Olcsóbb és gyorsabb pénzátutalási rendszerek kidolgozására szólította fel az euróövezeti bankokat Jens Weidmann, Németország központi bankjának (Bundesbank) elnöke, hogy felvegyék a küzdelmet olyan alternatívákkal szemben mint például a Facebook jövőbeni kriptopénze, a Libra. Szerinte egyelőre nincs nyomós ok arra, hogy az euróövezeti jegybank sajá
A Canaccord Genuit elemzői felfelé módosították a Tesla részvényeinek célárát, az elektromosautó-gyártó papírjai több mint két százalékot emelkedtek a hírre.
Rekord számú elemzést készített 2019-ben az Állami Számvevőszék. A részleteket Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője mondta el az InfoRádióban.
A Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozóján, az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő FeHoVa kiállításon várnak minden szakembert és érdeklődőt 2020. február 13-16. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Még az év végén megkapták bruttó félmillió forintos juttatásukat a fegyveres testületek dolgozói - közölte az M1 aktuális csatorna csütörtök esti Híradójában a Magyar Államkincstár tájékoztatására hivatkozva.
A Google tulajdonában lévő Deep Mind algoritmusát tanította be kutatók egy csoportja, az algoritmus az eddigi kutatási eredmények alapján pontosabban állapította meg röntgenfelvételekről radiológiai specialistáknál, hogy a pácienseknek mellrákja van-e.
Már be lehet nyújtani az iskolai felmentési kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az Mti-vel.
Bonyolult és önsorsrontó játékelméleti kérdésnek tűnt, de végül megoldódott. Bármennyi ellentét is feszül Ukrajna és Oroszország között, a gazdasági érdek elvezetett a megegyezéshez, jön az orosz gáz Európába.
A csütörtöki piacnyitás után napon belül csúcsra kapaszkodott a Dow és az S&P500 is, az év első kereskedési napját új csúcson fejezték be az indexek.
A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Pontosabb a mesterséges intelligencia (AI) az orvosoknál a mellrák mammográfiai diagnosztizálásában a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Éles személyes támadásokba torkollott csütörtök este Zoran Milanovic volt horvát kormányfő, ellenzéki politikus, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje és Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban lévő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje két órán át tartó televíziós vitája. A vitát követő felmérések szerint a horvát nézők úgy
Idén várhatóan a megszűnő és az induló cégek száma megközelíti egymást, és mind a két érték évi 30-32 ezer körül zárhat majd - derült ki az Opten csütörtöki közleményéből.
Az ausztrál kereskedelmi minisztérium sajtóközleményt adott ki, melyben arra hívja fel a farmerek és exportőrök figyelmét, hogy számos exportpiacon jelentősen csökkentek a vámok január 1-től.
Hány euró az ára az autópálya matricának Ausztriában 2020-ban? Milyen autópályamatricák vannak Ausztriában? Mennyit kell fizetni 2020-ban az autópályák használatáért Ausztriában személygépkocsi és motorkerékpár esetén? A 3,5 tonna alatti legnagyobb megengedett össztömegű gépjárművek esetében az osztrák autópályák és gyorsforgalmi utak használata ki
A ProfitLine.hu szerkesztőségébe immár a sokadik levelet kapjuk olvasóinktól az Inrum Justitia Zrt. működésével kapcsolatban. Jelen olvasói levelet most változtatás nélkül közöljük mindenki okulására és abban bízva, hogy a mamut-pénzbehajtó hátha változtat valamit működési rendszerében.
Januártól több népszerű Telenor tarifa esetén növekszik az EU-ban és 1-es díjzónában felhasználható mobilinternetes adatkeret, a szolgáltató több mint félmillió ügyfele örülhet a jó hírnek. A magasabb adatkeret eléréshez az előfizetőknek semmi teendőjük nincs, a megnövelt adatkeret automatikusan elérhetővé válik. Az Európai Unión belül és az 1-es z
Lanyhult a kínai feldolgozóipari aktivitás, az eurózóna állapota ugyanakkor nem rosszabbodott sokat 2019 végén. A nagy jegybankok közül az üdvlövést Peking adta le: már az év első napján bejelentették a bankok kötelező tartalékrátájának csökkentését.
Látványos mozgásokat produkált a piacon tavaly a Kulcs-Soft részvénye. A cég 2020-ra vonatkozó céljairól és az elért eredményekről Kulcsár Tibort, a társaság alapítóját és igazgatóságának elnökét kérdeztük.
A Capri Holdings szemet vetett az olasz luxuscipőcégre, az Alberto Gozzira. Az adásvétel várhatóan az év végén zárul le, tovább erősítve a vállalat luxuslábbelik piacán betöltött szerepét, amelyet két éve a Jimmy Choo megvásárlásával kezdett felépíteni.
Kivonták a forgalomból a felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját. A padlólemezeket ugyanis gyakorlatilag felzabálta a rozsda. A 69 milliárdért beszerzett új szerelvényekkel nagyobb a baj, mint gondolták.
Nehéz, vagy talán egyenesen lehetetlen lesz túlszárnyalni a tavalyi évet a tőzsdén, de egyáltalán nem mindegy, hogy mibe fektet az, aki nagyobb kockázat mellett nagyobb hozamot szeretne elérni, mint amit az állampapír biztosít. Megkértünk...
Könnyebben haladhatnak át az országon a kamionok az osztrák és a román határ között, ha elkészül a Zalaegerszeg és Körmend közötti 28 kilométeres gyorsforgalmi út.
Elsősorban az amerikai elnökválasztásról szól majd a 2020-as év, ez ugyanis hosszabb távon is meghatározhatja a világgazdaság helyzetét és a piaci hangulatot. Egyelőre azt sem tudjuk, ki lehet Donald Trump ellenfele, így az esélyeket is nehéz megjósolni, éppen ezért „szólhat nagyot” az eredmény. Közben Kelet-Közép-Európa több országában is fontos v
Az oktatás munkaerőpiachoz közelítése volt az elsődleges célja a szakképzés megerősítésének, amelynek részleteivel a kezdeti fenntartások után már az oktatók is egyetértenek – erről Schanda Tamás beszélt a Magyar Nemzetnek.
A városi parkolási szabályok átalakítását sürgeti a német autóipari vállalkozások országos érdekképviselete (VDA) az életminőség javítása és a klímaváltozás elleni küzdelem sikere érdekében - írták csütörtökön német hírportálok.
Az LG Electronics (LG) új vezeték nélküli, felmosási funkciókat is kínáló takarítókészülékeket mutat be a 2020-as CES kiállításon. Míg az LG CordZeroThinQ A9 rúdporszívó hatékonyan szedi össze és törli fel a padlón levő szennyeződéseket, a CordZeroThinQ robotfelmosó az LG robotika és háztartási berendezések terén szerzett tudását egyesíti egy termé
Elindult a nevezés a Central European Beer Awards-2020 elnevezésű sörversenyre, amelyet jövő nyár elején a gyulai Kézműves Sörfesztivál keretében rendeznek meg. A szervezők keresik Magyarország legjobb kisüzemi sörét és a legeredményesebb kisüzemi főzdéjét.
„Az elmúlt évtized az okostelefonok globális elterjedéséről, a mesterséges intelligencia fejlődéséről, valamint a felhő, az alkalmazások és a közösségi média térnyeréséről szólt” – mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója. De vajon mi jön ezután? Digitális reflex, kiberbűnözés, Threat Hunting, Zero Trust, a jövő internete és a
Ázsiai tigriseinek életében egy közel fél évszázados sikersztori után eljött az a pillanat, mikor újra kell gondolni az irányt, és a növekedésmániás fejlődő országokból ugyanúgy növekedésbarát, de lényegi szociális hálóval rendelkező államokká kell válni.