2021. december 16. csütörtök

dec. 16
6:15
Felgyorsítja a monetáris szigorítás ütemét a Fed (ProfitLine)
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed felgyorsította gazdaságélénkítő eszközvásárlási programjának kivezetését monetáris politikai döntéshozó testülete kedd-szerdai ülésének eredményéről tett bejelentésében. A Fed egyúttal csökkentette jövő évi GDP-növekedési előrejelzését is.
dec. 16
6:15
Ezekre az adatokra várunk csütörtökön (vg.hu)
Az EKB kamatdöntésére figyel most a piac, noha az elemzők nem számítanak kamatmódosításra.
dec. 16
6:15
A pickuptól a sportautóig 30 akkumulátoros elektromos autót mutat be 2030-ig Toyota (Márkamonitor)
A világ legnagyobb és egyben legzöldebb autógyártója, az Európában már most 60%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő, és a plug-in hibrid elektromos, az akkumulátoros elektromos, valamint a hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtás területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota a vállalat világszintű elnöke, Akio Toyoda bejelentése
dec. 16
6:18
Hamarosan létrejön az új bankóriás: MKB-sok lesznek a Budapest Bank ügyfeleiből is (Bank360 blog)
Már az ügyfelek számára is érezhető fázisába lépett a nagy magyar bankfúzió. Először az MKB és a Budapest Bank egyesül az előbbi neve alatt, majd ehhez csatlakozik a Takarék. Kiderült, hogyan érinti ez az ügyfeleket.
dec. 16
6:24
Gates és Musk után a Pinterest-alapítók és még 13 dollármilliárdos vállalta, hogy még életében eladakozza vagyonát (Forbes)
2010 óta 231-en csatlakoztak.
dec. 16
6:24
Kevesebb tőzeg-áfonya termett (Magyar Mezőgazdaság)
Idén Wisconsinban (USA) a tőzegáfonya termésmennyisége mintegy 30%-kal lett kevesebb, a szokásosnál melegebb áprilist követő hideg májusban ugyanis a gyümölcs egy része károsodott, nem volt alkalmas a frisspiaci értékesítésre.
dec. 16
6:27
Vérplazma-terápia: a WHO szerint hatástalan, nálunk továbbra is keresik a donorokat (Privátbankár)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a Covid-ra alkalmazott vérplazma-terápia mégsem olyan hatásos, mint azt az év elején hittük. Magyarországon jelenleg mégis keresik a hiányzó donorokat, akik a Covidon túlesve vérüket adnák a kórházban fekvő súlyos betegeknek. Most akkor mi a helyzet: hatásos, vagy sem az év elején még csodával felérő gyó
dec. 16
6:27
Adományozás és adózás – ezekre figyeljen az adomány átadása kapcsán! (Adózóna)
Az ünnepek alkalmával sok cégnél előtérbe kerül, hogy adományokkal, felajánlásokkal támogassák a számukra fontos kezdeményezéseket, célokat és szervezeteket. Az adózási törvények speciális előírásokat fogalmaznak meg ezekkel a jó cselekedetekkel kapcsolatban. Az adományok és felajánlások alapvetően adómentesek a juttató társaság oldalán, de ahhoz,
dec. 16
6:30
Ausztráliai hírekre zuhant a búza ára (Agrofórum)
Mínuszokat hozott a szerdai kereskedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára 3,9 százalékkal zuhant, a kukorica 0,8 százalékkal, a repce 0,1 százalékos plusza kivételt jelentett. Európában a malmi búza 3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal ért kevesebbet, mint a keddi záráskor. A takarmánybúza ára is csökken
dec. 16
6:33
Már csak pár napod maradt, hogy lecsapj akár 280 ezer forintnyi állami ingyenpénzre (Portfolio)
Sebesen közeledik az év vége, már csak két hét maradt arra, hogy maximálni tudjuk a nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel elérhető állami adójóváírás mértékét, amely akár 280 ezer forintra is rúghat. Cikkünkben összeszedtük az egyes nyugdíjcélú termékek tulajdonságait, ahogyan azt is, mire érdemes figyelni, mik lehetnek a buktatók és mennyire kavar
dec. 16
6:33
Fehérítő programra tette be a gazdaságot az adócsökkentés (vg.hu)
A munkát terhelő adók csökkentésében Magyarország nemzetközi összehasonlításban dobogós.
dec. 16
6:42
Nem dughatjuk homokba a fejünket a metaverzum elől – mondta a Facebook és homokba dugta a fejét (Forbes)
Marketingtrendek és metaverzumos kilátások a Facebooktól. Az átlagfelhasználó joggal nem értheti, miért lesz neki jó az új világ.
dec. 16
6:45
Annyi hamis mézet találtak, hogy át kell írni a Magyar élelmiszerkönyvet (Privátbankár)
A Magyar élelmiszerkönyv hamarosan életbe lépő szigorításai végre rendet tehetnek a piacon.
dec. 16
6:45
OTP-hitelt vettek fel Csányi, Hernádi és Garancsi államilag támogatott szállodabizniszére (444.hu)
A közpénz-téglák már megvoltak a tihanyi luxusszállóhoz, ezek szerint többre volt szükség.
dec. 16
6:45
Semmi jóra nem számíthatunk jövőre (Azenpenzem)
Elszálló infláció, emelkedő kamatok – erre számíthatunk jövőre a kormány és a jegybank által kialakított gazdaságpolitikai mixnek köszönhetően. Míg az egyik fűti, a másik hűti a gazdaságot. A Kopint-Tárki előrejelzése szerint a jegybank várakozásánál nagyobb lesz a pénzromlás üteme, a gazdaságkutató 5,5 százalékos átlagos inflációval számol.
dec. 16
6:51
A lidl újabb fontos lépést tett: aláírta az állatvédelmi kódexet (Márkamonitor)
A Lidl Magyarország az élelmiszerláncok közül elsőként csatlakozott Magyarország Állatvédelmi Kódexéhez, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző- és Módszertani Központja hívott életre. Az állatvédelem fontos téma a vállalat számára, melyet több intézkedése által is támogat. A diszkontlánc a szándéknyilatkozat aláírásával
dec. 16
6:54
Borult időre számíthatunk csütörtökön (Agrofórum)
Csütörtökön napközben észak felől egy gyenge hidegfront felhőzete vonul át felettünk.
dec. 16
6:54
Feladat de lehetőség is az Esg a biztosítási szektorban (KKV Magazin)
A biztosítási szakmának fel kell készülnie a növekvő környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kockázatok kezelésére, mert ezek nemcsak egyes szektorokat és vállalkozásokat érintenek, hanem a kockázatok halmozódása miatt akár a gazdasági növekedés visszaeséséhez is vezethetnek – hangzott el a Kpmg biztosítási konferenciáján. A felkészülést sürge
dec. 16
6:54
Az automatizáció fejlesztése a jövőben versenyelőnnyé válhat (newtechnology.hu)
Az OnRobot globális vállalata nagymértékben támaszkodik magyar szakemberekre. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legnagyobb fejlesztői bázisa Budapesten található, a részleg a prototípus-tervezéstől a késztermék kivitelezéséig, hardver- és szoftverfejlesztésben segíti az anyavállalat munkáját. Az Electrosub kiállításon Hegyi Krisztina, az On
dec. 16
6:57
Hol fizetnek év végi jutalmat a dolgozóknak? (Piac és Profit)
Az év végéhez közeledve minden cégnél felmerül a kérdés: hogyan ismerjék el a dolgozók munkáját. Mi legyen a bónusszal? Lesz egyáltalán? Vagy nem lesz? Ezek megválaszolása különösen nehéz volt tavaly is, most is.
dec. 16
7:00
Nagyot drágult az élelmiszer, nőttek az agrárjövedelmek is (Mezőhír)
A mezőgazdasági termelés mennyiségi csökkenését többszörösen meghaladta a drágulás mértéke.
dec. 16
7:12
Szörnyen ment az állásinterjúd. Hogyan tovább? (Forbes)
Egy állásinterjúra a karrierünk felturbózásáért megyünk, de mi van akkor, ha úgy jövünk ki a beszélgetésről, hogy azt érezzük, borzasztó volt?
dec. 16
7:18
Két fél kölcsönös kapcsolata (Magyar Mezőgazdaság)
Bár sokaknak borsódzik a háta, amikor együttműködésről van szó, az integrátori rendszer mégis bevált a hazai mezőgazdaságban. A Portfólió konferencián ez utóbbi kérdéskört járták körül a legnagyobb integrátori szervezetek képviselőinek részvételével.
dec. 16
7:21
Erősödött a forint (vg.hu)
Az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is jobban áll szerda esti árfolyamához képest.
dec. 16
7:21
Fidelity: Puha landolásra készülve (Márkamonitor)
Várható volt, hogy a jövedelemnövekedés és a piaci hozamok elmúlt évben tapasztalt gyors felpattanása előbb-utóbb kifullad. A folyamat már megkezdődött, és 2022-ben is folytatódni fog. A kérdés az, hogy kemény vagy puha landolásra készüljünk-e. Jelenleg a részvények esetében a puha landolás valószínűbbnek látszik, de van néhány olyan kockázati tény
dec. 16
7:27
Felgyorsul a spanyol oltási kampány (Portfolio)
Spanyolországban felgyorsították a koronavírus elleni oltási kampányt a közelgő ünnepi időszakra tekintettel, bővítették a harmadik, emlékeztető oltásra jogosultak körét, és elindították az 5-11 év közötti gyermekek oltását - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter. A gyerekek oltási kampánya mintegy
dec. 16
7:33
Számos újítást terveznek az autómegosztók (vg.hu)
Sikeresnek értékeli az idei évéb mindhárom cég, és a várakozásaik szerint nőtt az árbevételük is.
dec. 16
7:45
Felgyorsították az oltási kampányt a spanyolok (Adózóna)
Spanyolországban felgyorsították a koronavírus elleni oltási kampányt a közelgő ünnepi időszakra tekintettel, bővítették a harmadik, emlékeztető oltásra jogosultak körét, és elindították az 5-11 év közötti gyermekek oltását – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter.
dec. 16
7:45
Mézhamisítás miatt módosítják az élelmiszerkönyvet (vg.hu)
Az előző években úgy tűnt, sikerült megtisztítani a magyar mézpiacot, idén újra több szabálytalanságot tártak fel a hatósági vizsgálatok.
dec. 16
7:45
Megérkezett a Google Stadia felhőalapú játékplatform az LG legújabb okostévéire (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) huszonkét országban tette elérhetővé a Google Stadia felhőalapú játékszolgáltatást a webOS 5.0 és webOS 6.0 operációs rendszert futtató okostévéin. A Stadia natív támogatása révén a készülékeken kivételes grafika és képkockasebesség mellett azonnal hozzáférhetők a csúcskategóriás játékok.   Az LG Content Store-ból letölthető,
dec. 16
7:51
Muszáj lesz bekeményíteni hamisméz-fronton (Infostart)
Szigorodnak a Magyar élelmiszerkönyv előírásai.
dec. 16
7:51
Spanyolországban is megkezdik a gyermekek oltását (vg.hu)
De bővítették a harmadik, emlékeztető oltásra jogosultak körét is.
dec. 16
7:54
Nevet vált a Telenor (Forbes)
Jövő márciusban nevet és arculatot vált a Telenor.
dec. 16
8:03
Súlyos ára lesz, ha Oroszország lerohanja Ukrajnát (Menedzsment Fórum)
Oroszország nagy árat fizet, ha megtámadja Ukrajnát - mondta az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
dec. 16
8:03
A választások után azonnal benyújtaná a 2023-as költségvetést a kormány (Portfolio)
Az országgyűlés 2022-as tavaszi ülésszakára vonatkozó programja szerint a kormány azt tervezi, hogy közvetlenül a választás után benyújtja, majd júniusban el is fogadtatja a 2023-as költségvetési törvényt - írja a 24.hu.
dec. 16
8:09
Kell a gáz: Magyarország eladja a biztonsági készlet egy részét (Privátbankár)
Ismét csökkentik a biztonsági készletet - eladják a különbözetet, hogy ebből láthassák el az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókat, és ne a piacon kelljen megvenni a drága gázt.
dec. 16
8:09
Ha szenteste, akkor halat eszünk? (Agroinform)
Az Agroinform.hu felmérése szerint a családok több mint háromnegyede halat fogyaszt karácsony előestéjén.
dec. 16
8:09
Mutatjuk, mennyit hozott a fogadóknak a Fradi európai kupakalandja (vg.hu)
Mágnesként vonzotta a fogadókat az FTC európai kupaszereplése, a nyeremények sem maradtak el.
dec. 16
8:21
Erős indexemelkedés várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Nagy, akár másfél százalékos erősödéssel is nyugtázhatják a csütörtöki nyitásban az európai tőzsdeindexek a Fed bejelentését a monetáris szigorítás felgyorsításáról.
dec. 16
8:21
25 százalékos tulajdonos lett az MVM az E.ON Hungáriában (Portfolio)
Az MVM Energetika Zrt. december 15-én sikeresen lezárta az E.ON Hungária Zrt. kisebbségi tulajdoni hányadát érintő részvényadásvételt, amellyel az MVM Zrt. 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett az E.ON Hungária Zrt.-ben - közölte az MVM a Budapesti Értéktőzsdén.
dec. 16
8:21
Do you dare to make an impact? (Márkamonitor)
A Henkel átalakítja munkáltatói kommunikációját, és a megújult karrier weboldala mellett digitális munkáltatói márkaépítési kampányt is indít, „Dare to make an impact?” („Mersz hatást gyakorolni?”) mottóval. A kampányt a berlini RCKT kommunikációs ügynökséggel közösen dolgozták ki. Világszerte 79 országban kerül bevezetésre, és főként az online tér
dec. 16
8:23
Ezek most a legkeresettebb szakmák Magyarországon (Portfolio)
Noha még két hónap van hátra a 2022. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre való jelentkezési határidőig, ez az idő nem is olyan sok, ha figyelembe vesszük, milyen hatalmas a választási lehetőség. Magyarországon ugyanis több mint 60 államilag elismert felsőoktatási intézmény több száz karának több száz szakja közül lehet választani. Épp ezé
dec. 16
8:24
Egy fenntartható jövőért! (Transpack)
A Nefab méri az általa tervezett és gyártott csomagolási megoldások környezeti terhelését egy fenntarthatóbb jövőért.
dec. 16
8:24
Apáca-fütyülőludak érkeztek a debreceni állatkertbe (Magyar Mezőgazdaság)
Három apáca-fütyülőlúd érkezett a zürichi állatkertből a Nagyerdőbe - közölte a debreceni állatpark igazgatója az MTI-vel.
dec. 16
8:27
Minimálbér, garantált bérminimum: megjelent a kormányrendelet a részletekkel (Adózóna)
Már hivatalos, hogy január 1-jétől 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum. A Magyar Közlöny 229. számában megjelent 703/2021. számú kormányrendelet más részletszabályokat is rögzít.
dec. 16
8:27
Olaszországban emlékeztető oltás felvétele nélkül visszavonják a rendőrök fegyverviselését (ProfitLine)
A római kormány rendelkezése szerint december 15-től kötelezővé vált az emlékeztető oltás felvétele az egészségügyben, az oktatásban és a rendfenntartó erőknél dolgozók számára, utóbbiakat ráadásul szolgálati fegyverüktől is megfoszthatják, ha nem veszik fel a vakcina újabb adagját.
dec. 16
8:30
Mikotoxin a sertésben: a kevés is nagyon kockázatos (Agrárágazat)
Harc a mikotoxinokkal a mezőgazdaságban: ha nem mutatható ki, akkor a figyelmeztető jelekre kell hagyatkoznunk.
dec. 16
8:36
Már 200 cég használja a Magyar Termék védjegyet (MMonline)
A Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma már elérte a kétszázat, a védjegyes termékeké pedig megközelítette az ötezret. A hazai termékek népszerűsítésére ez évben 35 áruházlánci akció jött létre. Idén először augusztusban megrendezték a Hazai Termékek Hónapját, valamint a védjegyhasználók és a kereskedők bevonásával jelenleg is tart az a ka
dec. 16
8:36
Így dolgozik a John Deere nagyteljesítményű vetőgépe (GépMax)
Nagy a teljesítménye és direktvetésre is alkalmas a John Deere 750A mechanikus magadagolású sorvetőgépnek.
dec. 16
8:36
Az állami támogatás mellé még 5,5 milliárd OTP-hitelt is felvett Csányiék luxushotelje (Forbes)
Két körben kapott állami támogatást, most hitelt is felvett a tihanyi luxushotelre Csányi, Garancsi és Hernádi érdekeltsége.

Keresés