A magyarok 50 százalékát anyagi szempontból is rosszul érintette a járvány, csökkent ugyanis a jövedelmük, 46 százalékuk nem érzékelt változást, 4 százalék pedig valamivel több pénzből tud gazdálkodni - mutat rá az éles különbségekre a K&H biztos jövő felmérése.
Előfordulnak olyan esetek, amikor a koronavírus-fertőzésen tünetmenetesen átesett gyerekek hetekkel később súlyos szövődményekkel, sokszervi gyulladással kerülnek kórházba – számolt be az RTL Klub híradója. A koronavírus-fertőzés e később jelentkező szövődménye a második hullám tetőzését követően jelent meg Magyarországon.
Idén januártól megjelent a 3 százalékos nyugdíjemelés a nyugellátásokban; a költségvetési törvény 3 százalékos inflációt jelez előre 2021-re, ennek megfelelően emelték januárban a nyugdíjak mellett a rokkantsági, rehabilitációs, korhatár előtti és egyéb ellátásokat - mondta Farkas András, a nyugdijguru.hu nyugdíjszakértője az M1 aktuális csatornán
Kiváló lehetőségeket rejtenek mostanában az altcoinok, Balage pedig igyekszik kihasználni ezt. Most épp az OXT/USDT páron várja a nyereséget, az alábbi adatokkal: pár: OXT/USDT beszálló: 0.305$ take profit 1: 0.33$ take profit 2: 0.36$ take profit 3: 0.387$ stop-loss: 0.288$…
Vezetéstechnikai tanfolyam indult a Steyr támogatásával, amely keretében a traktorosok megtanulhatják szélsőséges helyzetekben biztonsággal kezelni a járműszerelvényeket.
A korhoz kapcsolódó adókedvezmények nem ismeretlenek az elmúlt 10 évben kialakított jövedelemadó rendszerben, így nem ez az első alkalom, hogy a 25 év alattiak adókedvezményben részesülnek.
Felgyorsult a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI-) bértámogatás igénylése: míg a hét elejéig 100 munkaadó 550 magasan képzett szakember részére kért támogatást, addig ezek a számok az elmúlt napokban jelentősen megugrottak, többszörösükre nőttek. Mostanra már 200 munkaadó nyújtott be kérelmet 1500 munkavállalójára, összesen közel 1 milliárd f
Előbb-utóbb Európában is engedélyezik az orosz vakcinát, Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója arról beszélt: eddig mintegy egymillió embert oltottak be, akik egy applikációban feljegyezhetik a mellékhatásokat is, de eddig még
Igen, legalábbis már megjelentek az erre utaló jelek. Ezt állítja a QCP Capital nevű, népszerű kereskedő csoport. Múlt év márciusától kezdve, a bikapiac narratívája az volt, hogy megjelentek az amerikai intézményes befektetők a piacon, akiknek vásárlásai hajtják fel az árfolyamokat.…
December végén lezárult azon tartalékosok első turnusának a kiképzése, akik a kifejezetten a koronavírus miatt állásukat elvesztők számára létrehozott honvédségi programra jelentkeztek. Volt, aki idő közben munkát talált, és otthagyta a képzést, de a jelentkezők java része végigcsinálta, sőt, majdnem a felük egyelőre meg is maradt a honvédség kötel
Visszavonulóban van Izraelben a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de a járványügyi szakembereket aggasztja az, hogy terjednek a vírus új variánsai, és nő a fertőzöttek száma a gyerekek körében - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
A Soproni Egyetem már régóta elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés mellett, mely szemlélet az egyetem négy karán a kutatásokban és az oktatott tantárgyakban is nagy hangsúlyt kap, valamint egyre inkább átszövi a mindennapi működést is.
Csökkenő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 630,22 ponton zárt pénteken, 574,23 ponttal, 1,30 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Időről időre születnek koncepciók arról, hogy milyenek lesznek az otthonaink a jövőben. Az a jó ezekben az előrejelzésekben, hogy amint elérjük az adott évet máris ellenőrizhető, hogy mi valósult meg az elképzelésekből és mi maradt továbbra is fikció. Több város is van a világon, ahol a 60-as, 70-es, 80-as évek jövő városának elképzeléseit egy-egy
Ukrajnában kis mértékben lassult a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra négyezer alatti, az előző napinál mintegy ezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma sem érte el ezúttal a százat, viszont ismét sokan, több mint kétezren kerültek kórházba.
A Nébih Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatósága a beérkezett faiskolai leltárjelentések, valamint a törzsültetvények szemléin felvett információk alapján frissítette a „Gyümölcsfaiskolai szaporítások” és „Gyümölcs törzsültetvények” című áttekintő táblázatokat.
1257 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 359 574 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - tette közzé a koronavirus.gov.hu.
Hétfőtől válik elérhetővé az ingyenesen letölthető digitális jólét szoftver alapcsomag, amellyel a kormány az egyre kevésbé nélkülözhető digitális hozzáférés lehetőségét teremti meg a magyar embereknek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
A botanikus kertekben és magángyűjteményekben őrzött titánbuzogányok (Amorphophallus titanum) családfáinak elkészítésével akarják megóvni a dögszagot árasztó, gigantikus növényeket a beltenyészet káros genetikai következményeitől.
Anglia előbb még nagyon-nagyon hosszú út áll a járványügyi korlátozások enyhítése előtt, mivel továbbra is nagy a nyomás az egészségügyi rendszeren – mondta vasárnap Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a CNN tudósítása szerint.
A magyarok fele szívesen indítana vállalkozást, leginkább azért, mert a saját magunk urai lehetünk és azzal foglalkozhatunk, ami igazán a szenvedélyünk. A megkérdezettek háromnegyede a közösségi média hálóját is használná, ha saját vállalkozásba kezdene, ám közel 40 százalékuk véli úgy, hogy nincs elég ismerőse ehhez – derül ki az „Amway Globális V
Felgyorsult a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI-) bértámogatás igénylése: míg a hét elejéig 100 munkaadó 550 magasan képzett szakember részére kért támogatást, addig ezek a számok az elmúlt napokban jelentősen megugrottak, többszörösükre nőttek.
Az Európai Unió be fogja tartatni a koronavírus elleni oltóanyaggyártókkal a velük kötött szerződésekben foglalt kötelezettségeket - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap a francia Europe 1 rádiónak nyilatkozva.
Vasárnaptól visszatér a télies időjárás, ezért a közútkezelő munkatársai már szombat estétől elkezdték a szükséges helyeken a megelőző sószórási munkákat, s azokat folyamatosan végzik - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A
A német egység létrejöttével megszűnt az 1648-as vesztfáliai béke óta fennálló európai hatalmi egyensúly. Berlin egy dilemmához érkezett: tud-e alkalmazkodni az európai hatalmi rendszerhez, avagy elegendőnek érzi-e adottságait ahhoz, hogy Európát a maga képére formálja. Káncz Csaba jegyzete
A csokoládétól a fogkrémig szinte minden élelmiszerben vagy háztartási fogyasztási cikkben használt pálmaolaj ára csaknem egy évtizedes csúcsra emelkedett csütörtökön, és úgy tűnik, még nagyobb lendületet kap a drágulás.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb tüntetéseit váltotta ki Oroszországban Alekszej Navalnij ellenzéki politikus múlt vasárnapi őrizetbe vétele. Ez jól mutatja, hogy a tavaly nyári megmérgezését követően nem éppen kis kockázatot vállaló hazatérésével, a Kreml által csak „jelentéktelen bloggernek” nevezett Navalnij ügyének kezelése milyen súlyos gondot
Ausztriában is meginoghat az oltási kampány, miután a svéd-brit AstraZeneca gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy az első negyedévben nem tudja vállalni a megígért oltóanyag leszállítását - írták a hét végén az osztrák lapok.
A sportvilágban 2021 olyannak tűnik, mint 2020 félrecsúszott maszkban – tragikomédiával kezdődő férfi kézilabda-világbajnokság, elhalasztott Formula–1-es nyitány, arrébb tolt vagy törölt események, elmaradó mérkőzések és pozitív tesztek. A show-nak viszont folytatódnia kell, mert egy újabb teljes lezárásra aligha van tartalék. A folytatás etikai ké
Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) súlyos lefolyásának megelőzésére - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi lapinterjúban.
2019-ben a 40 éves nők több mint egyharmada volt hajadon Magyarországon, a nők 33, a férfiak pedig 36 éves korban kötöttek házasságot – ez is kiderült a Központi Statisztikai Hivatal Nők és férfiak Magyarországon, 2019 című kiadványából.
A statisztikai tájékoztatási naptárban munkaerőpiaci és kereseti statisztika is szerepel, megkülönböztetett figyelemre azonban a monetáris tanács januári kamatdöntő ülése tarthat számot.
Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) súlyos lefolyásának megelőzésére - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi lapinterjúban.
A kormány sürgősségi engedély iránti kérelmet nyújt be, amely lehetővé tenné a neonikotinoid tiametoxamot tartalmazó termék felhasználását a cukorrépa vetőmagjának kezelésére.
A pakisztáni kormány engedélyezte sürgősségi felhasználásra a Szputnyik V orosz védőoltást, Dubajban pedig bejelentették, hogy a szállítások késlekedése miatt lassul az oltás a Pfizer/BioNTech vakcinával.
Ausztriában is meginoghat az oltási kampány, miután a svéd-brit AstraZeneca gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy az első negyedévben nem tudja vállalni a megígért oltóanyag leszállítását - írták a hét végén az osztrák lapok.
Az előttünk álló éjszaka csak kevésen fog múlni, hogy hol milyen halmazállapot lesz az uralkodó (eső, havas eső vagy hó), helyenként pár tizeden múlhat majd a havazás.
Májusig 569 ezer amerikai áldozata lehet a koronavírusnak, ez kicsivel magasabb az eddig prognosztizált 567 ezernél – idézi a University of Washington kutatását a CNN.
A statisztikai tájékoztatási naptárban munkaerőpiaci és kereseti statisztika is szerepel, megkülönböztetett figyelemre azonban a monetáris tanács januári kamatdöntő ülése tarthat számot.
Bár kevesebb cég szűnt meg, kevesebb felszámolás, csőd és kényszertörlés indult, csak minimális mértékben nőtt a vállalkozások száma 2020-ban az előző évhez képest. Miközben az ágazatok nagy többségénél kevesebb cég működött 2020 végén, mint egy éve, a megyék túlnyomó többségében emelkedett ez az érték.
Újabb szintre lépett a családtámogatás és az otthonteremtés a januártól bevezetett intézkedésekkel, amelyeknek köszönhetően az új otthont keresők mellett azok is segítséget kapnak, akik nem szeretnének költözni - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az oltás nagyon modern technológián alapszik, jelentős szövődményeket ugyanakkor "extrém ritkán találunk", és azok is gyógyíthatóak - jelentette ki Merkely Béla. A kormány internetes tájékoztató videosorozatot indított
Csaknem tízezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában az általános országos tesztelés szombati napján, és 0,77 százalékos fertőzöttségi arányt mértek - jelentette be Igor Matovic szlovák miniszterelnök pozsonyi sajtótájékoztatón vasárnap.