A BÉT Legek „Növekedési Kötvényprogram kibocsátói díjat” érdemelte ki 2020-as teljesítményével az Alteo Nyrt. Az újgenerációs energetikai szolgáltató- és kereskedőtársaság, amelynek részvényei a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában forognak, tavaly a Covid-19 dacára is az év egyik meghatározó vállalati sztorijának számított Magyarországon.
A többségében állami tulajdonban lévő Petrobras részvényei hatalmasat zakóztak tegnap, miután az ország populista elnöke, Jair Bolsonaro bejelentette, hogy lecseréli a cég vezérigazgatóját egy nyugalmazott tábornokra, mivel drágának találta az üzemanyagok árát, és az sem tetszett neki, hogy otthonról dolgozott a CEO. A politikai jellegű döntésnek a
Idén is közzétette ellenőrzési tervét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyből kiderül, mely területekre fókuszál vizsgálatai során. Továbbra is kiemelt figyelem hárul majd az e-kereskedelmi szektorra, valamint fokozott cél a bujtatott
A Monetáris Tanács ülése után kiadott közleményből egyebek mellett arra lehet következtetni, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) belátható időn belül nem hajt végre kamatcsökkentést.
A Monetáris Tanács ülése után kiadott közleményből egyebek mellett arra lehet következtetni, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) belátható időn belül nem hajt végre kamatcsökkentést.
A német Munich Re leányvállalata az amerikai kormány szankcióitól való félelem közepette úgy döntött, hogy nem biztosítja az Oroszországból Európába tartó Északi Áramlat 2 vezetéket.
Tovább ütik ma a Teslát a befektetők az általánosan rossz részvénypiaci hangulat mellett, jelenleg több mint 6 százalékos mínuszban jár az árfolyam, és ahogy az lenni szokott, a Tesla esése magával rántotta a többi elektromosautó-gyártót is, szektorszinten is komoly esésről beszélhetünk.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tegnap tette közzé, hogy első körben mely vállalkozók igényelhetnek akár 10 millió forintos kölcsönt, kamatmentesen. A pontosító kérdéseinkre adott válaszokból az is kiderül, a TEÁOR-számokra vonatkozó kikötést hogyan kell értelmezni és kötve van-e árbevétel-minimumhoz az igénylés.
Január végéig mindenkinek meg kellett kapnia a 2020-as évre vonatkozó bankszámla-díjkimutatását, ami látványosan megmutatja, mennyit költöttünk bankolásra tavaly. A Bankmonitor.hu-hoz érkező kérdések alapján azonban úgy tűnik, sokaknak
A Bitfinex és a Tether megegyezett a New York-i ügyészséggel, amivel pont került a 2019 óta húzódó vitás ügyre. A megegyezés keretében a Bitfinex és a Tether beleegyezett, hogy 18,5 millió dolláros bírságot fizetnek a bíróságnak. Emelett a két cég…
A tegnapi gyenge teljesítmény után ma is folytatódik a technológiai részvények vesszőfutása, a Facebook kivételével valamennyi nagyobb vállalat papírja lejjebb került a nyitást követően. Az eladások mögött az elmúlt időszakban felerősödött inflációs aggodalmak állnak, így a befektetők igyekeznek már most profitot realizálni a magasabb értékeltségű
A Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte a hazai tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek 2020 díjátadó gálát. Az online formátumban zajló díjátadó keretében a BÉT többek között olyan, kiemelt presztízzsel bíró elismeréseket adott át, mint az év legnagyobb forgalmú részvén
Idén is közzétette ellenőrzési tervét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyből kiderül, mely területekre fókuszál vizsgálatai során. Továbbra is kiemelt figyelem hárul majd az e-kereskedelmi szektorra, valamint fokozott cél a bujtatott foglalkoztatás feltárása. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy előtérbe kerül a határon átnyúló adókedvezmé
Tíz év alatt nagyot nőtt Magyarországon az átlagbér és a medián bér is - jelentősen javuló kereseti statisztikáról számolt be az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese kedden.
Új funkciókkal bővült a Futár, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) utazástervező alkalmazása. Ha például egy jármű dugóban áll, bizonytalan érkezését külön színnel jelzik.
Január 1-jétől a nyugdíjasok számára is elérhető a gyermekek után igényelhető CSOK támogatás, és a kedvezményes lakáshitelt is ugyanolyan feltételekkel vehetik igénybe, mint a fiatalabb igénylők. A feltételekről, szabályokról és a szükséges iratokról a Bank360.hu készített összeállítást.
Az Istenhegyi Magánklinika megvásárolja a Telki Kórház Kft. 100%-át - jelentette be a vevő fél. A Lantos Csaba érdekeltségi körébe tartozó Telki Kórház Kft. működtetése 2021. március 1-én kerül át a Kollár Mihály vezette, Rudas László érdekeltségébe tartozó Istenhegyi Magánklinika Zrt. hatáskörébe.
Diákszámlával rendelkező ügyfelek körében készült felmérése szerint a legtöbben a felsőoktatási tanulmányok megkezdése miatt nyitottak bankszámlát, a választáskor pedig sokat számított, a szüleik hol bankolnak - ezen belül is főként
Három napos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta
Háromnapos egyeztetést folytat Orbán Viktor egészségügyi szakemberekkel a járványkezeléssel és az újranyitással kapcsolatosan – jelentette be a miniszterelnök Facebook-oldalán. Alapvetően hűteni igyekezett az újranyitással kapcsolatos felfokozott várakozásokat. Arról is beszélt, hogy akkor lehet majd újranyitni, ha magasabb lesz a beoltottak száma.
A Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte a hazai tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek 2020 díjátadó gálát. Az online formátumban zajló díjátadó keretében a BÉT többek között olyan, kiemelt presztízzsel bíró elismeréseket adott át, mint az év legnagyobb forgalmú részvén
Kiugróan sok gyermekpornográf tartalmat jelentettek 2020-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline (forróvonal) használatával, de az adathalász-kísérletek
Az év utolsó hónapjában és az újév legelején az egészségügyi intézmények tartozását illetően még éreztette a hatását a karácsonyi ajándékba kapott 44,8 milliárd forintos tartozáskiegyenlítés, de a legfrissebb, január havi kórházi adósságokat böngészve látható, hogy ismét elindult felfelé az adósságspirál. Az év eleji 8,1 milliárdról 19,4 milli
Csaknem 30 ezer szerződés mellett több mint 640 milliárd forintot helyeztek ki mikro- és kisvállalkozásoknak a Széchényi Kártya Program keretében - mondta a Kavosz Zrtvezérigazgatója
Február 25-én, csütörtökön jár le a 4 milliárd forint alatti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások iparűzési adókedvezmény igénylési határideje – figyelmeztet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik). A kamara azt javasolja a budapesti vállalkozóknak, vegyék igénybe a kedvezményt. Ugyanakkor rövidesen 75 millió forint kezdő saját
A gazdasági fellendülés továbbra sem egyenletes és még korántsem teljes; a kamatlábak a nullához közeli szinten maradnak, és a Fed addig folytatja eszközvásárlásait a jelenlegi árfolyamon, amíg "jelentős további előrelépés" nem történik a maximális foglalkoztatás és az árstabilitás elérése érdekében - mondta Jerome Powell az amerikai jegybank szere
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 512,04 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 42 945,11 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztetést küldött hat európai uniós tagállamnak - köztük Magyarországnak is -, mivel a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott, a határok átlépésére vonatkozó szigorú korlátozásaik alááshatják a schengeni térségen belüli szabad mozgást - erősítette meg kedden Christian Wigand, a brüsszeli testület ille
A Graphisoft Park SE ingatlanbefektetési társaság 2020-ban 4,43 millió euró nettó nyereséget ért el, mintegy 230 ezer euróval magasabbat a tervezettnél, ugyanakkor a profit az előző évitől mintegy 510 ezer euróval marad el, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.
A Szent János Kórház közbeszerzést írt ki aneszteziológiai és intenzív terápiás szolgáltatásra, amely hátterében két dolog állhat: a harmadik hullám miatt fellépő munkaerőhiány, vagy az a tény, hogy az év elején megkezdődött a közel ötven épületből álló intézmény teljes megújulási folyamata 150 ezer négyzetméteren.
Az Európai Bizottság a csütörtökön kezdődő, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón javasolni fogja a koronavírus új variánsai ellen hatékony és biztonságos oltóanyagok uniós szintű engedélyezési eljárásának felgyorsítását - közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa az uniós tagországok általános u
A KriptoSuli ebben a leckében bemutatja, hogy miért átverés a Pi Network: Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőinktől: https://kriptoakademia
Kézhez kapták a magyar orvosok az új munkaszerződésüket. A Magyar Orvosi Kamara szerint több orvos is elégedetlen egyes feltételekkel, erről nyílt levélben adtak tájékoztatást az országos kórházfőigazgatónak.