A következő napokban több időjárási front is átvonul felettünk, emiatt igazán változatos, de továbbra is enyhe időre számíthatunk. A déli országrészben akár a 16,17 fokot is elérheti a hőmérséklet.
A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre – derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből. A válaszadók 6 százaléka bár nem tervezte, de az új támogatásról olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba a közel
Közép és Kelet-Európa olyan kihívásokkal néz szembe, ami az egész régió versenyképességét veszélyeztetheti. Az átalakulás és a digitális megoldások alkalmazásának felgyorsítása döntő szerepet játszhat a túlélésükben és a további fejlődésükben – derült ki az IDC által az Oracle megbízásából készített kutatásból. A kutatás során nyolc ország – Lengye
A 2020-as év nem kedvezett a személyi hitel felvételnek: a szigorodó feltételek és anyagi bizonytalanság eltántorította a lakosságot az igényléstól. Bár a márciusban bevezetett THM-plafon 2021-től megszűnt, megjelentek a fogyasztóbarát
Spanyolországban a rendelkezésre álló koronavírus-elleni vakcinák közül RNS-alapú oltást kapnak a 80 év felettiek - közölte Carolina Darias egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján Madridban.
A Transparency International, a korrupció felmérésével és elemzésével foglalkozó nemzetközi civil, nem-kormányzati szervezet (NGO) közzétette legújabb felmérését a világ állapotáról. Ezzel foglalkozott a magyar sajtó (egy része) is.
A látványos hitelpiaci átrendeződések és az elképesztő mértékű lakossági és vállalati tartalékolás éve volt 2020 – mutatják az MNB friss adatai. A koronavírus-válság ellenére a lakáshitelek, a babaváró hitelek és a hosszú lejáratú vállalati hitelek szépen teljesítettek jelentős állami segítség mellett, a fogyasztási hitelek és a rövid lejáratú váll
Hét éve, 2014-ben indult el az Otthon Melege Program, melynek köszönhetően már több mint 300 ezer háztartásban végeztek valamilyen felújítást vagy korszerűsítést, közel 70 milliárd forint értékben. A magánszemélyeknek is elérhető Otthon Melege Program 2021-es pályázatairól jelenleg nincs információ. A program a korábbi Nemzeti Fejlesztési Minisztér
A Visa vezérigazgatója a néhány nappal ezelőtt tartott negyedéves beszámolójában árulta el, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelmet szeretnének fordítani a kriptopénzekre, és az általa digitális aranynak nevezett bitcoint is felvehetik a Visa által közvetlenül támogatott 160 féle fizetőeszköz mellé.…
Több mint hetvenezer TAJ-szám válhat érvénytelenné, mert február 12-én élesedik a társadalombiztosítási szigor. Nekik így nem fog járni ingyenes állami egészségügyi ellátás.
Komoly segítséget jelent a kivérzett vendéglátóipari szektornak az állami bértámogatás módosítása, hiszen mára teljesen kifogytak a tartalékaikból. További segítségben is reménykednek, mert félő, az idei nyár is olyan lesz, mint a tavalyi.
Magyar nyelvű, ingyenes programozókurzust indít a Microsoft, a Http Alapítvány és a Green Fox Academy, az akár 3 hét alatt elvégezhető kurzus az alapvető kódolási tudás átadásával készíti fel az érdeklődőket a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira - közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel szerdán.
A koronavírus-járvány első hullámában több százezer magyar vált munkanélkülivé, ezért rengeteg helyre úgy is tömegesen érkeztek pályázatok, hogy meg sem hirdettek pozíciót. 2021-re kiszámíthatóbb lett a helyzet, de a cégek zömében nem tízesével veszik fel az embereket, hanem egy-egy posztra. Vasvenszki Zsolt, a Manitox Kft. HR-stratégája szerint az
Hidrogén tüzelőanyag-cellás teherautóval bővítette flottáját a Gebrüder Weiss. A vállalat új Hyundai Xcient hidrogén tüzelőanyag-cellás teherautója dízel helyett úgynevezett „zöld hidrogénnel” működik. Egyetlen ilyen jármű évente mintegy 80 tonnával csökkenti a szén-dioxid kibocsátást. Wolfram Senger-Weiss, a Gebrüder Weiss ügyvezetője ebből az alk
Telefonon egyeztetett egymással Joe Biden amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök csütörtökön, a megbeszélésen az államfők a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről is megállapodtak - áll a dél-koreai elnöki hivatal közleményében.
Másfél év alatt 50 milliárd forinttal támogatta a költségvetés a nagycsaládosok autóvásárlását. Az eddig megvásárolt 20 ezer hétüléses autó közel 30 százalékához átlagosan 3 millió forintos hitelt nyújtottak a lízingcégek. Az igénylők száma viszont 30 ezer fölött van. Az autók többségére legalább fél évet kell várni.
Az Ecommerce Hungary első Reformtaggyűlésén a tagság egyhangúlag elfogadta az új Alapszabályt, ezáltal megnyílt az út a Szövetség átalakulása és a hatékony érdekképviselet előtt. Három kereskedelmi tagozat alakul méret szerint. A megváltozott struktúrában az elnök döntési súlya csökken, míg a tagozatok saját vezetőt választhatnak. Magyarország ve
Az amerikai Resource magazin is támogatja az Ae50 Award programot, amely a mezőgazdasági, élelmiszeripari és biológiai rendszerben dolgozó vállalkozások termékeit díjazza.
Washington a közeljövőben nem tervez semmiféle közvetlen párbeszédet Nicolás Maduróval, akit továbbra sem tekint Venezuela törvényes államfőjének - jelentette ki az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője szerdán, diktátornak nevezve Madurót.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közleményéből.
Az Európai Unió Bírósága február 3-án kihirdetett ítélete szerint Magyarország megsértette a részecskeszennyezettségre (PM10) előírt uniós –a hazai szabályozásba is átültetett – határértékeket. Amennyiben ezek továbbra sem teljesülnek, akkor az országnak várhatóan komoly pénzügyi szankciókkal kell számolnia. A Levegő Munkacsoport álláspontja szerin
Február 11-től egymillió adag koronavírus-vakcinát juttat el az amerikai szövetségi kormány az ország gyógyszertáraiba, hogy még szélesebb körben elérhetővé tegye az oltóanyagot - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint kedden Washingtonban.
Ma délelőtt 10 órakor veszi kezdetét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara év eleji Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mellett Varga Mihály pénzügyminiszter is előadást tart. Az eseményen az elmúlt években rendre fontos bejelentéseket tettek a kormány képviselői, Varga Mihály Facebook-bejegyzésben adott ízelítőt arró
Elkezdődött szerdán a csaknem 2,2 milliárd forintból megvalósuló fémipari képzőközpont kialakítása Békéscsabán, ahol a tervek szerint szeptemberben már indul az oktatás. A képzőközpontnak helyet adó Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója, Kiss Mihály az MTI-nek elmondta, a r
A piac szinte megőrült, amikor a Bitcoin nemrég elérte a 40 000 dolláros árfolyamot. Mostanra már azok a milliárdos befektetők is a Bitcoin felé fordultak, akik egykor szkeptikusak volt a kriptopénzekkel. Mára már digitális aranynak is nevezik. A megfelelő eszközökkel…
A elmúlt év negyedik negyedévében 1322 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 9,9 százalékos növekedést jelent 2019 hasonló időszakában tapasztalt 1 203 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban jóval alacsonyabb ütemben változta
Leginkább pozitív hangulat uralkodott tegnap Európa piacain, kiemelkedett a mezőnyből az olasz tőzsde annak köszönhetően, hogy hivatalossá vált, hogy az Európai Központi Bank korábbi elnöke, Mario Draghi lesz az új olasz egységkormány vezetője, miután Sergio Mattarella elnök hivatalosan is felkérte a posztra. Mindemellett az amerikai tőzsdéken is e
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből. A növekedés üteme azonban 2019 óta csökken.
A koronavírus-járvány hatásai éppen akkor ütöttek be, amikor a világ egyébként is egy kifejezetten gyors átalakulási folyamaton ment keresztül – mondta a Portfolio-nak Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója, aki szerint nem csoda, ha ilyenkor termelési zavarok lépnek fel. Az elektronizáció felhajtja a chipek iránti keresletet, miközben Európa
Egy a londoni Imperial College Global Health Innovation intézete által végzett felmérés szerint világszerte növekszik a vakcinák iránti bizalom, a megkérdezettek 54 százaléka mondta azt 15 ország válaszadói közül, hogy beoltatná magát, ha lenne rá lehetősége.
Idén hetedszerre rendezik meg a világ egyik legrangosabb sorozatterv seregszemléjét, a Co-Pro Series Pitch című rendezvényt, a Berlinale alprogramja, a Series Days keretében. Az eseményre a világ minden tájáról több száz tervet neveznek minden évben, ezek közül a Berlinale kurátorai tízet válogatnak ki, melynek alkotói gondosan szelektált szakmai k
Magyarországnak jobb az Európai Unióban, és azt várja az EU-tól, hogy a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományát őrizze - mondta egy német lapnak adott interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az ország a korszerű tudás és technológia megszerzésének lehetőségét is látja az integrációban.
A német parlamentnek a következő napokban kell döntenie arról, hogyan finanszírozza a koronavírus-járvány enyhítésére hozott intézkedéseket - mondta Olaf Scholz pénzügyminiszter arra a kérdésre, hogy felfüggesztik-e az adósságplafont.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott, közös közleményéből.
Hat év után először nyereséges lett 2020-ban a Deutsche Bank, igaz, a 113 millió eurós éves profit nem számít nagynak. Az elemzőket elsősorban a befektetési banki divízió teljesítményével sikerült meglepni.
Az utóbbi napok dollárerősödése ellenére a forint egyelőre jól tartja magát, továbbra is a kitörés határán táncol a magyar deviza. Egyelőre úgy tűnik, hogy a negyedik negyedév talán a vártnál jobban sikerülhetett a gazdaságban, a vakcinákkal pedig 2021-ben is javulhatnak a kilátások.
Az arany árfolyama a tavaly júliusi történelmi csúcs óta csökkenő trendben halad, most pedig úgy látszik, hogy a grafikonon ki fog rajzolódni a "halálkereszt" nevű technikai alakzat, amely kifejezetten pesszimista előjel, hiszen jellemzően további esés szokta követni.
Annyira elborzasztó állapotokat talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Fejér megyei vágóhídon, hogy az ellenőrzés során készült fotókat korhatáros védelemmel és extra figyelmeztetéssel látták el. Az eljárás folyamatban van, a vállalkozás jelentős bírságra számíthat.