2021. február 22. hétfő

febr. 22
13:30
Tavaly példátlanul megnőtt a visszatérítési kérelmek száma a Wizz Airnél (Növekedés)
Tavaly olyan jelentősen - 3000 százalékkal - ugrott meg a visszatérítési kérelmek száma a 2019-eshez képest a Wizz Airnél, hogy a légitársaság 2020 májusában elindította automatizált pénzvisszafizetési rendszerét, hogy lépést tartson a világjárvány okozta példátlan mennyiségű járattörléssel - közölte légitársaság  az MTI-vel.
febr. 22
13:32
Kínai vakcina Magyarországon: kezdődik az oltás az idősekkel, akikre alig tesztelték eddig a vakcinát (Portfolio)
A héten megkezdik az oltást a kínai Sinopharm vakcinájával is Magyarországon. Az OGYÉI tájékoztatói alapján mutatjuk be, hogy milyen eredményeket értek el eddig a 60 év felettiek esetében, ugyanis Magyarországon velük kezdődik a kínai vakcina használata.
febr. 22
13:36
Van védelem az új banki adathalász kísérletek ellen (ProfitLine)
A banki műveletekhez szükséges erős ügyfélhitelesítéssel, a fogyasztói tudatossággal és a szigorú jegybanki felügyelettel kivédhetők az újfajta banki adathalász kísérletek - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői közleményében.
febr. 22
13:36
A Tesla már egymilliárd dollárt kereshetett a bicoinon (Portfolio)
Már korábban is megírtuk, hogy a Tesla nem kizárt, hogy máris többet kereshetett a bitcoin befektetésén, mint az üzleti tevékenységéből az egész tavalyi évben: a cég 2020-as pénzügyi éve volt az első, amelyben nyereséges volt a vállalat, 721 millió dolláros profitot ért el a 2019-es 862 milliós veszteség után. Most pedig egy konkrétabb becslés is é
febr. 22
13:36
Rövidül a Transferwise neve (FinTechRadar)
Tőzsdére készül a TransferWise és ehhez gyorsan kerestek egy egyszerűbb nevet is. A céget mostantól Wise-nak hívják.
febr. 22
13:36
Megvan, mely vállalkozások juthatnak először 10 millió forint kamatmentes kölcsön (Bank360 blog)
Az Európai Unió által finanszírozott, és a Magyar Fejlesztési Bank lebonyolításában megvalósuló Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram elsőként a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő vállalkozások számára lesz elérhető - derül ki a Magyar Fejlesztési Bank hétfői közleményéből. A hitelprogram első szakasza már
febr. 22
13:42
Összeállt, mely vállalkozások igényelhetnek az ingyenhitelből (Menedzsment Fórum)
A program első, márciusban induló szakaszában a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő vállalkozások találhatók a listán - tette közzé a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön terítésével megbízott Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
febr. 22
13:42
Utoljára 2019 nyarán került ilyen sokba a tankolás (Privátbankár)
A benzin literenként átlagban bruttó 6, míg a gázolaj 4 forinttal kerül többe szerdától.
febr. 22
13:54
Visszatér egy kedvenc: nagy lehetőség az ingatlanfelújítók számára (Piac és Profit)
Ismét lehet pályázni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kamatmentes lakossági energiahatékonysági hitelprogramjának forrásaira, hétfőtől magánszemélyek igényelhetnek hitelt a Budapesten és Pest megyében található ingatlanok energetikai korszerűsítéséhez.
febr. 22
14:06
A kitartás és együttérzés fontosságára hívja fel a figyelmet az Allianz a Magyar Parasport Napján (ProfitLine)
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) idén két sportolót kért fel a Magyar Parasport Napja nagykövetének ebben az esztendőben. Ez alkalommal két Európa-bajnok asztaliteniszező vállalta el ezt a nemes feladatot: Póta Georgina, kétszeres Eb-győztes és Szvitacs Alexa, aki 2019-ben a paraasztalitenisz Eb-n szerzett aranyérmet.
febr. 22
14:06
Szavaztak a kijárási tilalom eltörléséről: több jogot kaphatnak a beoltottak? (Pénzcentrum)
Az emberek döntő többsége, 10-ből több mint 8-an fokozatosan enyhítenék a koronavírus-korlátozásokat Magyarországon. Ezzel párhuzamosan a legtöbben, szintén az emberek 70-80 százaléka elsőként a 20:00 óra után kijárási korlátozást
febr. 22
14:06
Itt a tőzsdei összeomlás? Kezdenek összeállni a csillagok (Portfolio)
Cathie Wood, a 2020-ban kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó ARK Invest befektetési cég vezére a CNBC műsorában szerepelt nemrég, a guru többek között a meredeken emelkedő reálkamatokra figyelmeztetett. Szerinte rövidesen félelem hathatja majd át a piacokat, ennek következményei alól egyáltalán nem fognak kibújni az ARK Invest alapjai sem, ahogy az
febr. 22
14:06
Az MFB meghirdette, mely cégek igényelhetik a nulla százalékos hitelt az első szakaszban (Növekedés)
A kormánydöntés értelmében a Gazdaság újraindítási akcióterv részeként a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bonyolítja le a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogramot, melynek első szakasza a COVID-19 járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett vállalkozások számára nyújt segítséget - olvasható a MFB sajtóközleményében.
febr. 22
14:12
Eurostat: csökkent a mélyszegénységben élők száma Magyarországon (Infostart)
A legrosszabbak közül tíz év alatt az első tízbe került az ország - hívta fel a figyelmet az EMMI államtitkára, Fülöp Attila.
febr. 22
14:18
Egyre több guru beszél a várható tőzsdei esésről (Portfolio)
Cathie Wood, a 2020-ban kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó ARK Invest befektetési cég vezére a CNBC műsorában szerepelt nemrég, a guru többek között a meredeken emelkedő reálkamatokra figyelmeztetett. Szerinte rövidesen félelem hathatja majd át a piacokat, ennek következményei alól egyáltalán nem fognak kibújni az ARK Invest alapjai sem, ahogy az
febr. 22
14:18
Nincs megállás, tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak! (Agroinform)
A benzin és a gázolaj is drágulni fog.
febr. 22
14:24
Nagyot lazítottak a karanténon Németországban (Menedzsment Fórum)
Több mint két hónap járványügyi kényszerszünet után mától ismét fogadják a gyerekeket az óvodák és az általános iskolák Németország nagy részén.
febr. 22
14:24
Tízmilliós gyorshitel: EU-pénzből megy és két újabb kört javasolnak, további kedvezményezettekkel (Infostart)
Az MFB meghirdette, mely vállalkozások igényelhetik a nulla százalékos hitelt a program első szakaszában.
febr. 22
14:24
Új felsőoktatási finanszírozási struktúra jön szeptembertől (Portfolio)
Szeptembertől új, három pillérre épülő finanszírozási struktúrát vezet be a kormány a magyar felsőoktatásban, amely figyelembe veszi a felsőoktatási tevékenység különbségeit - mondta az innovációs és technológiai miniszter egy CT-átadáson hétfőn Üllőn.
febr. 22
14:30
Egyre több guru beszél a következő nagy tőzsdei esésről (Portfolio)
Cathie Wood, a 2020-ban kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó ARK Invest befektetési cég vezére a CNBC műsorában szerepelt nemrég, a guru többek között a meredeken emelkedő reálkamatokra figyelmeztetett. Szerinte rövidesen félelem hathatja majd át a piacokat, ennek következményei alól egyáltalán nem fognak kibújni az ARK Invest alapjai sem, ahogy az
febr. 22
14:36
Neo, Vet, Aave, egyéb ígéretes heti lehetőségek / Kanadai Etf / Fed Btc vásárlás? / Nba Nft-k (Kripto Akadémia)
Természetesen ma is jelentkezik a LapSzemle, a Kripto Akadémia kripto média piaci körképe, hogy nemzetközi kitekintést is kaphassatok a piac eseményeire: Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go
febr. 22
14:36
Az MFB meghirdette, mely vállalkozások igényelhetik a nulla százalékos hitelt a program első szakaszában (ProfitLine)
A Kormány döntésének értelmében – a Gazdaság Újraindítási Akcióterv részeként - a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bonyolítja le a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramot, melynek első szakasza a Covid-19 járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett vállalkozások számára nyújt segítséget. Az MFB a program előkészítésében közreműködő in
febr. 22
14:48
Hitelminősítés érkezett a Glosterre (Portfolio)
A Gloster bejelentette, hogy a Scope Ratings hitelminősítő társaság előtt korábban indított eljárásának eredményeképp a társaság által kibocsátandó kötvény „B”, míg a társaság „B/Stabil” minősítést kapott. A Gloster a hitelminősítési eljárás alapján a Növekedési Kötvényprogram keretében nem bocsát ki kötvényt.
febr. 22
14:54
Végelszámolják Mészáros Lőrincék az Ákostól megvett I. kerületi éttermet (Menedzsment Fórum)
Alig egy évvel azután, hogy Mészáros Lőrinchez került Ákos egykori I.kerületi borozója és étterme, az új tulajdonosok megszüntetik a céget.
febr. 22
14:54
Éles figyelmeztetés Netanjahunak: megbukik a fauszti alku (Privátbankár)
Az izraeli politikai osztály fauszti alkuja az ultraortodoxokkal elképesztő hiba volt, az ország válaszúthoz érkezett. Egy tanulmány szerint Izrael „vallásos állam” felé halad, miközben a lakosság aggódik, hogy országuk „zsidó típusú Iránná” válik. Káncz Csaba jegyzete.
febr. 22
15:06
Matolcsy György: Észtország fejlődése tanulsággal szolgál (Demokrata)
Észtország rekordszintű fejlődésének sok olyan tanulsága van, amelyet Magyarországnak is érdemes figyelembe vennie – írta a jegybankelnök.
febr. 22
15:12
Matolcsy György elárulta, melyik "berepülő" mintát lehetne követni (Infostart)
Az MNB elnöke szerint innovációkra és világszínvonalú egyetemekre van szükség.
febr. 22
15:18
Müller Cecília: a brit koronavírus mellett más mutáns is megjelent Magyarországon (Portfolio)
Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján hivatalosan elismerte, hogy az eddig számontartott brit koronavírusmutáció mellett más mutáns is megjelent Magyarországon. Ennek két okból van nagy jelentősége, egyrészt az új variánsokról már tudjuk, sokkal fertőzőbbek és egyre többen kerülnek kórházba miattuk. Másrészt kérdéses, hogy a hazá
febr. 22
15:30
A vesztes háború után orosz segítségért fohászkodik Örményország (Portfolio)
Örményország szívesen venné a területén található orosz katonai bázis kiterjesztését, illetve orosz csapatok telepítését Azerbajdzsánnal közös határához a tavalyi hegyi-karabahi konfliktus nyomán - jelentette ki Vagarsak Arutjunján örmény védelmi miniszter hétfőn.
febr. 22
15:36
A horvát kormány a korlátozások újabb enyhítéséről dönthet (ProfitLine)
A horvát kormány a héten dönthet a korlátozások újabb enyhítéséről, amennyiben a járványügyi helyzet ezt megengedi - jelentette be Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület hétfői sajtótájékoztatóján.
febr. 22
15:42
Végre egy jó hír: nagyon bevált ez a két vakcina (Privátbankár)
Egy tanulmány szerint nagyon lecsökkentik a megbetegedések számát.
febr. 22
15:48
A számlanyitás is olyan egyszerűvé válik, mint egy szelfi (Infostart)
Néhány perc alatt bárki, bárhonnan, bármikor megnyithatja a bankszámláját, amihez azonnal használható digitális bankkártya is jár, ígéri a K&H.
febr. 22
15:48
Elképesztően hatékony a Pfizer és az AstraZeneca vakcinája - Jelentősen csökkentik a kórházi kezelések számát (Portfolio)
A skót kormány hétfőn ismertetett tanulmánya szerint meredeken csökkenti a koronavírus-fertőzés okozta, kórházi kezelést igénylő megbetegedések számát a Pfizer és a BioNTech, illetve az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinája.
febr. 22
15:50
Vlagymir Putyin vadászgépekkel és bombázókkal válaszol Joe Bidennek (Portfolio)
Joe Biden amerikai elnök B-1-es bombázókat vezényelt Norvégiába két hete; ezzel akart üzenni Vlagyimir Putyinnak arról, hogy Amerika mostantól „nem nézi tétlenül Oroszország tevékenységét.” Az üzenet minden jel szerint átment a Kreml felé: több hadgyakorlatot is indítottak vadászgépek és bombázók bevonásával az északi régió és Kalinyingrád körül. A
febr. 22
15:54
Egyre csúnyább, ami a kriptopiacon megy, nagyot esett a bitcoin árfolyama (Portfolio)
Az általánosan kedvezőtlen piaci hangulat mellett esik a bitcoin árfolyama is, több mint 8 százalékos mínuszban is járt a jegyzés azt követően, hogy tegnap még új csúcson járt az árfolyam, megközelítve a 60 ezer dollárt. Az látszik ma, hogy nem csak a bitcoin, hanem az azzal általában tandemben mozgó altcoinok árfolyama is jellemzően esik.
febr. 22
15:54
A virtuális térben zajlott a KSH által szervezett STAT WARS VII országos középiskolai statisztikai verseny döntője (Növekedés)
A Központi Statisztikai Hivatal – a korábbi évek hagyományait követve – a 2020/2021-es tanévben is versenyezni hívta a statisztika iránt érdeklődő középiskolai csapatokat. A STAT WARS elnevezésű versennyel a hivatal a statisztikai gondolkodásra, az ok-okozati összefüggések megtalálására helyezi a hangsúlyt, továbbá szeretné a diákok figyelmét ráirá
febr. 22
15:56
A horvát kormány a korlátozások újabb enyhítéséről dönthet (Portfolio)
A horvát kormány a héten dönthet a korlátozások újabb enyhítéséről, amennyiben a járványügyi helyzet ezt megengedi - jelentette be Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület hétfői sajtótájékoztatóján.
febr. 22
15:58
Újabb lépést tettek Hongkong beolvasztására (Portfolio)
„Hazafiaknak” kell betölteniük Hongkongban a fontosabb végrehajtói, igazságügyi, törvényhozói és hatósági szervek vezető pozícióit - jelentette ki Hszia Pao-lung, a kínai központi vezetés hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának vezetője hétfőn a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap tudósítása szerint.
febr. 22
16:00
Egyre csúnyább, ami a kriptopiacon megy, nagyot zuhant a bitcoin árfolyama (Portfolio)
Az általánosan kedvezőtlen piaci hangulat mellett esik a bitcoin árfolyama is, több mint 17 százalékos mínuszban is járt a jegyzés azt követően, hogy tegnap még új csúcson járt az árfolyam, megközelítve a 60 ezer dollárt. Az látszik ma, hogy nem csak a bitcoin, hanem az azzal általában tandemben mozgó altcoinok árfolyama is jellemzően esik.
febr. 22
16:06
Kína maradt a mikroprocesszorok legnagyobb felvevőpiaca (ProfitLine)
Kínában tavaly 143,3 milliárd dollár értékben adtak el a mikroprocesszorokat, ami 9 százalékkal több a megelőző évi 131,3 milliárd dollárnál, és ezzel az ázsiai ország megőrizte 2005 óta listavezető helyét a világon - áll az IC Insights piackutató honlapján.
febr. 22
16:06
Csak mérhető célok és környezetvédelmi szempontok mentén szabad elosztani a rengeteg EU-s pénzt (Portfolio)
Folyamatban van az uniós támogatások felhasználásának elveit és módjait tartalmazó kormányzati anyagok társadalmi egyeztetése. A vitához számos civil szervezet szólt hozzá. Két vendégszerzőnk, Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke és Domaniczky Orsolya, a 18 közép- és kelet-európai ország 53 civil szervezetét tömörítő CEEweb a Biológiai Sokfé
febr. 22
16:06
Részlegesen nyithatnak a gyógyfürdők márciusban (444.hu)
A járóbeteg szakellátáshoz kapcsolódó gyógyászati egységeket nyitják.
febr. 22
16:12
Nézd meg a nagy traktormárkák újdonságait – ezekről a gépekről érdemes tudni! (Agroinform)
Észak-Amerika legnagyobb mezőgazdasági szakkiállításáról hoztunk egy kis ízelítőt a gépes újdonságokból.
febr. 22
16:18
Nagyon hatékony a Pfizer és az AstraZeneca vakcinája (Menedzsment Fórum)
Ezt egy friss tanulmány állítja.
febr. 22
16:18
Matolcsy György szerint az észtektől nagyon sokat tanulhatna Magyarország (Portfolio)
Észtorság sikerének okait elemzi újabb cikkében Matolcsy György, a magyar jegybank elnöke. Matolcsy szerint sokat tanulhatnánk az észt példából, akik - adottságaik mellett - tudatos építkezéssel értek el gyors felzárkózást.
febr. 22
16:18
4 millió rágcsálót pusztítottak el a nálunk telelő fülesbaglyok (Agroinform)
Több mint 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarország mintegy 670 településének 911 helyszínén – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME) az MTI-vel.
febr. 22
16:18
Ötletes magyar startup nevelné pénzügyi tudatosságra a fiatalokat (Növekedés)
Hadilábon állnak a fiatalok a pénzügyi tudatossággal, de van megoldás – véli Kovács János, a Piggy Banx Kft. ügyvezetője. A fiatal fintech startup tavaly második helyezést ért el az MVM EDISON versenyen egyedi, virtuális malacperselyével, amely a tervek szerint játékosan vezetné rá a gyerekeket a takarékosságra és pénzügyi tudatosságra nevelné őket
febr. 22
16:24
Pillanatok alatt robbant be a magyar iskolákban is a koronavírus-járvány (Portfolio)
Két hét alatt megduplázódott azoknak az intézményeknek a száma, ahol kényszerszünetet vagy digitális oktatást rendeltek el a koronavírus-járvány miatt.
febr. 22
16:30
Mit ellenőriznek 2021-ben a fogyasztóvédelmi hatóságok? (Infostart)
Megjelent „az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2021. évi Fogyasztóvédelmi Hatósági Ellenőrzési és Vizsgálati Programja” című dokumentum.
febr. 22
16:36
TASZ: itt az egészségügyi jogviszonyról szóló kisokos (Menedzsment Fórum)
Február 28-ig írhatják alá az egészségügyi dolgozók az új, úgynevezett szolgálati munkaszerződést. A jelenlegi szabályozás szerint az 2021. március 1-jétől lép érvénybe, így annak, aki nem írja alá a szerződést, a hónap végén automatikusan megszűnik a munkaviszonya. A Társaság a Szabadságjogokért Jogvédő Civil Szervezet (TASZ) összeszedett szinte m

Keresés