A korábban tervezettnél magasabb jövő évre várható infláció miatt a kormány a nyugdíj összegét öt százalékkal emeli meg, hogy ne kelljen utólag korrigálni
Január közepére az omikron variáns válhat a domináns mutációvá Európában Ursula von der Leyen szerint, aki azt is elmondta, hogy az esetszámok úgy tűnik, két-három naponta duplázódnak – számol be a hírről a Bloomberg.
Péntektől tovább emelik a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára ezúttal nem változik. Az emelés a legtöbb kút kiskereskedelmi áraiban is meg fog jelenni, persze csak a 480 forintos hatósági plafonig.
„A magyar nyaralók 85 százaléka belföldön pihent 2021-ben, és csupán 5 százalékuk repült külföldre nyaralni. Noha elsőre azt hinnénk, ez a pandémia hatása, jó, ha tudjuk, hogy a magyarok nyaralási szokásai már a pandémia előtt is hasonlóak voltak” - meglepő számokról, nyaralási trendekről és a jövőről beszélt Szigetvári József, a Szallas.hu vezérig
A Portfolio Csoport idén is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket. Az Agrárszektor 2021 Konferencián ebben az évben is kiosztották a Portfolio Agrárdíjakat.
A garantált bérminimum január 1-től mintegy 20 százalékkal nő, így a legalább középfokú képzettséghez kötött munkakörben dolgozóknak 2022-ben már több mint kétszer annyit kell fizetni, mint 2015-ben. Ezt a folyamatos emelkedést számos iparágban jól lekövette a megbízók számára irányadó rezsióradíj is – a vagyonvédelmi szektorban azonban nem, ami la
A pénztárcánk és a környezetünk is jobban jár hosszabb távon, ha a karácsonyi ajándékválasztás során a háztartási gépek és elektronikai eszközök energiahatékonyságára is odafigyelünk és ehhez adtak ki hasznos összefoglalót a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) fogyasztóvédelmi szakemberei. Az alábbiakban összegyűjtötték, hogy vá
Az Európai Gyógyszerügynökség javaslatot tett arra, hogy az eredetileg egy dózisú Janssen vakcinából mikor kellene a második, emlékeztető oltást beadni – számol be a hírről a The Guardian.
Sokkal ritkább a fehér karácsony, mint ahogyan a legtöbben visszaemlékezünk. Az Országos Meteorológiai Szolgálat látványos grafikán összegezte az elmúlt évtizedek karácsonyi hóhelyzetét.
A brit kormány szerdától leveszi az összes országot a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös beutazási listájáról. A döntés kedd esti bejelentése után nem sokkal a kormány közölte azt is, hogy mindenki, aki ezekből az országokból érkezett Angliába, elhagyhatja az őrzött karanténszállodákat, amelyekb
Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta - nyilatkozta Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese szerdán.
A felhasználók mától (12.15.) a megújult www.rtl.hu videós hírportálon válogathatnak a tartalmak közül. Ezzel újabb mérföldkőhöz ért az RTL Magyarország annak érdekében, hogy tévécsatornái mellett minél több felületen és minél szélesebb körben juttassa el tartalmait az érdeklődőkhöz. A látogatók az www.rtl.hu hírportálon naprakész videós anyagokka
Csütörtöktől szigorít az EU nagy részéről érkezőkkel szembe Olaszország, mindenkitől negatív koronavírus tesztet várnak el, aki pedig nincs beoltva, az 5 napos karanténra is számíthat – írja a The Guardian az AFP-re hivatkozva.
Mint ahogy arról délelőtt beszámoltunk, átfogó felújításba kezd a Vitézy Dávid vezette BFK a szentendrei H5-ös HÉV vonalán. A fejlesztés során megújulnak az állomások, felújítják a vágányokat, gyorsul a menetidő és ami talán a legfontosabb: teljesen felújítják a jelenleg eléggé lepukkant szentendrei HÉV-állomást. Ennek adta közre most Vitézy Dávid
A Procter & Gamble idén 105,2 millió forint értékben adományozott terméket vagy pénzbeli támogatást partnerszervezeteinek Magyarországon. A vállalat évek óta segíti többek között a Magyar Vöröskereszt, az SOS Gyermekfalvak, a Magyar Élelmiszerbank, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Habitat for Humanity tevékenységét, de folyamatos támogatást nyú
A gyors növekedés ellenére is a vártnál kisebb mértékben bővül a magyar gazdaság idén és jövőre a Magyar Nemzeti Bank módosított előrejelzése szerint. Az inflációs várakozásokban a korábbinál pesszimistább a jegybank - mondta a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.
Olyan iparágakban, ahol a teljesítés és a fizetés időben elválik egymástól, gyakran hónapokat kell várnia a szállítócégnek, mire a leszállított áru ellenértéke megjelenik a számláján. Sok esetben ilyen az agrárium is, ahol az árutőzsdei és devizaárfolyamok mozgása is indokolttá teheti a termény hosszabb távú tárolását, mely időszak leköti a kereske
December 7-én a Német Mezőgazdasági Szövetség (DLG) újdonságokkal foglalkozó bizottsága a Fendt öntisztító légszűrőrendszerét „Agritechnica 2022 – Ezüst Innovációs Díjjal” tüntette ki. Az öntisztító légszűrő a Fendt 900 Vario és Fendt 1000 Vario szériákban hozzáférhető.
Nyolc afrikai országban kezdi el tesztelni HIV-pozitív betegek körében vakcináját a Moderna, a cél, hogy kiderítsék, körükben milyen hatásossággal bír – számol be a hírről a Bloomberg.
Egyesül a Hunguest Hotels tulajdonában lévő Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. és a Balatontourist Füred Club Camping Szolgáltató Kft., az összeolvadástól jelentős költségcsökkenést vár a vállalat – tette közzé az Opus Global, amelynek érdekeltségi körébe tartoznak a cégek.
Tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába. Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének határidejét.
Az IMMOFINANZ tulajdonában lévő STOP SHOP bevásárlópark portfóliója újabb szolgáltatással bővült: 14 hazai helyszínen 116 elektromos autó töltőpont kezdte meg működést. A vállalat ezzel kényelmes módot kínál a vásárlóknak az elektromos jármű töltésére. A vállalat évek óta hangsúlyozza elkötelezettségét a környezettudatosság iránt, maximálisan támog
Az európai állampolgárok mintegy 90 százaléka fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá olyan stratégiai erőforrásokra és árucikkekre, mint a víz, a termőföld, az élelmiszer vagy az energia - derül ki a Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében készült átfogó, 30 ezer főre és 30 országra kiterjedő közvél
Kedden írtunk róla, hogy a 4iG újabb kötvénykibocsátásáról határozott, az aukcióra pedig ma sor került. A felajánlott 350 milliárd forintos mennyiséghez képest végül 288 milliárd forintra adtak be ajánlatot a befektetők.
Ma, december 15-én lejár az állami oktatási-nevelési intézményekben dolgozók számára a kötelező koronavírus elleni védőoltás felvételének határideje. És ma van a sztrájktárgyalások következő köre is, amiből kiderülhet, hogy a kormány hajlandó lesz-e valamilyen alternatív megoldást kidolgozni az oltatlan munkavállalók számára, avagy egyszerűen hagyj
Az ABB támogatásával készült jelentés rávilágít, hogy az autógyáraknak milyen kihívások elé kell nézniük, mióta az elektromos járművekre való átállás egyre gyorsuló ütemben zajlik, hiszen minden eddiginél bonyolultabb összeszerelő sorokat és ellátási láncokat kell kezelniük.