Igazából semmi különös nem történt, csak amit az elmúlt napokban megszokhattunk: Elon Musk kiírt néhány szót a twitterre, mire több, mint 10 százalékos szárnyalásba kezdett a bitcoin. Nem az első, és feltehetően nem is az utolsó trollkodás volt ez a Tesla cégvezérétől.
Példátlan mértékben, 11 százalékkal esett vissza a spanyol gazdaság teljesítménye 2020-ban éves összevetésben a koronavírus-járvány miatti korlátozások hatására - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteki előzetes beszámolójában.
Május elejére elméletileg elérhető Magyarországon a 60%-os, a hónap közepére pedig a 70%-os átoltottsági arány a koronavírus ellen, amely tartományt sok kutató szükségesnek tartja a nyájimmunitás eléréséhez, így tehát kora nyártól feloldhatónak tűnnek az országos szintű korlátozások – derül ki a Portfolio kalkulációiból, amelyek már figyelembe vesz
Évi 100 4x4-es katonai jármű készül majd a kaposvári üzemben, ahol a Rheinmetall és a magyar állam alapít közös üzemet - mondta el ma Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A projekt 30-50 milliárd forintból valósul meg.
Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag koronavírus elleni oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.
Szijjártó Péter a Facebook oldalán jelentette be, hogy 2,5 millió magyar beoltásához elegendő vakcina beszerzéséről állapodott meg Wang Yi kínai külügyminiszterrel. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, hiszen a miniszterelnököt is vélhetőleg megörvendeztette, aki péntek reggel jelezte, hogy ő ezzel szeretné majd beoltatni magát.
Bár a lakosság által készített videók alapján tovább folyik a munka a svábhegyi szanatórium területén épülő luxuslakóparknál, az építési engedélyt egy peres eljárás miatt felfüggesztették. A fejlesztő azonban gyorsan elküldte a hírrel kapcsolatos kiegészítéseit szerkesztőségünkbe, amelyet változtatás nélkül közzé is teszünk.
Évi 100 4x4-es katonai jármű készül majd Kaposváron, ahol a Rheinmetall és a magyar állam épít közös üzemet - jelentette be ma Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A projekt 30-50 milliárd forintból valósul meg.
Orbán Viktor péntek reggel jelentette be, hogy kínai vakcinával szeretné beoltatni magát, délutánra el lett a dolog intézve. Szijjártó Péter ugyanis a Facebook oldalán jelentette be, hogy 2,5 millió magyar beoltásához elegendő vakcina beszerzéséről állapodott meg Wang Yi kínai külügyminiszterrel.
Ma ismét lecsaptak a redditesek, és egy újabb nevet szemelhettek ki maguknak a GameStop mellett, ami a Siebert Financial, amelynek a részvényei több mint a hatszorosukra emelkedtek a kereskedés előtti órákban egy rövid időre. Mindezt úgy, hogy közben a vállalat már több mint két hónapja saját bevallása szerint sem közölt semmilyen új pénzügyi infor
Úgy néz ki, hogy ma is folytatódik a gigászi háború a reddites kisbefektetők és a shortosok között, a tegnapi kereskedés utáni órákban ugyanis sorra döntöttek úgy a brókercégek, hogy eltörlik a korábban hozott szabályozásokat, így ma ismét lehet zsákolni a sztárpapírokat például a Webullnál, az M1-nél és a Publicnál, illetve limitált mennyiségben a
A francia Sanofi után a svájci Novartis is beszáll a Pfizer/BioNTech konzorcium koronavírus elleni vakcinájának gyártásába az előzetes megegyezés szerint, amelyet pénteken jelentett be a bázeli székhelyű gyógyszergyártó.
A kijárási tilalom bevezetésére hivatkozva törnek-zúznak Hollandiában – látszólag egy olyan intézkedés robbantotta ki az erőszakot, amit mi már hónapok óta csendben tűrünk. De Európában másutt is vannak, sok esetben szerencsére békés lezárás-ellenes megmozdulások, míg itthon ilyesmi, úgy tűnik, szóba sem jöhet, holott a magyar társadalmat se viselt
Nagyot fordult velünk a világ 2020-ban, és a járvány lecsengése után még évekig tarthat, mire a gazdaság is helyre áll. Mindez komoly kihívás elé állítja a cégeket, és a munkavállalókat is. Pánikra azonban egyetlen vállalatnak sincs
November 10. óta, azaz majdnem három hónapja halasztják azokat a műtéteket az egészségügyi veszélyhelyzet miatt, amelyek nem életbevágóan fontosak. Rápillantottunk a kórházi várólistákra, mit tükröznek a számok az egy hét híján egy negyedév számainak tükrében.
Hazánk két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter. Orbán Viktor miniszterelnök épp ma reggel beszélt
A mesterséges intelligenciával ellátott döntéstámogató rendszerek és alkalmazások bevezetésére irányuló projektek száma rohamos tempóban növekszik, mely a következő években alapfeltétele lehet a versenyben maradásnak. A hatékony fejlesztés és üzemeltetés előfeltétele az informatikai szakterületek összehangolt együttműködésének megteremtése, így igé
A Budapesti Értéktőzsde oldalán közölte a gyógyszergyártó Richter, hogy a társaság javadalmazási politikájának megfelelően részvényekett adtak át az MRP szervezet részére.
Exportkorlátozást akar bevezetni az Európai Unió a Covid-19 vakcinákra, hogy megakadályozza az oltások folyamatos kiáramlását az Unióból más területekre – írja a Bloomberg.
Exportkorlátozást akar bevezetni az Európai Unió a Covid-19 vakcinákra, hogy megakadályozza az oltóanyag kiáramlását az Unióból más területekre – írja a Bloomberg.
Január utolsó hetében számos témát feldolgoztunk gépészet rovatunkban. Beszámolók, gépújdonságok, gazdainterjúk stb. Egy csokorba szedve nézzük újra melyek voltak ezek.
A Citron Research, amely a világ egyik legismertebb shortos cége, 20 év után abbahagyja a shortolással kapcsolatos tevékenységét - tudatta a világgal egy mai videóban a vállalat alapítója és vezetője, Andrew Left. Ehelyett részvények vételére fognak koncentrálni innentől.
Mintegy 8,2 százalékkal 2,361 milliárd literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége tavaly az azt megelőző évhez képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.
Az Európai Unió tagországai megállapodtak pénteken arról, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően új színkódot vezetnek be az olyan térségek megjelölésére, ahol kiugróan magas a koronavírussal fertőzöttek száma.
A rendezvényszervező és étteremtulajdonos szerint az állami bértámogatások késnek, a bankok a turisztikai vállalkozásoknak nem szívesen adnak hitelt, a járványügyi korlátozások pedig következetlenek, mondta Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft., a Budapest Park, a Costes és a Costes Downtown éttermek, valamint a Lupa-tavi strand
Néhány járványügyi korlátozás megszüntetése után sem Horvátország, sem Szlovénia nem tervez további enyhítéseket az elkövetkező hetekben - közölte a helyi sajtó pénteken.
A kijevi parlament pénteken második olvasatban is elfogadta a gyógyszerek és védőoltások, köztük a koronavírus elleni vakcinák gyorsított bejegyzését lehetővé tevő törvénymódosítást, megtiltva egyben az Oroszországban kifejlesztett oltóanyagok bejegyzését. A törvénymódosításra a jelen lévő 364 képviselő közül 280-an szavaztak igennel a minimálisan
A hazai tejiparra ugyanaz a feladat vár, mint sok más mezőgazdasági ágazatra: az alapanyag helyett a nagyobb hozzáadott értékű termékek felé elmozdulni.
A pandémia egyértelműen megnövelte a magyar lakosság pénzügyi tudatosságát a kiadások racionalizálása és a megtakarítások erősítése terén – derül ki az NN Biztosító legutóbbi kutatásából. A válaszadók harmada a biztosításokat is a válságkockázatot enyhítő lehetőségek között említi. Ugyanakkor erősen megoszlanak a vélemények a válság nyomán, hogy ér
A magyar oltási terv "további jövőbeli döntések alapjául szolgál", ezért nem adható ki. Szél Bernadett szerint ezt közölte vele Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Jelentős védelmet nyújt az új típusú koronavírus ellen a Johnson & Johnson egydózisú oltása; az amerikai multinacionális egészségügyi vállalat pénteki tájékoztatása szerint a vakcina összességében 66 százalékos védelmet nyújtott a Covid-19 betegség mérsékelt és súlyos formái és 85 százalékost a legsúlyosabb tünetek kialakulása ellen az Egyesült
Rossz napja volt a mai az európai tőzsdéknek, a nagy nyugati központokban erős zuhanás volt. Budapesten kisebb volt az esés, az utolsó pillanatokban profitrealizálás történt.
A koronavírus-járvány első hullámban nagyot nőtt a magyar munkanélküliség, annak lecsengése után azonban csökkenő pályára került az álláskeresők száma. Ez a csökkenő trend tört meg idén januárban.
A laboratóriumban és az állatkísérletekben is hatékonynak bizonyult a fehérjealapú gyógyszer, az ősszel már a klinikai vizsgálatokig is eljuthat – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az InfoRádió Aréna című műsorában. A speciális módszerrel akár hónapokra védetté válik a szervezet, és megakadályozza, hogy
A korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatokkal erősen sújtott országokból Németországba irányuló forgalom korlátozásával egészítette ki pénteken a német szövetségi kormány az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványának megfékezését szolgáló intézkedéseit.
Szombaton kezdi meg működését a hegyi-karabahi tűzszünet ellenőrzése céljából létrehozandó török-orosz katonai megfigyelőközpont - közölte pénteken Hulusi Akar török védelmi miniszter az Anadolu török állami hírügynökséggel.
A Dél-pesti Centrumkórházban megkapta egy koronavírus-fertőzött az első adag bamlanivimab gyógyszert - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán.
A korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatokkal erősen sújtott országokból Németországba irányuló forgalom korlátozásával egészítette ki pénteken a német szövetségi kormány az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványának megfékezését szolgáló intézkedéseit.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság (EB) elnökétől kért segítséget az Ukrajna számára elegendő mennyiségű, új koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséhez.
Miközben tőlünk Nyugatra egymást érik a karanténellenes tüntetések, addig Magyarországon ilyesmi elképzelhetetlen – az emberek rezignáltan veszik tudomásul a korlátozások újabb és újabb meghosszabbítását. Mi áll ennek a hátterében? Ami Nyugaton természetes, az nálunk miért nem az? Erre keresik a választ A hét videójában kollégáink, Tiszai Bal