Nagy mértékben, a tavalyi 46 százalékról 34 százalékra csökkent a lejárt vállalatközi (B2B) számlatartozások állománya Magyarországon. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében.
A Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal nagyvállalatokkal, köztük a BMW Group Magyarországgal karöltve összefogott, hogy a körforgásos gazdaság kihívásaira válaszokat adó startupokkal közösen tegyenek lépéseket az élhetőbb bolygóért. A tavalyi, nagysikerű, globális vízválság problémájára megoldásokat hozó Aquathon innovációs ötletverseny után
Október után idén már másodszor nőtt az orosz feldolgozóipar teljesítménye novemberben, részben a termelés bővülésének, illetve a belföldi új megrendelések emelkedésének hatására.
A keddi erősödés után szerda reggel is „jó bőrben” kezdett a forint az euróval szemben, már 364 alatt járt a jegyzés. Azonban hamar kifulladt a menetelés, újra 365 fölé emelkedett az euró ára.
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden a kamatfolyosó két szélének emeléséről hozott jegybanki döntést követően, amely további mozgásteret teremtett a monetáris szigorításnak. Az eurót a kora reggeli 367,33 forint után 364,62 forinton jegyezték este hét órakor.
A Magyar Bankholding teljes tagbanki fiókhálózatában, az MKB Bank függő ügynökeként ezentúl a Budapest Bank és a Takarékbank fiókokban is elérhető az MKB Széchenyi Pihenőkártya – közölték.
Napi Jelentős forgalommal gyengült kedden a MOL, 2400 forint alá is benézett napon belül az árfolyam. Egyelőre a táguló háromszög alsó szárát teszteli a jegyzés, egyre inkább elszakadva a 2450 forintos kitörési szinttől. Ez nem túl pozitív fejlemény, de ahogy korábban említettük, a 200 napos mozgóátlag még támaszt jelent a napos grafikonon. Amennyi
A Goldman Sachs megnyitja a kapuit az adatvagyonához és a szoftvereszközeihez a hedge fund és vagyonkezelő ügyfelei előtt, egy olyan szolgáltatás segítségével, amit az Amazonnal közösen fejlesztettek. A felhőszolgáltatással az ügyfelek értékes időt spórolhatnak meg, és több időt fordíthatnak a kereskedésre. A közös projekt egy újabb állomása a tech
A 2022. évi nyugdíjmegállapítás esetén alkalmazandó valorizációs szorzók előreláthatóan 8 és fél százalékkal nőhetnek az idei szorzókhoz képest – írja a nyugdíjguru.
Napi Mínuszos nyitás után vezetett felfelé az OTP útja a tegnapi kereskedésben, érdemi forgalom mellett tudott mérsékelt pluszban zárni 17790 forintnál. Túlzott lelkesedés továbbra sem feltétlenül indokolt, fontos ellenállások várnak még a papírra, mielőtt újra az októberi szintek közelébe érhetne. Az MACD-nél alakuló szignál keresztezés jelezhet m
Elindult az HSBC, a Deutsche Bank és a Swiss Re együttműködésében egy új ESG adatplatform, amelyben az az újdonság, hogy ingyenessé teszi elérhetővé az adatokat mindenki számára – számol be a hírről a Reuters.
Napi Egy lépcsőfokot lejjebb lépett a Richter ismét a keddi kereskedésben. A 200 napos mozgóátlagnál nyitott az árfolyam, innen sikerült a 8550 forintos záró értékhez javítani. Jelentős változás a technikai képben nem következett be, a 20 és 50 napos mozgóátlag alá kerülés értékelhető csak negatívumként, de a papír kiemelt támaszai a 200 napos mozg
Napi Komolyabb lendületet nem hozott a hazai piacra a hétfői zöld gyertya, kedden a MOL és a Richter gyengülése ellensúlyozta az OTP emelkedését, így a mérleg végül a gyengülés irányába billent egy kis testű piros gyertyával. A korábban írtaknak megfelelően némi iránykeresés jellemezheti a BUX napos grafikonját rövidtávon, az 50600-53000 pontos tar
Ráharaptak a Zöld Otthon Program kedvezményes kamatú hitelére az ingatlant vásárlók és építők. A bankokhoz már az első hónapban annyi igénylés futott be, hogy ilyen ütemben fél év alatt elfogyhat a jegybank 200 milliárdos kerete. Sokan más lakáskölcsönnel együtt veszik fel a zöld hitelt, és akár az építési, vásárlási terveiket is módosítják ennek é
Az elmúlt egy évben sokat lehetett olvasni arról, hogy a koronavírus miatti kényszerhelyzet katalizátorként hatott a kkv-k működésének digitalizációjában és lendületet adott az egész szektor modernizációjához. A legfrissebb felmérés szerint azonban ezek a várakozások csak részben teljesültek, a fejlődés megtorpant, miközben jól látszik, hogy azok a
A Magyar Nemzet cikkére hivatkozva ismerteti a távirati iroda, hogy a Mikulás, a karácsonyi időszak, majd a szilveszter rendre az átlagosnál nagyobb forgalmat hoz az ajándékboltoknak, az édességkereskedőknek, a piacok árusainak.
Korábban soha nem látott mennyiségű premier-tartalommal készül a TV Paprika az idei adventi és a karácsonyi időszakra. A 40 órányi újdonság december elsejétől folyamatosan képernyőn lesz: az új ünnepi saját gyártású sorozatban hazai mesterszakács, cukrász és gasztroblogger is főz, míg Jamie Oliver és Nigella Lawson 2-2, Mary Berry 4 új műsorban lát
Karácsony előtti közös jótékonysági akcióra invitálja a vásárlókat a Budafoki élesztő gyártója a partner pékségek bevonásával. A vevők nemcsak a rászorulók ünnepi süteményeiről gondoskodhatnak, hanem azt is eldönthetik, melyik szervezet kapja meg az ajándékcsomagokat.
Enyhén csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben egy privát felmérés szerint, egyebek mellett a felszökött árak miatti, nyomott kereslet hatására.
Negatív tartományba fordult a JinkoSolar árfolyama kedden, miután a világ legnagyobb napelemgyártója a vártnál gyengébb negyedik negyedévéves iránymutatást közölt.
Új vezérigazgató-helyettes csatlakozik a CIG Pannóniához, aki a bankbiztosítási értékesítésért lesz felelős. Az új pozíció a Portfolio értékelése szerint a banki értékesítés további erősödését és a leendő szuperbankban mint értékesítési partnerben rejlő potenciált tükrözi.
Megugrott, 35,9 százalékkal nőtt az amerikai bankszektor teljes nyeresége a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor elmaradt a második negyedévvel összevetve.
Az év eleji emelés is nagyobb lehet és tavasszal is jöhet már egy visszamenőleges kompenzáció az elszabaduló infláció miatt. Az előrehozott emeléssel a kormány két legyet üt egy csapásra.
A Magyar Közlöny 217. számában megjelent az alkalmi munka éves időtartamának eltérő veszélyhelyzeti szabályairól szóló 651/2021. (XI. 30.) kormányrendelet.
Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul december 19-én a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban, ahol két külföldről hazatért műre, Schönberger Armand és Rippl-Rónai József egy-egy kiemelkedő festményére is
A rekord magas euró árfolyam és a szintén csúcsokat döntögető infláció azt eredményezte, hogy a legtöbb eladó halogatja, hogy piacra dobja ingatlanát. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta: a lakásárakban továbbra is egy lassú emelkedés érzékelhető és a támogatások mértéke még mindig magas, valamint hitelt is kedvező f
Közeledik az akár 2,9-11,3 millió forintos, 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást ígérő lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat december 6-án kezdődő első benyújtási szakasza, ezért az eddigi ajánlatkérések tapasztalatai alapján összeszedtük, a kiírás mely pontjai rejtik a leggyakoribb buktatókat és nehézségeket a pályázók
Az Fgsz Földgázszállító Zrt. és a NAV Fellebbviteli Igazgatósága közötti ügyben az Európai Unió Bírósága (EUB) döntése új lehetőségeket nyitott meg az elévült behajthatatlan követelések áfájának visszaigénylésére. A számos hazai vállalkozást nem várt bevétellel kecsegtető lehetőségek igénybevételéhez azonban két szoros – december eleji – jogvesztő
Az elmúlt 10 hónap során nagy hangsúlyt fektetünk a YouTube csatornánk felépítésére, több különböző műsorral is várjuk a kriptopénzek iránt érdeklődőket. Van, amelyik naponta, van, ami hetente jelentkezik, a közös pont azonban minden videónkban ugyanaz: mindent megteszünk, hogy izgalmas, informatív,…
A világpiaci kínálati hiány és a fokozott kereslet miatt októberben is rendkívül magasan mozogtak a gázárak Magyarországon is, és közben az elmúlt évek legmagasabb gázfogyasztását produkálta az ország a szokásosnál jelentősen hidegebb időjárás miatt – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal októberi földgázpiaci jelentéséből. E
A Magyar Bankholding teljes hálózatában, a Budapest Bankban, Takarékbankban és így persze az egykori takarékszövetkezeti fiókokban is elérhető az MKB Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya). Mint hangsúlyozták, ezzel a kisebb településeken élők is könnyen nyithatnak kártyaszámlát.
Vannak már arra utaló jelek, hogy a magyar koronavírus-járvány a tetőzés szakaszába lép. Azonban épp most kuszálták össze az adatokat, így rendkívül bizonytalanná vált a trendek felrajzolása.
Fej-fej mellett az Ötös- és a Hatoslottó főnyereménye. Utóbbi játék esetében különösen izgalmas, hogy a jackpot már csak hajszálnyira van a 2008-as, 2,958 milliárd forintos rekordjától, hiszen ezen a hétvégén már 2,74 milliárd forintot nyerhet az a szerencsés, aki jól tippeli meg a hat nyerőszámot.
Idén novemberben újabb 10 vállalat vette át az alapítók és az előző év nyerteseiből álló zsűritagok által odaítélt Üzleti Etikai Díjat. A 22. Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségen szép számmal jelen voltak az előző 21 év díjazott cégeinek vezetői, hogy ők is részesei lehessenek az idén díjat kapott cégek örömének. Velük immár 123 élő, működő […] A