A két település korábban arról állapodott meg az akkor még fideszes vezetésű Dunaújvárossal, hogy az iváncsai és a rácalmási ipari parkban keletkező iparűzési adó egy részét átküldi a városnak a csatorna- és vízhálózat használatáért cserébe. Azért lett volna ez fontos az azóta már jobbikos vezetésűvé vált Dunaújvárosnak, mert a két települést a kor
A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde közös tulajdonában lévő Keler Központi Értéktár Zrt. (Keler), – amely egyetlen magyarországi központi értéktárként biztosítja a hazai tőkepiac háttérrendszerének működését – az előző hétvégén sikeresen élesítette új értékpapír-kiegyenlítési rendszerét.
Nemrég az OTP Lakóingatlan Értéktérképe alapján részletesen bemutattuk a lakásárak országos szintjeit a járásoktól kezdve a megyeszékhelyeken át Budapest irányítószámkörzeteiig. Ezúttal az árak változására helyezzük a hangsúlyt és azt nézzük meg, hogy az ország, valamint a főváros egyes részein mi történt a lakásárakkal 2020 óta. Bár az ország legn
A virtuális SIM kártya első körben a szolgáltató közép- és nagyvállalati ügyfelei számára lesz elérhető, a kisvállalati és lakossági ügyfelek pedig már a jövő év első felében igénybe vehetik a szolgáltatást.
Megszámoltad már, hogy naponta hányszor pörgeted végig a Facebook – vagy Instagram hírfolyamod? Kétségtelen, hogy a közösségi oldalak mindennapjaink részévé váltak. Valaki innen informálódik, mások szórakozás miatt használják, azonban a social platformokat marketing szempontok szerint is lehet (sőt, szükséges is) használni. Hogy mennyire kezelik ha
Az árakat rövid távon letörő ügyeskedők valójában nem segítik, hogy tartósan csökkenjenek az árak, miközben a disztribútorokon akkora a kockázat, amit kénytelenek beárazni. A patikák közben a saját, meglehetősen magas, akár 2000 forint feletti árrésüket védik.
A jelenleginél legalább 25-30 százalékponttal nagyobb arányban kell feldolgozni a magyar agrártermékeket ahhoz, hogy az élelmiszer-gazdaság nemzetgazdasági súlya és nemzetközi versenyképessége jelentős mértékben erősödjön, és csökkenjenek az árak kilengéséből adódó termelői kockázatok.
Az amerikai szenátus leszavazta Joe Biden amerikai elnök korábbi rendeletét, amely kötelezővé tette volna a 100 főnél nagyobb vállalatok alkalmazottainak a koronavírus elleni védőoltás felvételét vagy a folyamatos, heti tesztelést - jelentette a The Washington Times csütörtökön.
Még a főpolgármester fizetését is megemelnék a fideszesek, csak éppen a polgármesteri illetményemelések fedezetét a nehéz helyzetben lévő önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk.
Kevesen tudják, hogy az a 2017 óta élvezett jog, hogy bármely EU-országban hazai tarifák szerint használhatja mindenki a mobiltelefonját, nem örök életre szól, hanem jövő nyáron megújításra szorul, ellenkező esetben visszatérhet a 2017 előtti roamingdíjak világa.
A fenyőfák árának idei adventre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban: a vevők 54 százaléka továbbra is nordmann fenyő iránt érdeklődik - derül ki Agroinform.hu felméréséből. A válaszadók 26 százaléka 7-10 ezer, további 23 százaléka 10 ezer forintnál is magasabb összegből tervezi beszerezni a karácsonyfát.E
A paradicsom barna termésráncosodást okozó ToBrfv károsító terjedése valós veszély Magyarországon is, idén 4 különböző helyen mutatták ki a jelentős gazdasági kárt okozó vírust. A fertőzés elleni védekezés csak hatékony prevenciós intézkedésekkel valósítható meg, ezért a Nébih felhívja a paradicsomtermesztő gazdák figyelmét az önellenőrzésen alapul
A város lakóinak minden igényét kielégítő, ötezer fős befogadóképességű multifunkcionális sportcsarnok létesült Nagykanizsán. A központ az akadálymentes kialakítás és a fenntarthatóság jegyében épült fel. Így megvalósult az első olyan épület Magyarországon, amely egy hatékony térlefedést biztosító acélszerkezeti megoldást alkalmaz, így két kereszti
Miközben emberek milliárdjai viccelődnek a Facebook metaverzumról szóló terveivel, valódi emberek dollár milliókat (és hamarosan milliárdokat) költenek valódi pénzben képzeletbeli tárgyak megvásárlására. Ahogy Alkesh Shah, a BofA munkatársa írja, a metaverzumban a föld (és jacht) vásárlások felgyorsulnak, ahogy a blokklánc-alapú alkalmazások és az
A mezőgazdaságot nem egyenletesen növekvő jövedelmezőség, ezzel szemben az élelmiszeripart stabilan stagnáló jövedelmezőség jellemzi, a kiskereskedelem stabilan növekvő pályán van és egyre komolyabb profitot képes előállítani abból, amit számára az értéklánc biztosít - mondta a Portfolio Agrárszektor 2021 konferencián Hollósi Dávid. A Takarékbank Z
A hagyományteremtő szándékkal indított, az Ideális Nap nevet viselő online esemény keretében jelentette be Handl Tamara, a Turbó Diétát forgalmazó Idealbody Kft. sales és marketing vezetője, hogy a 17 éves márka IdealBody néven folytatja tovább termékei forgalmazását.Az IdealBody Kft. 2004-ben az elsők között jelent meg Magyarországon az akkor még
Új szolgáltatást indított a T-Systems Magyarország a kibertámadások szakszerű és gyors elhárítására. Az infokommunikációs szolgáltató az egyre komolyabb károkat okozó incidensek tapasztalatai nyomán döntött egy olyan szolgáltatás bevezetése mellett, amely szerződéssel, illetve saját incidenskezelő csapattal nem rendelkező vállalatoknak, szervezetek
December 1-jéig összesen 293 újságíró volt börtönben, míg tavaly 280 főt tartottak fogva a világon. 24 fő halt meg úgy, hogy gyaníthatóan munkájáért ölték meg.
Az elmúlt napokban két budapesti bevásárlóközpont, a Mammut és az Arena Mall is újra elnyerte a Safe Asset Group svéd szakmai szervezet biztonságos kereskedelmi létesítményeknek odaítélt Covid-megfelelőségi Tanúsítványát.
A korábban ónos eső miatt kiadott riasztásokat mérsékelte, a havazás miatt viszont két megyében másodfokúra emelte figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kora délután.
Gyorsan növekszik a magyar e-kereskedelem, és jelenleg az 53. legnagyobb e-kereskedelmi piac a világon, de az EU átlaghoz képest még van hova fejlődnie. A cseh és lengyel mintákat nézve 2-3-szor több webshopot is elbírhat a magyar piac. Kétségtelen, hogy a COVID-19 járvány egyik hozadéka az online kereskedelem fellendülése, szakértők szerint 3 évet
A MOK elnöke arról beszélt a Magyar Tudományos Akadémia konferenciáján: sajnos meg van az esély arra, hogy az állami egészségügy és a magánegészségügy kettészakadhat, ha az állami egészségügy egyre rosszabb szegényellátássá romlik, a tehetősebbek pedig egyre inkább a magán egészségügyet veszik igénybe.
A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés* szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan, gyors és költséghatékony újrahasznosításra. Ezzel szemben a Z generáció 4
Az új lakások piacán már évek óta problémát okoznak az elővásárlási szerződések körüli feszültségek - csúszó átadások, megemelt árak, szerződésbe foglaltaktól eltérő méret, vagy kialakítás. A feszültségek általában a vevő, az eladó és a kivitelező között húzódnak, a fő problémát pedig látszólag a tágan értelmezett vis maior kikötések okozzák a szer
Az elmúlt két évtized lakáspiaci robbanása"egyenlőtlen, meg nem érdemelt és megadózatlan" vagyonnövekedést generált Nagy Britanniában, írja a Financial Times egy új kutatásra hivatkozva. A tanulmány szerint a vagyonnövekedés rendkívül egyenlőtlenül oszlott el az emberek között és elsősorban a gazdagok, az idősek és a londoniak profitáltak belőle.
Fésős András Kelj fel és járj címmel készülő, apa-fia drámájának 450 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága.A film szereplőválogatása már elkezdődött, a forgatás jövő év elején indul – írja az MTI.A Kelj fel és járj főhőse egy karizmatikus, ötvenes tűzoltó, Félix, aki napról napra hoz