2020. május 30. szombat

máj. 30
4:45
Negyven százalékos profitcsökkenés a Komatsunál (Agrofórum)
A mezőgazdaságban használatos gépeket is gyártó szegmens árbevétele 13 százalékkal csökkent éves alapon az első negyedévben.
máj. 30
5:03
Megtérítik az erasmusos diákok plusz költségeit (ProfitLine)
A koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit meg kell téríteni azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a koronavirus.gov.hu honlapon.
máj. 30
5:09
Az Ogilvy márkákat is magába foglaló Geometry csoport nyerte a Samsung hazai Crm tenderét (Márkamonitor)
A Magyarországon a Geometryhez tartozó Ogilvy PR, digitális és közösségi média üzletága nyerte a Samsung Magyarország CRM tenderét. Az összes termékkategóriát lefedő közös munka márciusban indult.   Az ügyfélbriefben meghatározott elsődleges üzleti prioritás a Samsung Members lojalitás programjában aktívan résztvevők számának hatékony növelése. Az
máj. 30
5:39
Üzlet koronavírus idején – online konferencia (KKV Magazin)
A járvány legnagyobb üzleti sikersztorija azé a szegedi fertőtlenítőszer-gyártó cégé, amely megtízszerezte a terméke gyártását, és három hónap alatt működő üzemet épített a semmiből. A hazai gazdaság egésze viszont nehézségekkel küzd. Az élelmiszerágazatban ugyan a pánikvásárlások mind az árakat, mind a mennyiségeket felhúzták, de ma már erős áresé
máj. 30
6:03
Hányan dohányoznak a világon? Meglepő adat Magyarországról! (ProfitLine)
A naponta dohányzók aránya a 15 évesnél idősebb felnőtt népességbol (százalék), adatok 2018-ból vagy a legfrissebb elérhető évből
máj. 30
6:09
Most akkor 190 ezer vagy 330 ezer munkanélküli van Magyarországon? (Portfolio)
Egyre több számmal találkozhatunk arról, hogy hány munkanélküli volt Magyarországon áprilisban. Egyes adatközlések szerint 190 ezer munkanélküli volt, más források szerint azonban 330 ezer feletti a létszámuk. Bemutatjuk, mi állhat legközelebb a valósághoz.
máj. 30
6:09
A fiatalok csupán 31 százaléka tudná legalább fél évig kihúzni a megtakarításaival (Márkamonitor)
Jelenleg a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással – derült ki a K&H Csoport legfrissebb, 2020 első negyedéves ifjúsági indexéből. A két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest ez kiváló eredmény. A COVID-19 vírus miatti gazdasági visszaesés következményei egyben világossá tették, hogy nagyon fontos ezen a téren megtartani a növekvő
máj. 30
6:24
Ritkán látott fordulatról is árulkodik a friss GDP-statisztika (Menedzsment Fórum)
A részletes GDP-adatok alapján nem a hagyományosan legnagyobb húzóerővel rendelkező ágazat tartotta életben a magyar gazdaságot az első negyedévben.
máj. 30
6:27
Így élünk majd a járvány után: műanyag bódékban strandolunk és plexiüveggel elbarikádozva mozizunk? (Portfolio)
Plexiüvegekkel elválasztott éttermi asztalok, műanyag bódék a strandokon, a távolságtartásra figyelmeztető okoskarkötők – tényleg ilyen lesz az életünk a járvány után? A nyitással együtt megkezdődtek az irodák, éttermek, üzletek átalakításai is, biztosítandó a dolgozók és az ügyfelek védelmét. Bemutatunk néhány megoldást.
máj. 30
6:39
Így indul az USA-ban a Samsung Money (FinTechRadar)
A szokottnál magasabb betétbiztosítás szól a Samsung új betéti kártyája mellett. A szolgáltatás nyáron indul az Egyesült Államokban.
máj. 30
6:45
Az arany vásárlását javasolja egy liechtensteini tanulmány (Privátbankár)
A 350 oldalas jelentés hitelesen érvel az arany, mint befektetési eszköz mellett. A monetáris politika normalizációja világszerte lekerült az asztalról, miközben a történelem folyamán békeidőben még soha nem nőttek olyan ütemben az adósságok, mint idén. Káncz Csaba jegyzete.
máj. 30
7:09
Foghatják a fejüket a pesti autósok: júniustól erre sokan ráfizetnek (Pénzcentrum)
Komoly pénzekbe kerül, ha valaki kocsival váltaná ki a tömegközlekedést: olvasónk kiszámolta, mennyivel fizethet többet most, hogy visszatért az irodába. Az ingyenes parkolás megszűnése csak rádob egy lapáttal a költségekre - ugyanis...
máj. 30
7:09
Fejlesztett a GreenGo: kulcs nélkül indulnak az autók (Márkamonitor)
A GreenGo újításával május végétől egy gyorsabb és pontosabb rendszeren keresztül élvezhetik a carsharing előnyeit a felhasználók. A motor beindítása gombnyomásra történik, azaz többé nem kell a slusszkulcs, és csökkennek a felszámolt díjak is: az autóba üléskor menetdíj helyett parkolási díjjal kezdődik a bérlés. A GreenGokból kikerülnek a szélvéd
máj. 30
7:09
Ötvenmilliárd forintos keretre pályázhatnak vállalkozások (KKV Magazin)
Péntektől érhető el a Magyar, High-tech és Zöld szuperkonstrukció, amely azért egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek.
máj. 30
7:21
Megállíthatatlanul terjed a koronavírus (Portfolio)
A világban 5 927 255-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 364 933, a gyógyultaké pedig 2 493 792-re emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 5 810 331, a halálos áldozatoké 360 332, a gyógyultaké pedig 2 416 528 volt.
máj. 30
7:45
Koronavírus: félházzal mehetnek a vonatok a Balatonra (Portfolio)
Elindul mától a MÁV-Start előszezoni menetrendje. A vonatokon 50 százalékos értékesítési korlátot vezetnek be a balatoni forgalomban, tehát minden második ülőhely üresen marad, így biztosítható az utasok közötti 1-1,5 méteres védőtávolság.
máj. 30
7:51
50 tonna kokainnal bukott meg a maffia (Portfolio)
Több mint 50 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében - közölte a kolumbiai elnök helyi idő szerint pénteken. Iván Duque arról számolt be, hogy a 26 amerikai és európai országot tömörítő, másfél hónapos művelet során nagyjából 150 embert őrizetbe vettek, továbbá lefoglaltak csaknem 40 hajót és 4 repülőgépet, valamint körülbelül 7 t
máj. 30
7:57
Koronavírus: jövő héten kinyit Olaszország (Portfolio)
Az olasz kormány a koronavírus-járvány miatti intézkedések oldásának korábbi ütemezéséhez tartja magát, és június 3-tól engedélyezi a tartományok közötti szabad mozgást az egészségügyi miniszter péntek esti közlése szerint.
máj. 30
7:57
Milyen üzem- és kenőanyagot használjunk motorfűrészünkhöz? (Agrofórum)
Annak érdekében, hogy sokáig használhassuk gépeinket, érdemes figyelmet fordítani karbantartásukra és a felhasználandó üzem- és kenőanyagokra is. A motorfűrészek példáján keresztül a Stihl műszaki vezetője, ez utóbbi téma kapcsán ad választ a leggyakrabban feltett kérdésekre.
máj. 30
8:03
Egy havi átlagbér a fiatalok tartaléka - már akinek van (Infostart)
Minden második fiatalnak van megtakarítása egy felmérés szerint.
máj. 30
8:03
Olaszországban június 3-tól feloldják a tartományok közötti utazási korlátozást (ProfitLine)
Az olasz kormány a koronavírus-járvány miatti intézkedések oldásának korábbi ütemezéséhez tartja magát, és június 3-tól engedélyezi a tartományok közötti szabad mozgást az egészségügyi miniszter péntek esti közlése szerint.
máj. 30
8:09
Portfólió-tisztítással reagálnának a válságra a cégek világszerte (Márkamonitor)
A kialakult gazdasági helyzet rákényszeríti a vállalatokat arra, hogy megváljanak egyes üzletágaiktól – mutat rá az EY több mint 1300 felsővezető megkérdezésével készült globális felmérése. A tranzakcióból származó bevételeket a válaszadók cégük technológiai képességeinek javítására használnák fel, hogy fokozzák versenyképességüket.   A jelenlegi k
máj. 30
8:15
1,2 millió levelet küld ki a NAV (Portfolio)
Július 1-től több mint egymillió vállalkozás egymás közötti ügyletének a számlaadatait látja az adóhivatal. A gazdálkodókat egy Európában egyedülálló újítással segíti a NAV: okostelefon használatával ingyenesen és néhány kattintással állítható ki a számla a NAV Online Számlázó programjának mobilalkalmazásával. A zökkenőmentes átállást pedig a júliu
máj. 30
8:21
Még ingyenes a parkolás, de a járvány már átírta a garázsárakat (Piac és Profit)
A veszélyhelyzet megszüntetése miatt benyújtott törvényjavaslat miatt július 1-ig ingyenes lehet az országban a parkolás, viszont a járvány hatása nagyon gyorsan megjelent a budapesti és nagyvárosi eladó és kiadó garázsok piacán.
máj. 30
8:21
Új információk érkeznek a hazai koronavírus járványról (Portfolio)
Ma délelőtt is tájékoztatót tart az operatív törzs a koronavírus- járvány hazai fejleményeiről.
máj. 30
8:23
Koronavírus: Magyarországon hatásos a vérplazmakezelés (Portfolio)
Pillanatnyilag négy - eredetileg súlyos és krónikus - betegen alkalmazzák a vérplazmás kezelést a koronavírus ellen kísérleti terápiaként. Mindenki, aki kapja a kezelést, már jó állapotban van; vagy lekerült a gépről, vagy még rajta van, de nem romlik az állapota - nyilatkozta a növekedés.hu-nak Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos
máj. 30
8:27
Négy napos drágulás után csökkent a kukorica ára (Agrofórum)
A búza 1,4 százalékkal drágult, a kukorica 0,6 százalékot vesztett értékéből, míg a szójabab 0,7 százalékos mínuszban zárt pénteken. Európában inkább a vevők uralták a piacot, egyedül a kukorica ára csökkent a hét utolsó kereskedési napján.
máj. 30
8:33
Végleg leáldozik a számlatömbnek (Infostart)
Az adóhatóság online számlázóprogrammal segíti az átállást, ami júliustól kötelező.
máj. 30
8:39
Rettegnek a magyarok attól, hogy kirúgják őket (Portfolio)
A lakosság munkanélküliségtől való félelme drámaian megnövekedett, ami nem is csoda, hiszen tízezrek vesztették el az munkájukat hetente. A KSH felmérése megmutatta, mi a helyzet az egyes szektorokban, és azt is, hogy mi okozta a legnagyobb problémát az embereknek a járvány közepette.
máj. 30
8:39
Túl a termesztéstechnológián: kötelező és önkéntes elemek a gyümölcstermesztésben (Agrofórum)
Magyarországon egyre nagyobb a termesztési kedv, a hagyományos ültetvényeket felváltják az intenzívebb térállású és művelésű ültetvények.
máj. 30
8:45
Koronavírus: megérkeztek a szombati hazai adatok (Portfolio)
Újabb 26 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3867 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 7 krónikus beteg. Ezzel 524 főre emelkedett az elhunytak száma, 2142-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1201 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59
máj. 30
8:51
Négyen kapnak vérplazmakezelést koronavírusra Magyarországon (Privátbankár)
Jelenleg négy súlyos betegen alkalmazzák a vérplazmás kezelést a koronavírus ellen kísérleti terápiaként. Mindenki, aki kapja a kezelést, már jó állapotban van. A remdesivirről a nemzetközi sajtóban ellentmondásos hírek érkeztek.
máj. 30
8:51
A Corteva Agriscience új, biológiai portfóliót hoz létre (Agrofórum)
A Corteva Agriscience, amely egy vezető mezőgazdasági vállalat, valamint az M2i, amely a biológiai növényvédelemben alkalmazott feromonok területén tölt be vezető szerepet, több évre szóló globális megállapodást jelentett be. A megállapodás feromonalapú rovarölő szerek kutatására, fejlesztésére és világszintű forgalomba hozatalára vonatkozik.
máj. 30
9:09
Ezer építőipari munkást győzött meg a Kész #maradjitthon kampánya (Márkamonitor)
Május elején indította el a KÉSZ Csoport #maradjitthon kampányát a külföldről hazaérkezett magyar építőipari szakemberek itthon tartása érdekében. A célok között szerepelt a vállalat ágazaton belüli pozícionálása és a toborzás: két hét alatt közel 1500-an jelentkeztek a KÉSZ Csoporthoz – kétharmaduk eddig külföldön dolgozott; most a versenytársait
máj. 30
9:15
Hosszú távon a teljes önvezetést célozza a Continental (Menedzsment Fórum)
Április elsejével Dr. Lóránd Balázs személyében új vezető került a Continental Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központjának élére. Hogy a személyi váltás miféle változásokat hoz a cég közeli és távolabbi terveiben, erről beszélgettünk egy páros interjú keretében az érintettel, Dr. Lóránd Balázzsal, és Lányi Dáviddal a Continental Mesterséges in
máj. 30
9:15
26 új koronavírus-fertőzött, hét halott (Privátbankár)
3867 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 7 idős krónikus beteg – közölte a kormány. Ez 26 fős növekedés az ismert esetek számában, de jelentősen, 99 fővel csökkent az aktív fertőzések száma.
máj. 30
9:33
Hét halott, 26 új koronavírus-fertőzött Magyarországon (Menedzsment Fórum)
3867 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 7 idős krónikus beteg – közölte a kormány. Ez 26 fős növekedés az ismert esetek számában, de jelentősen, 99 fővel csökkent az aktív fertőzések száma.
máj. 30
9:45
Egyszerűsödnek a családtámogatások igénylésének feltételei, és többen is vehetik igénybe azokat (Portfolio)
Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Facebo
máj. 30
10:09
Friss jelentés: baj lesz a magyar nyugdíjrendszerrel, ha nem korlátozzák a korai nyugdíjazást (Portfolio)
Az elkövetkező évtizedekben a második világháború után született „baby boomer” generáció tagjai tömegével fognak nyugdíjba vonulni, ami komolyan megterheli a társadalombiztosítási rendszert.  Eddig csak néhány ország – elsősorban Svédország, Belgium és Dánia – tette ellenállóvá nyugdíjrendszerét a demográfiai hatásokkal szemben – derül ki az Allian
máj. 30
10:09
Sokan 1 hónapig se húznák, ha beütne a baj: ezért tartanak itt a magyar fiatalok (Pénzcentrum)
Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió...
máj. 30
10:21
Egyszerűsödnek a csok-igénylés feltételei (Menedzsment Fórum)
Több családtámogatás, így a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei is egyszerűsödnek. Valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős ál
máj. 30
10:21
Éjjel jött a hír, többen kaphatnak csok-ot (Privátbankár)
Több családtámogatás, így a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei is egyszerűsödnek. Valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős ál
máj. 30
10:21
Koronavírus: csoportos létszámleépítést jelentett be a győri autóipari beszálíító (Portfolio)
Elbocsátja dolgozói közel 20 százalékát a hengerfejeket gyártó Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. A mintegy ezer munkavállalót foglalkoztató, mexikói tulajdonú vállalat július végéig 180 munkatársától válik meg - tájékoztatta az MTI-t Mersich Gábor, a cég gazdasági igazgatója csütörtökön.
máj. 30
10:33
A kaukázusi borostyán antraknózis betegsége (Agrofórum)
A kaukázusi borostyánnal Magyarországon főként botanikus kertekben, arborétumban és egy-két kiskertben találkozhatunk. A kaukázusi borostyán antraknózis betegségét okozó Colletotrichum trichellum kórokozó gombafajt 2016-ban azonosították hazánkban. Jelen publikáció célja, hogy ismertesse a kaukázusi borostyán antraknózis betegségének tüneti megjele
máj. 30
10:51
Koronavírus: gyorsan terjed a járvány Oroszországban (Portfolio)
Csökkent a napi halálesetek száma Oroszországban, azonban továbbra is magas a napi új fertőzöttek száma.
máj. 30
10:54
Megint tőkehiányossá vált a Mészáros-birodalom gigaberuházásra készülő vasútépítő cége (Menedzsment Fórum)
A minimum 750 milliárdos üzletre egyelőre még nem készült fel az RM International.
máj. 30
10:57
Új számok a koronavírusról: így áll most Magyarország (Piac és Profit)
Meghalt 7 idős, krónikus beteg, és 26-tal, 3867-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu.
máj. 30
10:57
Perceken belül új információk érkeznek a hazai koronavírus járványról (Portfolio)
Ma délelőtt is tájékoztatót tart az operatív törzs a koronavírus- járvány hazai fejleményeiről.
máj. 30
10:59
Elhalasztják az Android új verziójának bemutatását az amerikai zavargások miatt (Portfolio)
Az Alphabet ma bejelentette,, hogy az Egyesült Államokban zajló tüntetések és zavargások miatt  elhalasztja a jövő héten a legújabb Android 11 mobil operációs rendszer bétaverziójának bemutatását.
máj. 30
11:03
Véget érhet a papírszámlázás korszaka (ProfitLine)
Július 1-től több mint egymillió vállalkozás egymás közötti ügyletének a számlaadatait látja az adóhivatal. A gazdálkodókat egy Európában egyedülálló újítással segíti a NAV: okostelefon használatával ingyenesen és néhány kattintással állítható ki a számla a NAV Online Számlázó programjának mobilalkalmazásával. A zökkenőmentes átállást pedig a júliu

Keresés