2021. január 20. szerda

jan. 20
14:36
Friss adatok mutatják a koronavírus miatti többlethalálozást (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 2020 52. hetében 3478 fő veszítette életét Magyarországon. Ez azt mutatja, hogy mintegy 30%-kal többen haltak meg az év végén, mint egy évvel korábban. A halálozási többlet az utóbbi hetekben kissé csökkent, hiszen november-decemberben összesen mintegy tízezer fővel több, másfélszer annyi ember hunyt el, mint az előző éve
jan. 20
14:38
Sok probléma volt az Európai Gyógyszerügynökség szerint a Pfizer vakcinájával az engedélyeztetés előtt (Portfolio)
A dark webre korábban kiszivárogtatott, a Pfizer vakcináihoz kötődő dokumentációk alapján nagy volt a nyomás az Európai Gyógyszerügynökségen a vakcinák minél gyorsabb engedélyeztetése miatt – számol be hírről a le Monde.
jan. 20
14:39
Közeledtek az álláspontok: ekkora minimálbér-emelés jöhet (Menedzsment Fórum)
Elhúzódó egyeztetés után ma sem született végső megállapodás az idei legkisebb bérekről. Készül viszont egy megegyezéstervezet, benne 4 százalékos emeléssel.
jan. 20
14:48
Némafilmek zenei aláfestésére hirdetnek pályázatot (MMonline)
Némafilmhez filmzenét! címmel indít pályázatot régi magyar némafilmek zenei aláfestésére az idén 30. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye Fesztivál és a 120 éves magyar filmet ünneplő Nemzeti Filmintézet. A Mire megvénülünk, az Aphrodité és a Rabmadár című magyar némafilmekhez várnak zenei alkotásokat március 31. éjfélig – írja az MTI a pályázatot
jan. 20
14:54
Koronavírus: Ausztriában botrány robbant ki az oltási sorrend be nem tartása miatt (Portfolio)
Botrány robbant ki Ausztiában a koronavírus elleni oltások beadása körül, Sebastian Kurz kancellár a Kronen Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozva szerdán megengedhetetlennek nevezte, hogy polgármesterek és feleségeik, illetve helyi prominens személyiségek soron kívül jutottak hozzá a vakcinához.
jan. 20
15:00
A legdrágább élő magyar művészek – itt a friss toplista a 2020-as aukciós eredmények alapján (Portfolio)
A műtárgy.com és az Art Advisory Budapest művészeti tanácsadó iroda először 2017-ben adta ki A magyar aukciós piac című kiadványát, amely nemzetközi adatbázisok és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatta be, hogy hogyan szerepeltek a magyar képzőművészek az itthoni és a külföldi aukciókon.
jan. 20
15:03
Soha nem fogyott még ennyi hitel a Takarékbank MFB Pontjain (Privátbankár)
Több mint 67 milliárd forintot folyósítottak a Takarékbank vezette konzorcium MFB Pontjai tavaly a vállalkozásoknak és a lakosságnak, ami rekordnak számít. A 2016-os indulás óta a legjobb évet zárták, túlszárnyalva az előzetes tervet, és így támogatva a gazdaság működésének fenntartását a válsághelyzetben. A vállalkozások leginkább a nulla százalék
jan. 20
15:06
OTP Bank tájékoztatás a 2021-es fizetési moratóriumról (ProfitLine)
Az OTP Csoport több módon is lehetővé tette ügyfelei számára, hogy nyilatkozatot tegyenek a 2021-es fizetési moratórium igénybevételéről. Akik eddig is igénybe vették, a jogszabálynak megfelelően továbbra is automatikusan fizetési haladékot kapnak a tartozásuk megfizetésére 2021. június 30-ig, nekik egyelőre nincs további teendőjük. Nyilatkozni azo
jan. 20
15:12
Novák Katalin: Ne a Facebook-oldalamon tegyék fel a kérdéseket! (Portfolio)
Óriási érdeklődést tapasztal az otthonfelújítási támogatás iránt a családügyi miniszter. Eddig harminc igénylés érkezett be a Magyar Államkincstárhoz átlagosan 1 millió forint támogatási összegre, de a kérdés rengeteg. A kérelmek háromféleképpen nyújthatók be.
jan. 20
15:12
Tisztázta az MNB: ez vár azokra, akik éltek a hitelmoratóriummal (Pénzcentrum)
A törlesztési moratórium alatt - egyes téves hírekkel ellentétben - nem nő váratlanul az ügyfelek terhe. A moratórium időszakára eső kamatot nem csapják a tőketartozáshoz, az a futamidő megnyújtásával évente egyenlő részletekben
jan. 20
15:14
Hatásos lehet a Pfizer vakcinája a mutáns koronavírussal szemben is (Portfolio)
A Pfizer és a BioNTech szerint ugyanolyan hatásos lehet az általuk fejlesztett vakcina a briteknél azonosított új, agresszív vírustörzzsel szemben is – írja a CNBC.
jan. 20
15:18
Így csökkenti a szén-dioxid kibocsátást az e-kereskedelem (Portfolio)
A 2020 év végi ünnepi  időszakban rekordszintet ért el az e-kereskedelem, és a következő évtizedben a csomagküldő szolgáltatások további 80 százalékos bővülése várható. Korábban sokszor írtunk már arról, hogy ez milyen hatással lesz a logisztikai vagy a kiskereskedelmi ingatlanok piacára. Van azonban egy eddig kevéssé vizsgált, de szintén fontos ha
jan. 20
15:20
Kifakadt Ursula von der Leyen a koronavírus-oltások miatt (Portfolio)
Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinációkat, mert kezd túlzottan eltérni a beoltottsági arány egyes uniós tagországokban - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az uniós parlament keddi, a portugál soros tanácselnökség feladatairól szóló vitában.
jan. 20
15:21
Profession.hu: év végére stabilizálódott az álláspiac (TőzsdeFórum)
Csupán egy százalékkal maradt el az álláshirdetések száma 2019-től.
jan. 20
15:23
Google pályázat a digitális felzárkóztatásért (TőzsdeFórum)
Pályázat indul a közép- és kelet-európai régió digitális felzárkóztatásáért.
jan. 20
15:24
Donald Trump búcsút intett az elnökségnek és elhagyta a Fehér Házat (Portfolio)
Elhagyta Donald Trump és felesége, Melania Trump a Fehér Házat, átadva az épületet Joe Bidennek, aki néhány órán belül érkezik majd az elnöki székbe.
jan. 20
15:30
Online is elérhető a Friss Hús fesztivál néhány filmje (MMonline)
Négy magyar és öt nemzetközi díjnyertes rövidfilmes alkotás érhető el januárban online a Friss Hús fesztivál Facebook-oldalán. Ezen a héten megtekinthető a tavalyi Friss Hús legjobb magyar élőszereplős rövidfilmje, Kölcsey Levente Szünet című alkotása. A film főhőse a 16 éves Zoli, akit szülei ki akarnak íratni a szakközépiskolából, hogy inkább dol
jan. 20
15:33
Egy híres meleghimnusszal búcsúztatta a CNN a távozó Donald Trumpot (Menedzsment Fórum)
Egy vállaltan „a másságot” jelképező dallal, a meleghimnusznak is tartott YMCA című nótával búcsúztatta a CNN élő tudósítása Donald Trumpot, amint a távozó elnök helikoptere elhagyta a Fehér Ház előtti füves területet.
jan. 20
15:36
Így áll az olasz belpolitikai viszály (ProfitLine)
Az olasz képviselőház után a szenátusban is összejött elég támogató szavazat a kormány számára, így a helyén maradhat a Conte-kabinet.
jan. 20
15:42
Fenntartható precíziós kertészeti szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés indul (Agroinform)
A Szegedi Tudományegyetem fenntartható precíziós kertészeti szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szakot indít online levelező képzési formában.
jan. 20
15:44
Jöhet az évelő árpa? (Agroinform)
A düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem kutatói Maria von Korff Schmising professzor asszony vezetésével nagy erőkkel dolgoznak az évelő árpafajták bevezetési lehetőségén.
jan. 20
15:51
Kiváló év van a Takarékbank MFB Pontjai mögött (Piac és Profit)
Több mint 67 milliárd forintot folyósítottak a Takarékbank vezette konzorcium MFB Pontjai tavaly a vállalkozásoknak és a lakosságnak, ami rekordnak számít. A 2016-os indulás óta a legjobb évet zárták, túlszárnyalva az előzetes tervet, és így támogatva a gazdaság működésének fenntartását a válsághelyzetben. A vállalkozások leginkább a nulla százalék
jan. 20
16:06
Megtévesztő reklámok miatt közel 6 milliárd forint bírságot szabott ki az elmúlt két évben a GVH (ProfitLine)
Az év eleji időszakban számos cégnél döntenek reklámozási és marketing kérdésekben, ezzel pedig igen érzékeny területre lépnek. Az elmúlt két évben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ilyen ügyekben csaknem 6 milliárd forint bírságot szabott ki. Aki biztos akar lenni a dolgában, annak napi szinten követnie kell a jogszabályi háttér változásait – hívja
jan. 20
16:06
Laborvizsgálatok: a brit variáns ellen is hatásos a Pfizer-vakcina (Pénzcentrum)
Egy laboratóriumi vizsgálat szerint a Pfizer vakcinája hatékony a brit variáns ellen is. Egy laboratóriumi vizsgálat szerint hatásos a Pfizer/BioNTech vakcinája a koronavírus brit variánsával szemben - írja a Financial Times. A vizsgálatok
jan. 20
16:06
Joe Biden már ma eltörli Donald Trump legemlékezetesebb intézkedéseit (Portfolio)
Ma iktatják be Joe Bident az Egyesült Államok következő elnökének; a demokrata politikus pedig azonnal nekiáll majd a rendeletek aláírásának, amint elfoglalja a székét a Fehér Házban. Biden elsősorban Donald Trump négyéves munkájának ikonikus intézkedéseit vonja majd vissza: eltörli a bevándorlási korlátozásokat, felfüggeszti a mexikói határfal épí
jan. 20
16:09
Ez a cég a multik álmát váltja valóra - automatizálják a pénzügyeket (Privátbankár)
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a Workiva Inc, a világ vezető jelentés automatizálással foglalkozó vállalatát elemzik.
jan. 20
16:12
Elmeszelte az Alkotmánybíróság az új hulladékgazdálkodási törvényt (Agroinform)
Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése, mert sérti a tulajdonhoz való jogot – mondta ki az Alkotmánybíróság Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán született határozatában, melyet szerdán tett közzé a testület a honlapján.
jan. 20
16:18
Aratott a Morgan Stanley az utolsó negyedévben (TőzsdeFórum)
A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Morgan Stanley.
jan. 20
16:20
A cseh autóipart is megrázta a válság (TőzsdeFórum)
Visszaesett a személyautók gyártása tavaly Csehországban
jan. 20
16:22
Emelkedéssel várják Bident az indexek (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek.
jan. 20
16:24
Index: az OGYÉI végzett az orosz vakcina dokumentációjának ellenőrzésével (Portfolio)
Az Index információi szerint az OGYÉI végzett az orosz vakcina elemzésével és most a népegészségügyi központ térfelén pattog a labda.
jan. 20
16:36
WHO: már legalább 60 országban mutatták ki eddig a brit vírusmutációt (Portfolio)
A világ legalább hatvan országában mutatták ki eddig a Nagy-Britanniában  azonosított új koronavírustörzset - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.
jan. 20
16:36
Visszaesett a személyautók gyártása Csehországban (ProfitLine)
Csehországban tavaly 1,15 millió személygépkocsit gyártottak, ami éves szinten 19,2 százalékos visszaesés. A gyártás ezzel a 2014-es év szintjére esett vissza - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában, jelezve, hogy a problémák alapvetően a koronavírusjárvány következményei.
jan. 20
16:36
Nemsokára 4 oltásból is választhatnak a szerbek: újabb vakcina kaphat zöld utat (Pénzcentrum)
Néhány héten belül várhatóan az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca vakcináját is bejegyzik Szerbiában, így már négyfajta oltóanyag közül választhatnak azok, akik önként beoltatnák magukat - jelentette be Aleksandar Vucic szerb államfő. A
jan. 20
16:42
Bombafenyegetés miatt kiürítették az amerikai legfelsőbb bíróság épületét (Portfolio)
Bombafenyegetés miatt kiürítették az amerikai legfelsőbb bíróság épületét - számol be a CNN bennfentesekre hivatkozva.
jan. 20
17:09
Eltalálja-e a digitális torpedó a felvételizőket? (Menedzsment Fórum)
Nyakunkon a középiskolai felvételi időszak, ami sok gyerek és szülő számára okoz álmatlan éjszakákat. Cikkünkben azt jártuk körül, hogy a korábbi éveknél valóban sokkal gyengébb eredmények születhetnek-e. Indokoltnak tűnik ebben a helyzetben könnyített feladatsort adni?
jan. 20
17:09
Lőporos hordón ül Biden – nehéz évek várnak Amerikára (Privátbankár)
Az új elnök egyesíteni szeretné a kettészakadt országot, de már az komoly eredmény lenne, ha nem robbanna fel alatta a lőporos hordó.
jan. 20
17:12
Öt éven belül duplázódik a biostimulátor-piac (ProfitLine)
A 2020-as év félelmei gyorsan szertefoszlottak a speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. életében, sőt, a növénytermesztők válságra adott reakciója kifejezetten kedvezett a már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek. A régóta tervezett strukturális megújulásnak is új lendületet adott
jan. 20
17:12
Kiderült, mikor érkezik idén a 13. nyugdíj első részlete és mennyi pénzt kap 2,56 millió ember (Portfolio)
Három hét múlva, február 12-től kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét, amely egy idén áltagos összegű (150 600 forintos) nyugdíjban részesülő esetén csaknem 37 650 forintot jelent majd - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján. Fontos, hogy ez az összeg a h
jan. 20
17:15
Nincs, mit tenni, kell a luxus az embereknek (TőzsdeFórum)
A luxusipari csoport1 százalékkal növelte bevételét.
jan. 20
17:17
Ennyi lehet a minimálbér februártól (TőzsdeFórum)
Munkaadók és szakszervezetek: 4 százalékos lehet a minimálbéremelés.
jan. 20
17:18
Újabb halasztást kért a Tether (Kripto Akadémia)
Tegnap jelentette be a nyilvánosság előtt a Tether-t és az iFinex-et képviselő ügyvéd, hogy újabb halasztást kértek a bíróságtól. Ezt pedig azért tették, mert a felek még mindig nem tudták összegyűjteni a bíróság által bekért dokumentumokat, amik a két cég…
jan. 20
17:24
Példátlan robbanást hozhat Magyarországon a felújítási támogatás (Portfolio)
Többszörösére növelheti a felújítási célú lakáshitelek iránti hazai keresletet a kamattámogatott otthonfelújítási hitelek február 1-jei bevezetése. Egyúttal akár az 50 százalékot is megközelítheti idén azoknak a lakossági hiteleknek az aránya az új kihelyezésekben, amelyekhez az állam kamattámogatást nyújt. Cikkünkben a várható hitelpiaci hatások m
jan. 20
17:33
Forrósodik a Klubrádió frekvenciája körüli helyzet (Menedzsment Fórum)
A Klubrádió azonnali ideiglenes bírói jogvédelmi intézkedést kért annak érdekében, hogy február 14. után akkor se némítsák el, ha addigra nem születik jogerős ítélet a perben, amit azért indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellen, mert a Médiatanács nem hosszabbította meg a rádió lejáró médiaszolgáltatási jogosultságát.
jan. 20
17:42
OTP-sek, figyelem: fontos részleteket közölt a bank a moratóriumról (Pénzcentrum)
Az OTP Csoport több módon is lehetővé tette ügyfelei számára, hogy nyilatkozatot tegyenek a 2021-es fizetési moratórium igénybevételéről. Akik eddig is igénybe vették, a jogszabálynak megfelelően továbbra is automatikusan fizetési haladékot
jan. 20
17:42
Szőlőt telepítesz? Szakmaközi hozzájárulás? (Mezőhír)
A művelési eljárások hatásait a szőlőültetvények talajegészségállapotának tükrében.
jan. 20
17:42
Hogy ne a kertben lakjon jól a vaddisznó (Agrárágazat)
Indul a vadásztársaságok vadetetési programja.
jan. 20
17:48
Csökkent a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 506,60 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 44 103,40 ponton zárt szerdán.
jan. 20
17:51
Mi lesz itt idén? Mibe fektessünk? (Privátbankár)
A legnagyobb kockázatot a koronavírus elleni oltás elérhetősége jelenti, az EU-ban csak a harmadik negyedév végére érhető el a gazdasági növekedés szempontjából is megnyugtató átoltottsági szint – mondja az Equilor Befektetési Zrt. Addig a korlátozások és azok feloldása maradnak fókuszban, amit a szolgáltatóipar és a turizmus szenvedhet meg leginká
jan. 20
17:51
Megállapodás Kínával: mennyire járnak jó a magyar vállalatok? (Piac és Profit)
Az EU és Kína által megkötött Befektetési Egyezmény életbe lépését követően az uniós, köztük a magyar cégek számára számos szektorban már nem lesz kötelező vegyesvállalat alapítása és a technológiáik átadása ahhoz, hogy a távol-keleti országban működjenek. A hazai vállalkozások közvetetten is profitálhatnak a megállapodásból, mivel a velük együttmű

Keresés