2021. január 3. vasárnap

jan. 3
11:21
Orbán Viktor: olyan dimenzióváltás jön, amit ma még kevesen értenek (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára, a gazdaság olyan dimenzióváltás előtt áll, amit ma még kevesen értenek.
jan. 3
11:24
Rekordszámú jogszabály, törvény született 2020-ban! Mutatjuk mennyi! (ProfitLine)
A Wolters Kluwer Jogtárának adatai szerint 2020. január 1-je és december 31-e között összesen 1367 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, amely jelentős növekedés a korábbi évek jogalkotási mértékéhez képest, és meghaladta a 2015-ös csúcsot. A 2019-es 912 darab jogszabályhoz képest a növekedés mintegy másfélsz
jan. 3
11:51
Mi változott a cégek életében januártól? (Piac és Profit)
Több könnyítés is életbe lépett január elsején. Az újonnan hatályba lépő jogszabályok nemcsak a vállalkozók és az állampolgárok terheinek csökkentéséhez járulnak hozzá, hanem a szankciótörvény életbe lépésével a közigazgatás a bírságolás helyett elsősorban az állampolgárok és vállalkozások önkéntes jogkövető magatartását ösztönzi.
jan. 3
11:54
Koronavírus: Izrael még szigorúbb korlátozásokat vezethet be (Portfolio)
Az eddigi korlátozások további szigorítását tervezik Izraelben az új koronavírus-fertőzések növekedésének csökkentése érdekében - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
jan. 3
12:03
Felfelé törnek az olcsóbb települések és peremkerületek – íme az ország ingatlanpiaci legjei (Infostart)
Az OTP Ingatlanpont szakértői górcső alá vették, hogy milyen változásokon ment keresztül az elmúlt időszakban a magyarországi lakáspiac.
jan. 3
12:06
Albánia oltóanyagot ígért Koszovónak (ProfitLine)
Edi Rama albán miniszterelnök biztosította Koszovót arról, hogy az országa számára jóváhagyott fél millió ampullányi koronavírus elleni oltóanyagból juttat Pristinának is - közölte a RTS szerb közszolgálati televízió vasárnap.
jan. 3
12:12
Aranyáron mennek az építési telkek, mert egyre kisebb a kínálat (Menedzsment Fórum)
A családiház építésére vágyóknak meg kell barátkozniuk a gondolattal: üres építési telket már csak aranyáron vehetnek, ha az jó adottságú lokációban van. Országosan átlag 10-15, Budapesten 23 millió forintba kerül egy 250-400-as telek, ami egyáltalán nem nagy méret. Egy 100 négyzetméteres, átlagosan felszerelt és nem kiemelkedő minőségű anyagokból
jan. 3
13:06
Komoly fejlődésnek indultak a magyar falvak (ProfitLine)
A rendelkezésre álló adatok és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy az ötezer lélekszám alatti települések komoly fejlődésnek indultak a Magyar falu program 2019-es kezdete óta, a program legfontosabb céljával összhangban jellemzően megállt az elvándorlás és a népességfogyás a falvakban - írta a modern települések fejlesztéséért felel
jan. 3
13:06
Öt munkanap alatt hat busz készül Mosonmagyaróváron és Győrben (Portfolio)
A legtöbb magyar szinte biztosan látott már Credobust. Sőt, lehet, hogy utazott is vele. Azt azonban valószínűleg kevesen tudják, hogy ez magyar feljesztésű jármű, amit a Kravtex-Kühne Csoport gyárt két telephelyén: Mosonmagyaróváron és Győrben.
jan. 3
13:15
Őrület, ami a bitcoinnal történik: 15 százalékos plusz egy nap alatt (Privátbankár)
Folytatódik az őrület a bitcoin piacán: alig 24 órával azután, hogy az árfolyam a történelem során először átlépte a 30 ezer dollárt, most meghaladta a 34 ezer dollárt is. Ez a rali most más: nem csak a kisbefektetők fújják a lufit, már az intézményi befektetők is "digitális aranyat" akarnak.
jan. 3
14:06
Januártól az adóhatóság szinte mindent lát, a mesterséges intelligenciát is bevetik (Portfolio)
Az online megoldások, a szemléletmódbeli változás, és a digitalizáció miatt jelentősen csökkent a reakcióidő, a NAV felgyorsult. Gyakorlatilag a klasszikus módszerekkel büntetlenül nem lehet már áfát csalni. Az adópolitika és a NAV célkeresztjében is az van, hogy a versenyelőnyt azoknak a vállalkozásoknak biztosítsa, akik betartják a jogszabályokat
jan. 3
14:06
Újratervezés: küldetés a (termő)talajok egészségéért! Ii. rész (Mezőhír)
A talajok minőségétől és egészségétől függ a növények és így az élelmiszereink és az emberek egészsége is.
jan. 3
14:12
Forradalmasítja a mezőgazdaságot a dróntechnológia (Agrárágazat)
Egyre nagyobb a gazdálkodók érdeklődése a precíziós gazdálkodás és azon belül is a dróntechnológia iránt.
jan. 3
14:21
Megint lehet pályázni elektromos kerékpárokra – itt vannak a részletek (Piac és Profit)
A második körében január 4-8. között várják a pályázatokat.
jan. 3
14:30
Ausztria heti 60 ezer adag oltóanyaggal számol januárban (Portfolio)
Ausztria heti 60 ezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal számol januárban - adta hírül az osztrák Kurier című napilap vasárnap.
jan. 3
14:36
Ausztria heti 60 ezer adag oltóanyaggal számol (ProfitLine)
Ausztria heti 60 ezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal számol januárban - adta hírül az osztrák Kurier című napilap vasárnap.
jan. 3
14:36
Őrületesen nagyot kaszált az, aki ebbe a részvénybe tette a pénzét tavaly (Pénzcentrum)
Igencsak jó évet zárt tavaly Elon Musk cége, a Tesla. A most publikált adatok szerint az előző évinél harmadával több, közel félmillió autót értékesítettek tavaly. A cég részvénye pedig tavaly 700 százalékkal emelkedet. A
jan. 3
14:36
Több tízmillió oltást adhatnak be a következő hónapokban Nagy-Britanniában, de addig még jöhetnek szigorítások (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint megvan a remény arra, hogy a következő hónapokban több tízmillió adagot sikerül beadni a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákból.
jan. 3
14:48
Többszáz fős újévi buli Barcelonában - Jön a korlátozások szigorítása Spanyolországban (Portfolio)
Több spanyol tartomány szigorított a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó óvintézkedéseken egy illegális barcelonai partit követően - jelentette az RTVE spanyol állami televízió vasárnap.
jan. 3
15:06
Félmillió autót adott el a Tesla (ProfitLine)
Az előző évinél harmadával több, közel félmillió autót értékesített tavaly a Tesla.
jan. 3
15:18
Egészen elképesztő, 10 millió forint fölé emelkedett a bitcoin ára (Portfolio)
A legtöbb tőkepiaci termékkel ellentétben a bitcoinnal hétvégén is lehet kereskedni, a befektetők ki is használták a lehetőséget, és zsákolják a kriptodevizát.
jan. 3
15:30
Szlovéniában január 7-ig meghosszabbították a korlátozásokat (Portfolio)
A szlovén kormány január 7-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokat az országban - írta a helyi sajtó vasárnap.
jan. 3
15:39
Évtizedekkel ezelőtti vérvonalat keltenek életre a Hortobágyon (Infostart)
Az elmúlt egy hónapban már több száz szürkemarhaborjú született a hortobágyi téli szállásokon. Negyven borjú születését különösen nagy várakozás övezi, egy eddig példátlan tenyésztési program utódai ők, amelyek a legendás 60-as évek szürkemarha vérvonalát vihetik tovább.
jan. 3
15:54
Szlávik: ha törzskönyveznek egy védőoltást, abban meg lehet bízni (Portfolio)
Egy oltóanyag nem attól lesz jó vagy rossz, hogy a világ melyik részéről származik, mondta el Szlávik János, a a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa a HírTV-nek.
jan. 3
16:06
A korlátozások szigorítását tervezik Izraelben (ProfitLine)
Az eddigi korlátozások további szigorítását tervezik Izraelben az új koronavírus-fertőzések növekedésének csökkentése érdekében - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
jan. 3
16:06
Hűvösebb, helyenként télies időjárás jön a jövő héten (Portfolio)
A jövő héten már hűvösebbre, helyenként téliesebbre fordul az időjárás. Többször várható havas eső, hó, a hétvégén pedig már mínusz 10 fok is lehet, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
jan. 3
16:08
Magyar étrendkiegészítőt fogyaszt a világ: nemrég versenytársukat is felvásárolták (Portfolio)
Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb hazai üzleti híre volt, hogy a magyar tulajdonú BioTechUSA 5 millió euróért megvásárolta a szintén magyar alapítású, az elmúlt években dél-afrikai tulajdonban lévő versenytársát, a Scitec Nutritiont. A BioTechUSA ma Magyarországon egyértelműen piacvezető, és Európa-szerte is a legismertebb márkák között tartják
jan. 3
16:12
Milliók kapták már meg a koronavírus-elleni oltást - így áll most a világ (Menedzsment Fórum)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint megvan a remény arra, hogy a következő hónapokban több tízmillió adagot sikerül beadni a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákból Nagy-Britanniában - addig viszont elképzelhető, hogy újabb szigorításokat léptetnek életbe. Izraelben tavaszra mindenki kaphat oltást, aki szeretne - friss hírek a vakcináról.
jan. 3
16:15
Évtizedek óta nem látott gazdasági növekedés előtt állunk idén (Privátbankár)
Több évtizede nem tapasztalt ütemű fellendülés indulhat az idén a világgazdaságban, miután a koronavírus elleni globális oltási kampány kiteljesedésével várhatóan megkezdődik az élet visszatérése a normális kerékvágásba - jósolták 2021-re szóló előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
jan. 3
16:21
Mit hajlandó megtenni egy átlag magyar a fenntarthatóság jegyében? (Piac és Profit)
Az utóbbi években a fenntarthatóság sokkal inkább előtérbe került, mint valaha. Szelektív hulladékgyűjtés, zerowaste, újrahasznosítás, környezetbarát megoldások, karbonsemlegesség, ökológiai lábnyom. Fogalmak, amikkel nap mint nap találkozunk és létünk részéve váltak, de mennyire élünk e szempontok szerint?
jan. 3
17:06
Sosem volt ennyi kormányrendelet, mint 2020-ban! (ProfitLine)
A 2020-as évben a koronavírus a jogalkotás megszokott folyamatait is átírta. A korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a Kormány rendeleteinek száma. 2020-ban a kormányrendeleteknek az összes jogszabályhoz viszonyított aránya 53,5% volt - áll a Wolters Kluver elemzésében.
jan. 3
17:18
Szűk körű családi programmá vált a disznóvágás (Agroinform)
A házi disznóvágás a koronavírus-járvány ellenére továbbra is reneszánszát éli.
jan. 3
17:36
Ilyen egy rendes oltási terv: vajon ezúttal is az osztrákokat követjük majd? (Pénzcentrum)
Ausztria heti 60 ezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal számol januárban - adta hírül az osztrák Kurier című napilap vasárnap. A lap tájékoztatása szerint az idős- és az ápolási otthonokban országszerte január 12-én kezdődnek
jan. 3
17:42
Gazdaszemmel: Ez a fiú úgy szánt, hogy nem lehet megmondani, hány fejes ekével dolgozik! (Agroinform)
Új év, új stílusú Agroinform videó! A középpontban a gazda áll és a legfontosabb, hogy minden szakmai titkot, tapasztalatot megmutassunk! Gajár János Case IH Puma 185 CVX traktorral és Pöttinger Servo ekével dolgozik.
jan. 3
17:45
Visszatérés a hétköznapi munkanapokba - mit tanulhatunk Kínától? (Privátbankár)
Már látszik a fény az alagút végén, ha a járványhelyzetről van szó, így egyre inkább felmerül az a kérdés is, hogy mi lesz, ha ténylegesen eljön az irodákba történő visszatérés ideje a több hónapnyi távmunka után.
jan. 3
18:06
Kaphatsz idén 10 millió Ft-ot, ha 1980-1999 között született nő vagy (ProfitLine)
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
jan. 3
18:12
A mezőgazdasági vállalkozások számára is egyszerűsödik az ügyintézés (Agroinform)
A 2010-ben megkezdett bürokráciacsökkentés részeként 2021. január 1-jével tovább egyszerűsödik az ügyintézés az állampolgárok és a cégek számára – tudatta a Miniszterelnökség közleményben.
jan. 3
18:18
Alig kezdődött el az év, és máris jöhet egy kormányválság (Portfolio)
Kormányválság veszélyével indult az év az olasz politikában, miután a legkisebb kormánypárt, az Élő Olaszország csütörtökig adott ultimátumot Giuseppe Conte miniszterelnöknek, az ellenzék pedig egy nap alatt százezer aláírást gyűjtött össze a kormányfő lemondatására.
jan. 3
18:18
Mit jelent a januári szivárvány? – Képek és Videó (Agroinform)
Lehűl a levegő – középtávú időjárás előrejelzés egész hétre.
jan. 3
18:21
Kiderült, hogyan kell fizetni a katát és hová kell utalni a gépjárműadót idén (Menedzsment Fórum)
A NAV frissítette a számlaszámok jegyzékét.
jan. 3
18:42
többé nem kérdés: mindenhol lehet kártyával fizetni (KKV Magazin)
A kereskedelmi törvény módosítása utánjanuártól minden online pénztárgéppel rendelkező kereskedőnek biztosítania kell valamilyen elektronikus fizetési megoldást vásárlói számára. Az MNB statisztikái szerint közel 60 ezer vállalkozás érintett, amelyek számára a legkézenfekvőbb megoldás a már fogyasztók által is megszokott POS terminálok telepítése.
jan. 3
18:57
Kiderült, hová kell utalni a gépjárműadót mostantól (Privátbankár)
Szétszedték a katát, a megbízók is kaptak egy számlaszámot.
jan. 3
19:18
Norvégia bezár (Portfolio)
A koronavírus-járvány megállítása érdekében a norvégoknak fel kell függeszteniük társadalmi életüket - közölte Erna Solberg, az ország miniszterelnöke. Norvégiában európai mércével nem erős a járvány, de a betegség egyre gyorsabban terjed, és ezt időben meg kívánja fékezni a kormány.
jan. 3
19:36
Értékesítési rekord, kapkodják a Tesla autókat mint a cukrot (TőzsdeFórum)
Közel félmillió autót értékesített tavaly a Tesla.
jan. 3
19:38
Londoni elemzők felugrást várnak (TőzsdeFórum)
Nem tapasztalt ütemű fellendülés indulhat az idén.
jan. 3
19:40
Helyteleníti a támogatást az Audi vezérigazgatója (TőzsdeFórum)
Nem tartja helyesnek az autóipar állami támogatását.
jan. 3
19:42
Azerbajdzsán megkezdte a földgázexportot (TőzsdeFórum)
Azerbajdzsán megkezdte a földgáz exportját Európába.
jan. 3
19:44
Újra lehet pályázni elektromos kerékpárra (TőzsdeFórum)
Hétfőtől újra lehet pályázni kedvezményes vásárlására.
jan. 3
19:46
Lezárulhat az LVMH és a Tiffany egyesülése (TőzsdeFórum)
Elhárult az egyesülés előtti utolsó akadály.
jan. 3
19:48
A kőolaj ára nem sokat változik jövőre (TőzsdeFórum)
Nem várható lényeges eltérés a kőolaj jövő évi átlagárában.

Keresés