2020. május 7. csütörtök

máj. 7
10:17
Üzentek az innovatív gyógyszergyártók: a járványban és a gazdaság újraindításában rájuk lehet számítani (Portfolio)
Az innovatív gyógyszergyártók támogatják a kormány válságkezelő lépéseit, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a jelenlegi krízis jellegéből fakadóan a gazdaság újraindításához elengedhetetlen a stabil egészségipari szereplők, így a fejlesztésorientált gyógyszercégek közreműködése is. Az innovatív gyógyszergyártók arra készülnek, hogy megfel
máj. 7
10:18
Megmenekülhet a csődtől a Bahart (ProfitLine)
A turisták elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) megmenekül a csődtől azzal, hogy tulajdonosai által elfogadott reorganizációs terv több milliárd forint fejlesztési forrást tesz elérhetővé - írja az Origo.
máj. 7
10:19
Ez a lazítás egy újabb foka: vendégmunkások érkeznek a magyar mezőgazdaságba (Portfolio)
Nem csak a határ menti, de a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a mezőgazdasági betakarítási munkákban, ami főként a kertészeti ágazatnak jelent komoly segítséget a koronavírus-járvány okozta károk mérséklésében - ismertette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az erről megjelent kormányrendelet-módosítást csütörtö
máj. 7
10:21
Biztosítói szerződésekre mondott súlyos ítéletet a főügyészség (Portfolio)
Pert nyert a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség egy biztosítóval szemben; a bíróság jogerős döntése szerint tisztességtelen az életbiztosítási szerződések azon kikötése, miszerint a biztosítási eseményt, így adott esetben az elhalálozást 8 napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónál - közölte az MTI-vel a főügyészség vezetője csütörtökön.
máj. 7
10:24
Kiderült, mire számítanak a német vállalatok (Piac és Profit)
Nagyon rég volt példa az ipari termelés rekordmértékű visszaesésére.
máj. 7
10:27
Koronavírus: már a KSH adatai is történelmi összeomlást jeleznek (Menedzsment Fórum)
A korábban közölt februári adatok még nem mutatták meg a koronavírus hatásait, a most publikált idegenforgalmi számok és ipari termelés viszont már tükrözik azt. A turizmus kártyavárként omlott össze, de az ipar esetén is évtizedes mélypontról beszélhetünk.
máj. 7
10:27
Akkorát esett az üzemanyagok ára, hogy kétéves rekord dőlhet meg Magyarországon (Portfolio)
Kétéves mélypontra eshetett az infláció áprilisban Magyarországon a koronavírus-járvány kellős közepén elsősorban az üzemanyagárak zuhanása miatt – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez az MNB-t is megnyugtathatja, hiszen újra a jegybanki célsáv alá csökkenhetett az áremelkedési ütem, bár van olyan szakértő, aki szerint a gyenge forint o
máj. 7
10:29
Koronavírus: fertőtlenítették a magyar börtönöket is (Portfolio)
A büntetés-végrehajtási intézetek felkészültek a járványhelyzetre, valamennyi intézményt fertőtlenítették - mondta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
máj. 7
10:33
Hoppá-hoppá! Jól számoltak, akik így matekoztak a lakásvásárlással Budapesten? (Pénzcentrum)
Most már biztos, hogy fordulat történt az áraknál: megérkezett az erről szóló hivatalos bizonyítvány. A múlt év utolsó negyedében az előző három hónaphoz képest 3 százalékkal csökkent a használt lakások ára, az újak pedig közel...
máj. 7
10:37
Bizakodó a hangulat az európai tőzsdéken (TőzsdeFórum)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés a főbb értékpapírpiacokon.
máj. 7
10:39
Márciusban bezuhant a német ipari termelés (TőzsdeFórum)
A statisztikák vezetése óta a legnagyobb mértékben esett vissza.
máj. 7
10:42
A gazdaság újraindításához egy erős tőkepiac is szükséges (Privátbankár)
A lakosság megtakarítási hajlandóságának, a befektetési portfoliók szerkezetének változására, valamint a rugalmas és innovatív vállalatok megerősödésére számít az Equilor Befektetési Zrt. A befektetési szolgáltató értékelése szerint a koronavírus-járvány hatására világszerte megjelenhet a recesszió, de az erős tőkepiaccal rendelkező országok egysze
máj. 7
10:45
Itt nézhető élőben a Kormányinfó és az operatív törzs (Menedzsment Fórum)
Közvetlenül egymás után.
máj. 7
10:45
Pénzeső hullt az N26-ra (FinTechRadar)
Az elmúlt napok híreiből úgy is tűnhetne, hogy jár a kaszás a neobankok között, és vége mindennek. Ehhez képest az N26, most kapott újabb 100 milliót.
máj. 7
10:47
Az erős tőkepiac elengedhetetlen a gazdaság újraindításához (Menedzsment Fórum)
A lakosság megtakarítási hajlandóságának, a befektetési portfoliók szerkezetének változására, valamint a rugalmas és innovatív vállalatok megerősödésére számít az Equilor Befektetési Zrt. A befektetési szolgáltató értékelése szerint a koronavírus-járvány hatására világszerte megjelenhet a recesszió, de az erős tőkepiaccal rendelkező országok egysze
máj. 7
10:48
Koronavírus: történelmi összeomlást jeleznek a KSH adatai (Privátbankár)
A korábban közölt februári adatok még nem mutatták meg a koronavírus hatásait, a most publikált idegenforgalmi számok és ipari termelés viszont már tükrözik azt. A turizmus kártyavárként omlott össze, de az ipar esetén is évtizedes mélypontról beszélhetünk.
máj. 7
10:51
50 százalékos tőzsdei zuhanás jöhet, ez az eszköz lehet közben a nagy nyertes (Portfolio)
Paul Singer szerint az arany az egyik leginkább alulértékelt eszköz most, és a jelenlegi árának többszörösét éri, a világ jegybankjainak őrült pénznyomtatása mellett.
máj. 7
10:51
Koronavírus - EU-prognózis: példátlan mértékű visszaesésre számíthat az idén az EU gazdasága (NRGreport)
Az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzése szerint a koronavírus-járvány nagyon súlyos következményekkel jár mind a világ, mind az Európai Unió (EU) társadalma és gazdaságai számára. Az uniós és nemzeti szintű gyors és átfogó szakpolitikai válaszintézkedések ellenére példátlan mértékű visszaesésre számíthat az idén az EU gazdasága.
máj. 7
10:57
Kína érzi a nyomást: egyenlő feltételeket ígérnek a külföldi vállalatoknak (Portfolio)
A kínai kormány lehetővé teszi, hogy az állami támogatásokból (így például az adókedvezményekből) külföldi vállalatok is egyenlő feltételekkel részesüljenek. Az amerikai kereskedelmi kamara szerint a kínai kormány nem biztosít egyenlő feltételet a külföldi vállalatok számára.
máj. 7
10:57
Üzemanyag-forgalom Magyarországon (NRGreport)
A gépjármű-üzemanyag kiskereskedelmi forgalma.
máj. 7
11:00
Törlesztési moratórium: az MNB segít eligazodni a vitás kérdésekben (Privátbankár)
A hitelekre bevezetett törlesztési moratórium számos kérdést felvet mind a pénzintézetek, mind pedig az ügyfelek részéről. Vélhetőleg az MNB is érzékelte a bizonytalanságot, ezért folyamatos tájékoztatással segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott más szabályok alkal
máj. 7
11:03
Hitelmoratórium: az MNB útmutatást ad a felmerülő kérdésekben (Menedzsment Fórum)
A hitelekre bevezetett törlesztési moratórium számos kérdést felvet mind a pénzintézetek, mind pedig az ügyfelek részéről. Vélhetőleg az MNB is érzékelte a bizonytalanságot, ezért folyamatos tájékoztatással segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott más szabályok alkal
máj. 7
11:03
Az ENSZ megháromszorozza erőforrásait a koronavírus elleni harcában (Portfolio)
Az ENSZ 6,7 milliárd dollárt kért csütörtökön tagországaitól a koronavírus okozta világjárvány elleni harchoz a legsebezhetőbb országokban - ez az összeg több mint a háromszorosa annak, amelyért másfél hónapja folyamodott.
máj. 7
11:04
Üzemanyag-forgalom Magyarországon 2015-2020 (NRGreport)
A gépjármű-üzemanyag kiskereskedelmi forgalma.
máj. 7
11:09
Elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését - Nehéz idők járnak az autóiparban (Portfolio)
A koronavírus-járvány okozta válság borzasztóan nehéz helyzetbe hozta a globális autóipart, amely korábban nem tapasztalt kihívásokkal szembesült egyik pillanatról a másikra. Történik mindez egy olyan időszakban, amikor az új technológiákra történő átállás, a szigorú előírásoknak történő megfelelés már eleve hatalmas költségeket emészt fel. A gyárt
máj. 7
11:11
Kína még a cenzúrát is beveti, hogy ne tűnjenek hibásnak a koronavírus világra szabadításában (Portfolio)
Cenzúrázta európai uniós (EU) nagykövetek cikkét a China Daily kínai pártlap, kihúzva belőle egy mondatot, amely utalást tartalmazott arra, hogy a világjárványt okozó új koronavírus Kínából ered - írta csütörtökön a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadása.
máj. 7
11:12
A járvány miatt egyre keresettebb a hiteltörlesztési védelem (ProfitLine)
A koronavírus-járvány elbocsátási hullámot indított el, így a munkavállalók körében erősödtek az egzisztenciális félelmek. A Groupama Biztosító és az OTP Bank törlesztési védelme azokra az ügyfelekre is kiterjed, akik a járvány miatt kerülnek nehéz helyzetbe. A biztosítottak a törlesztési moratórium lehetőségétől függetlenül, változatlan feltételek
máj. 7
11:12
A Rába továbbfejlesztett futóművet készít a Claasnak (Agrofórum)
A mezőgazdasági szegmens új kihívásokat hozott 2019-ben, szögezte le a Rába éves jelentésében. A német piacon stratégiai partnerüknek számító Claas, új, a meglévő alapjain továbbfejlesztett futómű igényével jelentkezett ebben az évben a győri székhelyű társaságnál. Az előfejlesztés és a műszaki koncepció kidolgozása után a további munkák 2020-ban f
máj. 7
11:24
Mi lesz a leányvállalatokkal a világjárvány idején? (Piac és Profit)
Pár hónapja még elképzelhetetlennek tűnő hatást gyakorol napjaink gazdaságára a világméretű járvány. A kereslet csökkenése, a gyártási és logisztikai folyamatok megszakítása a globális ellátási láncok jövedelmezőségére is negatívan hat – vélik a Deloitte szakértői.
máj. 7
11:24
Szaúd-Arábia rengeteg mezőgazdasági terméket vásárol (Agrofórum)
Összesen 533 millió dollárban határozza meg Szaúd-Arábia azt az összeget, amelyért mezőgazdasági termékeket vásárolnak a közeljövőben.
máj. 7
11:33
Itt a pontosítás: a fővárosiak is mehetnek a vidéki ingatlanjaikba (Portfolio)
Fontos pontosító kijelentést tett a csütörtök délelőtti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, ami a kijárási korlátozás alatt lévő fővárosiakat és Pest megyeieket érinti. A tárcavezető megkerülte azt a kérdést, hogy milyen járványügyi adatok mellett vonja vissza a veszélyhelyzetet a kormány. Jelezte azt is, hogy a jelenl
máj. 7
11:33
Mely iparág kapja a válság legnagyobb ütését? (TőzsdeFórum)
A koronavírus hatása jelentős különbségeket mutat ágazatonként.
máj. 7
11:35
Új tervének köszönhetően kerüli el a Bahart a csődöt (TőzsdeFórum)
A turisták elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Balatoni Hajózási Zrt.
máj. 7
11:36
Gulyás Gergely: a budapestiek elutazhatnak vidékre, de figyeljenek a biztonságra (Menedzsment Fórum)
Ha a főváros szükségesnek tartja, a kormány kész tárgyalni az élet újraindításáról Budapesten - közölte Gulyás Gergely a Kormányinfón.
máj. 7
11:36
A ketchup húzta fel az eredményeket (Agrofórum)
A vártnál jobban kezdte az évet az amerikai élelmiszeripari cég, a Kraft Heinz, de a teljes 2020-as teljesítményével kapcsolatban óvatos maradt a vállalat.
máj. 7
11:48
Nem menti meg Földünk klímacéljait a vírus okozta gazdasági sokk (Privátbankár)
A kibocsátás idei 8 százalékos visszaesése elegendő lenne a klíma felmelegedését 1,5 Celsius fokon belül tartani – de ahhoz az elkövetkező években is tartani kellene ezt az ütemet. A világon egyedül a francia kormány szabott zöld feltételeket az Air France megmentéséhez. Káncz Csaba jegyzete.
máj. 7
11:54
Nem ad több pénzt az EU a hagyományos karácsonyfa-termesztésre (Menedzsment Fórum)
Már csak a földlabdás, élő fák után vehető igénybe támogatás. A kormány viszont a hazai termelők érdekében új támogatási konstrukción dolgozik.
máj. 7
11:57
Kormányinfót tart Gulyás Gergely: nincs lezárás Budapesten, lehet menni vidékre (Pénzcentrum)
A védekezés 57. napja van, Gulyás Gergely tart kományinfót május 7-én. A tájékoztatót élőben közvetítjük. Cikkünk folyamatosan frissülA debreceni BMW-gyárTisztán még nem látunk a BMW bejelentésével kapcsolatban. Az biztos...
máj. 7
12:06
Az erős tőkepiac elengedhetetlen a gazdaság újraindításához (ProfitLine)
A lakosság megtakarítási hajlandóságának, a befektetési portfoliók szerkezetének változására, valamint a rugalmas és innovatív vállalatok megerősödésére számít az idén 30 éves Equilor Befektetési Zrt. A befektetési szolgáltató értékelése szerint a koronavírus-járvány hatására világszerte megjelenhet a recesszió, de az erős tőkepiaccal rendelkező or
máj. 7
12:09
Élőben beszél az operatív törzs a magyar járványhelyzetről (Portfolio)
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatója a kormányinfó után, várhatóan 11:30 környékén kezdődik.
máj. 7
12:11
Elkeltek a magyar kötvények egy kis hozamemelkedés mellett (Portfolio)
A tervezett 70 helyett 78,5 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, a három- és ötéves papírok esetében mérsékelt hozamemelkedés volt a múlt heti aukcióhoz képest. A papírokra nem volt kirobbanó a kereslet, de bőven sikerült teljesíteni a terveket.
máj. 7
12:15
Kölcsönprogrammal segítenék a rászoruló nyugdíjasokat (Portfolio)
Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke szerint a 13. havi nyugdíj visszaépítése csupán "szemfényvesztés", ezzel a lépéssel a kormány nem orvosolja a jelenlegi problémákat. Úgy véli, azonnali segítségre lenne szükség a rászoruló nyugdíjasok számára, amelyet azonban meg lehetne finanszírozni a 13. havi nyugdíj visszaépí
máj. 7
12:17
150 milliárdnyi banki kötvényt vehet a magyar állam (Portfolio)
A mai Magyar Közlönyben megjelent a kormány legújabb gazdaságvédelmi intézkedése, amely a mellett, hogy közvetve segíti a bajba jutott családokat és cégeket, a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának további erősödését is biztosítja. A holnap hatályba lépő kormányrendelet szerint összességében legfeljebb 150 milliárd forint értékű kötvényt bocsá
máj. 7
12:18
Gyorsjelentés-dömping – ezután jön a neheze a Mol számára? (Privátbankár)
A Mol gyorsjelentése komoly veszteséget tartalmazott, a részvény mégis emelkedni tud. A működési eredmény jobb, a pénzügyi eredmény rosszabb lett a vártnál. Az év hátralevő része is nehéz lesz. A tőzsdék óvatosan optimisták ma, a BUX-ot az OTP húzza le, a forint stabil. Záporoznak a gyorsjelentések.
máj. 7
12:22
Koronavírus: Magyarországon a legmagasabb a halálozási ráta a régióban - Mi várható? (Portfolio)
Azzal, hogy az utóbbi napokban sorozatosan 10-12 új koronavírusos halálesetet közöltek a magyar hatóságok, miközben az új fertőzöttek száma már napi 50 alatt ingadozik, az eddigieknél is szomorúbb, illetve ijesztőbb helyzet állt elő: 12,2%-ra emelkedett az összes koronavírusos közül az elhunytak száma.
máj. 7
12:27
Gazdaságvédelmi akcióterv: nincs napirenden újabb ágazatok megsegítése (Menedzsment Fórum)
Pakson nem áll meg az élet, időben be fogják fejezni a beruházást, az idei elvonások ellenére is.
máj. 7
12:30
Pert vesztett a tisztességtelen biztosító (TőzsdeFórum)
A bíróság szerint a elfogadhatatlanul rövid határidőt szabtak a bejelentésre.
máj. 7
12:30
Műanyagszeméttel van tele a tengeri madarak fészke (NRGreport)
Műanyagszeméttel van tele a tengeri madarak fészke: a szakértők szerint 80 százalékukban megtalálható a hulladék. Első alkalommal állapították meg egyes fajok esetében, hogy honnan származik ez a műanyag.
máj. 7
12:36
Koronavírus: hatalmasat estek a H&M; eladásai március és május között (Portfolio)
A H&M eladásai nagyot estek március és május között, miután a svéd divatcég a koronavírus-járvány miatt bezárni kényszerült üzletei nagy részét, azonban ugyanezen periódus alatt a társaság online értékesítései nagyot nőttek.
máj. 7
12:42
150 milliárd forint értékű kötvényt bocsáthatnak ki a bankok (Menedzsment Fórum)
A mai Magyar Közlönyben megjelent a kormány legújabb gazdaságvédelmi intézkedése, amely a mellett, hogy közvetve segíti a bajba jutott családokat és cégeket, a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának további erősödését is biztosítja. A holnap hatályba lépő kormányrendelet szerint összességében legfeljebb 150 milliárd forint értékű kötvényt bocsá

Keresés