Az elmúlt évtized legnagyobb növekedése várható Budapesten az online feladott álláshirdetések számában év végére. Az álláspiaci robbanás mellett ennek oka, hogy szinte már minden iparágban és beosztásban ebben a formában keresnek munkaerőt a cégek. A felfelé ívelő trendet összességében csupán a két, világméretű válság tudta megakasztani, míg az egy
Az MNB az átlátható és az ügyfélérdeket előtérbe helyező biztosítói kárrendezés támogatására vezetői körlevelet küldött az érintett biztosítóknak arról, hogy a piaci szereplők hogyan járjanak el a nem-élet biztosítási – leggyakrabban KGFB-balesetek utáni – személyi sérüléses károsultak esetében az őket illető biztosítási járadékok egy összegű megvá
Átadták csütörtökön a Pick Arénát, Szeged új multifunkciós sportcsarnokát, amely a januári magyar-szlovák közös rendezésű felnőtt férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszínéül szolgál majd.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fenntartóváltása, az új gazdálkodási modell bevezetése, azaz a teljesítményeken alapuló egyetemi finanszírozás lehetővé teszi az alapbér és a személyre szabott, teljesítményekhez kötött díjazások emelését.
Az idei harmadik negyedévben bekövetkezett lassulás ellenére és a még le nem zárt utolsó negyedévtől függetlenül máris kijelenthető, hogy 2021-ben rekord mértékben bővült a háztartási napelemes erőművek (HMKE-k) beépített teljesítménye és darabszáma.
Tősgyökeres zalai füvesasszony vagyok – kezdte bemutatkozását Wágenhoferné Pohl Magdolna, a Kakukkfű Porta megálmodója, a gyenesdiási vízimalom Herbáriumának működtetője. Mindent felkarol, ami gyógynövényekkel kapcsolatos, és a lehető legszélesebb körben megosztja a velük kapcsolatos ismereteket.
Agtech Summit: kiválasztásra került az év leginnovatívabb agrárstartupja. A címet idén a kultúrnövények és gyomnövények mesterséges intelligenciával támogatott felismerését segítő Proofminder kapta.
A héten közölt inflációs adat szerint a zöldségek és a gyümölcsök az átlagos fogyasztói árak növekedéshez képest jóval kisebb mértékben drágultak. Számos információ arra utal azonban, hogy ez csak időleges és komoly áremelkedés elé nézünk ezeknél a termékeknél is.
Egészen különleges napok ezek a magyarországi villamosenergia-felhasználás történelmében: csütörtökön ugyanis egymás után a harmadik napon dőlt meg az áramfogyasztási csúcs. Az egymást követő három napon bekövetkezett hármas csúcsdöntés az utóbbi éveket tekintve szinte biztosan példátlan, de egy időre valószínűleg vége szakad a sorozatnak.
A fehérorosz kormány december 6-án úgy döntött, hogy január 1-től kezdődően előreláthatólag 6 hónapig megtiltja több hús- és tejtermék, zöldségek, gyümölcsök és egyéb árucikkek importját.
Megnyitott a Culinaris új, prémium italokra specializálódott Wine&Spirit kiskereskedelmi egysége a Hegyvidék Bevásárlóközpontban. A budai üzlet különlegessége a nemzetközi és hazai prémium italkínálat legjavának értékesítése, a soft drinkektől egészen az olasz vagy dél-amerikai borokig. A tervek szerint a helyszín a jövő évben Culinaris delikátessz
Jövőre nem az lesz a kérdés, kell-e a vállalatoknak javítani a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) teljesítményükön, hanem hogy hogyan? Az ESG nem a felszínen ható márka-szépészeti eszköz, mint a CSR. A kozmetika helyett genetika kell, ami akkor lehet eredményes, ha a vállalat működésének minden elemét áthatva beépül a stratégiába és
Engedélyezte tegnap az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) az AstraZeneca antitestkoktélját gyenge immunrendszerű páciensek és olyanok számára, akiknél súlyos mellékhatásai voltak korábbi védőoltásoknak.
Míg szeptember elején valamivel több, mint 40 ezer ember várt műtétre Magyarországon, december elejére ez a szám felment 50 ezer fölé és Lénárd Rita belgyógyász, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint súlyos állapotromláshoz vezethet egy-egy elhalasztott műtét. Ezért az Inforádiónak adott nyilatkozatában két javaslatot is megfogalmazott, hogy hogy
Elkezdődött a karácsonyi visszaszámlálás. A legtöbben valószínűleg még keressük a tökéletes ajánlatokat, a vírushelyzet alakulása miatt pedig egyre nagyobb arányban döntünk az online vásárlás mellett. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a webes vásárlás is tartogat veszélyeket.
A kora reggeli jegyzésekhez képest vegyesen mozgott a forint árolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök este a bankközi piacon: az euróval és a frankkal szemben erősödött, a dollárral összevetve ugyanakkor gyengült.
Sokkal kevesebben kerülnek arányaiban kórházba a koronavírus-fertőzés miatt most Dél-Afrikában, mint a járvány előző hullámainak kezdeti szakaszában - derül ki a Reuters csütörtök esti híréből. Ez megerősíti azt a képet, hogy bár az omikron-variáns sokkal fertőzőbb még a deltánál is, de közben kevesebb esetben okoz súlyos lefolyást. Ebben persze az
Csütörtökön továbbra is borult marad az ég, csak késő estétől nyugaton kezdődhet némi szakadozás. Nyugat felől folyamatosan gyengül, szűnik a csapadék, és egyre inkább északkelet felé vonul.
A YouTube bejelentette, hogy megszünteti a videók alatti dislike-számlálót. A nemtetszésünket ugyan továbbra is ki tudjuk fejezni egyetlen gomb megnyomásával, de azt, hogy mennyi dislike érkezett egy adott videóra, csak a feltöltő fogja látni. Ezzel a lépéssel a videómegosztó valóban csak a trollokkal szembeni fellépését kívánja nyomatékosítani, va
Miután a JAS Budapest Zrt. áramkereskedési üzletága ellehetetlenült és végső menedékest kellett kijelölni, december 9-én csütörtök este azt jelentette be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), hogy december 17-től 90 napra felfüggeszti a cég földgáz-kereskedelmi működési engedélyét is. Az érintett ügyfelek földgáz-ellátását dece
Az OECD-ben befejeződött az Eurázsiai Gazdasági Unió szakmai értékelése, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal vezető szakértőként vett részt. Az Oecd ülésén Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke képviselte a nemzeti versenyhatóságot és fogalmazott meg ajánlásokat az értékelési folyamat tapasztalatai alapján.
A tagállamok szuverenitásának megtartása mellett az európai szuverenitást is erősíteni kell, hogy az EU önállóan is képes legyen fellépni a világban és közben meg kell reformálni a menekültügyi kihívások miatt a schengeni övezetre vonatkozó szabályokat – többek között ezt a két nagy tervet vázolta fel ma Emmanuel Macron francia elnök a 2022 első fé
Miután kiderült, hogy gigantikus volt az államháztartás hiánya novemberben és eldőlt, hogy idén már biztosan nem kapja meg a költségvetés Brüsszelből helyreállítási program 326 milliárd forintos előlegét, azt jelentette be csütörtök esti közleményében a Pénzügyminisztérium, hogy 350 milliárd forintnyi beruházást elhalaszt a kormány azért, hogy pótl
Az előzetes adatok szerint a keddi csúcs után szerdán ismét megdőlt az áramfogyasztási rekord Magyarországon - tette közzé a honlapján csütörtökön a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir).
Orbán Viktor hétfői bejelentésével összhangban a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a magasabb 2022. januári nyugdíjemelést.
Januártól duplájára, hatezer forintról 12 ezer forintra emelkedik a babakötvény után járó állami támogatás - ismertette a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.
Bár gyakran a kis országokat tartják adóparadicsomoknak, illetve pénzmosásra alkalmas helyeknek, de "az amerikai rendszerben vannak törvénytelenül szerzett hatalmas pénzek" - fogalmazott csütörtökön Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter.
Októberben is folytatódott a német áruforgalmi külkereskedelmi többlet csökkenése, miközben az import rekordnagyságúra emelkedett a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Egyelőre nem tudni, hogy kell-e új oltóanyagot kifejleszteni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre a kórokozó omikron nevű változata miatt - mondta a német BioNTech vezetője egy csütörtöki interjúban.