2020. május 5. kedd

máj. 5
17:33
Az első negyedév gyors hitelkeresleti bővülése után átrendeződésre számít az Erste Bank (ProfitLine)
Az Erste Bank első negyedéves adózás előtti eredményén már részben látszik a pandémiás válság, ezen belül is leginkább a fizetési moratórium hatása, a pénzintézet bevételeiben, a hitelek növekedési ütemében ugyanakkor még a korábbi évek lendülete mutatkozott. A bank várakozása szerint a törlesztések felfüggesztésének lehetőségével az ügyfelek minte
máj. 5
17:33
Még nem örülhetnek a családosok: az edzés már elfogadott vidéken, a játszóterek használata viszont még nem (Portfolio)
Több településen már lehet edzeni a sportlétesítményekben a fertőtlenítés és a távolságtartás szabályaira ügyelve, a játszótereket azonban - a Nógrád megyei Pásztó kivételével - egyelőre nem, vagy csak fokozatosan nyitják meg.
máj. 5
17:36
Így próbálják megmenteni a horvátok és a szlovének a szezont (Infostart)
Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt.
máj. 5
17:39
Koronavírus: összeállt az Orbán-kormány mentőcsomagja, itt a lista (Portfolio)
A 2020-as GDP 4,55%-ára rúg a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízist kezelő magyar mentőcsomag jelenlegi mérete, legalábbis, ami a költségvetést illeti - olvasható ki a kedden megjelent 2020-as konvergencia programból. Az Európai Bizottságnak elküldött dokumentum részletes táblázatából az is kiderül, hogy a példátlan gazdaságmentő csomag korm
máj. 5
17:45
Újabb ingatlant vásárolt a BIF (Portfolio)
Egy januári ingatlanvásárlás után ma újabb ingatlant vett meg a BIF, ezúttal Budapesten, a X. kerületben.
máj. 5
17:45
Fertőzött, de gyorsan meggyógyulhat az ingatlanpiac (TőzsdeFórum)
A kényszerértékesítések az ingatlanárakra negatívan hatnak.
máj. 5
17:51
Tovább robog az olaj, újabb kétszámjegyű szárnyalás (Portfolio)
Már 11 százalékkal emelkedik a WTI árfolyama, miután a járműforgalom újra növekedésnek indult az Egyesült Államokban, mely remek hír az üzemanyagkereslet növekedése szempontjából. Több elemző is úgy véli, hogy a legnehezebb pillanatokon már túl lehet az olaj piaca.
máj. 5
17:53
Szijjártó szerint Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból (Portfolio)
A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek miatt Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török Yaris Kabin beruházását bejelentő, keddi sajtótájékoztatón.
máj. 5
17:54
Koronavírus után jön a Legionella baktérium? (Privátbankár)
A koronavírus-járvány miatt leállt üzemek, cégek, irodák, oktatási-nevelési intézmények, fürdők, egészségügyi szolgáltatók épületeiben az újrainduláskor gondot okozat a Legionella baktériumok felszaporodása, ami a tüdőbe jutva hasonló tüneteket okozhat, mint a COVID-19 – figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
máj. 5
18:00
Amerikában hamarosan használják a magyar fejlesztésű lélegeztőgép alkatrészt (Infostart)
Jóváhagyta az amerikai gyógyszerhatóság a magyar-amerikai startup, a Formlabs 3D nyomtatott lélegeztetőgép alkatrész fejlesztését.
máj. 5
18:03
Lépésről-lépésre: itt az új, enyhítés utáni fogorvosi eljárásrend (Menedzsment Fórum)
Ma már az országos tisztifőorvos is érintette azt, hogy az enyhítések ellenére még sem olyan egyszerű a fogorvosokhoz eljutni, most pedig az EMMI új eljárásrendjéből lépésről-lépésre meg is tudhatjuk, milyen szabályokkal tudunk bejutni a rendelőkbe.
máj. 5
18:03
Alulteljesített a hazai piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,60 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 34 604,44 ponton zárt kedden.
máj. 5
18:09
Betenne az EU az adócsalóknak - Mi lesz így az adóparadicsomokkal? (Portfolio)
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy Panama, a Bahama-szigetek, Mauritius és kilenc további országot a komoly pénzügyi kockázattal bíró országok listájára vesz fel, legfőképp a pénzmosásra és a terrorizmus finanszírozása hivatkozva - egy dokumentumtervezet alapján, amit várhatóan csütörtökön hoznak nyilvánosságra, írja a Reuters.
máj. 5
18:09
Így néz ki most a használtautó-piac: erre fizet rá a legtöbb vevő, akár százezreket később (Pénzcentrum)
Bár a világjárvány miatt jelentősen lelassult Magyarországon a használt autók értékesítésének üteme, a sofőrök manapság egyre gyakrabban ellenőrzik a járművek előtörténetét. A korábban vásárolt járművekre vonatkozó lekérdezések...
máj. 5
18:12
Miből él 130 ezer magyar? Friss munkanélküliségi adatok érkeztek (Privátbankár)
Ahhoz képest, hogy máshol mekkora vérengzést rendezett a munkaerőpiacon a járvány, nálunk egész kedvező adatok láttak napvilágot márciusról. Azért persze van a statisztikának olyan része, ami már évek óta nem volt ilyen pocsék: csoportos leépítésből és ellátás nélküli állástalanból rég nem volt annyi, mint márciusban.
máj. 5
18:21
Az országban több helyen is változik a 65 év felettiek vásárlására fenntartott idősáv (Portfolio)
Gyorsan elbírálják vidéken az önkormányzatok a vendéglátóhelyek közterület-használati kérelmét, hogy kinyithassanak a teraszok, kerthelyiségek. Bővül a piacon árusítható termékek köre, és több helyen változott a 65 év felettiek vásárlására fenntartott idősáv.
máj. 5
18:30
Szijjártó Péter: új verseny indul, új szabályokkal, új szereplőkkel, új pályán (Infostart)
Az Eximbank Zrt-ről szóló törvényjavaslat célja, hogy Közép-Európa leggyorsabb és leghatékonyabb exportfinanszírozási rendszerét hozza létre Magyarországon hosszú távon is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a javaslat vitájában az Országgyűlésben.
máj. 5
18:30
Sokat javult a helyzet Magyarországon - így esett vissza a hazai adócsalások aránya (Privátbankár)
Megjelent a 2020-2024-es időszakra vonatkozó hazai konvergenciaprogram, amely részletesen foglalkozik az adócsalók, -elkerülők elleni küzdelemmel is.
máj. 5
18:33
Nagy nyereségek az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Nagy indexnyereségeket értek el kedden a főbb európai értékpapírpiacok gazdaságélénkítő hatást remélve a járványellenes intézkedések fokozatos enyhítésétől.
máj. 5
18:33
Elhagyhatta a kórházat az első koronavírus elleni gyógyszerrel kezelt cseh beteg (Portfolio)
Elhagyta kedden a prágai Általános Egyetemi Kórházat (VFN) az az 53 éves cseh férfi, akit a Covid-19 betegség ellen Csehországban elsőként kezeltek a remdesivir nevű amerikai gyógyszerrel.
máj. 5
18:39
Csökkent az adórés - sokat javult a helyzet Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Megjelent a 2020-2024-es időszakra vonatkozó hazai konvergenciaprogram, amely részletesen foglalkozik az adócsalók, -elkerülők elleni küzdelemmel is.
máj. 5
18:42
Felére csökkent az Erste Bank adózás utáni nyeresége (TőzsdeFórum)
4 milliárd forint közelébe csökkent az Erste adózás utáni nyeresége.
máj. 5
18:45
Lazít Amerika: máris dupla annyi halottat várnak, mint pár napja – Trump is felhúzza ma a maszkot (Portfolio)
Mivel 31 amerikai államban elkezdték, illetve a következő hetekben elkezdik lazítani a koronavírus-járvány miatti kijárási és üzleti korlátozásokat, 5 nap alatt kétszeresére, 135 ezer főre emelte a halálozások várható számát augusztus elejéig a Washingtoni Egyetem egészségügyi elemzési központja (IHME) – írja a Reuters.
máj. 5
18:47
Szerdától egy bérlettel lehet utazni a MÁV és a HÉV egyik szakaszán (Portfolio)
Szerdától a hatvani (80a) vasútvonal gödöllői szakaszán a felármentesen igénybe vehető vonatokra a MÁV és a HÉV; míg a H8-as hévvonalon a MÁV-START bérletei is felhasználhatók utazásra Budapest és Gödöllő között, a Budapest-bérlet felmutatásával együtt - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
máj. 5
18:57
Márciusban tudták, hogy május 4-én kinyithatnak? - Nem is rúgtak ki senkit (Menedzsment Fórum)
Vidéken érdekes szabályokkal, de nyitnak a szállodák és a kaszinók is: néhol csak minden második szobát adják ki, míg a kaszinóban csak minden második nyerőgéphez lehet leülni.
máj. 5
18:57
Nincs koronavírusos beteg a börtönökben (Portfolio)
A hazai börtönökben továbbra sincs koronavírus-fertőzött - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kedden az MTI-vel.
máj. 5
19:00
Újabb lelombozó hír a német autóiparból, 350 alatt az euró (Privátbankár)
Ma jó a tőzsdék hangulata, két százalék körüli pluszokat látunk mindenütt, amit főleg a mozgási korlátozások lazítása indokol. Főleg ugyanennek tudják be az olajár ugrását is. A német autóeladásokról újabb rossz adat jött, az autógyárak már Merkelnél lobbiznak. Budapest és Varsó részvénypiaca alulteljesítette a többit, az OTP pluszból mínuszba ment
máj. 5
19:03
Hogyan változtatta meg a sportstatisztika a sportokat? (ProfitLine)
Az adatelemzés, a Big Data az elmúlt egy-két évtized során szépen lassan az életünk minden színterére beszivárgott – természetesen ebből a professzionális sportok sem maradtak ki. Bár a mérkőzések eredményeit és a játékosok egyéni teljesítményeit már régóta nyomon követik, de a komplex elemzések teljesen új fényben világítanak meg bizonyos kérdések
máj. 5
19:09
Felőröl a meló? Így menj szabira úgy, hogy ki sem mozdulsz otthonról (Pénzcentrum)
Az új koronavírus-járvány miatt lassan két hónapja tömegek dolgoznak otthonukból. Ez nem csupán a magánéletüket forgatta fel alaposan, de a mentális egészségük szempontjából is masszív megterhelést jelentettek az elmúlt hetek. Hajlamosak...
máj. 5
19:33
Cikkünk nyomán az Alkotmánybírósághoz fordul a parlamenti képviselő (Menedzsment Fórum)
Szél Bernadett nemzektözi fórumokig is hajlandó elmenni az infotörvény módosítása miatt, amely 45 napra növelte a közérdekű adatkérés megválaszolásának határidejét.
máj. 5
19:35
Egymilliárd forintos pályázatot zsebelt be az Opus Global cége (Menedzsment Fórum)
Téten épít tanuszodát az Euro Generál Kft.
máj. 5
19:39
Egyszerűbbé vált a bértámogatás igénylése (ProfitLine)
Jelentősen egyszerűbb lett a munkahelyvédelmi bértámogatás adminisztrációja, és a támogatás már napi 2 óra foglalkoztatás mellett is igénybe vehető - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
máj. 5
19:51
Tovább csökkent az új esetszám Olaszországban: közelíti az 1000-et az új betegek száma (Portfolio)
Tegnap óta 1513-mal csökkent a pozitív koronavírusos betegek száma Olaszországban, így jelenleg 98 467 a pozitív esetszám - írja a Reuters. A halálos áldozatok száma ismét kétszáz fölé emelkedett.
máj. 5
20:09
A Magyar Postától vásárolt ingatlan-tulajdonrészt a BIF (ProfitLine)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) részesedést vásárolt a Magyar Postától a budapesti Üllői út 114-116. szám alatt található épületegyüttesben.
máj. 5
20:15
Koronavírus: az Egyesült Királyság az új Olaszország (Portfolio)
Európában mára az Egyesült Királyságban regisztrálták a legtöbb koronavírus miatti halálesetet, ezzel súlyosabbá vált a fertőzés a briteknél, mint eddig Olaszországban - írja a CNN.
máj. 5
20:24
Kötelező maszkviselés jöhet a repülőkön is (Menedzsment Fórum)
A középső székek blokkolása helyett maszkviselést, a testhőmérséklet mérését, illetve kézfertőtlenítést szorgalmaz a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség.
máj. 5
20:24
Kijött a rendelet: még jobban titkolják az állami szerződéseket (Privátbankár)
Fél helyett másfél hónapig várhatunk, mire megtudjuk, mi van a szerződésekben.
máj. 5
20:39
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden a bankközi piacon.
máj. 5
20:45
Keservesen fájna a gazdaságnak, ha egy évig maradna a járványhelyzet (Portfolio)
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések miatt az európai háztartások fogyasztásának harmada végleg elveszhet vagy későbbre tolódhat - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott tanulmányában.
máj. 5
20:57
Újranyitnak a benzinkutak (Menedzsment Fórum)
Kezdenek visszaállni a hosszabb nyitvatartásra.
máj. 5
20:57
A német szigor is enyhülni látszik: kezdődik az "óvatos nyitás" (Portfolio)
Egyre több német tartomány jelent be terveket a koronavírus-járványt lassító korlátozások fokozatos visszavonására, kedden a járvánnyal legerősebben sújtott Bajorország kormánya is ismertette menetrendjét.
máj. 5
21:03
10 százalékos GDP-csökkenést vár a Bank Austria (ProfitLine)
Az idén 10 százalékos GDP-csökkenésre számít Ausztriában a koronavírus-járvány gazdasági következményei miatt az UniCredit Bank Austria pénzintézet prognózisában.
máj. 5
21:03
Időben és kellő szigorral lépett fel Magyarország a koronavírus ellen? – Ezek az ábrák mutatják a választ (Portfolio)
Picit talán tétovázva, de aztán hirtelen az Európában átlagosnak mondható szigorral lépett fel Magyarország a koronavírus terjedésének legelső szakaszában, míg a környékbeli országokban és a főbb európai gócpontokban inkább fokozatosan léptek a korlátozó intézkedések terén – derül ki az Oxford COVID-19 kormányzati válaszlépéseket követő adatbázis á
máj. 5
21:05
Reagáltak a benzinkutak a koronavírus miatti korlátozások enyhítésére (Portfolio)
Miután minden Magyarországon működő töltőállomás-hálózaton visszaesett az üzemanyag-forgalom a kijárási korlátozás miatt, az üzemeltetők többsége rövidebb nyitvatartást vezetett be, néhány kutat ideiglenesen be is zártak, a héten azonban már élénkült a forgalom, ezért több forgalmazó ismét hosszabb nyitvatartással várja az autósokat a kutakon - köz
máj. 5
21:09
Törökországban a március végi szintre mérséklődött a napi halálesetek száma (Portfolio)
Törökországban kedden 59 ember vesztette életét az új típusú koronavírus következtében, ami március 31. óta a legalacsonyabb napi érték - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közölt adatokból.
máj. 5
21:33
A Magyar Postától vásárolt ingatlant Schmidt Mária cége (Menedzsment Fórum)
Egy Üllői úti, 13 ezer négyzetméteres ingatlan-tulajdonrész került a BIF-hez.
máj. 5
21:33
Nem volt nehéz a matek írásbeli (ProfitLine)
Megoldhatónak nevezték, összességében nem találták nehéznek a keddi matematika írásbeli érettségi feladatsorát az MTI átal megkérdezett igazgatók, szaktanárok és diákok. Az érettségi első részében gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt a feladatok között az Eduline oktatási portál információi szerint. A d
máj. 5
21:33
Moody's a koronavírusról: az európai lakossági fogyasztás harmada elveszhet vagy későbbre tolódhat (Portfolio)
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések miatt az európai háztartások fogyasztásának harmada végleg elveszhet vagy későbbre tolódhat - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott tanulmányában.
máj. 5
21:39
""Minél előbb indítjuk újra a gazdaságot, annál nagyobb árat fogunk fizetni érte az emberi életeket tekintve" (Portfolio)
A társadalom járvány utáni megreformálására szólított fel Andrew Cuomo, New York állam demokrata párti kormányzója kedden. A politikus a szokásos napi sajtótájékoztatóján hangoztatta azt, hogy szerinte "társadalmi reformra" van szükség, ha - mint fogalmazott - "jobban akarunk újjáépíteni". Konkrétan azonban nem fejtette ki, hogy mit is ért a társad
máj. 5
22:03
Söripari melléktermékek hasznosításába kezd a Pécsi Sörfőzde Zrt. (ProfitLine)
A biológiai alapú sörfőzési technológiák fejlesztését és az ilyen sörök előállítása során keletkező melléktermékek hasznosítását kívánja megoldani a több mint 1,7 milliárd forintos kutatómunka eredményeként a Pécsi Sörfőzde Zrt. (PS Zrt.) - közölte projektet megvalósító csoport az MTI-vel.

Keresés