Megállapodás született Iránnal a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül szabadon beutazhatnak az országba - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Teheránban.
Kitiltják a brit turistákat Franciaországból az extrém gyorsan terjedő omikronos esetek miatt, szombattól csak nyomós indokkal lehet beutazni az Egyesült Királyságból Franciaországba – írja a Sky News.
Néhány kevés számú kivételtől eltekintve egyes bevásárlóközpontokban szerződéses kötelezettség miatt a legnagyobb üzletláncok üzletei december 24-én 12 óráig fogadják majd a vásárlókat. Egyes iparcikk kereskedelmi áruházak az érintett napon nem is nyitnak ki.
A Clio kétségtelenül a reklámszakma és a szórakoztatóipar lehető legmagasabb elismerése, olyannyira, hogy még egy Mad Men-epizód is szólt róla. A ViacomCBS kreatív csapata idén lényegében a hollywoodi reklámgyártókkal, ügynökségeivel és stúdióival mérte össze erejét. A 2021-es Clio Entertainment Awards öt elismerésben is részesítette a vállalat köz
A tegnap kiadott Magyar Közlöny szerint 2022 január 1-ével lép hatályba az úgynevezett üvegkapu rendelet, mely az építőipari foglalkoztatás fehérítését szolgálja. A rendelet értelmében a 2022. január 1-ét követően induló építkezéseken az építőipari cégeknek vállalniuk kell azt a feltételt, hogy naprakészen rögzítik és nyilvántartják az építési terü
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves statisztikai jelentése a hazai e-mobilitásról. A hivatal adatai szerint 45 százalékkal nőtt a nyilvánosan elérhető elektromos töltőberendezések száma a második negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. 2021. április-június hónapokban 2248 MWh ára
Megállapodás született Iránnal a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül szabadon beutazhatnak az országba - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Teheránban.
Komoly IT-felhasználói felkészületlenség és hanyagság tükrözi az alkalmazottak hozzáállását a vállalati rendszerekhez - derül ki a kibervédelmi képzéseket szervező KnowBe4 friss felméréséből. Az 1000 amerikai kis- és középvállalati munkavállaló bevonásával készített kutatás alapján, az alkalmazottak jelentős része szerint nem jár fenyegetéssel a cé
Lezárult a tranzakció, amelynek keretében a svájci központú európai energiavállalat, a MET Csoport egy 60 megawattos szélerőmű 100 százalékos tulajdonrészét vásárolta meg a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttól. Ezzel a felvásárlással a MET bulgáriai szélerőmű-kapacitása 102 MW-ra bővült – áll a cégcsoport közleményében.
Jövőre jóval magasabb lesz az infláció és alacsonyabb a gazdasági növekedés annál, mint amit még az ősz elején várhattunk - fest borúsabb képet a magyar gazdasági kilátásokról a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése. Ugyanakkor a jegybank szerint minden gyorsan jóra fordul.
A Delta Technologies 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. 511 millió forintot meghaladó, 100 százalék intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesül az IFKA - Korszerű vállalati technológiai mintaprogram révén. A hazai – elsősorban gyártó és logisztikai – vállalkozások célzott fejlesztését, digitális felkészültségén
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a múlt hetinél 30 bázisponttal magasabb, 3,60 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön - derül ki a jegybank honlapján.
Azonnali hatállyal leállítja állampapír-vásárlási programját az MNB – jelentette be kedden a Monetáris Tanács. A lépésre az utóbbi hetek visszafogott piaci jelenléte után már számítani lehetett. A program másfél éve alatt a magyar államadósság közel tíz százaléka került a jegybank tulajdonába, és valószínűleg jó darabig még ott is marad, hiszen az
Átalakulóban van a hazai lízingpiac, hosszú távon az operatívlízing-jellegű finanszírozás kerül előtérbe, amikor az adott eszköz gazdaságos üzemeltetése a cél, a futamidő végén az ügyfél a terméket lecseréli, és egy új eszközt kezd el használni. Ráadásul a lízingcégeknek egyre több szolgáltatást kell nyújtaniuk az életben maradáshoz – mondta a Port
A Bien.hu életmódmagazin értékesítésével bővíti online portfólióját 2022. január elsejétől az Atmedia. Az egyedi tartalomra épülő online magazin 12 éve van jelen a hazai médiapiacon, és legfőbb célcsoportja az életstílusukat tudatosan formáló női olvasók. A Bien.hu nő magazin 2009 novemberében egyszemélyes blogként indult hobbiprojektkét, ma már mi
Lazít a járványügyi intézkedéseken Szlovákia, holnaptól csak este 8 és reggel 5 között lesz érvényben kijárási korlátozás – írja az Infostart. Eduard Heger kormányfő támogatja a kötelező oltás bevezetését, „Az irány adott, mi pedig követjük” – mondta el arra a kérdésre válaszolva, hogy szorgalmazni fogja-e a kötelező oltást.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a múlt hetinél 30 bázisponttal magasabb, 3,60 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön – derül ki a jegybank honlapjáról.
Bár 2021 ismét egy kihívásokkal teli év volt, az irány nem változott sem az Allianz Hungária, sem a hazai biztosítási piac résztvevői számára, a tempó azonban még gyorsabb lett. Az Allianz hamarosan a digitalizáció következő szakaszába lép
Lezárult a tranzakció, amelynek keretében a svájci központú európai energiavállalat, a MET Csoport egy 60 megawattos szélerőmű 100 százalékos tulajdonrészét vásárolta meg a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttól. Ezzel a felvásárlással a MET bulgáriai szélerőmű-kapacitása 102 MW-ra bővült.
Többek között robotcella, önjáró logisztikai robot, valamint egy mesterséges intelligenciával dolgozó képfeldolgozó fejlesztés is támogatást kapott egy mintaprogram révén.
Az Agrárminisztérium december 10-én közzétette az uniós Közös Agrárpolitika (Kap) 2023 és 2027 közötti időszakában tervezett agrár-élelmiszeripari támogatási intézkedéseit. A terv – mellyel kapcsolatban még online várják a véleményeket, javaslatokat – készítése széles körű társadalmi egyeztetés mentén történt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aktív
A járvány leginkább a turizmus-vendéglátás ágazatot sújtotta, a lezárások következtében a szektor jókora bevételtől esett el. Bár mind a szállásadók, mind az utazók részéről nagyon sok a bizonytalanság, néhány síparadicsom és egzotikus hely továbbra is várja a turistákat a téli szünetben. Mintegy 1780 milliárd euró lehet globális szinten az az össz
Az Országgyűlés által a héten elfogadott agrárgazdaságok átadásáról szóló jogszabály gördülékeny ügyintézést, általános jogutódlást és a gazdaságok működőképességének fenntartását biztosítja – közölte Nagy István agrárminiszter.
A földkárpótlási jogszabály elfogadásával megnyugtatóan rendeződhet a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet működési területén kárpótlásra váró személyek helyzete – közölte Nagy István agrárminiszter az új törvény parlamenti elfogadása kapcsán.
A kormány a járvány elleni sikeres védekezés érdekében újabb fél évre, 2022. június 18-ig meghosszabbította a járványügyi készültséget - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Elmaradt a várttól decemberben az euróövezet gazdasági teljesítményének erősödése, kilenc hónapja a legkisebb növekedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek előzetes értéke.
Megerősítette csütörtökön az MFB hosszú távú devizabetét-állományának és előresorolt kötelezettségeinek "Baa2" szintű - a magyar szuverén osztályzattal azonos - besorolását a Moody's Investors Service.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete nem érti, miért kell olyan statisztikai adatszolgáltatást nyújtaniuk a könyvelőknek, amelyek egyébként a NAV adataiból pontosan kinyerhetőek lennének.
A korábbi tartalmi együttműködések idén lejárnak, ezért a hírportál meghívásos pályázaton választja ki új partnereit a gazdasági és az ingatlan doboz üzemeltetéséhez. Az előbbi esetében még tart az ajánlattételi időszak, az utóbbinál viszont már lezajlott a pályáztatási folyamat, és kiválasztották az új tartalomszolgáltatót.
Új székházat építenek a Richter Gedeon Nyrt. telephelyén a főváros X. kerületében. A székházat a 2007-ben átadott Kémiai Kutató- és Irodaépület (KKI) melletti területen építik fel - írja a Magyar Építők.
Közeleg az év vége, ilyenkor sokan készítenek számvetést: a sikerekről, kudarcokról munkában és magánéletben egyaránt. Megszoktuk már, hogy a szociális elvárásrendszer körülöttünk sikerre, teljesítményre, pénzre alapozza a boldogságot, és az egyénnek állandóan azzal kell foglalkoznia, hogy ezeket kielégítse. De mindezeket lehámozva vajon mi az, ami
A Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma már elérte a kétszázat, a védjegyes termékeké pedig megközelítette az ötezret. A hazai termékek népszerűsítésére ez évben 35 áruházlánci akció jött létre. Idén először augusztusban megrendezték a Hazai Termékek Hónapját, valamint a védjegyhasználók és a kereskedők bevonásával jelenleg is tart az a ka
Hazai vállalatok külföldi piacra lépését támogató új pályázat nyílt Fit for Export néven másfél milliárd forintos kerettel - jelentette be a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) mai sajtótájékoztatóján.
A legnagyobb üzletláncok - Aldi, Auchan, Lidl, Penny Market, Spar, Tesco - üzletei néhány kivételtől eltekintve december 24-én 12 órakor zárnak be - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-vel.
Nem gyárt több A380-at az Airbus, az utolsó új gépeket a héten szállítják az Emiratesnek – írja a BBC Business. Az égi óriás, az Airbus A380 nem vonul teljesen vissza,
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy míg a delta inkább a tüdőre fókuszál, addig az omikron a hörgőkre. Ezért is terjed rohamosabban, mint a koronavírus előző mutánsai.
A második negyedév végén 1627 darab nyilvános, elektromos autókat kiszolgáló töltőállomás volt az országban, amelyek interaktív térkép formájában is megtekinthetők a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal oldalán - tájékoztatta a Mekh legfrissebb negyedéves statisztikai jelentésében csütörtökön az MTI-t.
Nem okoz kisebb kórházi terhelést az omikron, mint a korábbi vírusvariánsok, nem ez hozza el a megváltást a járványban. Gyorsabban terjed és nagy százalékban kikerüli a vakcinákat – írja a Népszava egy dán kutatásra hivatkozva.
Az MNB friss inflációs jelentése alapján a hazai infláció novemberben elérte a csúcsát, melyet követően fokozatosan csökken. Az infláció megugrásának 80 százalékáért külső hatások felelősök. A ciklikus tételeket kiszűrő maginfláció a jövő év közepére 6 százalékra emelkedik. Ezután a pénzpolitika szigorodásának és a globális ellátási láncok oldódásá