Mi lenne, ha kapnánk egy újabb szabadnapot a héten? Ez az a kérdés, ami régóta foglalkoztatja az embereket, de a nagy technológiai fejlődés ellenére mégsem igazán csökkennek a munkaóráink. A történelem viszont szolgáltat egy nagyon tanulságos esetet ezen a téren: az Egyesült Királyságban volt egy olyan átmeneti időszak, amikor országos szinten beve
Bár 2010 óta nagymértékben csökkent a számuk, még mindig sok a tragikus következményekkel járó munkahelyi baleset az építőiparban. A munkavédelmi hatóság ezért idén is a szektor célzott ellenőrzését tervezi - mondta Bodó Sándor.
Legalább 50 etiópiai katona vesztette életét szudáni erőkkel való összecsapásokban, amelyek a két ország közötti határ mentén található, vitatott hovatartozású térségben alakultak ki - közölték pénteken a szudáni hadsereg forrásai.
A vállalatvezetők 92 százalékánál még soha nem merült fel az értékesítés lehetősége, pedig sokszor a cég jövőjének biztosítása a tét – derült ki a Budapest Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Mikor utalják át a 2021 évi második, február havi nyugdíjat azoknak a nyugdíj jogosultaknak a bankszámlájára akik banki átutalással kérték azt? És mikorra várhatják a nyugdíjat azok a nyugdíjasok, akik postai úton kapják azt?
Az Olasz Testvérek nem szavaz bizalmat Mario Draghi közgazdász alakuló kormányának, de támogatja az országot segítő sürgős döntéseket - közölte pénteken Giorgia Meloni, a párt elnöke a megbízott miniszterelnökkel tartott egyeztetés után.
Meghaladta a 450 ezret a koronavírus okozta halálesetek száma az Egyesült Államokban - jelentette be csütörtökön az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC). Igazgatója szerint veszélyes lehet a vasárnapi Super Bowl.
A Wizz Air a nyári szezonban jelentős fellendülésre számít, és abban bízik, hogy kapacitásának kihasználtsága az idén meg fogja haladni a tavalyi 80 százalékot - közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel ahhoz kapcsolódva, hogy már foglalhatók a 2021/22-es téli menetrendjében szereplő utak.
Oroszországban 5,2 százalékra gyorsult az infláció januárban az egy évvel korábbi 4,9 százalékról - közölte az orosz statisztikai hivatal pénteken, egy héttel a jegybank kamatdöntése előtt.
Minden jogi alapot nélkülöző lépés volt kiutasítani európai diplomatákat Oroszországból, és a döntés ismét megmutatta, hogy "nagyon távol áll a jogállamiságtól" mindaz, ami Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyében zajlik Oroszországban - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben, röviddel az után, hogy az orosz külügyminisztérium
Nem zavarta a piros lámpa, nyíl egyenesen hajtott bele a kanyarodó troliba egy sofőr a Hungária körúton. Szerencsére komolyabban nem sérült meg senki. Egyáltalán nem izgatta a videón szereplő sötét színű autóst a már hosszú
A vállalatvezetők 92 százalékánál még soha nem merült fel az értékesítés lehetősége, pedig sokszor a cég jövőjének biztosítása a tét – derült ki a Budapest Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából. A tulajdonosok úgy gondolják, hogy könnyedén találnának vevőt a vállalkozásra, annak ellenére, hogy jelentős részüknek nincs pontos képe arról, hogy m
Dánia befejezte a bundájukért tenyésztett több mint 15 millió nyérc leölését a kormány novemberi rendelete alapján, miután az állományban a koronavírus különböző mutációit mutatták ki - közölte pénteken a dán állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hivatal.
Háttérbe vonultak a befektetők, alig történt valami a budapesti tőzsdén, ez akár baljós jel is lehet. Európában vegyesen zártak a tőzsdék, Amerikában kisebb erősödést láttunk.
A koronavírus brit mutációja gyorsan elterjedt Szlovákiában, már ez tehető felelőssége az új koronavírus-megbetegedések döntő többségéért. A brit mutáns sokkal fertőzőbb, mint a korábban terjedő vírusvariáns.
A koronavírus elleni oltóanyag nem politikai, hanem biztonsági kérdés, így a vakcina származási helye sem tehető politikai kérdéssé - hangoztatta Andrej Babis cseh kormányfő pénteken Budapesten, miután Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt.
A koronavírus elleni oltóanyag szétosztásához több mint ezer aktív szolgálatban lévő amerikai katona bevetését hagyta jóvá pénteken az amerikai védelmi minisztérium. Andy Slavitt, az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának rangidős tanácsadója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az első kontingens tíz napon belül érkezik meg a járvány
A Wizz Air a nyári szezonban jelentős fellendülésre számít, és abban bízik, hogy kapacitásának kihasználtsága az idén meg fogja haladni a tavalyi 80 százalékot - közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel ahhoz kapcsolódva, hogy már foglalhatók a 2021/22-es téli menetrendjében szereplő utak.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta a Spar Free From bio hamburger zsemle 2 db 125 g megnevezésű terméket szezámmag etilén-oxid szennyezettség miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A belga kormány pénteken bejelentette, hogy enyhíti a koronavírus-járvány terjedését lassító korlátozásokat, jövő hét szombattól kinyithatnak a fodrászatok, illetve valamivel előbb az állatkertek, a vidámparkok és a kempingek is.
Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pénteken megvédték az koronavírus-elleni oltóanyagok európai beszerzési stratégiáját, amelyet egyre több tagállamban bírálnak a rendelkezésre álló adagok elégtelensége miatt.
Eredményesen küzd a járványhelyzetben nyerészkedőkkel a fogyasztóvédelem: a honlapján vakcina előregisztrációs lehetőséget hirdető vállalkozás hatósági kötelezésre egyértelművé tette, hogy magáncég. Egy másik esetben a védekezésre
Dánia, Ausztria, Csehország és Görögország kormányfője az amerikai Johnson and Johnson gyógyszergyár vakcinájának beszerzésére szólította fel az Európai Uniót pénteken.
Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pénteken megvédték az koronavírus-elleni oltóanyagok európai beszerzési stratégiáját, amelyet egyre több tagállamban bírálnak a rendelkezésre álló adagok elégtelensége miatt.
Hétfőn váltak nyilvánossá az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. A dokumentumokból számos meglepő és érdekes dologra derülhet fény, ha kicsit alaposabban megnézzük azokat. A hét videójában ezúttal kollégáink mesélnek arról, mi olvasható ki a vagyonnyilatkozatokból.
Magyarországon tavaly decemberben a nettó áramfogyasztás 2,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a gázfogyasztás az előző évhez hasonlóan alakult - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) pénteken az MTI-vel.
Portugáliában pénteken a koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 750 ezret, a kórházak intenzív osztályai megteltek, most először ápolnak ezekben több mint 900 beteget a közegészségügyi intézet adatai szerint.
Spanyolországban csak 55 év alatti felnőttek kaphatják meg az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni vakcináját - határozott a spanyol egészségügyi minisztérium pénteken.
Két kockázattal kevesebb: véget ért az amerikai elnökválasztás miatti bizonytalanság és a járványhelyzetnek is látják a végét a befektetők. Mindez kedvező hangulatot teremt a piacokon - derül ki a K&H alapok kezelőjének összeállításából.
A Nemzetközi Valutaalap vezetője pénteken azt mondta, hogy az Egyesült Államok a csődhullám és a munkanélküliség növekedésének veszélyét kockáztatja, ha nem tartja fenn a járvány végéig a fiskális támogatást - írja a Reuters.
A demokraták egyedül is készek elfogadni a koronavírus járvány okozta válság enyhítésére szolgáló gazdaságösztönző csomagot, de a kétpárti megállapodást részesítenék előnyben - mondta pénteki, a Fehér Házban elmondott beszédében az amerikai elnök.
A tavalyi negyedik negyedévben már több mint a harmadára nőtt a részarányuk az EU-ban forgalomba helyezett új modellek között az ACEA, az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének csütörtökön publikált jelentése alapján.
Az online boltok és hasonló weboldalak átvilágításának legfrissebb eredményeit tartalmazó jelentés szerint számos olyan weboldal érhető el a világhálón, amelyek tartalma sérti az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályokat.
Az ELKH SZTAKI is részt vesz a HydroCobotics nevű projektben, melynek célja egy hidropónián alapuló, környezetbarát, automatizált növénytermesztési eljárás kidolgozása.
Napelempark épül a Veszprém megyei Öskün, a 20 hektáron létrejövő beruházás mintegy 4 milliárd forintba kerül - közölte Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke az alapkőletétel alkalmából tartott sajtótájékoztatón pénteken Öskün.