontos emelkedést követően februárban 1,1 ponttal csökkent, mínusz 34,9 pontra - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
febr. 15
6:48
Továbbra is pesszimisták a magyar fogyasztók (Privátbankár)
A GKI fogyasztói bizalmi index a januári 5,5 pontos emelkedést követően februárban 1,1 ponttal csökkent, mínusz 34,9 pontra - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
febr. 15
6:48
Rosszabbnak érzete februárban a lakosság a pénzügyi helyzetét, megtakarítási képességét (Pénzcentrum)
A GKI fogyasztói bizalmi index a januári 5,5 pontos emelkedést követően februárban 1,1 ponttal csökkent, mínusz 34,9 pontra - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A csökkenéssel a mutató a mélypontot jelentő áprilisi zuhanásának még
febr. 15
6:54
Végre tisztán látunk: kiderül, mennyire fáj a gazdaságnak a második hullám (Portfolio)
A héten érkezik a negyedik negyedéves magyar GDP-adat, amelyből megtudhatjuk, hogy a második hullám és a lezárások milyen hatást gyakoroltak a gazdaságra az októberrel kezdődő negyedévben. Azt már a külföldi példákon is láttuk, hogy a második hullámnak sokkal enyhébb a gazdasági hatása, mint az elsőnek, de kedden végre számszerűen is megtudjuk, mek
febr. 15
6:56
Elindult a magyar különgép, holnap jön az első adag kínai vakcina (Portfolio)
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalán közzétett videóban.
febr. 15
7:00
A startvonalon állva várakoznak a gyümölcstermesztők (Infostart)
Az agrártárca meglebegtetett egy pályázati lehetőséget, már csak ki kellene írni.
febr. 15
7:00
Fokozatos az egnyhülés Amerikában, kritikus szint alatt a járvány (Portfolio)
Az Egyesült Államokban november óta először a vasárnap befejeződött héten esett százezer alá a koronavírusban újonnan megfertőződöttek heti átlaga - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap közölt adataiból.
febr. 15
7:06
Horvátország 70 ezer embert oltana be egy hét alatt (ProfitLine)
Horvátországban 70 ezer embert terveznek beoltani a jövő héten a koronavírus ellen, többet, mint egész januárban - írta a Jutarnji List című horvát napilap vasárnap.
febr. 15
7:06
Mától két negatív teszt kötelező az Angliába utazóknak (Portfolio)
Életbe lépett hétfőn az a rendelkezés, amelynek alapján a külföldről Angliába utazóknak az érkezésük utáni tíznapos karanténidőszak alatt kötelezően két koronavírustesztet kell elvégeztetniük.
febr. 15
7:12
Csernus Imre 10 év után újra a képernyőn (Márkamonitor)
Visszatér a képernyőre Dr. Csernus Imre. A pszichiáter új műsora február 23-án jelentkezik először a ’168 óra’ honlapján, a 168.hu-n és annak Facebook, YouTube csatornáin, ahol élőben beszélget a betelefonálókkal és válaszol az e-mailben feltett kérdésekre. Csernus Imrét utoljára 10 éve láthatták a nézők rendszeresen a képernyőn, az akkor vezetett
febr. 15
7:24
Pénz, munkanélküliség? Mitől rettegnek leginkább a magyarok? (Piac és Profit)
Februárban kissé romlott a fogyasztói bizalom.
febr. 15
7:24
Elindult a magyar repülő Kínába: érkezik az első vakcinaszállítmány (Pénzcentrum)
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára
febr. 15
7:24
Rizst esznek az állatok, mert a kukorica túl drága (Mezőhír)
Állami rizs- és búzakészleteket szabadítottak fel takarmányozásra Kínában.
febr. 15
7:30
Fokozatos az enyhülés Amerikában, kritikus szint alatt a járvány (Portfolio)
Az Egyesült Államokban november óta először a vasárnap befejeződött héten esett százezer alá a koronavírusban újonnan megfertőződöttek heti átlaga - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap közölt adataiból.
febr. 15
7:36
Magyarországon most mindenki házasodik - megugrott a kedvezményt kérők száma (ProfitLine)
Több mint négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami támogatást, mint 2015-ben, az Európai Unióban egyedülálló adókedvezmény bevezetésének évében - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
febr. 15
7:42
Elstartolt a 13. kerület legnagyobb vízpart-közeli lakásberuházása (Márkamonitor)
A Duna Terasz Grande a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport legújabb fejlesztése, amely Budapest egyik legzöldebb Duna-parti lokációjában, a Foka-öböl mentén található. A 790 lakásos beruházás zöld környezetben, számtalan okos, zöld és egyedi közösségi megoldással, magas minőségű anyaghasználat mellett valósul meg. 13 évvel ezelőtt, a város és a pesti Dun
febr. 15
7:48
Óvatosabbak lettek a magyarok, romlott a fogyasztói bizalom (Portfolio)
A GKI fogyasztói bizalmi index februárban, a januári 5,5 pontos emelkedést követően, annál lényegesen kisebb mértékben, 1,1 ponttal csökkent (-34,9 pontra).
febr. 15
7:48
Mit tehetnék a szobanövényeken megjelenő liszteskék ellen? (Agrofórum)
A növények termesztésük során vagy akár a kereskedelemben, üzletekben, más növénnyel találkozva is megfertőződhetnek.
febr. 15
7:54
Nagyon megszigorították a beutazást a britek (Menedzsment Fórum)
Alaposan megszigorították a belépést Angliába, hiszen minden érkező karanténba kerül, ahol két kötelező teszt is vár rájuk.
febr. 15
8:06
Opus elemzés (ProfitLine)
.
febr. 15
8:06
Emelkedéssel nyithat Európa (Portfolio)
A korábbi remek teljesítmény után mérsékelt mozgásokat láthattunk a múlt héten a vezető tőzsdéken, Európában inkább lejjebb kerültek az indexek, míg a tengerentúlon enyhe emelkedés volt a jellemző – Amerikában végül új csúcson fejezte be a hetet a Dow Jones és a Nasdaq is, az emelkedés részben az újabb körös mentőcsomaggal kapcsolatos várakozásokna
febr. 15
8:08
2021-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója (ProfitLine)
2021. január 1-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója, az Eckes-Granini csoport és az annak részeként működő Sió-Eckes Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft. - jelentette be a cégcsoport innovációs és marketing vezetője pénteken Siófokon.
febr. 15
8:12
A Republic Group készített új szpotot a Blikknek (Márkamonitor)
A Ringier Axel Springer Magyarország a Republic Groupot kérte fel a kiadó 2021-es marketingkommunikációs tevékenységének támogatására. A közös munka a Blikk új reklámszpotjával indult el.   Az ügynökség célja, hogy a megszokott platformot friss és játékos tartalmakkal újítsa meg. Február 15-én lesz éles az idei első szpot, amelyben továbbra is Szab
febr. 15
8:18
Gyorsul a járvány, jön a védettségi igazolvány - Ma is tájékoztat az operatív törzs (Portfolio)
Ma 11.15 órára hirdette meg szokásos napi tájékoztatóját az operatív törzs. Magyarországon újra gyorsulóban van a járvány, februárban ismét emelkedni kezdett a regisztrált fertőzöttek száma, egy harmadik hullámmal fenyegetve. Márciustól jön a védettségi igazolvány Magyarországon azoknak, akik beoltatták magukat, vagy átestek a fertőzésen.
febr. 15
8:18
Tetem alá szorult birkát is találtak egy horror-tanyán: Állatkínzás a gyanú (Agroinform)
Sanyarú körülmények között tartott jószágok kimentése után büntetőeljárás indult gazdájuk ellen. A gödöllői rendőrök befejezték a nyomozást.
febr. 15
8:18
A napenergia forradalmasíthatja az ammóniagyártást (Tiszta Jövő)
Az Új-Dél-Wales-i és a Sydney Egyetem tudósai áttörést értek el a zöld ammónia előállításában.

Keresés