A járvány különbözőképp hat a kisvállalkozásokra, vannak cégek, amelyek remekül alkalmazkodnak a helyzethez, és vannak, amelyeket sújt a korlátozások miatt kieső forgalom. A CIB Bank Kisvállalati Divízió vezetőjét, Fetter Istvánt kérdeztük, milyen lehetőségeik vannak a nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak, milyen igényekkel keresik meg a bankot,
Nincs olyan vállalkozás, amelyet az MFB Csoport egyedül hagyna a koronavírus-járvány okozta krízishelyzetben, a legkisebb cégektől, a legnagyobb vállalkozásokig mindenkinek tudunk segítséget nyújtani - hangoztatta a Hiventures-Portfolio csütörtöki online konferenciáján Sipos-Tompa Levente, a bank elnök-vezérigazgatója. Katona Bence, a Hiventures ve
A budapesti irodapiac első negyedéves adatai alapján átlagos dinamikájú kereslettel és alapvetően pozitív piaci hangulattal érkeztünk a COVID-19 világjárványhoz. 2020. március végéig két új, összesen 45 ezer négyzetméteres átadással. De vajon mi lesz a következő időszakban? Elszáll majd az üresedés a kereslet hiánya és az idén átadni tervezett 220
A koronavírus-válság valószínűleg tovább növeli a nemek közötti bérszakadékot Németországban, mivel egyre több nő csökkenti a munkaóráinak számát, hogy az óvodák és iskolák bezárása miatt otthon tudjon maradni a gyerekével - írja a Reuters.
Egy hét alatt újabb 3 millió amerikai veszítette el az állását a frissen beadott munkanélküli segély iránti kérelmek szerint. A koronavírus óta így 36,4 millióan váltak legalább ideigelensen állástalanná, a tartósan munkanélküliek száma jelenleg 22,8 millió az országban.
A járványügyi korlátozások enyhítését követően kitiltanák az autóforgalmat a londoni City legforgalmasabb útjairól. A városrészt üzemeltető társaság, a City of London Corporation javaslatokat dolgozott ki a városrész főbb közlekedési csomópontjainál a 12, és 24-órás lezárásokra, amelyek elfogadásáról hamarosan dönthetnek majd. Ha a tervek működnek,
Magyarországon a Covid-19 világjárvány márciusi megjelenése óta ötszörösére nőtt az e-kiskereskedelem növekedési üteme. A pandémia nagy nyertesei a webáruházak, hiszen a megváltozott helyzet hatására a fogyasztók szinte azonnal a világhálóról kezdték menedzselni bevásárlásaikat - mutat rá a Nielsen.
Hosszabb távon is átalakulnak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai a cégeknél; a koronavírus terjedése ellen meghozott intézkedések egy részét a megemelkedő költségek ellenére fenntartják majd a vállalkozások Magyarországon és külföldön egyaránt.
A magánszemélyeknek a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet ellenére is a megszokott határidőig, azaz 2020. május 20-ig kell beadniuk személyi jövedelemadó bevallásukat a 2019-ben szerzett jövedelmükről. Ugyanezen időpontig lehet...
Egyre több légitársaság indítja újra szigorú biztonsági intézkedések mellett a Budapesti járatait: a mostani 16 város mellett a jövő hónapban további hat lesz elérhető.
Csütörtökön 862,7 milliárd forintnyi egyhetes betétet fogadott be az MNB a kereskedelmi bankoktól, ezzel az új eszköz története során a legmagasabb összeget érte el. Így a múlt heti tender lejáratát figyelembe véve 20 milliárd forinttal szűkítette a likviditást a jegybank.
A honlapján megjelent legfrissebb kimutatás szerint a jegybank 2020 első negyedévében 18 esetben nyújtott 5 millió forintot meghaladó támogatást. Ezek 677 milliós végösszegéből 14 intézménynek jutott (voltak, amelyeknek kétszer is), közülük 10 egyetem, 2 alapítvány, egy kft., s kapott pénzt az MNB saját sportköre is.
Kárba veszhetnek a koronavírus-járványt megfékezni hivatott erőfeszítések, ha az emberek kiábrándulnak a hivatalos szervek útmutatásaiból - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója csütörtökön...
A Niveus Consulting Group saját ügyfélkörében végzett nem reprezentatív kutatása megerősíti, hogy főleg a kkv-szektor igényelte első körben a bértámogatást.
A koronavírus miatti korlátozások újabb ütést mérnek az olaj keresletére májusban annak ellenére is, hogy az olajtermelők a történelem legnagyobb havi kitermelésvágását eszközölték, közölte a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) csütörtökön.
A KSH legfrissebb építőipari adatait kommentálta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára, aki csütörtöki online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az első negyedévben éves összevetésben mért 0,1 százalékos visszaesés stagnálásként értelmezhető. A gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései az építőipart is segítették
A negatív kamatok további vágása, illetve újabb kötvényvásárlások is ott szerepelnek lehetséges opcióként a Bank of Japan asztalán a koronavírus hatására kialakult gazdasági recesszió enyhítésére, jelezte tegnap Haruhiko Kuroda jegybankelnök.
Főleg a KKV szektor igényelte első körben a bértámogatást, a nagyvállalati ügyfélkör csak mintegy 3-4 százaléka élt ezzel az eszközzel. Sokan még halogatják a döntést és a tömeges beadás ebben a vállalati körben csak ezt követően...
Edouard Philippe francia miniszterelnök 18 milliárd eurós mentőcsomagot jelentett be csütörtökön a turisztikai szektor támogatására, amely a koronavírus-járvány egyik legfőbb vesztese a vendéglátóhelyek és a szállodák március közepi bezárása óta.
Újabb mobil applikációval, a VoxPay-jel is megvásárolható a Tömegközlekedési mobiljegy, ami BKK mellett a Volánbusz járatain is használható. Így a megvásárolt jegyek, bérletek az ország közel 70 városában a helyi közlekedésben...
A hétvégén lezárják a gépjárműforgalom elől a pesti alsó rakpartot és átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a városvezetés újranyitási politikájának részeként, bővítve a kikapcsolódásra használható közterületeket - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.
Megjelent a komlóültetvények létesítéséhez kapcsolódó kifizetési kérelem közlemény. Már a hétvégén megnyílik a beadási időszak, a kérelmeket a benyújtás sorrendjében bírálják el.
Egymást követő negyedik napja esnek az amerikai tőzsdék, egyre erősebbek azok a vélemények, hogy újabb nagy korrekció jöhet a részvénypiacokon. Az esés mögött hírek is vannak, és a technikai kép is kezd elromlani.
A hétvégén lezárják a gépjárműforgalom elől a pesti alsó rakpartot és átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a városvezetés újranyitási politikájának részeként, bővítve a kikapcsolódásra használható közterületeket - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.
Új pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására 50 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Egy százalék körüli indexcsökkenéssel indult csütörtökön a kereskedés a New York-i tőzsdén, miután az előző két nap is gyengüléssel zártak a mutatók a befektetőknek arra az aggodalmára, hogy a gazdaság a vártnál csak később kezd talpra állni.
Őrült pénzeket szakítanak azok a gamerek, akik áruba bocsátják felextrázott felhasználóikat az interneten: vannak, akik százezrekért adják tovább a brutálisan felfejlesztett accountokat. Mások abból csinálnak pénzt, hogy megrendelésre...
Az eddigieknél sokkal komolyabb kormányzati lépésekre van szükség, ha tényleg meg akarjuk menteni a vállalatainkat: a kkv-k likviditása néhány hónapig tart ki, a nagyvállalatok 20-30 százalékos leépítésekre kényszerülhetnek. A legnagyobb problémát hosszabb távon a fogyasztói bizalom visszaállítása jelentheti, és a járvány egy nagyon fontos dolgot i
Szlovéniában étfő óta folytatódik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, szigorú óvintézkedések mellett kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai - derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az uniós agrárminiszterek május 13-ai videokonferenciáján Magyarország további uniós támogatási intézkedések bevezetését kérte a baromfi-, a sertés- és tejágazatban a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet kezelésére.
Edouard Philippe francia miniszterelnök 18 milliárd eurós mentőcsomagot jelentett be a turisztikai szektor támogatására, amely a koronavírus-járvány egyik legfőbb vesztese a vendéglátóhelyek és a szállodák március közepi bezárása óta.
Eleinte változó felhős lesz az ég, eső záporeső, esetleg zivatar is kialakulhat. A késő délutáni, esti óráktól megnövekszik felhőzet, és az ország középső nyugat-kelet irányú tengelye mentén kialakuló széles felhőtömb fokozatosan észak felé helyeződik át, ebből egyre többfelé várható eső, záporeső, helyenként zivatar.
Másfélszeresére ugrott a Takarék Faktorház forgalma áprilisban az egy hónappal korábbihoz képest. A jelentős növekedés főként annak eredménye, hogy a sok embert foglalkoztató fővárosi és Pest megyei szolgáltatók, például takarító, biztonsági, munkaerő-közvetítő cégek kezdtek faktorálni a válsághelyzetben. Emellett kórházi beszállítócégek, valamint
A magánszemélyeknek a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet ellenére is a megszokott határidőig, azaz 2020. május 20-ig kell beadniuk személyi jövedelemadó bevallásukat a 2019-ben szerzett jövedelmükről.
Az egyes országok mentőcsomagjai ellenére rekordmértékben nő a csődök száma világszerte, egyebek mellett ez az áll Atradius hitelbiztosító elemzésében.
A MarketWatchnak nyilatkozó portfoliomenedzser az S&P500-zat követő ETF és a készpénz tartását javasolja felváltva a befektetőknek a jelenlegi helyzet függvényében. Thomas H. Kee Jr. a helyzetet három szakaszú, nagyobb gazdasági válságként jellemezte, amelynek a márciusi, zuhanó szakaszát a jegybanki élénkítéseknek hála egy második, jelenleg is tar
Az olasz kormány elfogadta a sokat halogatott 55 milliárd euró keretösszegű fiskális csomagot, ami a reálgazdaságnak nyújt támogatást a koronavírus közepette. A GDP nagyjából 2,5%-ára rúgó csomag többek között kis- és középvállalkozásoknak nyújt támogatást, valamint juttatásokat azon embereknek, akik a koronavírus által leginkább érintett szektorok
Összefog a francia kormány a turizmussal és olyan új szállásfoglalós internetes oldal fejlesztésébe kezdenek, amelytől azt remélik, eé tudják hódítani a felhasználókat az olyan oldalakról, mint a Booking.com vagy az Airbnb – írja a Bloomberg.