„Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások” – mondta el a 24.hu-nak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. A szakember szerint err
Az európai új autó üzembe helyezés tovább lassult decemberben, ezzel már harmadik hónapja tart a csökkenés, derült ki az iparági adatokból kedden, mivel a koronavírus második hulláma miatti korlátozások a kontinens legnagyobb piacian is negatív hatást fejtettek ki.
A tapasztalatok, a kínálat és már a statisztikák alapján is visszaigazolódott, hogy az elmúlt egy évben csökkent Magyarországon, különösen Budapesten a kiadó lakások bérleti díja. Van azonban sok egyedi történet, ami miatt nem feltétlenül igaz az az általánosítás mindenkire, hogy kevesebbet fizet a lakhatásra, leginkább a beragadt szerződések, vagy
Armin Laschetet választották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének szombaton, ezzel lényegében eldőlt az is, hogy a párt nem tér vissza konzervatív-keresztény gyökereihez, hanem folytatja az Angela Merkel által kijelölt mérsékelt, centrista utat. Armin Laschet veterán politikus, aki szorosabb európai integrációban hisz, illetve kulcsfont
Okos autókban használt technológiák fejlesztésén fog együtt dolgozni a kínai Geely autógyártó és a Tencent kínai internetes óriásvállalat. A két vállalat a digitalizáció, az okos műszerfalak, az önvezető technológiák és az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó fejlesztések területein folytat majd stratégiai együttműködést egy új megállapodás alapj
Nagyon erős eszközt adtak a kezünkbe az állam- és kormányfők a jogállamisági rendelet támogatásával, amely január elseje óta hatályban van és alkalmazni is tudjuk azt, így „nagyon sok pénzt blokkolhatunk” például nagy magyar állami beruházások kifizetéseinél – jelezte az osztrák Der Standard című lapnak adott terjedelmes interjúban az Európai Bizot
A Nagy-Britanniában decemberben azonosított új koronavírustörzs, vagy annak egy újabb mutációja jelenhetett meg Szlovéniában, a hivatalos bejelentések szerint ugyanis egy korábban Angliából hazatérő szlovén állampolgárnál kedden ilyen fertőzést azonosítottak.
A félvezetők növekvő hiánya miatt, illetve a járművek iránti gyenge kereslet hatására a Ford amerikai autógyártó vállalat egy hónapra leállította a termelést egyik németországi gyárában, egy indiai üzemben pedig egy héttel meghosszabbította a háromnapos munkaszünetet.
Hatalmas az érdeklődés az új otthonfelújítási támogatás iránt, így nem meglepő, hogy hozzánk is rengeteg olvasói levél érkezik az állami milliókkal kapcsolatban. Most újabb tíz kérdést válaszolunk meg a vonatkozó rendeletek és a támogatást odaítélő Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján. Hitelfelvételhez a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
Hamarosan alapítványi fenntartásba kerülhet a Debreceni Egyetem is, amely például a közbeszerzései révén az egész város gazdaságának motorja. Két cég biztosan sokat köszönhet a kancellárnak.
Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.
Tavaly decemberben, csakúgy, mint az elmúlt év egészében az európai uniós országok között Magyarországon volt a legalacsonyabb a lakossági földgáz átlagára, továbbá a villamos energia átlagára a második legalacsonyabb volt - közölte az MTI-vel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint akár pünkösdig is zárva maradhatnak az éttermek és szállodák. Pünkösd vasárnap idén május 23-ra esik.
A koronavírus-járvány elleni globális fellépés rámutatott az emberi társadalmak sérülékenységére a természetes és ember által előállított biológiai fenyegetésekkel kapcsolatban. A világban jelenleg zajló második hidegháború azonban a biovédelem területén is feszültségeket szül. Káncz Csaba jegyzete.
Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.
Január 11-én délelőtt azonban egy nyerges vontató érkezett a piliscsabai intézményhez, ami egy, a néhány hónappal ezelőtt átadott Steyr traktorokhoz csatlakoztatható kéttengelyes Pronar pótkocsit hozta a gyakorlati oktatás színvonalának emelése érdekében.
Lombardia régió azt szorgalmazta, hogy a magasabb bruttó hazai termékkel (GDP) bíró térségek lakosságát oltsák be először, miközben az ország ellátása ismét akadozik a vakcina-szállítmányok keddi késése miatt, ez pedig megbénította a második dózisok beadását.
A Dunaferr vezetése arról döntött, hogy az augusztusban felmondott kollektív szerződés megszűnésének időpontját kitolná április 30-ára, hogy több idő legyen a tárgyalásokra. A cégvezetés azonban a gesztusért cserébe komoly kérést fogalmazott meg, ami inkább tekinthető ultimátumnak, mintsem kérésnek.
A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt szerdától tíz napra ismét leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel.
Kereskedőnk Coinhunter készített egy részletes anyagot a Binance tőzsdén lévő OCO orderről melynek segítségével egyszerre lehet feladni eladói megbízást és a stoploss szint megadását.
Csütörtökön részítélet születhet abban a perben, amelyet a Quaestor, a Hungária és a Buda-Cash károsultjai indítottak a Fővárosi Törvényszéken. Azt kérve a bíróságtól, állapítsa meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a magyar állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felelősségét a 2015 tavaszi brókerbotrányok kialakulásában, amelyek nekik összességében minte
Rachel Levine-t, Pennsylvania vezető egészségügyi tisztségviselőjét nevezi ki Joe Biden egészségügyi miniszter-helyettesnek. Ezzel Levin lesz az első transznemű szövetségi tisztségviselő az amerikai történelemben – írja a Washington Post.
A FedEx gyorsposta szolgáltató vállalat a holland TNT akvizíciójával az elkövetkező években több ezerrel csökkenti alkalmazottai számát Európában az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott jelentés alapján.
Az elmúlt években a biztosítási alkuszok piacán gőzerővel nyomuló, Mészáros Lőrinc résztulajdonában álló Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. A 75 százalékos tulajdonában lévő HUNBankbiztosítás Közvetítő Kft. stratégiai partnerséget kötött a Takarékbankkal – amely egyébként tavaly május óta a kft egynegyednyi üzlet
Elkészült Joe Biden bevándorlási terve, melyet hivatalának első napján tervez bemutatni. Az elnök 11 millió illegális bevándorló állampolgársághoz jutását segítené, a procedúra minden személy esetén 8 évet venne igénybe.
Egyre gyakrabban találkozhatunk a pénzügyi médiában és a közéletben is a 'fogyasztóbarát' kifejezéssel, mint: fogyasztóbarát lakáshitel, fogyasztóbarát személyi kölcsön, fogyasztóbarát lakásbiztosítás stb. Mitől lesz egy pénzügyi termék fogyasztóbarát? Mi a fogyasztóbarát termék lényege, célja, jellemzője? Cikkünkben a fogyasztóbarát lakáshitelt mu
Az Európai Unió tagállamainak fel kell gyorsítaniuk a koronavírus elleni beoltást, a járvány visszaszorítása érdekében márciusig a 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig pedig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát be kell oltaniuk - közölte Margarítisz Szkínász, az európai éle
Az EU azt kéri a tagállamoktól, gyorsítsák fel a koronavírus elleni beoltást - az Unió ugyanis lakosságarányosan egyelőre eléggé le van maradva a világ több országától is. Ennek ellenére azt tervezgetik, mit csinálunk majd a fölösleggel.
Január első napjaiban jó hírt kaptak a felnőttképzők és a HR-szakemberek, mert – figyelembe véve a gyakorlati tapasztalatokat – módosították a felnőttképzési jogszabályokat. Érthetőbbek és egyszerűbbek lettek a követelmények.
Elkészült Joe Biden bevándorlási terve, melyet hivatalának első napján tervez bemutatni. Az elnök 11 millió illegális bevándorló állampolgársághoz jutását segítené, a procedúra minden személy esetén 8 évet venne igénybe.
Alaptalan, felelőtlen rémhír, hogy Magyarországon Pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek - közölte szerkesztőségünkkel a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Többféle kínai vakcinát fejlesztenek, a nem túl hatékonynak bizonyuló Sinovac mellett létezik egy ígéretes változat, a BBIBP-CorV is, amely egy elölt vírust tartalmazó, első generációs termék – mutatnak rá pécsi virológusok egy Facebookon közzétett posztban. A BBIBP-CorV beadása az első két testfázis alapján nem jár súlyos mellékhatásokkal, a tömeg
Majd 8 százalékkal csökkent 2020-ban az azt megelőző évhez képest az üzemanyag fogyasztás. A prémium termékek (elsősorban a prémium benzin) eladása döbbenetes mértékben nőtt meg. Nézzük az okokat.
Van aki felét visszakapja a Malév jegy árának, másoknak viszont semmi sem jut. Minden attól függ, hogy melyik utazási irodában vette nyolc éve. A visszatérítést totális káosz jellemzi - senki nem tud semmit. A Nemzetközi Légifuvarozási Szervezet,( IATA) minden adat birtokában van - csak éppen ezt nem osztja meg senkivel - sem az utassal, sem az ut
Idén 6, jövőre akár 7 százalékos gazdasági növekedésre is sor kerülhet Magyarországon – mondta el az Inforádió Aréna című műsorában Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.
Évente csaknem 900 millió műanyagtöredéket szűrhetnek ki a Földközi-tengerből a sekélyvízi tengeri füvekből képződő "labdácskák" - derült ki egy új tanulmányból, amelyet a Scientific Reports című folyóirat publikált.
Alaptalan, felelőtlen rémhír, hogy pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és az éttermeknek Magyarországon - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.