2021. december 24. péntek

dec. 24
12:03
Az omikron-hatás: sorra törlik járataikat a légitársaságok szenteste előtt (vg.hu)
Nyolcvannégy járatát törölte a Wizz Air, Ciprusba, Olaszországba, Törökországba és Norvégiába is korlátozottan indít gépet.
dec. 24
12:09
Népszavazás: eddig az aláírások közel egynegyedét gyűjtötte össze az ellenzék (Menedzsment Fórum)
Csütörtök estig több mint 45 ezret. Január közepéig kell összejönnie 200 ezernek.
dec. 24
12:18
Szunyókálás Micimackó ágyában, a Százholdas Pagonyban (Magyar Mezőgazdaság)
Ha Micimackó rajongó volt gyermekkorában és a minden vágya az volt, hogy eltöltsön egy kis időt a szeretett mackó házában, akkor most itt a lehetőség az álom valóra váltására.
dec. 24
12:33
Egyetlen főváros tartotta a lépést a budapesti lakásárak duplázódásával (Piac és Profit)
A budapesti ingatlanpiacon 2013 óta megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást produkálta. A KPMG által vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, pozsonyi és zágrábi szinteket, de messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól. Ami jó a lakástula
dec. 24
12:35
Ezt is a pandémia gyorsította fel: jobban figyelnek a nagy cégek a dolgozóik fizikai és mentális egészségére (Piac és Profit)
A járványhelyzet alatt is folyamatosan dübörgő gyárakban már rövidtávon is jelentkezett a munkaerőhiány, ami a piaci előrejelzések szerint a következő években is állandósulni látszik. A probléma megoldásához nagyban hozzájárulnak a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó HR szolgáltatók is, akik felé folyamatosan egyre nagyobb igényt tá
dec. 24
12:39
Szétrohadóban az orosz űrprogram, már Putyin barátja sem tűnik érinthetetlennek (Privátbankár)
Régi dicsőségéből él a Roszkoszmosz, a rubelmilliárdok ellenére sehogy sem haladnak az új fejlesztések, a beszállítók pedig nem teljesítenek. A helyzet olyan súlyos, hogy egy nyugati cégen múlik, egyáltalán repülhetnek-e az orosz űrhajók, miközben az űrügynökség néhány éven belül a Holdra menne a még nem létező eszközeivel. A problémák akár a Roszk
dec. 24
12:39
Nem sajnáljuk a pénzt az egészséges életmódra (vg.hu)
A fogyasztók továbbra is többet kívánnak költeni olyan termékekre és szolgáltatásokra, amelyek javítják az egészségüket, a fittségüket, a táplálkozásukat, a megjelenésüket vagy az alvásukat. Ha máshol nem lehet, akkor az otthonukban.
dec. 24
12:45
Sok magányos ember hívja a lelkisegélyt az ünnepek alatt (ProfitLine)
Sok magányos ember hívja a lelkisegélyt az ünnepek alatt - mondta a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
dec. 24
12:57
Érdemi felülvizsgálat nélkül is adtak ki tanúsítványt (Agrárágazat)
Amikor precíziós mezőgazdaságról beszélünk, egy permetező megfelelő szórásképpel az egyik alapkövetelmény.
dec. 24
13:09
Kábítószerből többet találtak, mint hamis Fradi-sálból (vg.hu)
A sporteseményeken lefoglalt tárgyakat elkobozták.
dec. 24
13:33
Folytatja a száguldást a török líra (vg.hu)
Rátett még egy lapáttal pénteken is a török líra, elérve minden idők legnagyobb héten belüli erősödését.
dec. 24
13:39
Közel 6 milliós végkielégítéssel ülhet át Novák Katalin az elnöki székbe (Menedzsment Fórum)
Ez az összeg felel meg ugyanis a politikus háromhavi illetményének.
dec. 24
13:51
Megroppantotta az autókölcsönzőket a karácsonyi roham (vg.hu)
Extrém magas árakkal és nevetségesen szűk kínálattal szembesülnek a tengerentúlon az autóbérlők. A nagy cégek képtelenek voltak a járvány után újratelepíteni a flottájukat, pedig már márkakereskedőktől is vásárolnak.
dec. 24
13:53
Nem telik nyugodtan az ünnep az ukránoknál, sok haláleset okoz a delta mutánsa (vg.hu)
Ez az alvariáns fertőzőbb a delta többi változatánál, és súlyos, sok esetben halálhoz vezető szövődményeket okoz.
dec. 24
13:57
Nem telik nyugodtan az ünnep az ukránoknál, sok halálesetet okoz a delta mutánsa (vg.hu)
Ez az alvariáns fertőzőbb a delta többi változatánál, és súlyos, sok esetben halálhoz vezető szövődményeket okoz.
dec. 24
14:09
Tradíciók, fenyő és csomagolópapír (Mezőhír)
A magyarokra nem jellemző a pazarlás.
dec. 24
14:15
Boris Johnson szerint a vakcina is lehet karácsonyi ajándék (vg.hu)
A brit miniszterelnök szerint sokkal jobb lesz az idei ünnep, mint a tavalyi volt.
dec. 24
14:21
Mostantól ingyenes a parkolás ezekben a kerületekben, városokban: jó hír az autósoknak (Pénzcentrum)
Budapesten és több vidéki településen is ingyenes a parkolás a legtöbb közterületen az ünnepi időszakban.
dec. 24
14:24
Boszorkányt űz és megakadályozza a csontritkulást – együnk sok mákot! (Magyar Mezőgazdaság)
A karácsonyi asztal elmaradhatatlan étele a mákos guba és a mákos beigli – és bár a Papaver somniferum hazai termelésének a világ előállításának csak 5-6 százaléka, ezzel mégis komoly tényezőnek számítunk. Hát még ha többet fogyasztanánk belőle! A mákfogyasztással ugyanis megelőzhető, sőt vissza is fordítható a csontritkulás.
dec. 24
14:27
Duda Ernő: kőkorszaki oltást fog gyártani Magyarország (Portfolio)
A debreceni gyár nagyon jó lesz arra, hogy az eddig ismert védőoltásoknak egy részét, meg a Covid elleni első generációs vakcinákat előállítsuk, de egy messenger alapú vakcinát előállító gyár alkalmas lenne, hogy a következő hullámok ellen azonnali védőoltást tudjunk készíteni hónapokon belül - mondta Duda Ernő virológus-immunológus a Magyar Naranc
dec. 24
14:51
Lecsapott a Google-ra az orosz bíróság (vg.hu)
Oroszországi éves bevételének körülbelül 8 százalékát szednék be a Google-tól.
dec. 24
14:54
Albániában is bevásárol a 4iG (TőzsdeFórum)
Megállapodást kötött az albán ONE Telecommunications megvásárlásáról a 4iG Nyrt. A vállalat 1,36 millió előfizetőjével Albánia második, és egyben leggyorsabban növekvő mobilszolgáltatója.
dec. 24
14:56
A Bankszövetség nem támogatja a kamatstopot (TőzsdeFórum)
A Magyar Bankszövetség nem támogatja a kamatok ideiglenes fixálását a magyar bankszektor kárára azon ügyfeleknél, akik többszöri felhívás ellenére is a kockázatosabb, változó kamatozású hitelek mellett döntöttek.
dec. 24
15:09
Pályázati cunamit hozott 2021 (Piac és Profit)
Izgalmas év után vagyunk a pályázatok világában: elindult a 2021-2027-es pályázati ciklus és maradtak források a 2014-2020-as időszakból is. Ez is magyarázza az év során tapasztalható forrásbőséget a GINOP programon belül. Több jelentős kiírás határozta meg a 2021-es évet, ezek közül 8+1-et gyűjtött össze a Via Credit pályázati tanácsadó.
dec. 24
15:21
Ítéletet mondtak a magyarok a kötelező oltásról - Sokan nem akarják felvenni a vakcinát (Portfolio)
Csaknem minden második embernek van olyan ismerőse, akinek a járványra hivatkozva halasztották el a műtétjét. A kötelező oltás támogatói ugyanannyian vannak, mint az ellenzői – derült ki a Publicus felméréséből, amelyet a Népszava ismertet.
dec. 24
15:21
Már csak egy lépés a videójáték-fegyver kereskedelem (vg.hu)
Tokenek biztosíthatnak átjárást a ma még elszigetelt virtuális világok között. A játékosok lehetnek a metaverzum pionírjai, mert mindenkinél több időt töltenek az internetes térben.
dec. 24
15:27
Százhalombattán Tesla Megapack energiatároló épül (Alternatív Energia)
Magyarországon elsőként Tesla Megapack típusú energiatárolót létesít Százhalombattán a MET Csoport, a Dunamenti Erőmű területén megvalósuló innovációs projekt részeként, az aláírt együttműködés értelmében az energetikai eszközt 2022 nyarán telepítik - közölte a MET Csoport az MTI-vel kedden.
dec. 24
15:39
Sokan hívják karácsonykor a lelkisegély vonalat (vg.hu)
Többen már attól megkönnyebbülnek, ha elmondhatják valakinek a problémáikat.
dec. 24
15:45
Csúnya büntetést kaphatnak a lusta autósok: akár tragédia is lehet a hanyagság vége (Pénzcentrum)
Komolyab baj is lehetett volna a lustaságból: Mezőkövesden azért ütött el 3 diákot egy férfi, mert nem takarította le a jeget a szélvédőjéről. Szerencsére a gyerekek csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. Mint kiderült, komoly büntetést kaphat az, aki nem takarítja le a jeget a szélvédőről, és úgy indul útnak. A fagyás ellen egyébként nem jó ötlet h
dec. 24
15:51
Karácsonyi hangulat egész évben! Legyen szobafenyőd! (Agroinform)
A szobafenyő egész évben ünnepi hangulatot teremthet az otthonodban.
dec. 24
15:51
Júniusban elstartol a LOT Budapest-Kennedy repülőtér járata (TőzsdeFórum)
A repülők hetente háromszor közlekednek New York legforgalmasabb légikikötője, a John Fitzgerald Kennedy Nemzetközi Repülőtér és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az út 9 óra 15 percig tart, a gépek az utasok mellett 12 tonnányi árut is vihetnek – írták. A két város között 2018-ban indult az első LOT-járat, és csak átmenetileg s
dec. 24
15:53
Javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban (TőzsdeFórum)
Az előzetes adatokhoz képest is nagyobb mértékben javult decemberben a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban.
dec. 24
15:55
Koronavírus-gyorsteszt ügyben vizsgálódik a versenyhivatal (TőzsdeFórum)
Gyorsított ágazati vizsgálatot kezdett a koronavírus-gyorstesztek piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert felmerült, hogy a belföldön kapható termékek ára európai összehasonlításban magas - közölte a GVH.
dec. 24
15:57
Amerikai LNG-vel törik le az európai gázárakat (vg.hu)
A földgáz árfolyama a növekvő szállítmányokra tekintettel az irányadó holland tőzsdén az elmúlt két héten először esett 100 euró alá megawattóránként.
dec. 24
16:09
2021 a magyar sport éve volt (vg.hu)
Hihetetlenül eredményes esztendő áll a magyar sport mögött, a hagyományosan sikeres kajak-kenu és vívás mellett egy tenger nélküli ország különösen büszke lehet Berecz Zsombor vitorlázó olimpiai ezüstjére, mint ahogy Valter Attila Giro d’Italia-szereplése és Fucsovics Márton wimbledoni negyeddöntője is kuriózum.
dec. 24
16:21
Mark Rutte holland miniszterelnök szerint a kormány hibákat követett el a védekezésben (ProfitLine)
Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken, a Telegraaf című holland napilapnak adott interjúban elismerte, hogy kormánya hibákat követett el a koronavírus elleni védekezés stratégiájában, véleménye szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy nem kezdték el korábban az emlékeztető oltás beadását népszerűsítő kampányt.
dec. 24
16:21
Óriáshullámok a hazai újlakás-piacon - Mit hoz a következő év? (Portfolio)
Megállíthatatlan volt idén a hazai újlakás-piac, ahol a használt lakásokkal szemben nyoma sem volt a járvány miatti megtorpanásnak, legalábbis az árak alakulását illetően. Természetesen több tényező is szerepet játszott ebben, a különböző állami támogatások mellett a kereslet továbbra is magas annak ellenére, hogy a kivitelezési költségek és a maga
dec. 24
16:21
Jó évre számít az autókereskedő Hilcz és Fia (vg.hu)
Az autóárak idén is emelkedtek, jövőre folytatása következik, de a kereslet fennmaradt, miközben a szállított autószám továbbra is szűk keresztmetszetet képezhet - derül ki a tolnai autókereskedő példájából.
dec. 24
16:27
Mutatjuk, hol ingyenes a parkolás az ünnepi időszakban! (ProfitLine)
Budapesten és több vidéki településen is ingyenes a parkolás a legtöbb közterületen az ünnepi időszakban.
dec. 24
16:27
Rengeteg repülőjáratot töröltek a koronavírus miatt (Portfolio)
Több mint kétezer járatot töröltek a légitársaságok karácsony előtt világszerte - ebből négyszáznegyvennyolcat az Egyesült Államokban -, miután a légi és a szárazföldi személyzet több tagját fertőzte meg a koronavírus omikron variánsa.
dec. 24
16:45
Ha mindig is katonai melegital automatát akart üzemeltetni Hévízen, akkor itt a lehetőség (vg.hu)
A Honvédelmi Minisztérium különleges pályázatot írt ki karácsony előtt.
dec. 24
16:54
Fűrészművész (Magyar Mezőgazdaság)
Mi tagadás, meglepő találkozás volt: augusztus hevében, vásári sokadalomban állított meg egy adventi életkép. Jászol, kisded, Mária és József, köröttük pásztorok subában, cifraszűrben, lábuknál puli, kuvasz, komondor. A háromkirályok magyar szentjeink, kezükben történelmi attribútumaikkal. Magyar Betlehem? Az bizony. Készítője meg nemes egyszerűség
dec. 24
17:15
Fák, virágok – meg a páva csókja - Monorról a Sándor Palotáig (Menedzsment Fórum)
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egy államelnök érkezésekor? Nos, ezerfélét, például ismerni az adott állam zászlaját, jellegzetes színvilágát, kultúráját, a természetről alkotott felfogását.
dec. 24
17:15
Új orvosi rendelő épül Szekszárdon (ProfitLine)
Két háziorvosi körzetnek építenek új rendelőt Szekszárdon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 220 millió forintos támogatásával - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
dec. 24
17:21
Újabb covid elleni tablettát engedélyeztek: így kell majd szedni (Pénzcentrum)
Engedélyezte sürgősséggel csütörtökön az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti szerve (FDA) a Merck gyógyszergyár koronavírus elleni tablettáját, amelyet elsősorban "magas kockázatnak kitett" felnőtteknek szánnak. Az FDA előző nap a Pfizer hasonló gyógyszerének használatát engedélyezte.
dec. 24
17:21
Eredményes évet zár idén a Huawei (vg.hu)
A vállalat számára a pályi központjának átalakítása volt a legnagyobb beruházása, és új technológiát is vezetett be Magyarországon. A csiphiány és a globális logisztikai nehézségek azonban a Huawei-nek is problémát okozott.
dec. 24
17:33
Itt a lux, itt a lux, itt a luxusvonat (Privátbankár)
Mi történik, ha egy zseniális filmrendező belsőépítészetre adja a fejét? Nos, ha Wes Andersonról van szó, semmi különös, ugyanis a különc művész legalább olyan fontosnak tartja alkotásaiban a külső látképet, a cselekmény hátterét, valamint az enteriőrt, mint magát a sztorit.
dec. 24
17:45
Tényleg furcsa, hogy kicsit bánatos Putyin (TőzsdeFórum)
A szakértők által vártnál kevésbé lassult az orosz ipari termelés növekedése novemberben, amikor megugrottak a termelői árak
dec. 24
17:51
Ezekben a városokban veszélyes a levegőminőség (vg.hu)
Országszerte tovább nőtt a szálló por.
dec. 24
17:51
Így lesz a sertésből desszert (Agrárágazat)
A mezőgazdaság aktuális, karácsonyi kérdése: édességet szalonnából?

Keresés