2021. február 8. hétfő

febr. 8
12:24
Extra adót kér a Tesco - Persze nem magának (Portfolio)
A Tesco vezérigazgatója, Ken Murphy is csatlakozott többek között az Asdához és a Waterstoneshoz a fizikai értékesítési egységekkel rendelkező kiskereskedelmi cégek adózásával foglalkozó témában, levelükben arra kérték a brit kancellárt, hogy biztosítsa számukra az egyenlő versenyfeltételeket az online versenytársakkal szemben – példaként az Amazon
febr. 8
12:26
Visszafordíthatatlan károkat okozhat a lengyel bírósági reform az uniós biztos aggodalmai szerint (Portfolio)
Egyre nagyobb veszélyben a lengyel igazságügyi rendszer, és visszafordíthatatlan következményekkel járhat annak átalakítása - fejezte ki aggodalmát Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős biztosa hétfőn.
febr. 8
12:30
Jól indította az évet az államháztartás, persze a tavalyi számok után nem volt nehéz (Privátbankár)
Az idei évet is alapvetően befolyásolják a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, áll a pénzügyminisztérium hétfőn kiadott közleményében. Mint írják a kormány célja, hogy a magyar gazdaságot a járvány visszaszorítását követően mielőbb újraindítsa. Ehhez kulcsfontosságú a vállalkozások támogatása, a kormány ezért a beruházás-ösztönzési programok, az
febr. 8
12:30
Nem remekel változatlanul a külkereskedelem (TőzsdeFórum)
Az export 18, az import 14%-kal csökkent novemberhez képest.
febr. 8
12:36
Hatékony eszköz lesz a vállalkozásokat segítő új kamatmentes hitel (ProfitLine)
Az MFB Pontok hálózatának egy részét működtető, az OTP Bank által vezetett hitelintézeti konzorcium üdvözli a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön kialakításáról szóló hírt. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által heteken belül kidolgozandó konstrukciót igyekeznek majd a lehető legrövidebb idő alatt biztosítani az MFB Pontok hálózatában, ezzel is se
febr. 8
12:42
Napelemekkel gyártják az ammóniát (Alternatív Energia)
Az Új-Dél-Wales-i és a Sydney Egyetem tudósai áttörést értek el a zöld ammónia előállításában.
febr. 8
12:48
Mi van itt? Az új árpa drágább, mint az új búza (Mezőhír)
Árpát kellett volna vetni, nem búzát?
febr. 8
12:48
Munkagépek: ideje készülni az új mezőgazdasági szezonra! (GépMax)
Ekék, emelők, talajművelő és vetőgépek: indul a szezon, ideje felkészíteni a „vasakat”!
febr. 8
12:54
Szigorú, de lyukas a kormányzati állatvédelem-kérdőív (Agrárágazat)
Kutyaviadal, petárda, kínzás és haszonállatok – mondja el a véleményét!
febr. 8
13:00
Bejelentették: indul a 60 év alattiak oltása Magyarországon (Portfolio)
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján György István államtitkár beszélt arról, hogy a megérkezett AstraZeneca vakcinákkal megkezdődik a 60 év alattiak, krónikus betegségben küzdők oltása is.
febr. 8
13:06
Növelte befektetési volumenét a tagállamokban a Nemzetközi Beruházási Bank (Menedzsment Fórum)
Növelte befektetéseit a tagállamokban a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank (NBB): a teljes portfólió elérte az 1077,8 millió eurót, és további 400 millió euró kihelyezése folyamatban volt 2020 végén; a bruttó hitelportfólió egy év alatt 27 százalékkal nőtt, míg az összesített beruházások megközelítették az egymilliárd eurót - közölte a
febr. 8
13:06
Háromszázmillió forint fölött az itthon kiszabott Gdpr bírságok összege (ProfitLine)
A hatálybalépés óta, 2020 végéig összesen több, mint negyedmilliárd euró, mintegy 90 milliárd forint Gdpr bírságot vetettek ki az unió tagállamaiban, friss statisztikák szerint. Magyarországon ez az összeg meghaladta a 300 millió forintot. A hatályos adatvédelmi szabályoknak való megfelelés szinte lehetetlen hatékony informatikai megoldások nélkül.
febr. 8
13:06
Áldás vagy átok a nők kedvezményes nyugdíja? - Nem mindenkinek éri meg élni ezzel a lehetőséggel (Portfolio)
Bejárta a sajtót a hír, hogy idén is folytatódik a Nők40, vagyis azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, elmehetnek nyugdíjba a korhatáruk betöltése előtt is.
febr. 8
13:06
Musk egy twitjével meg tudja mozgatni a piacot (FinTechRadar)
Könnyebb lenne komolyan venni a tőzsdét, ha egy rossz poén után nem lőne ki a Mars felé a részvényárfolyam.
febr. 8
13:06
Sokmilliárdos tőkebevonásra készül a 4iG (MMonline)
A 4iG Nyrt. 15 milliárd forintos kötvénykibocsátásra készül, amit saját forrásainak felhasználásával magyarországi és régiós akvizíciók finanszírozására tervez fordítani. A 4iG teljesítette a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjában előírt feltételeket – írja az MTI a társaság közlése alapján. A jegybank megbízásából a vizsgálatot a Scope
febr. 8
13:12
Könyvajánló: Akarod tudni, hol van elásva a pénz? (Agroinform)
Az a mezőgazdasági vállalkozó, aki a szükségesnél több üzemanyagot, munkaidőt, inputanyagot használ fel, a földeken hagyja a jövedelmének egy részét!
febr. 8
13:14
Felfüggesztettet kapott a férfi, aki vascsővel verte agyon a saját kutyáját (Agroinform)
Olyan súlyosan bántalmazta kutyáját, hogy az állat elpusztult.
febr. 8
13:18
Növelte befektetési volumenét Magyarországon is az orosz Nemzetközi Beruházási Bank (Privátbankár)
Növelte befektetéseit a tagállamokban a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank (NBB): a teljes portfólió elérte az 1077,8 millió eurót, és további 400 millió euró kihelyezése folyamatban volt 2020 végén; a bruttó hitelportfólió egy év alatt 27 százalékkal nőtt, míg az összesített beruházások megközelítették az egymilliárd eurót - közölte a
febr. 8
13:18
Óriási az igény a használt mezőgazdasági gépekre (Agroinform)
Több mint 10 éve hirdet az Agroinform.hu-n partnerünk, a használt gépek forgalmazásával foglalkozó Egyedi Gépker Kft. – Molnár Zsoltot kérdeztük az elmúlt évek mezőgazdasági gépforgalmazással kapcsolatos tapasztalatairól, és hogy mi a siker titka.
febr. 8
13:24
Müller Cecília: nem oltanak itthon krónikus betegeket az orosz vakcinával (Portfolio)
Egy sor fontos információ hangzott ma el az operatív törzs tájékoztatóján, köztük az is, hogy a Szputnyik-V vakcinával egyelőre nem oltják itthon a krónikus betegségben szenvedőket.
febr. 8
13:24
Mbappé sprinterként is bajnok lenne (Márkamonitor)
Elképesztő gól született az Olympique Marseille és a Paris-Saint-Germain vasárnap esti bajnokiján. A Ligue 1 klasszikusának számító összecsapáson a vendég fővárosiak 2:0 arányban győzték le ősi riválisukat, amelynek a szurkolói már egyébként is komolyan nehezményezik kedvenceik gyenge teljesítményét.    A Real Madriddal többszörösen hírbe hozott Ky
febr. 8
13:30
Jelentősen nőtt a távmunkában dolgozók aránya (MMonline)
Decemberben már a munkavállalók 16 százaléka dolgozott távmunkában a GKI Zrt. felmérése szerint. Jelentősen nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya is. A GKI Zrt. egy 1000 fős reprezentatív felmérést végzett annak érdekében, hogy megtudja hogyan változtatták meg a novemberben bevezetett szigorítások a foglalkoztatást. Elsődleges hatásként
febr. 8
13:36
Regionális központokat nyit az EY Magyarországon (ProfitLine)
Debrecenben nyitja meg első regionális irodáját az EY, amit hamarosan egy újabb kirendeltség is követ. A bővülésnek köszönhetően a BIG4 cégek közül egyedüliként az EY lesz jelen három irodával hazánkban.
febr. 8
13:42
Indul a 60 év alatti krónikus betegek oltása (Menedzsment Fórum)
A szombaton érkezett AstraZeneca vakcinákkal.
febr. 8
13:42
Ezért szeretjük az Ftx-et (Kripto Akadémia)
A két évvel ezelőtti indulását követően az FTX szinte azonnal a kripto piac egyik meghatározó szereplőjévé vált. A gyors siker részben az alapító csapat hírnevének volt köszönhető, az oldal mögött ugyanis az egyik legismertebb és legsikeresebb trader csoport, az Alameda…
febr. 8
13:42
Megmenekültek a budapesti vendéglátóhelyek: ilyen támogatásokra számíthatnak (Pénzcentrum)
Újraindítási csomaggal készül a fővárosi önkormányzat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítése utáni időszakra, ezzel segítve a budapesti vendéglátóipart. Gy. Németh Erzsébet (DK) humán területekért
febr. 8
13:48
Az agrárfejlesztések éve lehet 2021 (Agroinform)
A járvány okozta válságban idén is fontos lesz a hazai élelmiszertermelés, a Közös Agrárpolitika átmeneti időszakában pedig változatlanul lesz lehetőség fejlesztésekre, beruházásokra.
febr. 8
13:54
Áder: meghatározó ügy lehet a klímaváltozás elleni küzdelem az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az Egyesült Államok új elnökének klímapolitikájáról és a klímaváltozás elleni lehetséges lépésekről beszélgetett Bartus Gábor környezetgazdásszal Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
febr. 8
14:00
A Tesla másfél milliárd dollár értékű bitcoint vásárolt (Kripto Akadémia)
A Tesla másfél milliárd dollár értékű bitcoint vásárolt, derült ki néhány perccel ezelőtt a vállalat által benyújtott pénzügyi jelentésből. A hivatalos dokumentum az amerikai tőzsdefelügyelet oldalán is megtekinthető. A Tesla a vállalati készpénz tartalékainak diverzifikálása miatt döntött úgy, hogy más…
febr. 8
14:00
Egyre nagyobb a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank (Portfolio)
Növelte befektetéseit a tagállamokban a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank (NBB): a teljes portfólió elérte az 1077,8 millió eurót, és további 400 millió euró kihelyezése folyamatban volt 2020 végén; a bruttó hitelportfólió egy év alatt 27 százalékkal nőtt, míg az összesített beruházások megközelítették az egymilliárd eurót - közölte a
febr. 8
14:00
Kitart az élen Denzel Washington filmje (MMonline)
Denzel Washington Ördög a részletekben című thrillerje megőrizte vezető helyét az amerikai kasszasikerlista élén a hétvégén. Az viszont sokat elárul a mozis helyzetről, hogy a krimire, amelyben Washington egy sorozatgyilkos után nyomoz, péntektől vasárnapig 2,1 millió dollárért (621 millió forint) váltottak jegyet az észak-amerikai mozinézők. A két
febr. 8
14:06
Megépül az M100 gyorsforgalmi út Esztergom irányába (Portfolio)
Megépül az M100 gyorsforgalmi út, ezzel "régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek" - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a hivatalos Facebook oldalán.
febr. 8
14:12
Hamarosan elérhető az új vállalkozásfejlesztési támogatás! (Agroinform)
Kezdetét veszi a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus, amely során a kis- és középvállalkozásokat támogató gazdasági intézkedés keretén belül számos pályázati kiírás jelenik meg.
febr. 8
14:18
Újranyitási csomagot hirdetett a Főváros a vendéglátósoknak (Portfolio)
Karácsony Gergely egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy egyre nagyobb az érthető türelmetlenség a lezárások miatt. A szigorú intézkedések, jóllehet szükségesek a járvány terjedésének megfékezése érdekében, de komplett iparágakat tesznek tönkre.Ennek érdekében több megoldási javaslatot is felvázolt a Fővárosi Önkormányzat.
febr. 8
14:18
A Drehert is megihlette a Valentin-nap (MMonline)
Valentin-napra hangolódva online kampányt indít a Dreher Gold, melynek célja, hogy megmutassa, nem kell feltétlenül ragaszkodni a klasszikus köszöntésekhez, van más módja is annak, hogy kifejezzük magunkat. Bár itthon nem mindenki tart Valentin-napot, de az tény, hogy sokak számára ez egy fontos nap. 2021-ben a Dreher arra szeretné felhívni a figy
febr. 8
14:24
Oltás: újabb információk derültek ki a mai operatív törzsön (Piac és Profit)
Többek között az, hogy elindul a 60 évnél fiatalabb krónikus betegek oltása.
febr. 8
14:24
Folytatódik az őrület, új csúcsra repült a bitcoin (Portfolio)
Nagyon komoly rali folyik a kriptodevizák piacán, az egyik legjelentősebb emelkedést a legnagyobb piaci kapitalizációval bíró bitcoinnál láthatjuk, de több devizánál is 6 százalék fölötti pluszokat figyelhetünk meg. A mai kilövéssel új történelmi csúcsra tört a bitcoin árfolyama.
febr. 8
14:26
Törökországban épít gyárat egy magyar egészségipari vállalat (Piac és Profit)
A beruházáshoz a magyar kormány 480 millió forintos támogatást biztosít.
febr. 8
14:30
Bitcoint vett a Tesla, felrobbant az árfolyam (Portfolio)
Új történelmi csúcsra emelkedett ma a bitcoin árfolyama, miután kiderült, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt a kriptodevizából, ráadásul azt is bejelentette a vállalat, hogy hamarosan elfogadja majd a bitcoint fizetőeszközként, vagyis akár az amerikai vállalat autóit is meg lehet majd vásárolni kriptodevizával. A bitcoin jó úton hal
febr. 8
14:30
Segítséget kapnak az autósok: kötelező biztosítás árindexet készített a jegybank (Bank360 blog)
Új kötelező felelősségbiztosítási árindexet vezet be a Magyar Nemzeti Bank: tavaly 44 523 forint volt a biztosítások átlagdíja. A negyedévente frissülő mutató alapján könnyebben cserélhetjük olcsóbbra a drága biztosítást.
febr. 8
14:32
Itt a nagy bejelentés! – Megépül az M0 nyugati szektora, csak kicsit máshogy (Portfolio)
A Budapestet körülölelő M0 autóút régóta hiányzó nyugati szakasza lényegében megépül, de nem a budai hegyekben, hanem egy kicsit távolabb, a Bicskétől Esztergomig vezető M100-as gyorsforgalmi útként – derül ki egy hétfői kormányzati bejelentésből. Az M100-as megépülése után az M0 körgyűrűnek már csak az északi szelete fog hiányozni, ami egy másfél
febr. 8
14:34
Koronavírus: enyhítenek az osztrákok, most már fodrászhoz is lehet menni (Portfolio)
Hétfőn enyhítette Ausztria a koronavírus miatt érvényben lévő korlátozásokat, többek között a kijárási korlátozás időszakát is csökkentették - írja a CNN.
febr. 8
14:36
Nem szűnik meg, csak átalakul az értékbecslői szakma (ProfitLine)
A Pénzügyminisztérium rendeletmódosításának értelmében a jövőben lehetségessé válik a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslés, de a lakásérték 80 százaléka helyett annak 60 százalékáig lehet majd eladósodni vele. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy egyelőre csak Bu
febr. 8
14:36
Szlávik: ezért nem lehet még enyhíteni a koronavírus-korlátozásokon (Portfolio)
Szlávik János a kormány Facebook-oldalán posztolt videóban beszélt arról, milyen veszélyei vannak a korlátozások feloldásának addig, amíg nincs elegendő vakcina.
febr. 8
14:36
A pandémia nyertesei - csak minden 8-ik agrárcéget érintette a járvány (KKV Magazin)
Az agrárium tavalyi évének megkerülhetetlen része volt a koronavírus-járvány. Az idei évben a mezőgazdaságot egyrészt továbbra is a vírushelyzet, másrészt a Közös Agrárpolitika átmeneti időszaka fogja meghatározni. A válság nyomán idén is kulcsfontosságú lesz a hazai élelmiszertermelés, a Közös Agrárpolitika átmeneti időszakában pedig változatlan f
febr. 8
14:42
Kevesebb volt a baleset tavaly, mégis megnőtt a kötelező díja (Menedzsment Fórum)
Az MNB új KGFB-indexe szerint tavaly a személyautók átlagdíja 9 százalékkal, 44 523 forintra nőtt. Ugyanakkor az emelés mögött nem állt a korábban megszokott ok, hiszen a járvány miatt lecsökkent forgalom, kevesebb baleset volt.
febr. 8
14:42
Mentőcsomag a terézvárosi vendéglősöknek: lépett a kerületi polgármester (Portfolio)
A VI. kerületi polgármester, Soproni Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy mentőcsomagot nyújtanak a kerületi vendéglátósoknak, mert nem szeretnék, hogy lehúzott rolók és bedeszkázott üzletek várják az újranyitás időszakát. A csomag nemcsak a kormány által is bejelentett önkormányzati és állami ingatlanok bérleti díj mentességét, hanem többek
febr. 8
14:42
Kezdődnek a mezőgazdasági munkák – drágul a gázolaj (Agroinform)
Szerdától jelentősen emelkedik a benzin és a gázolaj átlagára.
febr. 8
15:06
Romániában a lakosság több mint fele beoltatná magát (ProfitLine)
Romániában egy friss felmérés szerint a lakosság több mint 55 százaléka beoltatná magát az idén koronavírus ellen, a megkérdezettek csaknem 40 százaléka pedig nem, a többiek még nem döntöttek, vagy nem válaszoltak.
febr. 8
15:06
Cégeladások, felvásárlások: mélyrepülés után erős fellendülés – érdemes-e céget eladni 2021-ben? (Portfolio)
2020-ban a cégeladások, felvásárlások és összeolvadások piaca (M&A) a világjárvány következtében globálisan visszaesett az előző évhez képest – ahogy sok más szektor is. Az első féléves adatok összeomlást mutattak, ám amint az első sokk után bízni kezdtek a befektetők abban, hogy a világ talán még nem ér véget most, és a szereplők is alkalmazkodtak

Keresés